A leszbikus és meleg élettapasztalatokat, identitásokat és kulturális világokat föltérképezõ és elemzõ elméletek közel húsz éve jelentek meg a különbözõ észak-amerikai és nyugat-európai társadalomtudományi és kultúrakutatási diszciplínákban, és azóta egyre nagyobb hatást keltenek nemcsak az egyetemi tudományosság, hanem a népszerû szakirodalmak világában is. Lépjünk csak be egy nyugati nagyváros könyvesboltjába, és nézzünk körül. Leszbikusokról és melegekrõl szóló gazdag és változatos irodalmat találunk ott: meleg témájú tudományos értekezéseket és leszbikus életeket bemutató szépirodalmi alkotásokat, leszbikus nézõpontból írt filozófiai esszéket és meleg élettapasztalatokkal foglalkozó társadalomtörténeti írásokat, meleg bédekkereket és leszbikus krimiket, AIDS képregényeket és meleg tudományos-fantasztikus füzeteket. Emeljünk le a polcról egy melegeknek szóló útikönyvet, és segítségével barangoljuk be a várost: csakhamar leszbikus és meleg bárokat, kávézókat, meleg és leszbikus civil szervezetek irodáit és archívumait fedezhetjük föl. Ha pedig nyár elején érkezünk, szemtanúi lehetünk, ahogy százezrek vonulnak az utcára a Meleg Büszkeség Napján.1
Magyarországon ez még másképp van, de az elsõ meleg és leszbikus kulturális, társadalmi és politikai intézmények és kezdeményezések itt is fokozatosan láthatóvá válnak. A könyvesboltokban még nemigen találunk meleg és leszbikus témájú köteteket, a meleg civil szervezetek száma azonban öt és tíz között mozog, és kialakulóban van egy leszbikus csoport is. Budapesten harmadszorra rendezték meg a Meleg Büszkeség Napját, kiadnak egy meleg magazint, a Másokat,2 és olvasható egy leszbikus lap, a Labrisz. A napilapokban néha megjelennek tájékoztató jellegû újságcikkek melegekrõl és leszbikusokról, szenzációt szimatoló riportkönyvek és talkshow-k foglalkoznak a melegek és leszbikusok helyzetével, és a társadalomtudományi érdeklõdés is fölismerte a téma fontosságát. Egy fõmûsoridõs esti televíziós beszélgetésbe például nemcsak leszbikus nõket hívtak meg, hogy a mûsor felszínes, csevegõs keretei között nyilvánosan is föltárhassák azokat a nehézségeket, amelyekkel nemi vonzalmuk miatt kell szembesülniük, hanem társadalomkutatókat is, akiknek az volt a föladatuk, hogy "szakértõkként" adatokkal is alátámasszák a kérdés társadalmi jelentõségét. Mindez egyrészt azt jelzi, hogy a melegek és leszbikusok szexualitását Magyarországon immár nem kizárólag orvosi vagy pszichiátriai problémaként kezelik, másrészt azt, hogy társadalmi elfogadottságuk még nem érte el azt a mértéket, hogy saját nevükben és a saját érdekeiket szem elõtt tartva beszélhessenek a nyilvánosság elõtt.
Az elmúlt évtized demokratizálódó magyar társadalmában tehát beindult egy lassú, de ellentmondásos nyitási folyamat: a hegemón társadalmi környezet, a domináns kultúra perifériáján kialakulhattak meleg és leszbikus intézményi kezdeményezések, de a melegek és a leszbikusok továbbra sem vállalhatják nyíltan a szexualitásukat. Míg a heteroszexuális társadalom normáinak megfelelõ módon élõ párok számára gyakorlatilag megengedett, hogy a legkülönfélébb nyilvános tereken (utcán, közintézményekben, a médiában) ölelkezzenek vagy csókolózzanak, a leszbikusok és melegek megütközést keltenének, ha nemi vonzalmukat a nyilvánosság elõtt is kifejeznék. A többségi társadalom tehát kettõs mércével mér, és emiatt nemcsak a homofób elõítéletességgel szemben szükséges föllépni, hanem meg kell kérdõjelezni azokat a társadalmi normákat is, amelyek a heteroszexuális magánszféra megnyilvánulásait beengedik a közszférába, miközben a melegeket és leszbikusokat továbbra is rejtõzködésre kényszerítik és gettóba zárják. A magyar társadalom utóbbi évtizedben tapasztalható nyitása a nyugati kultúra felé mindazonáltal azt is lehetõvé tette, hogy egyre több meleg és leszbikus aktivista és társadalomkutató is megismerje, milyen körülmények között élnek leszbikusok és melegek egyes észak-amerikai és nyugat-európai országokban, illetve milyen megoldásokat dolgoztak ki a többségi társadalom toleránsabbá tételére. Magyarországon is élnek karizmatikus nyugati meleg és leszbikus személyiségek, akik jelenlétükkel példát mutatnak magyar társaiknak. A rejtõzködés kényszerét tehát lassan fölváltja a láthatóvá tétel lehetõsége, és mindez relevánssá és aktuálissá teszi, hogy a nyugati eredetû meleg és leszbikus elméleteket Magyarországon szélesebb olvasóközönség is megismerje.
A leszbikus és meleg elméletek nehezen definiálhatók tárgyaik, képviselõik és módszereik alapján, de a feminista elméletek példája eligazítást nyújt a meghatározásban. A feminista elméletek nem pusztán a nõkkel, hanem a nõk és férfiak közötti, történetileg és kulturálisan maghatározott viszonnyal, a társadalmi nemmel (gender) is foglalkoznak kutatásaikban. Ahogy a feminista elméletek a társadalmi nemet, úgy a leszbikus és meleg elméletek a szexualitás sokféleségét állítják a kutatás elõterébe. A feminista elméletalkotókhoz hasonlóan, akik a társadalmi nem történeti, társadalmi és kulturális létrehozásáról beszélnek, a leszbikus és meleg elméletalkotók a szexualitás történeti, társadalmi és kulturális megalkotásáról gondolkodnak. A meleg és leszbikus elméletek tehát mindazokat az életformákat és identitásokat vizsgálják, amelyek megkérdõjelezik és fölforgatják az uralkodó nemi és szexuális normákat, hangsúlyozzák a szexualitás és a szexuális identitások sokféleségének kialakulását és újratermelését, és vitatják a kötelezõ heteroszexualitást. A leszbikus és meleg elméletek különbözõ tudományterületeken fogalmazódnak meg: a filozófiában, a történetírásban, a kulturális antropológiában, a szociológiában, a pszichoanalízisben, az irodalomelméletben és a kritikai kultúrakutatásban. Ezek az elméletek újfajta ismereteket és jelentéseket hoznak létre, korábban nem tárgyalt vagy elhanyagolt témákat sorakoztatnak föl, illetve újszerû módszerekkel és megközelítésekkel élnek.
A leszbikus és meleg elméletek megjelenését és elterjedését a hatvanas évek emberjogi és civil társadalmi mozgalmai, Michel Foucault A szexualitás története címû mûvének megjelenése és népszerûsége, illetve a feminista elméletek úttörõ szerepe tették lehetõvé. A leszbikus és meleg elméletek megkérdõjelezik a homoszexualitás korábbi orvosi és pszichiátriai diskurzusait, amelyek betegségként vagy abnormális pszichikai állapotként tételezték a homoszexualitást, pozitívan értelmezik a szexuális sokféleséget, elvetik a melegekkel és leszbikusokkal szembeni diszkriminációt, illetve kritika alá vonják a homoszexualitás társadalmi és kulturális közegeit, a magán- és a nyilvános szféráknak a modernitás korára jellemzõ kettéválasztottságát. Alapvetõen tehát politikai elméletek, hiszen kritikusan reflektálnak a fennálló társadalmi rendre; nemcsak elmossák a tudomány és a politika közötti határokat, hanem hozzájárulnak a társadalom- és kultúratudományok változásához, és fenntartják, illetve vitatják a (homo)szexualitás mai szervezõdését.
Az alábbi bevezetésben elõször rövid történeti sétát teszünk a leszbikus és meleg elméletek nyugat-európai és amerikai zegzugos utcáin, ennek során bepillanthatunk a meleg és leszbikus mozgalom színtereire is, majd hazatérünk, hogy áttekintsük a magyar leszbikus és meleg elméletek elsõ kísérleteit és a mozgalom elsõ kezdeményezéseit. A meleg és leszbikus elméletek változatos és változékony területét természetesen nem járhatjuk be teljesen, de a meleg és leszbikus identitások és identitáspolitikák problémáival foglalkozó írások utalnak az elméletek sokféleségére, és támpontokat nyújtanak a szakirodalomban való további tájékozódáshoz is.
Kenneth Plummer angol szociológus a leszbikus és meleg elméletalkotás három korszakát különbözteti meg (Plummer 1992). A századfordulón és a század elsõ évtizedeiben fölbukkant néhány olyan tudatos elméletalkotó, akik ugyan kénytelenek voltak elrejteni saját meleg identitásukat, de kutatásaikban már merítettek a korabeli kontextusban megfogalmazódó, sajátosan a századfordulóra jellemzõ meleg identitásokból és tapasztalatokból. Tudományos értekezéseik egy idõben jelentek meg a hetero/homo kettõsségrõl szóló diskurzus létrehozásával és a meleg fölszabadító mozgalom elsõ hullámával.3 Az Európában ekkor kialakuló tudományos beszéd férfi központú, így elsõsorban férfiak beszéltek férfi homoszexualitásról. A férfiak alkalomadtán írtak ugyan az orvosi szóhasználattal "leszbianizmusnak" nevezett állapotról is, de azt a férfi homoszexualitás modellje alapján értelmezték. Nõk azonban sem orvosi, sem pedig társadalomtudományi diskurzust nem alakíthattak ki a leszbikus élettapasztalatokról és identitásokról; a leszbikus nõk maguk azonban föltûntek a szépirodalomban: gondoljunk csak George Sand-ra, Gertrude Steinre vagy Radclyffe Hallra. E korai tudományos és szépirodalmi írások létrehozták a homoszexualitás modern koncepcióját, és bár gyakran megmaradtak az orvosi és pszichiátriai elemzések szintjén, kiindulási pontot nyújtottak a késõbbiekben kibontakozó, a homoszexualitás társadalmi és politikai mivoltát hangsúlyozó leszbikus és meleg elméleteknek és mozgalmaknak.
A meleg és leszbikus elméletek második szakasza a hatvanas években kezdõdött, amikor ezek az elméletek a homofil mozgalommal karöltve egyre nyíltabban a meleg és leszbikus élettapasztalatokról beszéltek. A homofil mozgalom Európában és Észak-Amerikában is elterjedt, de Európában a diskurzus inkább a szexológiai intézetek falai közé szorult. Ekkor tolódott át a meleg és leszbikus elméletalkotás súlypontja az óceán túlpartjára. Az Egyesült Államokban írtak elõször a kialakuló meleg és leszbikus identitásokról a rövid életû meleg és leszbikus újságokban, és itt jelentek meg elõször olyan röpiratok (pl. Radicalesbians, The Woman Identified Woman, Lavender Culture), amelyek az aktív politizálás fontosságát és egy fölszabadítási mozgalom beindításának szükségességét hirdették. A politikai cselekvés egyik legfontosabb eleme a nyilvános és politikai föltárulkozás, a coming out volt.4 Az aktivisták azonban a mozgalmi újságok hasábjait egyetemi katedrákra és tudományos szakfolyóiratok lapjaira cserélték; gyakorlati kritikáik fokozatosan elméletekké intézményesültek.5 Ebben az idõszakban az uralkodó heteroszexuális viszonyokat kritizáló feminista leszbikusok elméleti elkötelezettsége bizonyult a legtermékenyebbnek (Rich 1994).
A hetvenes-nyolcvanas években a meleg és leszbikus elméletek a különbözõ tudományterületeken más-más kérdésekkel foglalkoztak: a pszichoanalízis vitatni kezdte a homoszexualitás betegség voltát, és bevezette a homofóbia fogalmát; a szociológia az intézményesült meleg és leszbikus élettereket vizsgálta, és a homoszexualitás társadalmi megalkotottságáról beszélt; a történettudomány a modern meleg mozgalom és identitás történeti kialakulását kutatta; a kulturális antropológia pedig a homoszexualitással kapcsolatos etnocentrikus fogalomalkotásra irányította a figyelmet, illetve a homoszexuálisnak nevezett tapasztalatok és gyakorlatok kulturális különbségeit és társadalmi kialakulását mutatta be konkrét példákkal. A nyolcvanas években két új területen is elindult a kutatás: a kritikai kultúrakutatás és az AIDS-kutatás keretei között. A meleg és leszbikus kultúra térhódításával lehetõvé vált, hogy ezek az elméletek a melegek és leszbikusok kulturális reprezentációt újfajta módon, a kulturális fõárammal szembeni viszonyukat hangsúlyozva elemezzék. A szintén a nyolcvanas évekre tehetõ AIDS-krízis sok kutatónak és elméletalkotónak szolgált vizsgálati tárgyként.
A leszbikus és meleg elméletalkotás harmadik szakasza a nyolcvanas-kilencvenes évek posztmodern elméleteihez kapcsolódik. A posztmodern elméletek szerint a modernitást két, egymásnak gyakran ellentmondó folyamat alakítja ki: a racionalizálás és a megújulás. A racionalizálás hozzájárul a tudomány, a bürokrácia, a szabályok, a kategóriák és a normák elterjedéséhez, a logikus és lineáris gondolkodáshoz. Ennek a folyamatnak a terméke a modern homoszexualitás tudományos kategóriájának létrehozása, mely a kutatás és szabályozás tárgyává vált. A megújulás azonban megbontja és átalakítja a létrejött kategóriákat, normákat és szabályokat, továbbá fölismeri a különbözõségeket és a változásokat. A homoszexualitás így nemcsak egy jól körülhatárolt tudományos fogalom megnevezésére, hanem a szexuális sokféleség megjelölésére is szolgál. A posztmodern meleg és leszbikus elméletek meglátják a szexuális sokféleségben rejlõ elméleti és politikai lehetõségeket, dekonstruálják a homoszexualitás egyetemes kategóriáját, és érzések, vonzalmak, nemek, identitások, kapcsolatok, terek és gyakorlatok sokféleségérõl beszélnek. A meleg és leszbikus identitások a nemi, szexuális, etnikai, osztály alapú és más különbségek metszéspontjain bukkannak föl, és öltenek változó és változatos formát. Sokan azonban nemcsak a homoszexualitás fogalmát ássák alá, hanem a leszbikus és meleg kategóriákat is megkérdõjelezik, és bevezetik a nemi és szexuális határokat elmosó queer elnevezést. A fõként amerikai queer elméletek és politikák új lehetõségeket nyitnak meg a különbözõ szexualitású alanyok elõtt, képlékenyebb identitásokat és átmeneti közösségeket teremtenek. A különbözõség ezen elméleti és politikai diskurzusa fölforgatja a korábbi kirekesztõ identitáspolitikákat, és olyan koalíciós politikává alakítja át azokat, amely a koalíció formáját és jelentését nem írja elõ, és az identitásokra vonatkozóan nincsenek elõfeltételezései. Az ilyen koalíciós politikák átmeneti egységeket képeznek, melyeket a különbözõségek és megosztottságok hívnak életre és ösztönöznek cselekvésre (Butler 1990).
A leszbikus és meleg elméletek sokfélesége nemcsak a meleg és leszbikus élet különbözõségeit tükrözi, hanem az elméletek között feszülõ konfliktusokat is. A leszbikus elméletalkotók a hetvenes és nyolcvanas évektõl kezdõdõen gyakran a már intézményesültebb feminista tanulmányokhoz kapcsolódnak, ahol érdekeiket hatékonyabban tudják képviselni. Sokszor úgy tûnhet, hogy a meleg elméletalkotók "gyámkodni" próbálnak a leszbikusok fölött, vagy azt érzik, hogy saját elméleteiket a leszbikus feministák veszélyeztetik. Végeérhetetlen vitákat okoz az esszencializmus és konstruktivizmus kérdése is: az esszencialisták szerint a homoszexualitás olyan egyetemes, minden kultúrában és társadalomban megjelenõ emberi jelenség, amely az adott személyt vagy személyeket alapvetõen meghatározza; a konstrukcionisták szerint pedig a nemi és szexuális sokféleség történetileg és kulturálisan meghatározott módon jön létre, a különbözõ társadalmi közegekben különféleképpen nyilvánul meg, és különféle funkciókat tölt be.6 Az esszencializmus és konstruktivizmus vitája további szakadásokhoz vezet a leszbikus és meleg elméletek között, hiszen a leszbikus elméletek gyakran látszólag esszencialistábbak, mint a homoszexualitás megalkotottságát hangsúlyozó meleg elméletek. Az esszencializmus és konstruktivizmus konfliktusa kidomborítja a meleg és leszbikus elméletek és mozgalmak közötti szembenállást is. Az elméletek könnyebben megkérdõjelezik a homoszexualitás esszencialista értelmezését, míg a leszbikus és meleg identitáspolitikák sokszor ragaszkodnak az esszencializmushoz, amelyek a melegek és leszbikusok társadalmi elnyomásának, bizonytalan és ingatag kulturális pozíciójának a terméke.7
A magyar meleg és leszbikus elméletek elsõ kezdeményezései az egyes újonnan megalakuló meleg és leszbikus szervezetekhez köthetõ identitáspolitikák különbözõségeit írják le.8 A magyar leszbikus és meleg mozgalmak valamelyest követik a nyugat-európai és amerikai példákat, az identitáspolitikák "lépcsõit" azonban nem egyesével teszik meg: a különbözõ identitáspolitika-modellek az egyes meleg és leszbikus csoportoknál más-más formát öltenek, és ez a mozgalom megosztottságát eredményezi. Így lehetséges, hogy Magyarországon egy idõben találunk esszencialista, konstruktivista, homofil és queer identitáspolitikai kísérleteket. A magyar leszbikus és meleg mozgalmak hordozzák azt a lehetõségét, hogy a nyugati identitáspolitikák hibáiból és túlkapásaiból tanuljanak, azokat saját társadalmi kereteik között újraértelmezzék, és sajátos identitáspolitikákat alakítsanak ki.
A szexuális identitás modern koncepciója hosszú történelmi folyamat terméke, talán a tizenkilencedik századra vezethetõ vissza Nyugaton. A meleg és leszbikus identitás azonban nem mindenható és mindent felölelõ kategória, hiszen vannak, akiknek életformája homoszexuálisnak nevezhetõ, mégsem határozzák meg így önmagukat. Mások visszautasítják a címkét, mert szexualitásuk nem központi összetevõje identitásuknak, vagy szexuális tapasztalataik ezzel nem összeegyeztethetõek. A leszbikus és meleg identitások tehát sokféle tartalmat és jelentést kaphatnak emberektõl, életszakaszoktól, kultúráktól és történeti koroktól függõen. A Replika alábbi válogatása a leszbikus és meleg identitások és identitáspolitikák létrehozását, újratermelését és megkérdõjelezését tanulmányozza különbözõ színtereken. Az elsõ írás a homoszexualitás fogalmának orvosi, pszichiátriai és társadalomtudományi kialakulásáról beszél. A fogalmi keretek fölrajzolása után következik két tanulmány az amerikai meleg és leszbikus identitások és identitáspolitikák változásáról, melyeket egy észak-európai példa kísér a modern homoszexualitás eltûnésérõl.
A válogatás elsõ tanulmányában a szociológus Takács Judit a "homoszexualizálás" interdiszciplináris tudományának jellegzetességeit körvonalazza történeti utalások és mai magyar példák fölhasználásával. E tudomány legjellegzetesebb vonása a témaválasztás: nem magukra a homoszexuális alanyokra koncentrál, hanem e kulturálisan meghatározott szubjektumok kialakításának folyamataira. Takács szerint a homoszexualizálás kutatójának azt kell nyomon követnie, milyen anyagokból és formákból, illetve hogyan építkeztek a homoszexualitással foglalkozó tudományágak, amikor létrehozták saját homoszexuális "alanyaikat és tárgyaikat", amelyek tartalommal töltik föl a különféle homoszexualitás-kategóriákat. E normatív kategóriák közül a bûn-betegség-deviancia "triumvirátusa" és azok a köréjük szervezõdõ szaktudományos apparátusok kerülnek a figyelem középpontjába, amelyek uralják a modern kori homoszexualitás történetét, és nagymértékben befolyásolják az egyéni identitáskonstrukciók alakulását is.
A következõ cikkben egy amerikai irodalomkritikus, Diana Fuss, a meleg és leszbikus közösségek identitáspolitikájával foglalkozik, mely a politikát a személyes identitás egyfajta értelmezésére alapozza. Bár elismeri az identitáspolitika csoportszervezõ és mozgósító szerepét, megkérdõjelezi azokat a föltételezéseket (identitás és politika), amelyeken e koncepció nyugszik, és rámutat esszencialista jellegükre. Fuss az identitáspolitikát történeti és kulturális konstrukciónak tekinti, és föltárja az identitáspolitika absztrakt és ködös identitásfogalmának történetét, illetve annak a politikához fûzõdõ zavaros viszonyát. A homoszexualitás elméletei Fuss szerint tehát nem egységesek, különbözõ konfliktusok feszülnek közöttük (elméleti/politikai irányultság, leszbikus/meleg identitások, esszencialista/konstrukcionista megközelítések).
A válogatás harmadik esszéjében Lisa Duggan az amerikai queer elméletek és politikák új lehetõségeit elemzi. Duggan a meleg és leszbikus liberális és nacionalista álláspontokkal szemben helyezi el a queer gondolkodást, mely leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transznemûek és néha heteroszexuálisok elõtt nyitja meg kapuit, hatol át nemi és szexuális határokon, és teremt képlékeny identitásokat és átmeneti közösségeket. A szerzõ föltárja a queer elméletek és politikák konstrukcionista gyökereit, és fölsorakoztatja az egyes elméletalkotók hozzájárulását a queer gondolkodáshoz. A queer vitatja az esszencializmus/konstruktivizmus, a homoszexualitás/heteroszexualitás és az aktivizmus/tudományosság ellentétpárokat, és kivezet a meleg és leszbikus gettóból.
A negyedik írás szerzõje, Henning Bech dán szociológus szerint a kutatásnak a homoszexuális identitás ügye(i) helyett a homoszexuális létformára kell koncentrálnia. A különbözõ társadalom- és kultúraspecifikus identitáskonstrukciók közül, melyeket Bech a homoszexuális létformák csupán lehetséges, de nem föltétlenül meghatározó alkotóelemeiként tart számon, a klasszikus, a homofil, a meleg és leszbikus, valamint a queer identitásokat különbözteti meg. Ezek ugyan megjelenésük szerint történeti sorrendbe állíthatók, hatásaik azonban máig és akár egymással egyidejûleg is érvényesülhetnek. A tanulmány fókuszában a modern homoszexuális eltûnésének jelensége áll, mely egyes (észak)nyugat-európai társadalmakban, például Dániában is, jól megfigyelhetõ. Ez a jelenség azonban csak a "valódi" jóléti államok kontextusában értelmezhetõ, ahol a társadalom széles rétegei számára megteremtõdtek a klasszikus családi kereteken kívüli élet lehetõségei. A tanulmányból választ kapunk olyan fontos elméleti és gyakorlati kérdésekre, mint hogy miért nehéz vagy lehetetlen a queer elméletek alkalmazása Európában, mi áll a modern homoszexuális eltûnésének hátterében, és az új helyzetekben milyen gyakorlati politizálás tûnik a legcélravezetõbbnek.
A válogatás tanulsága talán úgy foglalható össze, hogy a meleg és leszbikus elméletek megkérdõjelezik az uralkodó orvosi és pszichiátriai homoszexualitás-képet, lebontják a leszbikus és meleg identitások körüli sztereotípiákat, és föltérképezik a meleg és leszbikus identitások és identitáspolitikák mûködését különbözõ helyszíneken és korszakokban. A nemzetközi kitekintés lehetõséget ad az összehasonlító perspektíva alkalmazására: annak vizsgálatára, hogy a helyi, konkrét kulturális jelenségek és jelentések milyen leszbikus és meleg identitásokat és identitáspolitikákat hívnak elõ. Így elkerülhetõ, hogy elnagyolt következtetéseket vonjunk le, és általánosságban beszéljünk a meleg és a leszbikus identitásról, illetve identitáspolitikáról.
Hivatkozott irodalom
Butler, Judith (1990): Gender Trouble. Feminism and the Subversion of Identity. London és New York: Routledge.
Foucault, Michel (1996): A szexualitás története. A tudás akarása. Ádám Péter ford. Budapest: Atlantisz.
Kalocsai Csilla (1997): Leszbikus identitások az élet- és föltárulkozástörténetekben. Szakdolgozat, ELTE Kulturális Antropológia Tanszék.
Plummer, Kenneth (1992): Speaking Its Name. Inventing a Lesbian and Gay Studies. In Modern Homosexualities. Fragments of Lesbian and Gay Experiences. Kenneth Plummer szerk., 3-25. London és New York: Routledge.
Rich, Adrienne (1994 [1980]): Compulsory Heterosexuality and Lesbian Existence. In The Lesbian and Gay Studies Reader. Henry Abelove, Michele Aina Barale és David M. Halperin szerk., 227-255. London és New York: Routledge.
Takács Judit (1994): A (meleg)média szerepe a homoszexuális közösségek társadalmi elvárásainak közvetítésében. In A homoszexualitásról. Tóth László szerk., 119-129. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet.
Takács Judit (1997): (Homo)sexual Politics. In Ambiguous Identities in the New Europe. Replika Special Issue. Hadas Miklós és Vörös Miklós szerk., 93-107. Budapest: Replika Kör.
Tóth László (1994): A homoszexualitásról. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet.
1 A világ különbözõ városaiban június és július folyamán tartott Meleg Büszkeség Napja az 1969-es a New York-i Stonewall-i Lázadásnak állít emléket. Ekkor meleg bárokba rendõrök törtek be, és tartóztattak le több ezer meleget és leszbikust. A Stonewall-i Lázadás jelöli a meleg felszabadítási mozgalom kezdetét is.
2 A Másokról lásd Takács Judit tanulmányát (1994).
3 Errõl bõvebben lásd Takács Judit itt következõ írását.
4 A személyes, nyilvános és politikai föltárulkozások közötti fokozati különbségekrõl, illetve a magyarországi leszbikusok föltárulkozástörténeteirõl lásd Kalocsai Csilla dolgozatát (Kalocsai 1997). Amire az Egyesült Államokban a hatvanas és hetvenes években már sor kerülhetett, az a magyarországi melegek és leszbikusok számára talán csak most válik lehetõvé.
5 Az Amerikai Egyesült Államokban és Hollandiában találunk leszbikus és meleg elméleti tanszékeket, illetve más tanszékek kurrikulumába beépülõ elõadásokat és szemináriumokat. A meleg és leszbikus folyóiratok közül talán a következõk a legjelentõsebbek: GLQ: A Journal of Lesbian and Gay Studies, The Journal of Homosexuality, Journal of the History of Homosexuality, Hypathia, Lesbian Ethics, de feminista elkötelezettségû folyóiratok is teret adnak leszbikus tanulmányoknak: differences: A Journal of Feminist Cultural Studies, Signs, Feminist Review stb.
6 Errõl bõvebben lásd Diana Fussnak az alábbi válogatásban közölt tanulmányát.
7 További vitákról és konfliktusokról lásd a válogatásban közölt írásokat, különösen Lisa Duggan, Diana Fuss és Henning Bech tanulmányait.
8 Bõvebben lásd Tóth László és Takács Judit tanulmányait (Tóth 1994; Takács 1994, 1997).