Az internet az egyetemek világában született, azonban magában az oktatásban a közelmúltig viszonylag kevéssé kapott szerepet. Egyetemi környezetben legalapvetõbb, legegyszerûbb felhasználása a hirdetõtábla-funkció: a dékáni hivatal és a tanszékek webes hipertext eszközökkel adhatnak tájékoztatást a közérdekû információkról, kurzuskínálatról, tematikáról, határidõkrõl. Mindezt kiegészítheti az e-mail mint a személyes kommunikáció eszköze. Bár az internet-felhasználásnak már ez a szintje is jelentõs költségmegtakarítást és hatékonyságnövekedést eredményezhet, nem valószínû, hogy lényegesen átalakítaná a hagyományos egyetemi struktúrát. Az internet nyújtotta lehetõségek tényleges kihasználása sokkal mélyrehatóbb változást hozhat a hagyományos egyetemek világába, ugyanis ma már nincs elvi akadálya annak, hogy teljes egyetemi intézményrendszer épüljön föl a virtuális térben. Az alábbi tanulmány e teljesebb körû alkalmazás gyakorlati megvalósítását vizsgálja.
Ugyancsak különbséget kell tenni a campus szintû és a távoktatás jellegû internet-alkalmazás között. A campus szintû alkalmazás célja a "nappali tagozatos" hallgatók részbeni virtuális oktatása, ami a campus területén élõk számára biztosíthatja az idõben, ütemezésben részben kötetlen tanulás lehetõségét - nem helyettesítve, csak kiegészítve a tantermi foglalkozásokat -, és megteremti az egyetemek közötti tényleges kooperáció lehetõségét. Ha azonban az internetes tananyag olyanokhoz is eljut, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen a campuson, az internet hozzájárul az oktatásba bevonhatók körének kiszélesítéséhez, létrejön a távoktatás 21. századi formája. A hallgatók mobilitása mellett nem kevésbé fontos szempont az oktatóké: a virtuális egyetem magas szintû képzést nyújthat ott is, ahol nem áll rendelkezésre a megfelelõen képzett oktatógárda, illetve az egyszerre több egyetemen oktató tanárok számára jelentõsen csökkenti a kényszerû utazással töltött idõt - és ezáltal növeli a (virtuális) oktatásra fordíthatót.
Mivel a virtuális egyetem, illetve az internet alapú távoktatás meghatározása, körülírása ma még messze nem egységes, nem áll rendelkezésre pontos számadat arról, hogy hány egyetem mûködtet internetes extenziót, hány helyen integrálták a hagyományos szemináriumokba a rendszeres internetes kommunikációt, illetve hány kizárólag interneten hozzáférhetõ felsõoktatási intézmény mûködik ma a világon. Egy 1997 eleji amerikai felmérés 300-ra teszi a hagyományos egyetemek virtuális kiegészítéseinek számát, ez a szám azóta valószínûleg jelentõsen nõtt.
Érdemes megemlíteni Kalifornia kormányzójának, Pete Wilsonnak egy 1998. januári bejelentését, mely szerint Kalifornia állam az elkövetkezõ két évben több millió dollárt kíván fordítani virtuális szemináriumok kialakítására és az ehhez szükséges képzésre, valamint hardver-infrastruktúrára. A javaslat szerint a University of California (UC), a Californa State University és a California Community College System összesen mintegy hatmillió dollárt kap kurzusaik internetes változatának megteremtésére, a UC könyvtára pedig további hárommilliót állományának digitalizálására, hogy kialakuljon a virtuális egyetemhez tartozó könyvtár is.
A virtuális egyetem intézményei
Amikor egy már létezõ, hagyományos társadalmi funkció vagy igény új technikai hátteret kap, a legcélszerûbb és többnyire öntudatlanul is alkalmazott megoldás mindig a korábbi technika utánzása. Az új eszköz a régi modellje alapján érthetõ meg a legegyszerûbben, a pontos modell felállításához azonban másféle szemlélettel és a korábbinál alaposabban kell megvizsgálni a hagyományos eljárást - ez pedig már önmagában is elvezet valami új létrehozásához.
Az egyetem tevékenységeinek kommunikációs szemléletû vizsgálata rávilágít arra, hogy a hagyományos egyetem, sõt, minden szervezett tanulási forma leírható bonyolult, többcsatornás kommunikációs rendszerként.
A rendszer legfontosabb kommunikációs csatornái:
* a tanár-diák kommunikáció a szemináriumok és elõadások közegében zajlik;
* a diák-diák kommunikáció hagyományosan kötetlen közegû, kávéház jellegû;
* az egyetemi adminisztráció és a diákok közötti kommunikáció a tanulmányi osztályon;
* az egyetemi adminisztráció és a tanárok közötti kommunikáció pedig a dékáni hivatalban folyik;
* a tanár-tanár közötti kommunikáció részben szintén kötetlen jellegû, részben pedig tudományos konferenciákon, vitakörökben zajlik;
* és végül az egyetem életébe szervesen illeszkedik az egyetemi könyvtár is.
Az internetes technológia ma már rendkívül sokféle, változatos kommunikációs formát kínál, így e csatornák mindegyike kialakítható az internet közegében is - az ilyen oktatási szervezetet nevezzük virtuális egyetemnek.
Az alábbiakban röviden vázoljuk a virtuális egyetem legfontosabb elemeit.
Virtuális szemináriumok és elõadások
Az internetes kommunikáció lehetõvé teszi a szinkron és aszinkron oktatást egyaránt. Az elõbbi esetben a tanár és a diákok egy idõben ülnek a számítógép elõtt, és írott vagy szóbeli kommunikációt folytatnak egymással, az aszinkron kapcsolat során a diák a tanár által korábban elõkészített anyagot sajátítja el.
A szinkron kapcsolat nagyon hasonlít a hagyományos szeminárium kommunikációs szituációjához: a diák aktívan együttmûködik a tanárral, de legalábbis visszajelez számára. A szinkron kapcsolat megõrzi a közvetlen interakciók elevenségét, az aszinkron kapcsolat viszont lehetõvé teszi, hogy a tanuló a számára leginkább megfelelõ idõben és ütemezésben sajátítsa el az anyagot. A tapasztalat azt mutatja, hogy a két oktatási forma vegyítése a legcélravezetõbb, noha erre nincs mindig lehetõség.
Bár az aszinkron formának tanár és diák számára egyaránt számos praktikus és gazdasági elõnye van, a szinkron kommunikációval biztosítható visszajelzés és interakció elengedhetetlen része az oktatási folyamatnak, így vállalni kell az ezzel járó szervezési feladatokat, kötöttségeket és többletköltséget.
A szinkron kommunikáción alapuló oktatás során a tanár bizonyos ellenõrzési lehetõséggel rendelkezik a diák, illetve a tanulási folyamat fölött, így biztosítható, hogy a diákok közel azonos ütemben haladjanak elõre az anyag elsajátításában. A tapasztalat bebizonyította, hogy a virtuális szemináriumi foglalkozások legalább olyan koordinációt igényelnek, mint a tantermiek. A több helyszínt összekapcsoló videoszemináriumokon például meg kell teremteni a technikai lehetõséget arra, hogy a diák jelentkezni tudjon, vagyis egy utasítás kiadásával jelezze a tanár számítógépe felé, hogy szót kér. Ekkor a tanár - akár egy televíziós mûsorvezetõ - a saját számítógépének audio- és videojele helyett az illetõ diák gépe felõl érkezõt engedi tovább a többi résztvevõ felé, mindaddig, amíg a diák azt nem jelzi, hogy befejezte hozzászólását. A hagyományos tantermi koordináció imitációja kulcsfontosságú, ugyanis ez az a helyzet, amelyben a tanár és a diák egyaránt otthon érzi magát. Ugyancsak tapasztalati tény, hogy a virtuális szeminárium kommunikációs lehetõségei bizonyos szempontból akár elõnyösebbek is lehetnek, mint a tantermi szemináriumoké: például a szégyenlõs, félénk diák is mer jelentkezni, jelezni, hiszen reakcióját csak a tanár látja.
A szinkron oktatás ma Magyarországon csak campuson belül, illetve campusok között képzelhetõ el - vagyis csak olyan helyszínen, ahol rendelkezésre áll a bérelt vonalas internetkapcsolat -, ugyanis a campuson kívül, telefonos kapcsolaton keresztül tanulók számára megfizethetetlenül magasak a kommunikációs költségek. Ez különösen nagy jelentõséget ad az aszinkron oktatási formáknak, melyek többszöri, de rövid idejû internetkapcsolatot igényelnek.
Az aszinkron kapcsolat során a diák tetszõleges idõben bejelentkezik az internetes kurzus webhelyére, és letölti a tanár által elõkészített anyagok közül a még nem olvasott részeket. Ez alapszolgáltatásnak tekinthetõ, amit minden ilyen jellegû webhely, illetve internetes programrendszer nyújt, ezen kívül azonban még számos egyéb internetes kommunikáció, illetve szolgáltatás tartozhat az aszinkron virtuális szemináriumhoz. Ezek közül az internetes vitafórum a legfontosabb, ahol a tanulók a tanár közvetett vagy közvetlen moderálása mellett vitathatják meg az anyagot. A rendszer kiegészülhet önálló tesztegységgel, illetve a diákok által készített dolgozatok bemutatásával is. Az aszinkron szeminárium során többnyire nincs egyidejû kapcsolat tanár és diák között, de az e-mail kontaktus elkerülhetetlen. Erre még akkor is szükség van, ha a rendszerhez vitafórum tartozik, ugyanis csak így tartható fenn a valóban személyes tanár-diák kapcsolat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a virtuális szemináriumok csoportlétszáma sem lehet nagyobb harminc fõnél, ugyanis a rendszeres személyes e-mail kontaktus is rendkívül idõigényes feladat a tanár számára.
Virtuális tanulmányi osztály
Az internet nemcsak az oktatás médiuma, hanem kiváló eszközt jelenthet az egyetemi adminisztráció gyorsítására, költségeinek csökkentésére is - erre példa a már Magyarországon sem ismeretlen, chipkártyára épülõ hallgatói azonosító rendszer. A campuson kívül élõ diákok számára pedig éppen olyan fontos az internetes ügyintézés lehetõsége, mint maga az oktatás, hiszen hiába biztosít az internet alapú távoktatás nagyfokú szabadságot, ha a tanulmányi ügyintézés megkívánja a személyes jelenlétet.
Mivel az internetes kommunikáció közismerten nem biztonságos, ezen a területen számos technikai kérdést kell megválaszolni: ki kell dolgozni a regisztráció, a tandíjfizetés és a különféle igazolások kétirányú, biztonságos kommunikációját. Természetesen ez nem teljesen új technológiák kidolgozását jelenti, hanem a már mûködõk alapján egy, az egyetem követelményeinek megfelelõ, biztonságos alkalmazás összeállítását. Mivel a jelen tanulmány elsõsorban az internet oktatási fölhasználásával foglalkozik, a biztonságos adminisztráció technikai megvalósítását nem tárgyaljuk részletesen. A kérdések többsége magától értetõdõen azonos az online banki ügyintézés során fölmerülõ kérdésekkel: a személyazonosság igazolása és az interneten keresztül továbbított pénzügyi vagy személyi adatok titkossága a legfontosabb ezek közül.
Virtuális egyetemi könyvtár
A számítógépen tárolt és katalogizált szövegeket tartalmazó virtuális könyvtár nem új jelenség, számos külföldi példa (Oxford Text Archive, Humanities Text Initiative at the University of Michigan, Berkeley Digital Library stb.) mellett van már magyar nyelvû változata is, a Magyar Elektronikus Könyvtár.
A virtuális egyetemi könyvtár azonban nem teljesen azonos ezekkel; a különbség leginkább a közkönyvtár és hagyományos egyetemi könyvtár összehasonlításával mutatható be. Az egyetemi könyvtár elsõsorban az oktatást szolgálja, vagyis azokat az anyagokat teszi egyéni tanulmányozásra hozzáférhetõvé, amelyekre a szemináriumokon "kiosztott" olvasmánylista hivatkozik, emellett azonban gyakran a közkönyvtár funkcióját is betölti.
Ez elsõsorban nem technikai problémákat vet föl, hanem szerzõi jogi jellegûeket: egyrészt az egyetemi oktatók itt teszik diákjaik számára hozzáférhetõvé a kurzusaikhoz készített egyedi jegyzeteiket, másrészt szöveggyûjtemény formájában közreadják a legfontosabb válogatott szakirodalmat is. Több nyugati virtuális egyetemi projektben (pl. a skót Clyde Virtual University vagy a Phoenix University Virtual Campus) jelszóval védik ezeket az anyagokat, vagyis az egyetemi könyvtárat, és csak a regisztrált diákok férhetnek hozzá. Ez azonban ellentétes az egyetemi könyvtár hagyományos közkönyvtári funkciójával: a magas színvonalú, nyitott egyetemi könyvtár az oktatás legjobb reklámja. A virtuális egyetem nem a könyvtár használatáért, vagyis az internetes tartalomért kéri a tandíjat, hanem szolgáltatásaiért - az oktatók munkájáért és a kiállított bizonyítványért -, ezért az itt tárolt anyagok többségének minden internet-felhasználó számára hozzáférhetõnek kell lennie. A virtuális egyetemi könyvtár tartalmának, szerkezetének és mûködésének kidolgozása a virtuális szemináriumok módszertani kidolgozásával egyenrangúan fontos feladat.
Eszközök
A hatékony internetes távoktató rendszer vagy programcsomag a következõ elvárásoknak kell hogy megfeleljen:
* alkalmas szinkron és/vagy aszinkron kommunikációra;
* web alapú, ami biztosítja a szabványos multimédia-hozzáférést;
* többféle operációs rendszeren is használható (Windows, Mac, UNIX stb.);
* kompatíbilis az elterjedt multimédia-szerkesztõ programokkal;
* eszközrendszere moduláris felépítésû;
* tartalmaz eszközkészletet a tudásfelméréshez;
* egyaránt használható tanárközpontú és központ nélküli (csoport) kommunikációhoz;
* tanár és diák számára egyaránt könnyen használható;
* könnyû a karbantartása;
* költséghatékony.
Az alábbiakban röviden bemutatunk három elterjedtnek mondható internetes távoktató programcsomagot.
TopClass (http://www.wbtsystems.com)
A WBT Systems terméke. Szerverként mûködõ, multimédia alapú oktatóprogram, amelynek segítségével web alapú intranet- vagy internet-oktatóanyagot lehet létrehozni, és magát az oktatást, vagyis a szemináriumot is lebonyolítani. A TopClass rendszer háromféle felhasználót különböztet meg: (1) a virtuális szemináriumon részt vevõ diákot, (2) bizonyos számú diák munkáját segítõ-irányító tanárt és (3) rendszeradminisztrátort, aki a TopClass rendszer egészének mûködéséért felelõs, de nincs közvetlen kapcsolatban a diákokkal. A webböngészõn keresztül elérhetõ rendszerbe jelszó segítségével lehet belépni. A diák hozzáférési joga a legszûkebb körû, nincs lehetõsége újabb kurzus létrehozására, a jelenlegi megváltoztatására, és nem tekinthet be a többi diák adataiba. A tanár hozzáférési jogát az adminisztrátor állítja be, a jogosultságok akár azonosak is lehetnek e két szinten.
A rendszer beépített üzenetküldõ szoftverrel rendelkezik, amely nemcsak a tanár és diák közötti egyéni levelezésre alkalmas, hanem létrehozhatók vele levelezési listák is. Ezáltal mindenféle kiegészítõ szoftver vagy szolgáltatás nélkül létrehozható a virtuális szeminárium összes kommunikációs csatornája. A diákjogosultsággal belépõ felhasználó az üzenetküldõ szolgáltatáson kívül természetesen hozzáfér mindazon kurzusok anyagaihoz, amelyekre beiratkozott. A virtuális szemináriumon a tanár elsõdleges szerepe az, hogy feladatokkal, tesztekkel és szükség szerint személyes kommunikációval kövesse és segítse a diák önálló haladását. A rendszer tanári segédprogramjai ezeket a célokat szolgálják. A tanár számára nagy segítséget jelent, hogy hozzáférhet az egyes diákok tevékenységérõl, bejelentkezéseirõl készülõ automatikus napló adataihoz. Az adminisztrátor hozzáférési jogait semmi nem korlátozza, egyaránt létrehozhat diák- és tanári jogosultságot, illetve betekintést nyerhet a szemináriumok menetébe. A TopClass rendszer egyik legjelentõsebb felhasználója a New York State University.
LearnLinc (http://www.ilinc.com)
Az ILINC által kifejlesztett, elsõsorban szinkron jellegû internetes oktatáshoz használható videokonferencia-rendszer. A hazai közcélú távközlési infrastruktúra költségei és minõsége miatt elsõsorban a campuson belüli intraneten használható, viszonylag nagyobb teljesítményû multimédia PC-kbõl álló hálózatot igényel. A kétirányú audio/videokapcsolat mellett lehetõvé teszi a tanár által elõre elkészített multimédia-anyagok bemutatását, illetve a tanár és a diákok közös munkáját más szoftveralkalmazásokon. Megfelelõ sávszélesség esetén a hang- és képkapcsolatot kiegészítõ egyéb anyagok együttesével kialakítható a hagyományos tantermi szituáció megfelelõ szimulációja. A rendszerben lehetõség van a korábban már említett tanári moderálásra is, vagyis az óra menetét a tanár pontosan ütemezheti.
A New York State University távoktatási szakemberei a LearnLinc és a TopClass rendszerek együttes használatát tartják ideális megoldásnak az aszinkron és szinkron oktatás szükség szerinti vegyítéséhez.
CyberProf (http://cyber.ccsr.uiuc.edu/cyberprof/)
A University of Illinois-on kifejlesztett, aszinkron oktatáshoz használható rendszer, mely több modult tartalmaz, e modulok együttesével gyakorlatilag a virtuális szeminárium minden eleme megvalósítható: a webszerkesztõvel elkészíthetõ a tananyag, a feladatszerkesztõvel az ellenõrzõ feladatok, a beépített chat-rendszerrel a szöveges online párbeszéd stb.
A fejlesztõk nonprofit felhasználás esetén, kérésre térítésmentesen installálják a programot interneten keresztül, ha a helyi rendszeren rendelkezésre állnak a szükséges segédprogramok. A programot Amerika-szerte használják, bár természetesen leginkább a University of Illinois virtuális szemináriumain.
WebCT (http://homebrew.cs.ubc.ca/webct')
A University of British Columbián kifejlesztett rendszer a CyberProfhoz hasonlóan az aszinkron kurzusokhoz, illetve hagyományos kurzusok internetes kiegészítéséhez kínál web alapú keretrendszert. Az eddig bemutatott programokhoz hasonlóan a tananyag webes publikálásának eszközei mellett tartalmaz beszélgetõfórumot, feladatûrlapokat és diáknyilvántartást, azonban van néhány, az eddigiektõl eltérõ szolgáltatása is, például az annotált képadatbázis kialakításának lehetõsége. Készítõinek határozott célja volt, hogy a rendszer használata bármiféle programozói vagy webszerkesztõi ismeret nélkül elsajátítható legyen. Ezáltal hozzáférhetõvé kívánták tenni az internetes kurzusokat a nem számítástechnikai tudományok mûvelõi számára is.
Egyedi fejlesztés
Az itt bemutatott rendszerek angol nyelvûek, vagyis a tanár részérõl mindenképpen szükség van legalább minimális nyelvismeretre. A diák részérõl ez inkább nélkülözhetõ, ugyanis a programok felhasználói felülete többnyire egyértelmû ikonokat használ. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy e programok használata többnyire állandó, de legalábbis hosszabb idejû internetkapcsolatot igényel, ami a campuson kívül élõ, telefonos kapcsolattal rendelkezõ diákok számára nagy anyagi terhet jelenthet. Noha nonprofit oktatási tevékenységhez a CyberProf ingyen használható, hazai viszonylatban sokszor problémaforrás a programok ára is, így gyakran fölmerül az egyedi fejlesztés igénye. Tény, hogy a bemutatott programok legtöbb funkciója megvalósítható több olcsó vagy ingyenes internetes szoftver együttes használatával is. Például a tananyag publikálása megoldható bármilyen webszerkesztõ szoftverrel, az írott online beszélgetés pedig a népszerû chat szoftverekkel. Sõt, a Microsoft ingyen terjesztett Internet Explorer webböngészõjének 4.0 verziója tartalmazza a NetMeeting nevû szoftvert, amelyben gyakorlatilag az összes olyan szolgáltatás rendelkezésre áll, melyet a LearnLinc nyújt. A szoftver kiválasztása tehát gondos mérlegelést igényel, s ennek során nemcsak az egyetemi, illetve tanári lehetõségeket kell figyelembe venni, hanem a megcélzott diákpopuláció internet-hozzáférési lehetõségeit is.
Buktatók
A virtuális egyetemeket általában az oktatás minõsége és az egyetemeken megszokott közösségi élet lehetõségének esetleges megszûnése miatt éri a legtöbb kritika.
Felmérések bizonyítják, hogy a szinkron és aszinkron internetes oktatási formák megfelelõ arányának alkalmazásával legalább olyan hatékony lehet az oktatás, mint a hagyományos, tantermi körülmények között. Ugyancsak tapasztalati tény, hogy a virtuális szemináriumokon is kialakul valamiféle közösségi kommunikáció, bár valóban némileg más jellegû, mint a face-to-face szemináriumok során. A virtuális közösségek fenntartásához pedig elengedhetetlen az alkalmankénti személyes találkozás.
Egyes amerikai egyetemeken sokan azért ellenzik az internetes oktatás bevezetését, mert a hagyományos tanári szerep fölöslegessé válásától, ezáltal létszámleépítésektõl tartanak. Valójában azonban az internetes oktatás még inkább igényli a tanár munkáját, hiszen sokkal intenzívebbé és gyakoribbá válik tanár és diák kommunikációja.
Van azonban néhány kevésbé nyilvánvaló veszélyforrás is:
* A campuson élõ hallgatók számára kialakított, multimédia-elemekben gazdag internetes tananyag nagy valószínûséggel alkalmatlan a campustól távol élõ, telefonos kapcsolattal rendelkezõ diákok oktatására.
* Az aszinkron internetes szeminárium egyáltalában nem helyettesítheti a tanárt, sõt, az e-mail kontaktuson keresztül a szokásosnál intenzívebb lesz a kapcsolat, ami természetesen a tanár számára a szokásosnál nagyobb igénybevételt is jelent.
* Egyes egyetemi vezetõk aggasztónak tartják, hogy ha a korábban kizárólag a campuson tanuló hallgatók számára megnyílik a virtuális szemináriumok lehetõsége is, sokan pártolnak el a hagyományos, tantermi oktatástól, ugyanis így könnyebben találnak a tanulmányokat segítõ kiegészítõ jövedelmet. Ezt természetesen a hallgatók éppenhogy jelentõs elõnyként élik meg.
* Az aszinkron virtuális szemináriumok sikerét veszélyezteti az, ha a tananyag formájában, szerkezetében, hangvételében könyvszerû, vagyis hosszú, "szigorú" leíró szöveg. A képernyõrõl való tanulást is ugyanolyan színessé, élményszerûvé kell tenni, amilyenné a jó elõadók teszik elõadásaikat.
* A hagyományos szeminárium általában heti egy-két alkalommal igényli a tanár részvételét. A virtuális szeminárium diákjai azonban folyamatos e-mail kapcsolatban vannak tanárukkal. Ez akár napi egy órányi levélírást is jelenthet a tanár számára.
* A hagyományos szeminárium idõrendjét a foglalkozások elõre rögzített idõpontja adja. Valamiféle rendszerességet, heti ütemezést a virtuális szemináriumon is ki kell alakítani, ez biztosíthatja a diákok tervszerû haladását a tananyag elsajátításában.
* A tanár felelõssége, hogy fenntartsa és szükség esetén moderálja a tanulócsoporton belüli internetes kommunikációt. Ha ez megszûnik, csökken a diákok motiváltsága. Az internetes kurzusok sikere nagymértékben függ attól, hogy a tanár mennyire képes összetartani, mûködtetni a virtuális közösséget.
A virtuális egyetem a jövõ felsõoktatásának víziója? Vagy rémálom volna? Akarjuk vagy sem, teszünk érte vagy sem, az internet átalakítja az egyetemi oktatást.
Hivatkozott irodalom
Goldberg, Murray W., Sasan Salari et al. (1996): World Wide Web Course Tool: An Environment for Building WWW-Based Courses. In Computer Networks and ISDN Systems, 28.
Goldberg, Murray W. (1997): Communication and Collaboration Tools in WebCT. In Proceedings of the Conference Enabling Network-Based Learning, 1997. május 28-30. Espoo, Finland. (URL: http://homebrew. cs.ubc.ca/webct/papers/index.html)
Graziadei, William D. et al. (é. n.): Building Asynchronous & Synchronous Teaching-Learning Environments: Exploring A Course/Classroom Management System Solution. (URL: http://topclass1.itec.suny.edu/west/ aslpaper.html)
Noble, David F. (1998): Digital Diploma Mills: The Automation of Higher Education. In First Monday, 3(1).
Tiffin, John és Lalita Rajasingham (1995): In Search Of The Virtual Class. Education in an Information Society. London-New York: Routledge.
Warschauer, Mark (1997): Computer-Mediated Collaborative Learning: Theory and Practice. In The Modern Language Journal, 81(iv).
Wilson, Jack M. (1997): Distance Learning for Continuous Education. In Educom Review, 32(2).