E ketto teszi a polgárt. Az embert, aki a saját lábán áll. Aki dönteni tud, s vállalja döntésének következményeit, tehát tudja, mi a felelosség. Felelos önmagáért, a családjáért, a közösségéért, a nemzetéért. E felelosségérzet közéleti tájékozottságra és közéleti bátorságra sarkallja. Bízik saját igazában, s ezért érdekei és igaza mellett kiáll, másokkal szövetkezik, másokkal szolidáris.
A polgár betartja a szabályokat. Becsületes, jog- és törvénytisztelo. Demokrata. Sem az elnyomó gogöt, sem a szolgai alázatot nem ismeri. Középen áll: gazdaságban, társadalomban, politikában, ízlésben, erkölcsben.
A polgár nem mágnás. Aki túl sok vagyont, túl nagy hatalmat, túl eros befolyást birtokol, az uralkodni vágyik. Kizsákmányolni, irányítani, manipulálni másokat. Neki nem érdeke, hogy valódi demokrácia legyen. Az alul lévok ellenben azt kívánják, hogy gondoskodjanak róluk. A megélhetésükrol, a biztonságukról, a jövojükrol. Hogy vezessék oket. Rájuk sem épülhet a demokrácia.
Annak igazi bázisa, alanya, fönntartója középen van. O a polgár. Aki nem akar mások fölött uralkodni és nem turi, hogy mások uralkodjanak fölötte.
Ahol nincs középréteg,
ahol nincsenek vállalkozók, parasztok, farmerek; ahol hiányoznak
a szakmai és szellemi javak birtokosai: jól képzett
és tisztességesen megfizetett szakmunkások, orvosok,
tanárok, mérnökök, a közigazgatás,
a tudomány megbecsült és önmagukat megbecsülo
emberei, ahol tehát nincs szilárd polgári lét,
erkölcs és öntudat, ott nem tud tartósan megmaradni
és eredményesen muködni a piacgazdaság és
a jogállam. Hiába vezették be annak idején
Ázsiában és Afrikában, az egykori gyarmatokon
a legdemokratikusabb választójogot és alkotmányt,
a legmodernebb közigazgatást, a legigazságosabb, legcsiszoltabb
jogrendszert, a legszilárdabb és legtökéletesebb
angol és francia intézményeket: ha nem volt középréteg,
ha nem volt polgárság, mindez nem muködött. Elobb-utóbb
jött egy ezredes és szétkergette a parlamentet, beszüntette
a demokráciát.
Mi a polgárosodás?
A fentebb leírt egzisztenciális, politikai, szellemi és erkölcsi javak, illetve értékek társadalmiasulása.
Az e javakat megteremto és élteto
antik társadalom fokozatosan átalakult, lehanyatlott, majd
megsemmisült. Vele együtt jó idore eltunt a polgári
értékek világa is, a barbárság, a hubériség,
aztán a rendiség kora jött el. A polgári elem
ez utóbbi keretei között jelent meg újra, alárendelt,
illetve periferiális szerepben. A kereskedelmi vállalkozásokban,
az önálló iparuzésben, a városi önkormányzatokban.
Történeti értelemben azt a folyamatot nevezzük
polgárosodásnak, amely során (Dél-, majd mindinkább
Nyugat-Európából kiindulva) egyre nagyobb teret nyertek
azok a gazdasági, szellemi, késobb politikai erok, amelyek
a polgári értékek hordozói voltak. Ez a térnyerés
elobb-utóbb elvezetett ahhoz a fordulathoz, amely (véres
forradalmak vagy békés reformok által) uralkodóvá
tette a társadalomban a szóban forgó értékeket.
Ennek nyomán nagy tömegek számára válik
lehetové bejutni azokba a jogokba, hozzáférni azokhoz
a javakhoz, amelyek korábban, a feudalizmus idején csak egy
szuk kisebbség számára voltak elérhetoek. Mindenekelott
a tulajdonról és a politikai szabadságról van
szó, amelyeket a nemesség születési elojogai
alapján, privilégiumokként birtokolt, s amelyekbol
a többiek (a városlakókat részben leszámítva)
ki voltak zárva. A polgári átalakulás eltörli
a kiváltságokat, megnyitja a kapukat a kirekesztettek, az
alul lévok elott. A politikai szabadság s a tulajdon birtoklása
többé nincs a születéshez kötve. A feudális
társadalom alapértéke a származás volt,
a polgári társadalomé a teljesítmény.
A teljesítmény révén
szerzett vagyon és tudás.
A polgárosodás lényegi
mozzanata az anyagi-politikai és a szellemi-morális értelemben
vett társadalmi fölemelkedés.
Mi segítheti, illetve mi akadályozza
a polgárosodás folyamatát Magyarországon?
Kezdjük az akadályokkal, hisz azok a számosabbak. A legfobb közülük a múltunk. A távoli s a közelebbi. Mai helyzetünk nem értheto meg a magyar polgárosodás történeti folyamatának ismerete nélkül.
Ez a folyamat megkésve indul a XIV.
század elején az Anjouk korában, ígéretesen
felgyorsul a következo évszázad végén,
Mátyás idején, majd megtorpan és elakad a XVI.
században Kolumbusz fölfedezését követoen
és Mo-
hács után. Az atlanti kereskedelem
gyümölcsei (amelyek Nyugat-Európának gazdagságot
hoznak) számunkra elérhetetlenek; az ázsiai despotizmus
fojtó keze a nyakunkon.
A XVII–XVIII. századtól gyenge és felemás módon mégiscsak kibontakozó polgárosodás nem kérdojelezi meg a feudális értékek dominanciáját. Amikor Angliában a nemesség jelentos része – a gentry – tokés vállalkozásba fog és polgárosodik, akkor Magyarországon a legnagyobb terménykereskedo família – a Thököly család – földbirtokot és nemességet szerez: feudalizálódik.
A XIX. században a megkésett, felemás polgárosodás nyomán lassan, tragikusan és keservesen (reformkor, 1848–49, kiegyezés) politikai értelemben is bekövetkezo polgári átalakulás szintén csak félig sikeres. A jelentos gazdasági, társadalmi és politikai áttörés ellenére a szellemi-morális értékek világában a feudálist továbbra sem tudja kiszorítani a polgári, legföljebb itt-ott melléje zárkózik. De sajnos változatlanul az elobbi asszimilálja magához az utóbbit, s nem megfordítva. (A zsidó tokés bárói címet vásárol és díszmagyart ölt, a bankhivatalnok dzsentri – nem gentry! – módra cigányozik és kártyázik.) Ami pedig a legnagyobb baj: a társadalom nagyobbik fele – mindenekelott a parasztság – kívül reked ezen a felemás polgárosodáson is.
Hogy aztán a XX. század közepén egy újabb ázsiai despotikus birodalom kiparancsolja onnan az egész magyar társadalmat. A szovjet hatalom mindenekelott megsemmisíti a polgári lét alapjait: a szabadságot és a tulajdont. A politikában totális diktatúrát, a gazdaságban az állami tulajdon kizárólagosságára épülo, központilag vezérelt, tervutasításos rendszert hoz létre. A társadalom tagjait megfélemlített, atomizált, a tájékozódás, az önálló föllépés, a felelosségvállalás, a közösségalkotás lehetoségeitol megfosztott, megélhetést, gondoskodást fölülrol váró „dolgozókká” zülleszti. A tulajdonosból proletárt, a polgárból alattvalót csinál.
Az ’56-os forradalom kegyetlen leverése
után a kommunista rendszer némileg megszelídül.
Az egypárti diktatúra és az állam vezérelte
gazdasági szisztéma megmarad ugyan, de ennek keretei között
megindulhat valamiféle – „polgárosodásnak” csúfolt
– mozgás. A háztáji, a géemká, a „második
gazdaság” szuk korlátai között lépésrol
lépésre kialakulhatnak az önálló vállalkozás,
a kvázi magántulajdonnal és a saját munkaerovel
való rendelkezés korlátozott lehetoségei és
technikái. Ezeket a polgárra emlékezteto mozdulatokat
azonban a szocialista gazdaság szervezetébe betagolt, állandó
jövedelmüket jórészt továbbra is onnan szerzo,
gondoskodást változatlanul fölülrol váró
„dolgozók” végzik. Magánjellegu vállalkozásaikat
mindvégig az állami vagy szövetkezeti szektor köldökzsinórja
tartja életben: a téeszbol vett vagy lopott vetomag, az állami
fölvásárlás, az üzemi géemkában
használt vagy onnan a saját muhelybe kicsent szerszám.
Mindez az ügyeskedéssel, a kiskapuk keresésével,
a csalással, a törvényszegéssel érintkezik:
csupa olyan dologgal tehát, ami szöges ellentétben áll
a polgári értékek világával, hogy a
politikai szabadság teljes hiányáról már
ne is beszéljünk. A Kádár-korszak eme tendenciái
sokkal inkább tekinthetok az államszocialista szisztéma
fellazulásának, mintsem polgári fejlodésnek.
Nem a polgár, legföljebb a „ravasz és ügyes alatt-
való” típusát termelik
ki. Magyarországon a szocializmus évtizedei alatt vészesen
megfogyatkoznak, már-már kivesznek a napi anyagi érdekeken
túlnézo eszmei-morális értékek. A közéleti
bátorság, az önmagunkért és másokért
vállalt felelosség, a méltányosság,
a normatisztelet, a becsületesség, a szolidaritás polgári
erényei. Eluralkodik az önzés és a gyávaság.
Ebben az állapotában éri
a magyar társadalmat a rendszerváltozás.
A szovjet hatalmi tömb s vele a szocializmus
világméretu összeomlásának köszönhetoen
Magyarország 1989–90-ben, jó másfél század
elteltével, másodszor is eljut a polgári átalakulás
küszöbére. Újra hozzáláthat a demokratikus
jogállam és a piacgazdaság kiépítéséhez,
s egyúttal visszanyeri a polgári nemzetállam létezésének
alapfeltételét, a függetlenséget is.
A választásokon gyoztes párt, az MDF a két legfontosabb polgári alapértéket írja zászlajára. Azt, amit a másfél századdal korábbi hasonló törekvések jelszavaként Kölcsey fogalmazott meg: „szabadság s tulajdon”. 1990-ben úgy tunhet, Magyarország immár végleg az európai út, a polgári fejlodés mellett kötelezi el magát.
A sikeresen induló és elorehaladó átmenet terhei azonban a vártnál súlyosabbnak bizonyulnak. Súlyosabbnak bizonyul mindenekelott az a terhes örökség, amit az elozo négy évtized ránk hagyott. A szocialista-kommunista korszak által elpusztított polgári magatartásformák, polgári értékrend és erkölcs hiánya. A magyar társadalom elfogadja és akarja a változást, de valójában nincs fölkészülve a polgári létre, az önállósággal együtt járó bizonytalanságra és felelosségre. A posztszocialista fél- és negyedpolgárban 1994-re ismét a biztonságra vágyó, fölfelé tekinto szocialista „dolgozó” beidegzodései válnak uralkodóvá, s ez újra hatalomba juttatja az egykori állampárt utódait.
A Horn-kormány évei alatt gyors ütemben halad tovább az ország kapitalizálása, de ismét elakad a polgárosodás. Az Antall-évek alatt – mindenekelott a privatizáció során – legalább kísérletek történtek egy polgári középréteg megteremtésére, ill. megerosítésére, az új kormány viszont meghirdeti a készpénzes privatizációt. Ennek következtében komoly állami vagyonhoz kizárólag a hazai és külföldi nagytokés körök jutnak. Mindez kemény fogyasztáskorlátozó, valamint pénzügyi és szociális megszorító intézkedésekkel társulva a kis- és középvállalkozások csodjét, s a bérbol élok derékhadának lecsúszását, a középosztályosodás, a polgárosodás folyamatának elakadását eredményezi. A kettészakadó magyar társadalom nem a nyugat-, hanem a kelet-európai, illetve a latin-amerikai modell irányába indul el.
A magánosítás a gazdasági, társadalmi és politikai központosítás eszköze lesz. Az állami vagyon közelébe férkozni – a már meglévo vagyon birtokában – a politikai szférán keresztül lehet. Közvetítok, támogatók és patrónusok révén. Épül a kliensrendszer, s egyre szorosabb szálakkal fonódik össze a gazdaság, a pártpolitika és az államigazgatás területe. Újra: a pártállam lazább, ha tetszik, kapitalista kiadásaként.
Hogy tehát mi akadályozza a polgárosodás folyamatát Magyarországon? Mindaz a hiány, torzulás, veszteség és rombolás, ami a XVI. század elejétol a XX. század végéig a balsors tépte magyar történelemben végbement.
Másrészt akadályozza mindaz az eredmény, ami az elmúlt évtizedekben sot évszázadokban a jósors vezérelte nyugati társadalmakban – a polgári fejlodés negatív folyományaként – fölhalmozódott. A pazarló, anyagias, lelkileg kiüresedo, egyre jobban manipulálható, média és fogyasztás vezérelte, globalizálódó, jóléti tömegtársadalom. Ahol mindinkább tért veszítenek, illúzióvá, hamis látszattá válnak az önállóság, a felelosség, a közéleti bátorság, az intellektuális és morális függetlenség, az egzisztenciális és politikai szabadság értékei. A hagyományos polgári erények. Ahol tömegével láthatunk olyan jelenségeket és tendenciákat, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a polgári értékeket eloször felvirágoztató, majd elhervasztó hanyatló antik társadalmak jelenségeire és tendenciáira.
Lehetséges, hogy fél évezredes sodródás, hányódás, küszködés, fuldoklás után akkor próbálunk ismét – ezúttal talán sikeresen – fölkapaszkodni a nyugati polgári fejlodés luxushajójára, amikor az már léket kapott és süllyed?
Hogy ezek után mi segítheti a magyar polgárosodást?
1998 nyarán új, magát polgárinak valló kormány alakult. Ez talán segítheti valamicskét. Talán.
Meg az is, hogy – ím – nyilvánosan errol beszélünk. Ez jelezhet valamit. Talán érhet is. Valamicskét.
1998. augusztus
Jegyzet
* Az 1998 õszén rendezett kerekasztalra érkezett hozzászólásokat folyamatosan közöljük.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu