Ez év július 25-én volt Witold Gombrovicz halálának 30 éves évfordulója. A huszadik század egyik legjobb és legnagyobb hatású lengyel íróját világnyelvekre fordítják, a krakkói Wydawnictwo Literackie most kezdi meg mûveinek kritikai kiadását. A Tygodnik Powszechny címû hetilap körkérdést intézett jeles lengyel írókhoz és kritikusokhoz: mi maradt Gombrovicz életmûvébõl, milyen az életmû olvasata ma, 1999-ben? A fenti ankétra adott válaszokból idézünk néhányat:
Jerzy Jarzêbski (kritikus,
irodalomtörténész, a krakkói Jagelló egyetem
tanára). Gombrovicz manapság a Lengyelországban legsúlyosabb
próbatételen esik át, az iskoláén, amely
még a legnagyobb íróknak is nehéz. Neki, aki
a személyes szabadság szimbóluma volt, akit félig
illegálisan olvastak, a hatalom ellenében, hirtelen olyan
szerzõvé kellett válnia, akinek olvasására
most (épp ellenkezõleg!) kényszerítik a fiatalokat.
A diákok meglehetõsen különféle módon
reagálnak erre: gyakran nem értik, nem akarják, nem
mennek bele a játékba. Ami még rosszabb, az idõ
nem kedvez a formailag komplikált avantgárd irodalomnak,
amely fokozottabb erõfeszítést követel az olvasótól.
Ez nem csak Lengyelországra érvényes. Nemrégen
mondta nekem Fieguth professzor, a svájci Fribourg egyetemének
tanára, egy remek német Gombrovicz-kiadás szerkesztõje,
hogy a diákjai ma nem akarnak Gombroviczot olvasni. Lengyelországban
a helyzet talán bonyolultabb, de bizonyosan nehezebb, mint tizenhárom
éve, amikor az író összegyûjtött mûveinek
elsõ hivatalos kiadása még gyakorlatilag a pult alól,
illetve külön megrendelésekre elfogyott.
Ugyanakkor nem könnyû
olyan írót találni, aki – mindennek ellenére
– annyira jelen volna a lengyel kultúrában, mint Gombrovicz.
Ránk hagyott egyfajta intellektuális tartást, ami
meglepõen jól fordítható a mind újabb
humanista nyelvezetekre: kitûnõen olvasható egzisztencialista,
vagy strukturalista módon (ezt maga is elõre látta),
de akkor is, ha a szemiotika, a hermeneutika, vagy a dekonstrukció
eszközeit használjuk. E nyelvezetek mindegyikén lehet
valami érdekeset – és újat – mondani Gombroviczról.
Gombrovicz mint egy modellt ránk hagyta saját személyiségét,
lélektanának rajzát és életrajzát
is – talán nem annyira azért, hogy kövessük, hanem,
hogy gondolkodjunk rajta; egy kevés mérget csepegtetett a
lengyel tisztesség-fogalomba, számos izgalmas kérdést
tett föl, amelyekre szüntelen választ kell adnunk (ó,
azok az apró ganajbogarak a strandon a Naplóban, vagy a pincér
keze a Café Querandiban – elemezzék ki alaposan a filozófusok
ezeket a jeleneteket!). No és végül: Gombrovicz ránk
hagyta a nyelvét, a stílusérzékét –
a beszédben, a viselkedésben, a jelentõs képek
alkotásában. Könyveinek egyes jelenetei mind újabb
interpretációt követelnek; tudja ezt jól minden
rendezõ, aki megpróbálta színpadra vinni drámáit,
vagy prózai mûveit – s ezért van az, hogy ma Gombrovicz
a színházban jobban érvényesül, mint bárhol
másutt.
A tömegek írója?
Sohanapján. Az „iskolai bevezetés kísérlete”
növelni fogja Gombrovicz olvasottságát, de nem szerez
neki túl sok hívet és rajongót. Alighanem mindig
is az elit írója marad. De ennek az elixírnek egy
cseppje, feloldva kultúránkban, mindig szükséges
lesz, hogy azt egészségessé, s független szellemiségûvé
tegye.
Jan Kott (kritikus, a „Kortársunk,
Shakespeare” szerzõje). Már harminc éve, hogy meghalt
Gombrovicz. Még a nagy írók halála után
is, és ezt mindnyájan tudjuk, nem csupán az irodalomtörténészek,
hanem az egyszerû olvasók is, apály és dagály
váltja egymást. Meglepõ módon Gombrovicz ma
is jelen van, bár természetesen másképp, mint
régen. A háború utáni emigrációról
azt mondták, hogy „kicsi”, a másikhoz, a „nagyhoz” képest.
De ebbõl a „kis” emigrációból került ki
Mi³osz és Gombrovicz, no meg Giedroyc Kulturája.1
Nem is olyan régen
még Gombrovicz legolvasottabb mûvei a Naplói voltak.
Az én nemzedékemre
és még vagy két fiatalabb nemzedékre hideg
zuhanyként hatottak, de most úgy tûnik, a Lengyelországból
kapott hírek szerint, hogy valamiféle ellenérzés
támad, fõleg a legfiatalabbak között, a Naplókkal
szemben. Vannak, akik szerint „túl nihilisták”. Amit õk
választanának, az talán Sienkiewicz valamiféle
folytatása volna, pozitív és hazafias szellemben.
De ez bizonyára csak a kezdete a Gombroviczcsal szembeni új
kritikának, illetve ellenállásnak.
Döbbenetes viszont a
visszatérés Gombrovicz színdarabjaihoz, illetve azok
felfedezése. Az Yvonne csak akkor került színpadra,
1957 végén, amikor nagykorú lett. De az elmúlt
években valósággal záporoztak egymás
után az Yvonnék, méghozzá fõleg azok
rendezésében, akiket újabban „tehetséges ifjaknak”
neveznek. A mulya, sápadt, vérszegény Yvonnéból
kinõ a lázadó Yvonne, aki nem hagyja, hogy „pofát
gyúrjanak neki”.2 És az Yvonnénak nemcsak lengyel
földön van sikere. A hajdani magányos párizsi premier
után (Lavalle rendezésében, Zachwatowicz díszleteivel)
következett Bergman Yvonnéja, majd újabb francia, német
és skandináv bemutatók. Az Esküvõnek megvolt
a nagy krakkói bemutatója Jarocki rendezésében,
majd ezt újabbak követték, amelyek felfogása
vitákat váltott ki. Változatlanul új elképzelésre
vár az Operett, Gombrovicz talán legnehezebb, legösszetettebb
darabja. Az utolsó radomi Gombrovicz-fesztiválon két,
vagy talán három adaptációt mutattak be Kotluba
grófnõ lakomájáról,3 közülük
legalább az egyik angolul volt, Anna Krajewska-Wieczorek remek fordításában.
No és legeslegutóbb roppant diadalt aratott a Ferdydurke
színpadi változata, amelyet négy fiatal színész
játszott, s amelyben vissza-visszatér Rabelais.
Gombrowicz majdnem századik,
mert kilencvenötödik születésnapján színházának
nagy reneszánszát tapasztaljuk. Lengyelországban csakúgy,
mint a nagyvilágban, Gombrovicz megint „pofát ragaszt” nekünk.
1 „Nagy” emigrációnak
az 1831-es lengyel felkelés utáni lengyel emigrációt
nevezték. Giedroyc folyóirata, a Kultura, amit Franciaországban
adnak ki, évtizedeken át a legbefolyásosabb lengyel
nyelvû kulturális-politikai orgánum volt.
2 Így fordította
Kerényi Grácia a robiæ gebe kifejezést Ferdydurke
fordításában. Magvetõ. Budapest, 1982.
3 Gombrovicz egyik novellája.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta