BRATKA LáSZLÓ

Furcsa? Kegyetlen? Vagy beteljesült?

Galgóczy Árpád: Furcsa szerelem
(XVIII., XIX., XX. századi orosz líra)
Tevan kiadó, 1997

Furcsa szerelem A Galgóczy Árpád orosz versfordításait tartalmazó vastag kötet címe a fordítónak a "tárgyához" való viszonyát fejezi ki. Ezzel a viszonnyal, Galgóczy Árpád életútjával megismerkedve talán még kifejezõbbnek tartanánk egy régebbi orosz elbeszélésantológia címét - Kegyetlen
szerelem.

Galgóczy Árpád csodálatos gyermekkora - olvashatjuk a fordító lakonikusan fogalmazott utószavában - 16 éves korában, 1944 õszén szakadt meg, amikor a Vörös Hadsereg megfosztotta szüleitõl, õt földönfutóvá tette és húsz évi kényszermunkára ítélten a Szovjetunióba hurcolta. Teljesen természetes lett volna - gondolhatnánk -, hogy egy életre meggyûlöljön mindent, ami orosz. Galgóczyban azonban az orosz néppel való sorsközösség érzése támadt föl, és arra a felismerésre jutott, hogy az orosz nyelv nem Lenin és Sztálin, hanem költõóriások nyelve.

1960-ban való hazatérése után egyre többet fordít; a hatvanas évek közepétõl jelennek meg fordításai.

("Pokolra kell annak menni..." - mondhatnánk Galgóczy Árpád életútjának ismeretében. Sok társa volt ebben a pokoljárásban, ha talán õk - amenynyiben egyáltalán vannak fokozatok - nem is kerültek ilyen mély bugyrokba. Az elsõ világháborús orosz, szovjet hadifogságból hazatérõ Gellért Hugó, a kor talán egyetlen oroszul tudó fordítójaként "örök darabokat" hozott létre; de Galgóczyhoz hasonlóan hurcolták a Szovjetunióba Karig Sárát, a késõbbi kiváló mûfordítót.)

Sajnos a sors, vagy a korabeli irodalmi élet hazatérése után sem az igazságos arcát fordította Galgóczy felé, hiszen, bár tehetsége, félkészültsége, az orosz költészet iránti szeretete arra predesztinálta volna, hogy vezetõ fordító legyen, csak epizódszerepeket alakíthatott.

Margócsy István a kötethez írt, már-már szenvedélyesen szeretetteljes elõszavában nem ok nélkül kárhoztatja azt a korabeli gyakorlatot, hogy "ak-
ciósan" letudott fordításköteteket gyakran gyenge fordítók produkcióiból, vagy kiváló költõk postai úton kézhez vett nyersfordítások alapján készült munkáiból állították össze. Az elõszó talán némi igazságot is szolgáltat Galgóczynak - szerencsére nem megkésve, hiszen ma is aktívan dolgozik.

A kötetben a személyes vonzalmakat, érdeklõdést - és a megrendeléseket - megjelenítõ arányban szerepelnek orosz, szovjet költõk versei, hosszabb lírai mûvei. A rövidebb versek a romantikus, szimbolista és a szimbolizmushoz kapcsolódó fõ vonulatot rajzolják ki. Negyven-negyvenöt költõ szerepel a kötetben, legtöbbjük négy-öt versével, de van akinek egy, másoknak tíz versét olvashatjuk.

A kötet legalább kétharmad részét Puskin és Lermontov költészetének, a terjedelem majdnem felét kettejük hosszabb költõi munkáinak szenteli Galgóczy.

A fordításokat az eredeti szöveggel és az eddigi fordításokkal összehasonlítva, Galgóczynak az orosz költõi nyelvhez való viszonyát termékeny módon újnak, izgalmasnak találjuk.

Az orosz költõi nyelv - még legromantikusabb megnyilvánulásai is hihetetlenül egyszerû, eszköztelen. A magyar fordítók kultúrájuk, vérmérsékletük szerint és az eredeti vers stílusához igazodó magyar stílusvariáns hagyományainak megfelelõen feldúsítják, járulékos elemekkel bõvítik a fordításokat. Ezek a járulékos elemek gyakran önálló életre kelnek és elfedik az eredeti vers hangulatát, értelmét; sajnos arra is van példa, hogy kiváló orosz költõk hipotetikus variánsai élnek, hatnak a magyar irodalmi köztudatban.

A magyar és orosz költõi nyelv megfeleltetésének problematikus voltáról tanúskodik például az is, hogy az 1974-es Lermontov-kötetben a költõ legromantikusabb manifesztációját jelentõ, ugyanakkor már-már lecsupaszított nyelvû, A vitorla címû versének öt fordításvariánsa jelent meg. Nézzük az elsõ versszak szó szerinti szövegét és Szabó Lõrincnek az eredetitõl talán legjobban "elsodródott", már címében is más (A hajó) fordítását!

Természetesen egy nagy költõ esetében egy többé vagy kevésbé pontos versértelmezés a költõi életmû részévé válik, és az is örök igazság, hogy az eredetivel csak az eredeti egyenértékû, és minden fordítás - értelmezési kísérlet, olvasat.

Galgóczy az eddigieknél pontosabban igyekszik az eredeti szöveg fordulatait, jelentéseit követni. Az eredeti versek kisugárzását, hangulatát pedig az adott stílus magyar szókészletének vagy az élõbeszéd felé közelítõ, vagy a gyakori használatban már-már sterillé vált szavait használva próbálja létrehozni. Törekvéseinek és annak érzékeltetésére, hogy mennyire tudta elsajátítani a maga választotta eszközök használatát, idézzünk négy sort régebbi és újabb fordításában!

Galgóczy ezeket a törekvéseit legsikerültebben a hosszú versek, poémák fordításánál valósítja meg. Az epikus hang, az, hogy a fordító hosszabban elõretekintve beoszthatja erejét, és ritkábbak a minden szabály felrúgására kényszerítõ lírai csúcspontok, lehetõvé teszik, hogy hûen idézze meg Lermontov három poémájának, az Izmail bég nek, a Mcíri nek és A Démon nak világát. Egyszerre jelennek meg a poémák olykor szinte már vadromantikus elemei, a költõ romantikus és magányos vívódásai és a Lermontov életének közegét alkotó helyõrségi miliõ.

Puskin Jevgenyij Anyegin címû verses regénye a költõ korának szellemi, lelki és anyagi valóságát jeleníti meg enciklopédikus gazdagsággal. Költõ és mûfordító nemzedékek hosszú sorát ösztönözte arra, hogy megpróbálkozzanak fordításával. Elsõ teljes, a korabeli biedermeier hangulatot megragadó fordítása 1866-ban készült, az utolsó jelentõs variáns 1953-ban született. Galgóczy új, huszadik század végi fordításában egyszerre van jelen a korunk megkövetelte pontosság és a Puskin és a költészet megközelítéséhez elengedhetetlen lírai ihlet.

Sikeresnek mondhatjuk Galgóczy Árpád mûfordításkötetét, ám néhány látszólag jelentéktelen, de az összképet rontó apróságról is említést kell tenni. Fölösleges volt a költõk egy részénél megkísérelni neve pontos magyar átírását, hiszen következetesen nem sikerül végigvinni ezt a törekvést; kár volt a XVIII., XIX., XX., századi líra alcímet adni a kötetnek - hiszen ez azt sugallja, hogy nem személyes, hanem irodalomtörténeti, értékhierarchiát létrehozni szándékozó megközelítés tanúi lehetünk; a kötet szelleméhez (és árához) méltatlan a leginkább valamiféle tûz- és balesetvédelmi kézikönyvet idézõ borító.


Kérjük küldje el véleményét címünkre:
nvilag@c3.hu



C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/