Van, aki megdöbben, van, aki sajnálkozik, van, aki felfrissül, van, aki kritizál. Jó, ha tudjuk: a kiállított mûvek 1948 és 1964 között készültek. Az alkotó magyar: Megyeri Barnabás (1920-1966).
A Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola Szobrász Tanszéke (Körösényi Tamás koncepciója alapján) a Barcsay teremben rendezte meg "A magyar szobrászat modern hagyományai" címû kiállítás-sorozat 3. részét. A kiállítás a Megyeri életmû szegmenseit mutatta be, nagyobb hangsúlyt fektetve a mûvész kísérletezõ attitûdjére. A közönség elõtt ismertebb, varrott alkotások mellett grafikák, párizsi vázlatrajzok, "kartonfestmények", lemezhajtogatások, portrészobrok és mûtermi videofelvételek adtak teljesebb képet Megyeri mûvészetérõl. Sajnos, a mûvek jelentõs része elpusztult, így azokat csak fotó, illetve rekonstrukció formájában láthattuk. (Gyarmati Tihamér, Náday Tibor, Csíkszentmihályi Péter, Vass Antal, Berhidi Mária és Borz Kováts Sándor rekonstrukciói alapján.)
A terembe lépve, elsõ pillantásra akár designra is gondolhatunk, de mégis tudjuk, hogy ez itt nem az. Megyeri konstrukciói nem tekinthetõk sajátosan értelmezett origami kísérleteknek, éppúgy, ahogy Jean-Paul Gaultier legújabb tavaszi kollekciójának sem. A félreértés veszélye miatt talán jobb, ha nem a cérnák felõl közelítünk, hanem azon egyszerû alapmotívumok felõl, melyek a különbözõ összeillesztési módozatok következményeként olykor sûrû térhálóvá, olykor egy-elemû konstrukcióvá alakulnak. Nem egyszerûen formakísérletek ezek - "... a fizika és a kémia nagyon csábít" hangzott el egy vele készült interjúban. Mi az a tudományos háttér, amit számításba kell vennünk Megyeri mûvészetében?
Vegyük például az elõszeretettel
használt szivar-formát, mely hol magányosan ül
egy posztamensen, hol pedig társaival együtt lóg be
a kiállítótérbe (Csavart celluloidformák,
1962-64). Az "ufonauta" jelzõ nem visz bennünket nagyon messzire,
viszont nagy hatással volt a mûvészre a múlt
században született angol csillagász, James Hopwood
Jeans 1919-ben kidolgozott elmélete. A Jeans-elmélet szerint
a Nap közelében elhaladó csillag a Nap anyagából
kiszakított egy darabot (szivar-forma), ebbõl alakultak ki
a bolygók. A Függõ konstrukcióból
(1948 k.), valamint a Háromszögû összerakható
forma változataiból (1948 k.) a laikus "kémikusnak"
molekulaszerkezetek, DNS-láncolatok jutnak eszébe. A fából
és zsinegbõl felépített Függõ
konstrukció (1992-es rekonstrukció alapján készült)
mint egy kristályszerkezet-modell, az egymáshoz kapcsolódó
és az egymást összetartó erõk játékával
operál. A dominó-elvvel ellentétes mechanika következményeként
(a dominósor összedõlésekor
az egyik a másiknak adja át az impulzust) az elemeket összetartó
feszültségek a konstrukció "megbontásával"
megszûnnek. A mûvek jelentõs hányadát
az eltérõ technikai, anyagi és formai sajátosságok
ellenére, egy alapvetõ aspektus kapcsolja össze: a tér.
A múlt században uralkodó tömegelvû szemlélet mellett új alternatívaként jelent meg a térérzékelésen alapuló szemlélet. A térhez, a levegõhöz, a lebegéshez, a láthatatlan energiák és erõk megjelenítéséhez kapcsolódnak Megyeri függõ plasztikái is. A tér "megformálása" és érzékeltetése volt mûvészi koncepciójának egyik alappillére. Térkonstrukciói, térképzõdményei zárt, áttört vagy üres térfogattá alakítják a teret. A tér elemei egyszerû geometrikus síkformák (négyzet, háromszög... stb.), ezekbõl hajtogatással és az egymásba építés változatos módjaival, pozitív-negatív térformákat konstruál. ("Lemezelvem: Hogyan tud egy vagy két valamilyen felület térben létrehozni egy formát") a teret folyamatos entitásként definiálják szobrai, az egymásba épített alapelemek végteleníthetõ száma, a repetitivitás is ezt hangsúlyozza (Téglalapból összerakott forma, 1960-as évek eleje). A folytatható, "nyitott" konstrukciók könnyen elképzelhetõek egy nagyobb dolog kivágataként, a tér parányi szegmenseként.
A végtelenséget nem kizárólag a növelhetõ síkelem szám érzékelteti, létezik egy másik, ún. "imaginárius-végtelenségképzet" is. A gyûrûformák és a mõbiusz-szalagok esetében a statikus kompozíció dinamikussá válik, így utal a tér állandó változásaira és a folytonos mozgásra.
A mozgás, a lebegés a már említett Függõ plasztikán kívül Megyeri más függõ szobrainak is ismérve. A Propeller (1960-64) az az optimális forma, mely a legkisebb légellenállás mellett éri el a legnagyobb hatásfokot, így közelít a tiszta fizikai formához. A Korong, illetve Kagyló formák is, hasonlóan az elõzõhöz, a fizikai világ modellezésére hivatott redukált formák ("Érdekli a repülés, érdekli a technika, a forgó kerekek, a mozdony, a mozgó formák és az erõk áttételének lehetõsége").
A "repülõ mûvek csoportjába" tartozik az 1961-ben készült Gumiember is, amely ma már mint kiállított mû nem élvezhetõ, mégis említést érdemel a mûvésznek az az elképzelése, hogy a figurát a levegõnél könnyebb gázzal tölti fel és így felemelkedik a "kék ember". Nincs szükség talapzatra, és nincs szükség felfüggesztésre sem.
Az elemek legtöbbször papírból vannak ( "A mûtermem elpusztult. Vettem egy stanicli szõlõt. Megettem. Aztán nézegettem a zacskó gyûrõdéseit. elkezdtem papírt hajtogatni. Azóta foglalkozom ezzel a "mûfajjal."). A papír könnyen hajtogatható, téphetõ, vágható, varrható, vagy akár összetûzhetõ gemkapoccsal, irattûzõvel. Megyeri ezeket a technikákat egytõl-egyig alkalmazta, alternatív legojátékként "tákolva össze" ideáit. Az organikus formák által inspirált, cérnával összefércelt karton-szabásminták galaktikus szférába kerülnek függõ/lógó társaik mellett. Megyeri Barnát a formák kapcsolódása is izgatta, mûtermében kisállatok gerincoszlopai és különbözõ forgástestekkel rendelkezõ csontok gyülekeztek. Ugyanazzal a szabadsággal hajtogatta a fémet is, mint a papírt, és mindenféle anyagot, ami a kezébe került.
Az általános iskola 4. osztályában technika órán akár a következõ feladat is elhangozhatna: vegyél egy sima kartonlapot, vagdoss bele vonalakat, majd készíts ezután térbeli formációkat, a kartonlap harmonikaszerû összenyomásával. Megyeri szobrai azonban egy másik feladat végeredményei. Az õ esetében ugyanis a redukált formai és technikai metódusok egy elképzelt világmodell lehetséges leképezései. Ha a bonyolult és áttekinthetetlen matematikai modellek is többnyire túlságosan egyszerûsített leképezések, akkor miért várnánk többet Megyeri szobraitól, melyek ráadásul szerények, áttekinthetõek, és korlátozott lehetõségeinkhez képest érthetõek.