Thury Levente

Szobrász kerek szemmel

A cím Lóránt Zsuzsát akarja jelenteni. A hetvenes évek végének, a nyolcvanas éveknek fontos szobrászát, aki szinte mindig színezett kis faszobrokat készített, melyek címei irodalmi vonatkozásokra utaltak. Az utolsó évtizedben jóformán alig láttuk kiállításokon, viszont neve Proust és Foucault fordítójaként tûnt fel. Mi történhetett vele? Nyomozni csak úgy tudunk, ha önmagában keressük a jelenség okait, és megpróbáljuk értelmezni, mit is csinált a szobrász eddigi mûködése során.
Szempontom természetesen csupán a mai képzômûvészet szemlélete lehet, de nem akarom követni a mai magyar mûvészetet radikálisan kezelôk ítéleteit. Kérem, bocsássák meg, nem képzelem, hogy a mûvészet csak a mûvészetrôl szólhat, és nem gondolom, hogy a mûvészet csak egy technológia. Azt hiszem, hogy minden lehet avantgárd, mert még nem tudjuk, hogy a világ merre halad, és azt remélem, hogy a mûvészet a mûvészrôl szól.
Lóránt Zsuzsa szobrai, igen, a mûvészrôl szólnak, a mûvek idézetek, melyek egy személyiségfejlôdés állomásait mutatják. Technikájuk a középkori faszobrászat pontos formakezelése, színei a még akkor ritka színes fényképek idején a valóságra utalások és a valóságtól való távolságtartás egyszerre. Hogy is állunk az avantgardizmussal itt, a fantasztikus felfedezések és technikák korában? Az emberi személyiség, habár több mint száz éve kutatják, egyre fontosabb terület, benne kutakodni felér több vad afrikai expedícióval.
Lóránt szobrainak modernizmusa a személyiség egyetlen vizsgálható közvetítôjének, az idônek szobrászi megfogalmazása. Találmánya az idôirodalom felidézéseként jelentkezik. Proust-regény-szobrai azt az írót idézik meg, aki a személyiséget a nemlineáris idôvel írta le. Az eltûnt idô nyomában óriásregényben az idô szubjektív sorrendû szubjektív emlékek halmaza, amely körülírja a létet. Freudéhoz hasonló az alapelv, mely szerint az emlékek és asszociációk írják le a személyiséget és annak fejlôdését. A lineáris idôszemlélet bizonytalansága többeket izgatott Proust, majd Freud idejében. Brentano és Husserl szintén babrált az élettörténetekkel, melyek mindig a jelen szempontjai alapján találják meg a múlt valóságának dús halmazában a szubjektíve fontosnak ítélt életfonalat. A szubjektív idô múlt századi felfedezése után Lóránt Zsuzsának újra fontos lett ez a jelenség.
A képzômûvészetnek amúgy a történet során speciális viszonya alakult ki az idôvel. Máig általános módszer a tömörítés. A Diszkoszvetô mozdulata magába sûrítette a lendületvételt és a diszkosz elrepülése utáni lazítást és várakozást. Meg még rengeteg minden sûrûsödik az ábrázolt mozdulatban, egészen a sportnak a görög kultúrában betöltött alapvetô fontosságáig. A másik általános módszer a Traianus-oszlop módszere, amely jelenetekre bontva ábrázol egy hadjáratot, vagy a kódexek illusztrációi és a comics, amelyek egymás utáni jelenetekkel ábrázolják az idôt. Aztán a múlt században jöttek a pörgethetô képes füzetek, majd a film. De ez már nem képzômûvészet, és az idô fontossága, e századi újrafelfedezése kellett, hogy a fontos, nem lineáris idejû filmek elkészüljenek.
Talán jó lenne szót ejteni a zsidó képzômûvészet idôtechnikájáról is. A sûrítés módszerét mondhatjuk jellemzônek. Wormsi Eleazar gólemkészítése kivételnek tûnhet, de az inkább performance volt, utóbb elmesélve. Az Istennel való szövetség hosszú és kacskaringós története az írás lineáris módszerét igényelte. A zsidó felvilágosodás idején a kultúra nagy távlatú idôtapasztalata és a víziós próféták írásainak hatása az europanizálódó zsidókat talán könnyebben vezette a szubjektív idôkezelés, az idô, mint a személyiség megközelítésének lehetôsége és a líraként kezelt írás vagy kép irányába. Tudjuk, milyen alapvetô szerepet játszottak zsidók a film történetében is.
Lóránt Zsuzsa a saját módján talált megoldást a térbeli mozdulatlan szobor és az idô összefüggésére. Fô mûvei a nagy Proust-regény figuráinak szobrai. Odette és Swann, Ch. Morel, Andrée, Albertine, Fran¸coise. Megfigyelhetô a szobrok arcának erôs hasonlatossága készítôjükhöz. Ezekhez a hasonlóságokhoz kapcsolhatók az Iluska tante, Papa meg a mama táncol, Fordulat éve, Amikor virágba borultak az almafák címû szobrok, amelyek már tisztán saját élettörténetek. Minden mûve a személyiségére nagy hatást gyakorló irodalmi és létélmény megfogalmazása. Egy analízis tanúi lehetünk, amely szoborasszociációkban szól, ami idéz valakit, aki felidézi a szobrászt.
Tessék, itt van valaki, aki a hetvenes, nyolcvanas években nem politikai emlékmûvet csinált, és nem is világmegváltott, hanem magát elemezte. Közben a századvég tömegeinek megváltozott a múlthoz való viszonya. Megszûnt a jövôbe vetett feltétlen bizalom. Bár még gyûjtögetünk vagyonkákat, és tovább is éljük a jelen idejû érzéki örömöket, de a múlt olyan távol került, hogy már nincs ingerünk „végképp eltörölni”. Sôt lassan körülvesszük magunkat a múlttal, s ha kell, a jelendeszkát – mint egy antikvitás-asztalos – sóval-savval igazi régivé tesszük. A posztmodern mûvészet is már merô múltidézet. Mit csinálhatott Lóránt Zsuzsa? Másfelé menekült.
De eljön még számára a visszatérés a szobrászathoz. Miközben elkészíti Komoróczy professzor és Heller Ágnes portréját, megpróbálkozik a szobor mindenkitôl eltérô dekonstruálásával. Majd kiderül, miképp illik a szoborlírához és az idôhöz. A Milói farkas, a Tékozló leány új, festetlen faszobrok, a fragmentum mûvek szisztémáját látjuk rajtuk. Fel-feltûnik egy kéz vagy hajtincs, de másoktól eltérôen egy-egy organikus formán.
Amikor mûtermében meglátogatom, azt mondja kerek szemmel a szobrász, hogy most még igazán nem tudja, mit fog csinálni. És felveszi az iskolás hátizsákját, és nem a legrövidebb, hanem a neki legjobban tetszô úton elindul a könyvtárba.

Véleményét, megjegyzéseit kérjük küldje el címünkre: mandj@c3.hu



C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/