Boldogság

"A filmmûvészet sosem örökítette meg a boldogságot. A festészet annál többször."

Csapat

"Miért gyõzedelmeskedett Lumiere Edison felett? Mert kettõ volt belõle: Auguste meg a fivére. A Watergate-ügynél is ketten voltak… meg egy harmadik. Vannak pillanatok, amikor az emberek ereje abban rejlik… abban, hogy kis csapatot alkotnak: a négyek bandája, Göring, Himmler bagázsa stb. Az újhullám ereje is abban rejlett, hogy volt három-négy ember, akik megvitatták egymással a dolgokat, és mindez eltûnt, mihelyt nem találkozgattak többé. Az olasz neorealizmus egy kis csapat: Amidei, Fellini, Rossellini. Úgy hiszem, az amerikai film ereje egész egyszerûen abból eredt, hogy mindenki ugyanabban az ebédlõben étkezett."

Elmélkedés

"A filmmûvészet elmélkedés egy tükörrõl vagy egy elmélkedést visszatükrözõ jelhordozóról. Az elmélkedés önmagában mit sem ér a moziban, csak nézni, hallgatni lehet – a gondolkodás a vásznon történik."

Emóció

"Egy film olyan, mint egy csatamezõ. A szerelem, a gyûlölet, az erõszak és a halál. Egyszóval: emóció." (Samuel Fuller a Bolond Pierrot-ban)

Én

"Azért készítek filmeket, hogy magamról beszéljek." (Mentse, aki tudja {az életét}[Sauve qui peut {la vie}])

Érzelmek

"Arra a kérdésre, hogy mi a filmmûvészet, mindenekelõtt azt válaszolnám: a nagy érzelmek kifejezése."

Halál

"Gondolsz néha a halálra? Én másra sem tudok gondolni. »Mindannyian szabadságos halottak vagyunk«, mondta Lenin." (Kifulladásig)

Hallás

"Némelyek azt mondogatják, hogy nem mindent értettek a filmjeimben. De hát nincs is mit érteni. Csak hallani kell és befogadni. Én, ha egy lemezt hallgatok, nem biztos, hogy értem a szöveget, de értem a lemezt."

Hallgatás

"– Hallgatok! Egy filmben mindig beszélõ embereket látni, sosem olyanokat, akik hallgatnak." (Vidám tudomány [Le gai savoir])

Hang

"Hogyan érezzük fizikailag a kapcsolatot valaki mással és a világgal? (Malraux azt mondta: »Mások hangját a fülünkkel halljuk, a magunkét pedig a torkunkkal.") Nos, ez olyan dolog, amit folyton éreztetni szeretnék a filmjeimben, ez mintegy bennük rejlene.« (Két vagy három dolgot tudok róla [Deux ou trois choses que je sais d’elle])

Igazság

"A fénykép maga az igazság. És a film másodpercenként huszonnégyszeri igazság." (A kis katona)

"Érdemes akkor is ragaszkodni az igazsághoz, ha hihetetlennek tûnhet." (Minden rendben [Tout va bien])

Intelligencia

"Az intelligencia nem más, mint hogy megértjük a dolgokat, mielõtt kijelentéseket tennénk. Ötletesség, hogy megpróbáljunk messzebbre jutni, eljutni a határig, megtalálni a dolgok ellentétét. Vagyis nem más ez… nem más, mint a többiek megértése." (Egy férjes asszony)

Kép

"Nem egy ép kép, épp csak egy kép". (Keleti szél [Vent d’Est])

"A filmmûvészet kezdetben nem a nyelvre épít, hanem a képre, mint a katolicizmus. Jézus megsokszorozta a kenyeret és a halakat, és csak azután indította útjára a legendát. Megjelent a házasságtörõ asszony, és Jézus csak azután kommentálta a történteket. És aztán a reformáció eltörölte a képeket, köztük Máriáét…"

Kétség

"Csak akkor bámuljuk egy nõ szépségét, ha kétkedünk a szerelmében."

Kokott

"Van külseje és van belseje… ha elvesszük a külsõt, marad a belsõ, és amikor elvesszük a belsõt, meglátjuk a lelket." (Éli az életét)

Kommunikáció

"Hogyan kommunikáljunk? A kérdés nem azt jelenti, hogyan beszéljünk egymáshoz, vagy hogyan érintsük meg egymást, hanem hogy miként válasszuk meg a kommunikációs eszközeinket. Az eszközök kérdése megkerülhetetlen. A televíziót válasszuk-e, a képeslapokat, a szerelmes leveleket, a távirati utalványokat, az S.O.S-vészjelzéseket vagy a mozit. Ha nyaralás közben meg akarom tudni, hogyan érzi magát a kedvesem és a lánya, írok egy képeslapot, de ha nincs a zsebemben pénz bélyegre, a nagy szerelmes szavak halott betûk maradnak. Mozi- vagy tévéfilmet készíteni nem más, mint másodpercenként huszonöt képeslapot küldeni több millió embernek… A kommunikáció mozog. Ha nem mozog, akkor pornográfia. Manapság másról se beszélnek, mint a kommunikációról, annak a szelíd, kulturális nácizmusszerûségnek a révén, ami a televízió, de az emberekrõl már szó sem esik. Olyan ez, mintha csak vasúti menetrendekrõl beszélnénk, utasokról viszont soha. Az emberek azt hiszik, jobban kommunikálnak, ugyanakkor egyre inkább egyedül vannak. Ez amostani szellemiség politúr-szellemiség: miközben a politúr fog, szárad, ott marad beleragadva az ember. Mánia lett mindenrõl beszélni, politikáról, olimpiai játékokról, holott a beszéd már semmire sem szolgál. A némafilmeknél felismertünk mindent, anélkül, hogy meg kellett volna nevezni a képeket; a hangosfilmnél elkezdtünk neveket adni, körülírni a dolgokat. A televízióval már a becézgetésnél tartunk, a nevetségességig jutottunk. A beszédigény arra készteti az embereket, hogy eltüntessenek mindennemû kommunikációt. Ha összeakadok egy taxisofõrrel, aki azt mondja: »Esik«, vagy »Szép idõnk van«, azt mondom neki: »Figyeljen, nagyon kérem, csak ezt ne mondja nekem… Mondjon egy másik mondatot… Kap tõlem egy százast, csak mondjon valami mást«… Tény és való, hogy óriási a kommunikációs probléma. Mondjuk, felemelem a telefonkagylót, ezt itt, ni, és beütök egy számot, biztos, hogy foglaltat fog jelezni. Még teniszpartnert is nehezen találok. De beszélgetni már nem akarnak az emberek. Például ha valaki elhagy bennünket, azt mondjuk: legalább mondd meg, miért, mondj valamit, csak nem fogsz elmenni egyetlen szó nélkül, egyetlen arcjelzés, mozdulat nélkül, legalább a kezeddel mutass valamit, üsd vissza a labdát, jó? Ezért van az, hogy a sport az egyik utolsó dolog, amiben… Szóval, ott lehet a labdával kommunikálni. Engem nem a kommunikációképtelenség érdekel a filmjeimben, hanem a meg nem értés. Ezért van félreértés a szerelemben. Azért szeretik egyesek a prostituáltakat, mert nem kell beszélgetni, hogy eljussanak a szeretkezésig. Márpedig ez súlyos dolog: hiszen a szerelem, éppen ellenkezõleg, dialógus."

Közelkép

"Nincs szebb látvány, mint egy szép arc, írja nagyon pontosan La Bruyère. Ismerjük a kedves legendát, miszerint Griffith-t úgy megindította színésznoje szépsége, hogy feltalálta a közelképet, hogy minél pontosabban megragadhassa a részleteket. Vagyis paradox módon a legegyszerûbb közelkép egyszersmind a legmegindítóbb is. Mûvészetünk itt tudja legerõsebben bizonyítani felsõbbrendûségét, itt tudja a legvilágosabban szemléltetni a jellel a jelölt tárgy szépségét. Azokból a hatalmas, óvatossággal és bujasággal teli, ráncosodó szemekbõl, azokból a sápatag ajkakból, a zavarukból csak azt látjuk, hogy sötét terveket sejtetnek, csak arról vallanak, hogy illúziók bújnak meg mögöttük."

Között

"Akaratlanul is egyszerre csinálok némafilmet és hangosfilmet. Mindig a kettõ között ingadoztam. Ez a földrajzi helyzetembõl fakad, abból, hogy Franciaország és Svájc között ingázom."

"Többé nem az emberek életét ábrázolni, hanem csak az életet, pusztán az életet; azt, ami az emberek között van, a teret, a hangokat és a színeket. Szeretnék eljutni idáig. Joyce megpróbálta, de biztos vagyok benne, hogy lehetne jobban is csinálni." (Bolond Pierrot)

Látás

"Nagyjából kétféle filmes van. Az egyik lehajtott fejjel megy az utcán, a másik felemelt fejjel járkál. Az elõbbi, ha látni akarja, hogy mi történik körülötte, kénytelen gyakran és hirtelen felkapni a fejét, és jobbra-balra kapkodni, apró pillantások sorával tekintve át a látómezõjébe kerülõ látványt. Lát. A másik típus nem lát semmit, õ néz, figyelmét egyenesen az õt érdeklõ pontra irányítva. Ha filmet forgatnak, az elsõ csoportba tartozók képkivágása légies, elmosódott lesz (Rossellini), míg az utóbbiaké milliméternyi pontossággal kicentizett (Hitchcock).

Az elõbbiek képkivágása kétségkívül egyenetlen, ám elképesztõ érzékenységgel kísérti meg a véletlent (Welles), a második csoportba tartozók pedig kameramozgásokkal operálnak, amelyek nemcsak hallatlan pontosak forgatáskor, hanem önmagukban is a térbeli mozgás absztrakt értékével bírnak (Lang). Bergman inkább az elsõ csoportba tartozik, a szabad filmesek közé. Visconti a másodikba, a túlságosan szigorú filmesek közé. Ami engem illet, én jobban kedvelem az Egy nyár Mónikával-t az Érzelemnél, és az írók politikusságát a rendezõkénél.

Lélek

"Ha egy arcot fényképezünk, a mögötte rejlõ lelket fényképezzük." (A kis katona)

Magány

"A magány arra kényszerített, hogy társat faragjak magamnak magamból." (Keresztneve: Carmen)

Montázs

"Mi más a montázs, mint átmenet egyik plánból a másikba? Ez az átmenet történhet simán, és akkor azzal a montázzsal van dolgunk, amit negyven év alatt dolgoztak ki az amerikai filmesek és vágóik, akik – a bûnügyi filmektõl a vígjátékokig, a vígjátékoktól a westernig – bevezették, kimunkálták a zökkenõmentes montázs elvét: mindig ugyanaz a mozdulat, mindig ugyanazon ponton, azzal a céllal, hogy ne törjön meg a jelenet melodikus egysége. Egyszóval, ez tisztán manuális montázs, prózai eljárás. De át lehet lépni egyik plánból a másikba nem prózai, hanem drámai okokból is: ez Eisenstein montázsa, aki formákat állít szembe egymással, és felbonthatatlanul összeköti õket ugyanazzal az eljárással. Ekkor az áttérés a totálplánból nagy közelire olyan lesz, mint például amikor a zenében mollból dúrba váltanak, és vice versa. Szóval, a montázs egyfajta rím, és semmi ok Hernani-csatát folytatni titkos módszerek miatt. Elég tudni, hogy mikor, hol, miért és hogyan."

Mozi

"És íme a fény, és íme a katonák, íme a fõnökök, íme a gyermekek, és íme a fény, és íme az öröm, íme a háború, íme az angyal, és íme a félelem, és íme a fény, íme az egyetemes seb, íme az éjszaka, íme a szûzlány, íme a kegyelem, és íme a fény, és íme a fény és íme a fény, és íme a köd, és íme a kaland, és íme a fikció, és íme a valóság és íme a dokumentumfilm és íme a mozgás, és íme a mozi, és íme a kép, és íme a hang – és íme a mozi, íme a mozi, íme a mozi… íme a munka." (A Passiójáték címû film forgatókönyve [Scénario du film Passion])

Nõk

"A nõk sohasem hajlandóak megtenni hét másodperc alatt azt, amit egy héttel késõbb már szívesen megtesznek." (Kifulladásig)

"Nehezen tudok szabadulni attól a lányképtõl, ami még a múltamból jön, a családomból, az általam olvasott elsõ regényekbõl, inkább Proustból, mint Flaubert-bõl. Bovaryné az én szememben 25 éves volt, egyszer sem gondoltam, hogy 40 éves… Milyenek a nõk a férfiakhoz viszonyítva? Sokkal élõbbek. Ez nagyon jól látszik a lassított sportfelvételeken. A nõk arcán hajdani életeket, majdani életeket, álmodott életeket látni. Egy magasugrónõt kislánynak, anyának látunk. A keletnémet úszónõk, akik nagyon férfiasak, elképesztõ combjuk van és szinte semmi mellük, a gyõzelem pillanatában manökenné változnak, olyanok lesznek, mint Alice Csodaországban. És a férfi féltékeny a nõi természetre. Ádám és Éva óta eltakarja a nemi szervét. Soha nem vállalta fel magát. És szenved ettõl, már nem látja a képeket, védekezésképpen kódolja õket. Fél a képtõl. Ezért nem látni soha melltartóreklámokban ötvenéves nõket… Truffaut egyszer vén, fékezhetetlen mániákusnak nevezett. Próbáltam megérteni a kifejezést… és Anna-Marie azt mondta: »Ezt szokták mondani a háziasszonyokra«. Igen, én minden bizonnyal megrögzött, nyugtalan háziasszony vagyok. A mozi háziasszonya. Számomra a nõk egy »másik én«-t jelentenek, az igazi képmásomat, de mégsem sikerül soha kijönnöm velük."

Olvasás

"Én mindig úgy gondoltam, hogy a film azért érdekes, mert lehetõvé teszi, hogy olvasás nélkül lássunk."

Pénz

"Szükségem van rá, hogy érezzem: szegény vagyok, és a gazdagságom belül van."

Rembrandt

"Tegyenek úgy, mint Rembrandt: vegyék szemügyre figyelmesen, hosszan az emberek száját és szemét." (Passiójáték)

Semmi

"A bánat baromság… A semmit választom. Ez sem jobb, de a bánat megalkuvás. Vagy mindent, vagy semmit." (Kifulladásig)

Szem

"Fontos, hogy a szem füleljen, mielõtt nézne." (Vidám tudomány)

Szerelem

"A szerelmet újra fel kell találni." (Bolond Pierrot)

"Úgy vélem, a filmmûvészetben csak szerelmi történetek lehetségesek. Ha a film háborús film, akkor arról a vonzalomról van szó, amit a fiúk a fegyverük iránt éreznek; ha a film gengszterfilm, akkor arról a vonzalomról, amit a fiúk a lopás iránt éreznek… Az újhullám nagy hozadéka pedig nem más, mint a mozi szeretete. Truffaut, Rivette, jómagam, meg még ketten-hárman jobban szerettük a mozit a nõknél, jobban a pénznél, jobban a háborúnál, jobban mindennél. Én magam gyakran hangoztattam, hogy a mozi fedeztette fel velem az életet. Szeretet nélkül nincs film. Ezért mennek még ma is filmek a televízióban. A televízióból hiányzik a szeretet…"

"Minden vágyam, hogy egyszer sikerüljön csókolózó-ölelkezõ embereket filmre vennem. Még nem igazán tudom, hogyan lehetséges ez. Ahogy a filmekben eddig mutatták a szexuális kapcsolatokat, annak semmi értelme. A filmesek azt veszik fel, amit tudnak, nem azt, amit látnak. Az emberek fele becsukja a szemét csókolózás közben, vagy ha megérintik egymást, háromnegyedük lekapcsolja a villanyt. A filmekben azt látni, hogy egy-két nagy rágógumiszerûség mozog egy matracon. Totális impotencia."

Szerkentyûk

"Van egy szerkentyûm a látáshoz, szemnek hívják, van egy a halláshoz, a fül, van egy a beszédhez, a száj. Úgy érzem, hogy ezek különálló szerkentyûk." (Bolond Pierrot)

Szertenézni

"Szertenézni annyi, mint szabadon élni. A filmmûvészetnek, ami az életet reprodukálja, olyan személyeket kell tehát filmszalagra vennie, akik szertenéznek a világban."

Szex

"Az egyik tabutéma Franciaországban a szexualitás. Rendkívül nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen filmet készíteni a szexuális kérdésekrõl. Legyünk tisztességesek: csak akkor készíthetünk szabad filmet, ha elõbb magunk is szabaddá válunk, és ez tõlem még kíván némi erõfeszítést. Megõriztem protestáns neveltetésem mély nyomait, és harcoltam, hogy megszabaduljak ezektõl a nyomoktól. De akárhány kísérletet tettem, mindig elbuktam, és nem világos, hogy miért. Különben senki sem csinált még igazi filmet a szexualitásról, talán csak Buñuel. A nehézség abban rejlik, hogy úgy beszéljünk a szexrol, mint a pszichológusok: klinikai hûvösséggel. Észrevehették, hogy én magam sem állhatom a szemérmetlenséget. Például két csókolózó embert. Csak egyszer tettem ilyet, a Kifulladásig-ban, azóta soha nem próbálkoztam vele. A filmjeimben van ölelkezés, van simogatás, de csók soha. A csóknál nincs intimebb, magántermészetûbb, személyesebb, vagyis ez a legkevésbé megmutatható dolog. Undorító a vásznon látni. Ha emberek csókolóznak az utcán, nem nézem õket. Tiszteletben tartom, hogy ez intim dolog. Ám a szex más eset. Lehetne tanulmányozni, filmre venni, ahogy a szerelmet tanulmányozzuk és vesszük filmre. Ami nem azt jelenti, hogy megfejtettük volna a szerelem rejtélyét, engem elbûvöl ez a rejtély. Hogyan okozhat valami, ami érzelem, tehát képzeletbeli dolog, ennyi örömet és ennyi fizikai fájdalmat? Szeretném, ha egyszer meg tudnám mutatni – nem azért, hogy jót vagy rosszat mondjak róla, hanem pusztán a szemléltetés kedvéért – azt a pillanatot, amikor az érzelem betör a testbe, fiziológiailag megtestesül. Proust harminc év alatt nyolc kötetet írt egyetlen érzelemrõl. És még mindig szeretnénk tudni, miért és hogyan történik ez az egész."

Szürkület

"Ugye, hogy többnyire az esti szürkületben tett séták a legszebbek, amikor ott a másnap ígérete? A szerelmesek ritkán sétafikálnak kéz a kézben reggel hétkor. Inkább megvárják az este hét órát. Az én szememben a szürkület inkább reményt, mintsem reménytelenséget hordoz."

Televízió

"Amikor feltalálták a televíziót, a filmesek nem akartak foglalkozni vele, mert túl lököttek voltak. Postai alkalmazottak vagy mérnökök foglalkoztak vele, vagyis hivatalnokok, és így van ez azóta is. Azt mondták: »Mi csináljuk a híradást«. Olyan volt ez, mintha a levélkihordó azt mondta volna: »Én fogom megírni a leveleket, hiszen én biztosítom az információcserét«. Én 1965-ben vettem az elsõ televíziókészülékemet François Truffaut tanácsára, aki úgy gondolta, hogy ez jó lehetõség színészeket nézni. Ez az »Öt hasáb az elsõ oldalon« nagy riportjainak korszaka volt, és ez a fajta televíziós zsurnalisztika bizonyára hatott a munkáimra, például a Hímnem-nõnem-re. Megfogott a gondolat, hogy közvetítõ útján rálátok a világra, megfogott, hogy egy kamera elmegy a világ négy sarkába, és egy rakás információt hoz az embernek. De elég hamar kételyeim támadtak, úgy éreztem magam, mint John Le Carré egyik regényében az információs szolgálat igazgatója, eltöprengtem a jelentéseken, amiket a kémeim küldözgettek. Ha láttam egy riportot Burmáról vagy Vietnamról, az járt a fejemben: »De hát mit akarnak ezek beadni nekünk? Manipulálta, más véleményre kényszerítette õket a szembenálló hatóság!« A televízió továbbít, és ezzel kész; nem alkot, hanem sugároz; nem tudja elmondani az igazságot. A felejtésbõl dolgozik, míg a mozi az emlékekbõl."

"Mozi és TV = Káin és Ábel." (Mentse, aki tudja {az életét})

"Jean Genet, az író azt írta, hogy az álmok olyanok az egyénnek, mint a rendõrség a társadalomnak. Franciául azt mondjuk a televíziókészülékre, »televízióõrs« [un poste de télévision], ahogy azt mondjuk: rendõrõrs [un poste de police]."

"Hogy mi a különbség a mozi és a televízió között? Ha moziba megyünk, felemeljük a fejünket, és a színészek nagyobbak nálunk; a televíziónál lehajtjuk a fejünket, és a színészek kisebbek nálunk."

Tilos

"Miközben próbáljuk kitalálni, hogyan ábrázoljuk a dolgokat, példának okáért hogyan ábrázolhatnánk másképp a nõket, mint eddig tették a férfiak, elérkezünk a tiloshoz… hallottam, hogy Lucifer volt Isten egyik kedvenc angyala, mígnem egy adott pillanatban bukott angyal lett, és a mélybe taszíttatott az égbõl – de mikor? Éva után? Vagy már korábban? Minek a következményeképpen? A mûvészet teszi lehetõvé, hogy visszanézzünk, hogy anélkül pillantsuk meg Szodomát és Gomorrát, hogy belepusztulnánk. Ugyanis távolról figyeljük. Egy kép arra való, hogy híd legyen, hogy szigorú pontossággal, tisztességesen, a lehetõ legjobban közelítsük meg a dolgokat. És olyan érzésem támadt, hogy néhanap én is meg lettem büntetve. Nem fogod így megmutatni az arcomat és a hasamat! Nem engedem, hogy közelebb gyere! Bízzál bennem, legyél jó! Van ebben valami teljes visszatérés a gyerekkorhoz, a valláshoz."

Történet/történelem

"Nem igazán vonz, hogy történeteket meséljek. Szeretem a történetet úgy használni, mint valami faliszõnyegalapot, amire ráhímezgetem a saját gondolataimat. Mindig zavart, amit a szakmabeliek »történetmesélésnek« hívnak. Elindulni a nulláról, legyen eleje, legyen vége… Én apró darabokat szeretek csipegetni, engem ez érdekel. Öntudatlan vágy él bennem, hogy egy kicsit festõ legyek, kicsit zeneszerzõ. Különben a zenében használják is a »zenedarab« kifejezést. A férfiak úgy érzik, annyira nincs már lehetõségük történelmet írni, hogy megpróbálnak mindenfélét kieszelni, háborúskodnak. De nincs nõ, akiben megfordulna ilyen gondolat. Történelmet írni egy nõ számára azt jelenti, hogy gyereket szül, embereknek ad életet. A megfosztottságérzés miatt támadnak olyan ötleteik a pasiknak, hogy fémedényt húznak a fejükre, és lövöldözni kezdenek a szomszédjaikra."

Tûzvész

"Picasso példáját kell követnem, nem keresgélhetek, találnom kell. Malraux mondta, hogy a mûvészet olyan, mint a tûzvész, abból születik, amit eléget. Nekem a szememet kell elégetnem a képekkel együtt, hogy lássak." (A Passiójáték címû film forgatókönyve)

Vágás

"Ha a rendezés tekintet, akkor a vágás szívdobbanás."

Vágy

"A mozi olyan világgal helyettesíti a tekintetünket, amely összhangban van a vágyainkkal." (André Bazin nyomán)

Választás

"Az egyetlen választás, hogy nincs választás." (Két gyerek körben Franciaországban [France/Tour/Détour/ Deux/Enfants])

Vetítés

"A filmmûvészet lehetõséget teremtett, hogy meglássuk a világot, és ennek a látásnak köszönhetõen megértsük azokat a dolgokat, amiket korábban nem értettünk. Ez rejlik magában a »projekció« szóban, ami egyszerre jelent mozgást, nagyítást és analógiát. Tetszetõs gondolat, hogy az emberi lény rávetül a világra, ahelyett, hogy önmagára vetülne vissza. Ez a gondolat kiveszõben van, mert nyugaton megszûnt a képek cseréje. Már nem vetítjük rá magunkat a többi kontinensre, félünk tõlük. Nagyon tetszik az a gondolat, hogy kicsik vagyunk, és rávetítjük magunkat valami nagyobbra, például egy csillagra."

Zene

"A zene az érzékfelettiség kifejezõdése, és inspirálja az embert. Ha éppen vak vagyok, a zene az én kis Antigoném, segít meglátni a hihetetlent. Mindig is foglalkoztatott, hogy míg a zenészeknek nincs szükségük képekre, azoknak, akik képeket alkotnak, szükségük van zenére. Mindig vágytam arra, hogy egy háborús jelenetnél vagy egy szerelmi jelenetnél svenkkel, fahrttal megmutassam a zenekart. Hogy a zene vegye át a stafétabotot abban a pillanatban, amikor már nincs szükség a képet látni, és mást fejezhessen ki. A zene látása foglalkoztat, megpróbálni meglátni, amit hallunk, és meghallani, amit látunk."

Pacskovszky Zsolt fordítása

Jegyzet

* Részletek a Jean-Luc Douin által összeállított válogatásból, In: Douin, Jean-Luc: Jean-Luc Godard. Paris, Ed. Rivages, 1989. Ch. A propos. pp. 77–107.