A boldogok mozgólépcsokön indulnak fel
folyton mennyeibb formái közé
a létezésnek, kristályragyogásban fürdik
a pillantás, selymek tavában, míg divatbemutatókat
hirdetnek most érkezett angyalseregeknek
s legfelül Nirvána-matracokat
s puha pasztell ágynemuk roskadó
vidékét!
Non stop soft zene az áruparadicsomban,
a kozmetikás szépség-maszkokat demonstrál
(halál-iszony merevségueket), majd le a lépcson
a másik oldalon, hol különös, zárt arcok
menete jön csomagokkal terhelve; a pincében
kiárusítás és ajánlatok: túl kell mindenen adni
minél elobb, sietnünk kell,
vár ránk a Hádész...
A nyári tengernél
Lázadozva az örök szikla ellen,
a tenger, a tenger, a mindent átformáló,
a mindig önmaga, a sose ugyanaz,
s mi folyton vándorol táguló távolokban,
s a hullámtörésekre némán ráterül, úgy merül
nyugodni, mintha lenne fénylo éjjeli tükre
a holdhideg felhofoszlányoknak, amíg te
úgy járkálsz itt, hogy a part meghatároz
s meghatároz árnyékod
kövült visszatérte...
Vers a mûanyag vödörrõl
Kirándulásomon tavaly Bohuslän tengerparti táján
nagy, sárga muanyag vödröt pillantottam meg: rendületlenül
kotyogott a víz szélében óriás sziklák tömbjének sötét árnyékában.
Látványától magasra szökkent föl bennem a felháborodott
harag s köveket kezdtem feléje hajigálni,
míg színültig meg nem telt s már szinte nem is láttam.
Néhány hete ismét ugyanoda mentem le és csodálatos
idot fogtam ki, napfényt, szikrázóan kék tengert
sirállyal; Ó, mint vert a szívem látványodtól, Thalatta,
kiáltottam lenyugözve, Thalatta! De akkorra már
látlak, muanyag vödör, tégedet is! Sárga színed se veszített
fényébol, ám kiürültek gyomrodból a kövek, amikkel
vízbe fojtottalak egy éve; heversz itt most s tíz literes szájjal
kortyolod a tengervizet. A telet nálamnál is jobban
vészelted át. Látványod azonban ha lehet még visszataszítóbbá
vált idénre,
s hála a bennem ismét magasra töro haragnak,
feléd megint kisebb-nagyobb köveket hajigálok,
amíg színültig nem telsz s nem válsz újból láthatatlanná.
S mivel muanyag szagodat ki nem állhatom,
egy gyufaszálat se pazarolok rád.
S bár sejtem, hogy hiába, mégis minden évben
kövekkel foglak fojtogatni, míg csak tenni bírom,
színültig töltelek meg téged. Tudományos
vélekedés szerint a muanyag úgyszólván elpusztíthatatlan
s bomlásnak ezért te is jó kétszáz év múlva indulsz majd csak,
s amilyen a világ ma, feltehetjük bátran: életed
örök, ahogy köveim görgeted
itt magadban, muanyag vödör, te!
Vers
Elüldögélsz a nyártól
sápadt tenger vizénél,
szemeddel a leszálló
napot követve, távol
emlékeidbe veszve.
Ha most ideszólhatnál,
nem is tudom, milyen
eget s tengereket
ébresztenél fel bennem,
vagy hogy hangod milyen
jólismert, távoli
partra vezetne vissza.
Süketítõ szünetben
két hullám robaja között
pillantásunk találkozik,
s én látomásként látom,
hogy vállaidra már
alkony és szomorúság
teríti fénylo fátyolát.
Ellenfényben
Látom, ahogy az ellenfényben
közeledsz.
A hegyi sziklák éles kiugrásai
akár árnyékok sötét hegyomlása,
s az országút pora arany
ködökben csillan, mozdulataid
lassabbak, mint a valóságban.
Körötted napfény csillámlása,
szédíton forró levego, jössz
semmibe tunt egykori álmok
világából, mögötted nagy zöld fallá
záródik össze tömören
az erdo.
Látom, ahogy az ellenfényben
közeledsz.
Sulyok Vince fordításai
Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu