Bálványos Anna Zene, tánc Nádler István kiállítása



Mûgyûjtõk Galéria, Budapest
1998. március 5-április 17.

Nádler István kamarakiállításán az egyetlen nagyobb léptékû mû az Úton I-IV., 1997 címû kép, melyet elõször az Olaj/vászon kiállításon mutatott be a Mûcsarnokban. A képpel kapcsolatosan Nádler csak ennyit írt a katalógusba: Úton vagyok és haladok.

A fenti kijelentés optimizmusa igazolódni látszik. Ezekrõl a képekrõl nagyszerû harmónia árad, valami megállapodott-ság, a dolgok megértése utáni megvilágosodott állapot. Már tavalyi képein is megfigyelhetõ volt, hogy a korábbi képek visszavonhatatlan, õszinte drámaiságát, tragikumát felváltotta egy kissé távolabbi nézõpont. A festõ már nem szereplõje a drámának, hanem rendezõje.

A 90-es évek elején készült munkák oldott festõiségét, dús hatását itt egyszerûbb, visszafogottabb, mondhatni takarékosabb attitûd váltja fel. A kompozíció kiegyensúlyozott, az ecsetvonások magabiztosak, virtuózak, de véletlenül sem dekoratívak, minden elemnek szerepe van. Minden mozdulatban ott van az eddig felhalmozott tudás és tapasztalat. Ezek a színek, technikák, motívumok, melyek már a korábbi mûveken is felfedezhetõk, itt letisztultabb, egyszerûbb formában jelennek meg ("megtartva változtatás", írja Fitz Péter). Így például a 80-as évek végétõl megjelenõ, itt fõszerephez jutó, széles eszközzel (spaklival?) húzott, vastag vonal, mely egyszerre rendelkezik a folt és a vonal tulajdonságaival, és amely egyszerre könnyed, felszakadozottsága, áttörtsége következtében, rendkívül mozgékony a sok irányváltoztatás és a sok kanyar miatt, de úgy, hogy mindeközben mégis súlyos marad.


Nádler István
Részlet a kiállításról
Fotó: Rosta József

Nádler egyre nagyobb teret enged az üresen hagyott felületeknek, így a kompozíció még tisztább, még világosabb. Míg a korábbi mûveknél egy-egy felületen többször végigment, mintegy notóriusan ismételgetve mondandóját, itt minden kiszámított, visszafogott. Egy üvöltéssel heves érzelmet lehet kifejezni, de ugyanolyan erõteljes érzelmet lehet közvetíteni egy szépen megfogalmazott mondattal is. Ahogy Frank János írta: "Nádlernél a könnyedség tartalma súlyos, akár egy Szerb Antal szövegé".1 Épp, mint Mozart esetében, aki - miután II. József sokallta a mûveibe komponált hangjegyeket -, azzal utasította vissza a császárt, hogy éppen annyi van ott, amennyi kell.

A zenei párhuzam nem véletlen. A képeket látva legelõször zenére és táncra asszociáltam: klasszikus zenére és klasszikus balettre.2 A képeken, ahogy a zenében teljes az absztrakció, nincs semmilyen konkrét utalás, csak tiszta érzelmek. Ez nyilván annak is köszönhetõ, hogy "Nádler flottul ad elõ" (Frank János). Mégis, többrõl van itt szó, mint brilliáns, komolyan játékos kompozíciókról, kiegyensúlyozott színvilágról (meleg sárgák, kék, vörös, szürkék, barnák, és a fõhõs fekete): egész sor geometriai kérdés megválaszolásáról.


Nádler István
Cím nélkül, 1997
Fotó: Rosta József

 

Elemezhetõ a képek rétegzettsége: viszonylag passzív, olykor meglehetõsen dinamikus alap, azon a mértani forma (folt) és legfelül a dinamikus gesztus.3 Ezek a gesztusok itt vékony vonalak, többnyire villaszerû formában, melyek "felül- és átírják" az alsóbb rétegeket, értelmezik vagy éppen teljesen átértelmezik a kompozíciót. Az alsóbb réteg színei megjelennek a vonal saját színében, mint az akadémikus tájképek képterei közt átvezetõ fa. Tehát a két réteg nemcsak egymáson van, de érintkezik is egymással: a mozgékony vonal kacéran megsimítja az alatta lévõ foltot. A három réteg viszonya hasonlatos a 14-15. századi zene három szólamához. A mértani forma a cantus firmust vivõ tenor, az alap és a gesztus az ezt imitáló, kommentáló discantus, a bassus és az altus.

Az alapmotívum most a négyszög, a szabályos téglalap, mely önmagában statikus, nyugodt forma. Ebból eredõen a képek a függõleges-vízszintes problematikáját taglalják. Az enyhén ferde vonalak (nem átlók!) csak megerõsítik a két alapirányt. Van azonban egy vonallal ábrázolt, furcsa, kissé ferdén álló, enyhén íves oldalú négyszög, mely a korábbi Niké-motívum szerepét látszik átvenni.

De persze a legfontosabbat nem lehet egzakt definíciókban leírni: a vonalak, a faktúra, ezek a felületek sírnivalóan gyönyörûek. Mint Mozart zenéje.

Jegyetek

1 Frank János: Görög kereszt, latin kereszt. Élet és Irodalom, 1996. szeptember 27. p. 16.

2 Zenét és táncot emleget Földényi F. László is. in: Képek a föld alatt. Élet és Irodalom, 1997. március 21. p. 18.

3 Fitz Péter: katalógus elõszó


Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu