Az 1999-es Nobel-díj a legradikálisabb német írót jutalmazta. Günter Grass 1927-ben született Danzigban, abban a városban amelynek „német történelme 1945-ben véget ért”. A várost ma Gdañsknak hívják. A fiatalember a háború végén kilenc hónapot amerikai fogságban tölt. 1946-ban szabadul. Egy káliumbányában dolgozik, Hannoverben, ezután rajzot és szobrászatot tanul. 1953-tól Hans Hartung tanítványa. Berlinben kõfaragó, majd írni kezd, s a háború utáni német irodalom megújítóit összefogó Gruppe 47 tagja lesz. Heinrich Böll és Martin Walser is tagjai a csoportnak. 1960-ig Párizsban él, itt írja elsõ regényét, a világsikert hozó Bádogdobot. 1962-ben a regény Franciaországban elnyeri a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. 1979-ben Volker Schlöndorff filmvászonra viszi. A Danzig-trilógia (1962), a Macska és egér címû kisregény, majd 1965-ben a Hundejahre (Kutyaévek) az elmúlt fél évszázad története.
Günter Grass a SPD-t támogatta, barátságot kötött Willy Brandttal. 1992-ben, amikor a menekültjogról folyik a vita, Grass elhagyja a pártot, mert felháborítja a szociáldemokraták pálfordulása. 1992. november 18-án a Münchner Kammerspiele színházban elõadást tart Rede vom Verlust – Über den Niedergang der plitischen Kultur im geeinten Deutschland címen. Az elõadás Beszéd a veszteségrõl – A politikai kultúra megromlása az egyesített Németországban a Nagyvilág 1993/6–7., A demokrácia melankóliája címû különszámában jelent meg elõször Magyarországon. Ezt az írást, Grass radikalizmusának illusztrálására, alább közöljük.
1995-ben regénye, a kritika által a „legnémetebb, a legnagylelkûbb” regénynek nevezett Ein weites Feld (a cím Effi Briest apjának, az öreg Briestnek a szólására utal, amelyet Vas István így fordított: „Nehéz kérdés!”) nagy vihart kavart. Marcel Reich-Ranicki, a legbefolyásosabb német kritikus fényképe a Der Spiegel címlapjára került, amint habzó szájjal tépi szét Grass könyvét. (A regényrõl a Nagyvilág 1997/11–12. számában közöltünk ismertetést, és egy Günter Grass-szal készített interjút).
1998-ban Grass Gerhard Schröder mellett kötelezte el magát. 1998-ban visszatér a Berlini Mûvészeti Akadémiára, amelynek 1983-tól 1986-ig az elnöke volt. Az Akadémiát azért hagyta el, mert tagjai nem vállaltak szolidaritást Salman Rushdie-val, amikor a The Satanic verses (A sátáni versek) megjelenése után az író ellen kihirdették a fatvát.
„Günter Grass, az áldozatok és a vesztesek írója, fekete humorú mesékben idézte fel a történelem elfeledett arcát” – olvashatjuk a Nobel-díj-bizottság indoklásában. Az alább közölt írásokat a Der Spiegel 1999. október 4-i számából vettük át.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta