Patrick Leigh Fermor 1915-ben született Londonban brit-indiai gyarmati tisztviselõ, geológus apától és bohém, festegetõ anyától. Gyermekkorát vidéki angol rokonoknál töltötte, számos elemi és elõkészítõ iskolát megjárt, melyekbõl rendre kirúgták vagy eltanácsolták, többnyire ártatlan csínyek, illetve különc magaviselet miatt. Magántanárainak is köszönhette, hogy felvették Canterbury õsi alapítású public schooljába, többek közt Christopher Marlowe és Somerset Maugham középiskolájába, ahonnan három év múlva egy zöldségeslány iránt táplált plátói szerelme miatt akolbólították ki - a tizenhét esztendõs kamasz ekkor már latinból, görögbõl, ó- és újkori történelembõl, irodalomból képzett, mûvelt és olvasott fiatalember, aki azonban ezek után nem lát maga elõtt más pályát, mint a katonatisztit, s elhatározza, hogy megpróbál bejutni a sandhursti akadémiára. 1933 esõs decemberében aztán egyik pillanatról a másikra úgy dönt: elõbb a holland tengerparti Hoektõl Konstantinápolyig végiggyalogolja Európát, és közben útinaplót vezet.
Becsülettel s bámulatos kitartással meg is tette. 1935-ben ért a Balkánra, ahol aztán egészen 1939-ig ott ragadt, s a sandhursti terv csak akkor elevenedett fel újra, amikor a háború küszöbén jelentkezett az Ír Gárdába. Albániában, Görögországban harcolt, háromszor dobták át (egyszer ejtõernyõvel) a németek által megszállt Krétára, ahol magát pásztornak álcázva több mint két évig élt a hegyek közt, szervezve az ellenállást és Kreipe tábornok német fõparancsnok elfogását és elszállítását. Huszonnyolc évesen, 1943-ban megkapta az OBE-t, a Brit Birodalom rendjének tiszti fokozatát, 1944-ben pedig a DSO-t, a brit vitézségi érdemrendet. Azóta Iraklionnak díszpolgára, a görög Akadémiának tiszteletbeli tagja lett. Maga építette kõházában él Görögországban, idén immár nyolcvankét esztendõsen. Több útikönyvet és egy regényt írt, de az igazi országos és nemzetközi ováció a hosszú európai gyalogtúráról szóló két kötetét, az 1977-ben publikált A Time of Gifts et (Ajándékok évada) és az 1986-ban megjelent Between the Woods and the Water t (Erdõk s a folyó között) fogadta, melyek legnagyobb alakjává, élõ klasszikusává avatták egy nagyon angol mûfajnak, a travel writingnak, az irodalmi értékeket is kötelezõen felmutató útirajznak.
Igazi angol módra mindig mindenben
különc volt Fermor, miért ne volna hát az a nyelvezetében
is? Lévén már ifjan is européer - ami honfitársai
többségérõl sosem mondható el -, stílusízlésében
"barokkos", ami rendesen ugyanolyan szitokszó Ang-
liában, mint eredetileg a XVII.
században volt, amíg az irányzat polgárjogot
nem nyert. Már ahol, persze. Angliában nemigen, ott építészetben
a Blenheim Palace, Marlborough herceg XVIII. század eleji "ajándék"
palotája áll hozzá a legközelebb (elvégre
külhonban, méghozzá Ausztriában aratta a blenheimi
diadalt), irodalomban meg mindössze a XVII. századi
katolikus
költõ, Richard Crashaw, akin igen sokat gúnyolódtak
honfitársai, valamint a
walesi
Dylan Thomas. "Paddy" Leigh
Fermor azonban mindenki kedvence odahaza, neki még a szóvirágokat,
a "hóbortos" gondolatfutamokat és "-ficamokat" is megbocsátják,
s legfeljebb úgy dicsérik remekmûveit, hogy "leírhatatlanul
pompázatosak", mint tette például a
Guardian
.
Vagy efféle hasonlatokban használják a nevét:
"X. Y. mintha negyvenfokos lázban írna - vagy úgy,
mintha Patrick Leigh Fermor még LSD-t is nyelt volna" (like P. L.
F. on acid).
Nekünk, magyaroknak ez a stílus alkalmasint "vegy"-tisztább szépséget képviselhet, az pedig különösen a szívünkhöz szólhat, hogy e nevezetes memoárok elsõ kötete Hollandián, Németországon, Ausztrián és Csehszlovákián végigvonulva a párkány-esztergomi hídon végzõdik, a második viszont majdnem teljes egészében a magyarok közt, Csonka Magyarországon és Erdélyben "játszódik". Abból meg, hogy ez a rokonszenves, kulturált angol fiú a szó szoros értelmében belehabarodott a két világháború közötti Magyarországba, Budapestbe, magyar arisztokratákba, nagypolgárokba és parasztokba, vonja le mindenki a maga következtetését. Ennyit, a mûélvezeten és az okuláson kívül, minimum megtehetünk és érdemes (tanulságos?) is megtennünk.
1977-ben Fermor azt írta az elsõ kötet végére: folytatása következik. Kilenc évet kellett várni, hogy a második végén azt olvashassuk: befejezése következik. Ennek immár tizenegy esztendeje. Szerzõnk még mindig csak Orsovánál, a Vaskapuban áll, és azon töpreng, hogy Kelet-Románia, a jugoszláv hegyek vagy Bulgária felé induljon tovább. Talán egyszer azt is megtudjuk, mire jutott.
Néhány megjegyzés a szövegrészlet (a Between the Woods and the Water "Budapest" címû, majdnem teljes fejezete) megértéséhez. - A kurzivált szavak az eredetiben is magyarul szerepelnek. - "Újra a mágnások között hát": mivel az esztergomi hídon kel át Szlovákiából Magyarországra 1934 húsvétvasárnap reggel, Fermor a bazilika elõtt ünnepi misére gyülekezõ, pazar öltözetû, díszkardos-dolmányos elõkelõségeket pillantja meg elõször. Ajánlólevele lévén a polgármesterhez, kísérõjéül kérik a késõbb sokat emlegetett "gólyabarát" urat, s megmutatják neki a hintójából kilépõ Serédi hercegprímást is. - "A Koschka testvérek": mint azt A Time of Gifts ben elõadja, még Bécsben új ismerõsével, egy Konrad nevû német öregdiákkal fillér nélkül maradván (a konzulátusra nem érkezett meg várva várt pénzküldeménye, a havi négy font), a tizenkilenc éves szerzõ házról házra járva portrékat rajzolt pár schillingért. Egy vándorcirkusz, a cseh Koschka testvérek szállásához érve a családfõ félreértette, s azt hivén, autogramot kér, az egész társulattal aláíratott neki egy csoportfényképet. A vendéglõben azután, ahová a két fiatalember betért vacsorázni, a tulajdonos úgy megcsodálta szerzeményüket, hogy nekiajándékozták, mire az hálából egész este málnapálinkával traktálta õket.