Ha egyáltalán volt eredeti. Régóta terjengenek olyan hírek, hogy Carver nem egyedüli szerzõje a szövegeknek, az utóbbi idõben pedig bizonyítékok is elõkerültek, melyekbõl kiderül, hogy sok novellát erõsen átdolgozott Carver szerkesztõje, Gordon Lish. A félreismerhetetlenül egyszerû Carver-stílus kialakításához Lish húzásai is nagyban hozzájárultak. Nemrégiben hozzáférhetõvé vált jó néhány novella kézirata, s ezekbõl kitetszik, hogy Lish sok mindent megváltoztatott és átírt, sõt, betoldott teljesen új mondatokat is. A What We Talk About When We Talk About Love (Mirõl beszélünk, amikor szerelemrõl beszélünk) címû kötetben a buzgó szerkesztõ a tizenhárom novellából tíznek a befejezését írta át. Épp ez a kötet volt a vízválasztó a szerzõ munkásságában: ezt követõen szakította meg együttmûködését Lish-sel. A probléma valószínûleg nem egyedi, és felvet néhány érdekes kérdést: más szerzõvel is elõfordult, hogy nem egyedül írta a neve alatt megjelenõ mûveket? Ugyanilyen átütõ sikert aratott volna Carver, ha Lish nem segíti?

A Magazine littéraire francia folyóirat egyik száma arról tudósít, hogy Gabriel García Márquez memoárjait írja, Vivit para contarlo (A mesélésért élni) címmel. Közlik a még kiadatlan könyv elsõ fejezetét, amelyben Márquez beszámol egy utazásáról, amely döntõ hatású lett az életére. Huszonkét évesen elkísérte anyját Kolumbia belsejébe, az Aracataca nevû falucskába, ahol született, s amelyet nyolcéves kora óta nem látott. Azért mentek oda, hogy eladják anyai nagyszülei házát. Utazás közben határozza el García Márquez, hogy író lesz - bármi legyen is a szülei véleménye.

És tíz perccel az elõtt, hogy a vonat megérkezett a faluba, az ablakból Márquez megpillantott egy helységnevet, amely felserkentette az emlékezetét és a képzeletet: Macondo. "Sohasem hallottam kiejtve, és sohasem gondolkodtam el azon, hogy mit jelent" - írja, de Márquez révén a név ma már a világirodalomhoz tartozik: Macondóban játszódik a Száz év magány és Márquez két további regénye.

Ian McEwan Amsterdam címû regénye nyerte el az 1998-as Booker-díjat, olyan szerzõket utasítva maga mögé, mint Julian Barnes, vagy éppen az idõs Beryl Bainbridge, aki most ötödször került be a döntõbe, de hiába. A zsûrielnök Douglas Hurd exkülügyminiszter volt, aki bizottságával együtt meg is kapta a magáét a kritikusoktól. McEwan 1997-es regénye, az Enduring Love sokkal jobb volt, mondták, de mivel azt akkor kiszorította Arundhati Roy könyve, az Apró Dolgok Istene, most ezért a vérszegény mûért "kárpótolják".

A világ vezetõ kiadói szaklapja, az amerikai Publishers Weekly "1998 legjobb könyvei" közé soralja Jorge Luis Borges életmûve világszerte zajló centenáriumi újrakiadásának elsõ kötetét, az összegyûjtött elbeszéléseket (Magyarországon A halál és az iránytû címû kötettel indult el ugyancsak tavaly a sorozat az Európa gondozásában), José Saramago Vakság át, John Updike Bech at Bay ét, s a szórakoztató regények között Stephen King Bag of Bones át.

A 90-es évek végén megismétlõdni látszik a 80-as évek végének kiadófelvásárlási-átvételi hulláma, amikor is a mai, (többnyire egy-egy médiakonszern tulajdonába került) óriáscégek kialakultak.
A Bertelsmann, amely 1998-ban nagy felzúdulást keltve megvette a hatalmas, amerikai-angol Random House-t, ugyancsak a tavalyi év végén megszerezte a Springer Verlag szakkiadót. A szintén német Holtzbrinck-csoport pár éve vásárolta meg az utolsó nagy független angol céget, a Macmillant, akárcsak az amerikai Henry Holtot, Farrar Straus and Giroux-t és a német Rowohltot, a holland Wolters Kluwer pedig az amerikai Little, Brown és az angol Chapman and Hall szakkönyv-, illetve gyógyászattudományi részlegét.
A brit-holland tulajdonú Reed Elsevier egyesülni akar a holland Wolters Kluwerrel, s ezzel a világ legnagyobb "információs csoportját" hozták volna létre (tudományos, szak- és tankönyvkiadás), ám ezt az Európai Unió törvényhozói monopóliumokokból megakadályozták. Ugyanakkor a Wolters Kluwer most eladta a 90-es évek eleje óta tulajdonában levõ nagy múltú svéd kiadót, a Norstedtet. A legutolsó nagy vásárt az angol-amerikai Viking-Penguin kiadói csoportot birtokló brit Pearson óriáscég csapta, amikor 1998 végén megvette az amerikai Simon and Schuster szak-, tan- és kézikönyvrészlegét. Az efféle adásvételeknél márka-, illetve dollármilliárdok cserélnek gazdát. Az a 90 millió, illetve 9 millió font, amiért a brit Taylor and Francis tudományos kiadó megszerezte jó nevû "kollégáját", a Routledge-et; illetve a szintén brit Orion-csoport a Cassell nevû tudományos kiadót (s vele tulajdonát, a hajdan hírhedten balos Victor Gollancz irodalmi kiadót), már csak aprópénznek számít - viszont a dolog szépsége, hogy az utóbbi tranzakció megakadályozta a szintén a Cassellre törõ, egy ideje már a német Holtzbrinck által birtokolt Macmillan erõszakos átvételi kísérletét.

Hogy Humbert Humbert hogyan érzett és gondolkodott, azt mindenki tudja, aki elolvasta Vladimir Nabokov Lolitá ját, vagy látta Kubrick filmjét. De milyen volt mindez Lolita számára? Ezt a kérdést tette fel magának Pia Pera olasz írónõ, és legott írt egy regényt, amelyben az események folyását a koraérett nimfácska szemszögébõl ábrázolja. Ám amikor regényét lefordították angolra, hogy az USA-ban és Nagy-Britanniában megjelenhessen, Pia Pera ellenállásba ütközött. Dimitri, Nabokov fia pert indított és leállíttatta Pia Pera könyvét - mivel az szerinte nem más, mint lopás és utánzás. Pera viszont azt hangsúlyozza, hogy Lolita több, mint irodalom, hogy a név fogalommá lett, amely része mindennapi életünknek és közös mitológiánknak...

Csuzsije piszma (Idegen levelek) címû regényéért Alekszandr Morozovnak ítélték oda az 1988-as orosz Booker-díjat. A szerzõ új névnek számít az orosz irodalmi életben, a most díjazott - harminc évvel ezelõtt írt - regénye egyetlen nyomtatásban közölt irodalmi mûve egyelõre.
A zsûri ítéletét, mint mindig, most is viták kísérték; Szvetlana Vaszilenko például azt nehezményezte, hogy az eddigi hagyományhoz híven most sem nõíró kapta meg a díjat. Az 1992-ben létrehozott díj "short list"-jébe már beválasztották Ljudmila Petrusevszkaját, Valerija Narbikovát, Nyina Gorlanovát és - legutóbb - Irina Poljanszkaját, de a zsûri végül mindig valamelyik férfi regénye mellett döntött.

Jurij Davidov akinek történelmi regényei a hetvenes-nyolcvanas években Magyarországon is sorban megjelentek - a Znamja folyóiratban publikálta Bestseller címû új regényét. A történelmet mint ravasz provokációk sorozatát bemutató regényben Davidov újból "kedvenc" történelmi hõseit szerepelteti, többek között Gorkijt, Leonyid Andrejevet, Sztálint, Azefet, a hírhedt provokátort, illetve - a regény szervezõ szimbólumaként -
Júdást, aki Davidov szerint nem júdás volt, hanem nagy provokátor, s ily módon "a történelem mozdonya".

Valerij Brjuszov születésének 125. évfordulója alkalmából (1998. december 13.) Nyeizdannoje i nyeszobrannoje (Kiadatlan és összegyûjtetlen) címmel Moszkvában emlékkötet jelent meg az orosz ezüstkor egyik legnagyobb írójáról. A kötetben Brjuszov eddig kiadatlan írásai - befejezetlen versei, töredékei, epigrammái stb. - mellett az íróról szóló visszaemlékezések és esszék is helyet kaptak.

A svájci Diogenes könyvkiadó öszszegyûjtötte és közreadta Friedrich Dürrenmatt és Max Frisch levélváltását.

A Goethe életében fontos szerepet játszó Charlotte von Stein bárónõ négy színdarabja látott napvilágot a hildesheimi Georg Olms könyvkiadónál. A feledésbe merült drámák 1776-1800 között keletkeztek.

Az 1961-ben tragikus körülmények közt elhunyt angol író, John Orton eddig ismeretlen két színpadi mûvét, az 1959-ben írt Fred and Madge -et és az 1961-ben keletkezett The Visitorst jelentette meg a londoni Nick Hern Books kiadó.

A krakkói Wydawnictwo Literackie (Irodalmi Könyvkiadó) Czes[[threesuperior]]aw Mi[[threesuperior]]osz összes mûvének kiadására készül. A közreadó harminc kötetesre tervezi az összkiadást.

Alekszandr Szolzsenyicin hetvenedik születésnapja alkalmából két dokumentumfilmet mutatott be az orosz televízió, Szokurov etûdjét, illetve a Szolzsenyicin élete címû négyrészes sorozatot. Az
1. csatornán vetített Szokurov-etûddel egyidõben mutatták volna be az RTR-en Oleszja Fokina Izbrannyik (A kiválasztott) címû filmjét, melynek vetítését azonban megerõsítetlen hírek szerint maga Szolzsenyicin megtiltotta. Az ügybõl a cenzúrát és az írói magánélet sérthetetlenségét érintõ sajtópolémia kerekedett.

A Lityeraturnaja gazeta hagyományos újévi ankétján a legtöbben Szolzsenyicin hetvenedik születésnapját és az ezzel összefüggõ eseményeket (új Szolzsenyicin-kötetek és publikációk) nevezték meg az 1998-as irodalmi év legjelentõsebb eseményének, illetve azt, hogy az író viszszautasította az Állami Díjat. Szolzsenyicin nem akart díjat elfogadni egy olyan kormánytól, amelyet publicisztikájában (1998-ban megjelent Rosszija v obvale - Oroszország a szakadékban - címû könyvében) kegyetlenül bírál, mert szerinte a pusztulás felé vezeti Oroszországot. Alekszandr Ebanoidze "erkölcsi erejét és esztétikai tökéletességét tekintve" a díj visszautasítását egyenértékûnek nevezte az Ivan Gyenyiszovics egy napja egykori publikálásával. Az év legjelentõsebb eseményei között többen említették még Vlagyimir Makanyin Andergraund ili geroj nasevo vremenyi (Underground avagy korunk hõse) címû regényének megjelenését.

A Magyar Írószövetség mûfordítói szakosztálya az idei prózai Forintos-díjat M. Nagy Miklósnak ítélte oda Jay McInerney Lángos csillag fakul címû regényének fordításáért. Az oroszból és angolból fordító M. Nagy Miklós 1988-tól az Európa Könyvkiadó szerkesztõje, 1989-1997 közt a Nagyvilág rovatvezetõje, majd fõszerkesztõ helyettese. 1992-ben Wessely-díjat kapott. Nikkelszamovár címmel válogatás jelent meg esszéibõl. Fordításában olvashatjuk többek közt Isaac Deutscher Sztálin, Juz Aleskovszkij Kenguru, Szása Szokolov Asztrofóbia, Alvin Toffler Hatalomváltás, Vladimir Nabokov Baljós kanyar, Daniel Defoe Robinson Crusoe, Bulat Okudzsava A boldog írnok gyermekei, Jay McInerney Az utolsó Savage címû könyvét. A díjat a mûfordítói szakosztály elnöke, Lator László adta át, a fordító munkásságát Somogyi Pál László méltatta. A jelképes egyforintossal járó Forintos-díjat elsõként Weöres Sándor és Székács Vera kapta 1982-ben. Azóta Kertész Imre, Somlyó György, Márton László, Révész Ágota, Baka István, Ferencz Gyõzõ, Tellér Gyula, Pór Judit, Várady Szabolcs, Gy. Horváth László, Takács Zsuzsa, Barna Imre, Vághy Zászló, Baranyi Ferenc, Magyarósi Gizella, Bognár Róbert és Kúnos László vehette át a kitüntetést.