Eve-Marie Kallen
Interview with György Spiró EVE-MARIE KALLEN: György Spiró, I would like to find out a few things about your relationship between élet és irodalom, between life and literature. You have been writing in many genres, for many years and with a huge output. There is the historical and the science-fictional novel, the drama, the essay, the recension, even the translation. At the same time you are a university teacher at ELTE (Eötvös Loránd Tudómány Egyetem, the University of Budapest) and at the Theatre and Film Academy in Budapest. So, to start out with something rather simple: Where do you find the time and the energy to do all this? SPIRÓ GYÖRGY : Érdekesnek találtam, hogy ezekben résztvegyek. Egy része ennek egyáltalán nem is munka. Felkészülni egy regény megírására például, azt jelenti, hogy az ember ott ül a levéltárakban, olvas mindenféle anyagokat, régi krónikákat és leveleket, és így jut el olyan emberekhez, akikkel a való életben sosem találkozhatott volna. Szeretek történelmi regényeket vagy történelmi drámákat írni, már csak ennek az élvezetnek a kedvéért is. Rájöttem, hogy a múltról sokkal több információ áll a rendelkezésünkre, mint arról a korról, amiben benne élünk. E.: But there is this distance which seperates us from the past. Everything
we know about past times is indirect. When I read your historical novel
“Fogság” (Captivity), it was a very good experience for me because I learnt
so much about that described period, the time between the years Zero and
about Eighty after Christ. It enlargened my general horizon a lot.
G.: Nincs határozott saját személyiségem a regényeimben. Nincs egy olyan személy, akit az én hangomként lehetne definiálni. Inkább olyan vagyok, mint egy színész, aki különböző alakokat ölt az írásaimban. Szeretek játszani a lehetőségekkel. Valahányszor nekifogok az írásnak, próbálok valami teljesen újat írni, egy új formára áttérni, amit addig még nem próbáltam. Nem akarom ismételni magam. E.: You are several people in one and also several countries in one, it seems to me. Furthermore, you are on one hand – now talking about Spiró, the real person – a teacher, an instructor of what in your private time you practice as an artist. In other words, there is an interesting cooperation between the analytical and the free, creative part of your mind. Can you elaborate on this a bit? G.: A 70-es években kezdtem tanítani, először az ELTÉ-n, aztán a Színház-
és Filmművészeti Akadémián. Aztán dolgoztam színházakban is: tizenegy évig
dolgoztam Kaposváron dramaturgként, három évig vezettem a szolnoki színházat.
A tanítással más a helyzet. Akkoriban, a hetvenes évek végén, nyolcvanas
évek elején nem volt olyan nagy a szakadék a tanárok és a diákok tudása
között, mint manapság. Úgy az első tíz évben én személy szerint nagyon
sokmindent tanultam a diákjaimtól, amit a színházi munkámban is fel tudtam
használni. Azt is megtanultam, hogyan legyek jó tanár, és szívesen is csináltam.
De az elmúlt évtizedben, a 2000-es években már rossz irányt kezdtek venni
a dolgok. A diákok kevesebb tudással rendelkeznek, és a mentalitásuk is
nagyon megváltozott. Már nem érdekli őket, amit én tanítanék nekik. (...)
E.: In Hungary as well as in other East-European countries, the writer in many instances was a voice for his entire people. This is how I always viewed Ady. In Hungary this was certainly true. How is it today? Do Hungarian writers still have this function in society? G.: Sajnos igen, legalább is egy részük. De nem tesz jót az irodalomnak, ha ennek a romantikus hagyománynak az értelmében vállal szerepet, én egész életemben küzdöttem ellene. Azért foglalkoztam a romantikus írók és költők bizonyos típusaival a regényeimben, mert le akartam írni ezt a jellegzetes attitűdöt. Azt hiszem, hogy ez a mentalitás fellelhető a magyaroknál, a lengyeleknél és másoknál is. Úgyhogy egy kicsit mélyebbre ástam ebben a mentalitásban. Az a fő probléma, hogy ahol a társadalmi intézmények nem funkcionálnak normálisan, egyes próféták, látnokok, költők lépnek a helyükre (...) Sajnálatos módon Kelet-Európában még mindig itt tartunk. E.: But in Germany, we also know this phenomenon. We have Günther Grass, and we used to have Heinrich Böll, and there was Group 47, all these people spoke up when it seemed necessary. G.: Az íróknak errefelé muszáj képviselniük valamit: társadalmi rétegeket,
etnikai kisebbségeket, az egész nemzetet, de mindenekelőtt valamiféle ideológiát.
Ami engem illet, én nem akarok képviselni senkit és semmit. Semmi politika,
semmi ideológia, csakis az emberi kapcsolatok azok, amiket ábrázolni akarok
a műveimben. De sajnos nem lehet teljesen leküzdeni ezt a premodern, romantikus
elvárást, amely nem lép túl a szűk értelemben vet közösség határain, és
nem engedi meg, hogy valaki önálló egyéniség, individuum lehessen.
E.: In 1989/1990 with the transition from socialism to capitalism we saw several poets and writers in Eastern or Central-Eastern European countries reaching important positions. There was Árpád Göncz as President of Hungary and Vaclav Havel in the same position in Tchechoslovakia, in Bulgaria you had Blaga Dimitrova who also played an important political role. Is this time over now? G.: Nem, nem múltak el De nincs mit tenni, ha nincsenek meg a megfelelő társadalmi intézmények, vagy nem működnek rendesen, és az emberek vezéreket akarnak, akiket követni lehet. Az írók ilyenkor sokszor magukra vállalják ezt a szerepet. E.: Do you think that something like a public conscience has a part in this? G.: Igen, de ami engem illet, én íróként inkább megríkatni és megnevettetni szeretném az embereket. E.: Now, the theatre person speaks! G.: Nemcsak a színházi ember, nem, sokan nevettek a regényeim olvassa közben, és a végén elég sokan könnyekre is fakadtak. Arról van szó, hogy bár foglalkozom a műveimben a politikával, – a politika fontos része az életnek –, nem politikai jellegű a gondolkodásom. Mindig ellenzékben voltam és maradtam is, de nem politikai, hanem szellemi értelemben E.: As a free-thinking individual. G.: Igen, de nem megyek bele a napi politikába, részben mert ízlésem Ellen való volna, részben mert nincs elég információm arról, hogy mi folyik a színfalak mögött.(...) E.: How does it feel to you as a writer when you work on a theatre play, like “Chicken Heads”, “Quartett” or any one of the many other pieces that you wrote: does it feel different to you than writing a novel or an essay? G.: Igen, van különbség. Különbözőfajta készségeket kell mozgósítanom, ha regényt írok vagy ha darabot. E.: Does this mean that you always think in images, in scenes or in dialogues? G.: Képesnek kell lennem arra, hogy lelki szemeimmel lássam, mi történik
a színpadon. Sokáig tart ennek a képességnek az elsajátítása, de éppen
ez a dolgom. Ez másfajta teher, amit viselni kell. Vegyük a Fogság c. regényemet.
Tizenkét évig dolgoztam rajta. Tíz évig gyűjtöttem hozzá az anyagot, miközben
más dolgokat írtam, és fogalmam sem volt, hogy milyen less. Aztán két év
alatt megírtam
E.: So, in other words, with your writing work you have the amount of patience that you lack with other people when they are trying to put something on stage? G.: Igen. Ha darabot ír az ember, elég ha egy jó mondatot vagy egy jó elképzelést talál ki egy nap. Ezzel már megvan egy napi munkája. E.: As far as language is concerned, when I compare the language in your plays to the language in one of your novels, there is a very big difference. In your plays, you use very rough naturalism, and it is an entirely different set which we get – the set of the population, the language they throw at each other; you mirror the people that you present. So everything is different compared to the language you use in a novel. G.: Az egész az irónián múlik. A prózában szükség van egy bizonyos adag iróniára. Az ember elmond egy történetet, de fölülről lát rá. A prózában meg lehet csinálni, hogy az ember belehelyezkedik egy szereplő lelkébe, aztán megint kilép belőle. Lehet játszani ezzel a ki-be járással, és ez adja számomra az iróniát, a distanciát az egész világtól, amit ábrázolok. A drámában egy szemernyi iróniára sincs lehetőségem, mert ott a fejem búbjáig bele kell bújnom egy alakba. Ott nem érezhetek másként, mint ahogy ők éreznek. Továbbá egy darabban nekem nincs egyetlen saját mondatom sem. Minden egyes mondat a szereplőimé. Úgyhogy egy darabot nem lehet ironikusan megírni, mert az ember nem helyezkedhet a szereplőkön kívülre. E.: Influences are interesting. We talked about Ady. There is a strong poetic tradition in Hungarian literature. You have poets like Ady, Kosztolányi, Attila József, until recently there was György Petri. I have the impression that there is a reappearance of some of these big names in an epigonal shape. Who has been influencing your writing and how did your it develop? G.: Persze, minden nagy író hatott rám fiatal koromban. Sokukat utánoztam is. Juhász Ferenc nagy hatással volt rám 15-16 éves koromban. Én is írtam verseket, novellákat és mást is. De nem akartam költő lenni, drámaíró akartam lenni. Az én számomra nagyon hosszú ideig, egészen a nyolcvanas évek közepéig a dráma volt az első és legfontosabb műfaj. De a magyar drámában nem találni nagy neveket. Vannak elég jó drámaírók, de a magyar dráma általában véve nem olyan jó, mint a magyar próza vagy költészet. Úgyhogy teljesen szabad voltam, szabad választásom volt, a drámában nem utánoztam senkit. Nem tudhattam, hogy a magyar nyelven írt mindeddig legjobb dráma éppen akkor keletkezett, amikor én elkezdtem a drámaírói pályámat. Ez Weöres Sándor “Kétfejű fenevad”-ja, ami szerintem a legjobb magyar dráma. A magyar színházak sajnos szellemileg nincsenek felkészülve arra, hogy jól elő tudják adni. Megpróbáltuk Szolnokon is, de nem működött. Az én drámai gondolkodásmódom nem áll távol a Weöres Sándorétól. Ő maga is valami színészféle volt, rengeteg szerepet játszott a verseiben, voltaképpen született színházi ember volt. Sajnos a magyar színházak nem voltak képesek jól színpadra állítani a darabjait, ezért aztán néhány sikertelen próbálkozás után felhagyott a drámaírással. Minden nagy író hatott rám, nemcsak a magyarok. A két író, akit a legtöbbre
tartok, Gustave Flaubert és Maxim Gorkij. Tavaly az egész évet azzal töltöttem,
hogy Gorkij utolsó tíz évéről gyűjtöttem anyagot. Rendkívül érdekes források
kerültek ki a KGB-archívumokból az elmúlt
E.: As far as your writing is concerned, are you telling me that the Western influence is not very strong, especially not on you as a playwright? G.: Így van. **** E.: I wonder about the importance of the Jewish spirituality for your thinking, your mental development and for the process in which you have been finding yourself. In “Captivity” I learnt something which answered a question that I always had had in my mind; it is the question of the attitude of being the only “chosen” group of people around. Uri is the one who says that it makes no sense because every human being and every human entity has been equally chosen. The Jewish people invented this belief in a special historical situation when they were a minority and had no choice but to encourage themselves by this idea. So, I am very happy that you answered this question to me. G.: Nincs bennem semmi, ami zsidó volna, azt hiszem. De olyan
családból jövök, amelyik száz százalékig zsidó a náci szempontok szerint.
A nagyszüleim abszolút magyarok voltak. Egyáltalán nem voltak vallásosak
és csak magyarul tudtak. Szegények voltak mindkét részről.
Úgyhogy csak akkor kezdett el érdekelni a zsidó mentalitás, a zsidó történelem és a zsidó vallás, amikor azt próbáltam kideríteni és megérteni, hogy mi történt ebben a különös lengyel szektában. De ha valaki az emberek lelkével, érzéseivel foglalkozik, akkor muszáj a vallással is foglalkozni, és végső soron a legfőbb vallások egyike a zsidó vallás. A kereszténységet nem lehet megérteni sem a zsidó vallás, sem a görög mitológia nélkül. E.: These questions are part of our common cultural heritage.
G.: Azt hiszem, hogy a korabeli, kétezer évvel ezelőtti zsidó vallás volt a lehető legkellemetlenebb vallás. Túl bonyolult volt. Olyan volt, mint egy 24 órás fogvatartás a börtönben. Egész napos abszolút odaadást követelt. Kellett, hogy jöjjön egy forradalom, jött is, ez volt a kereszténység. A keresztény ág jó háromszáz évig létezett a zsidó valláson belül. Akárhogy is, a zsidó vallás élesen megosztott volt, egy csomó szektával, mély belső ellenségeskedéssel és kölcsönös gyűlölködéssel. Ez az, amit se a zsidók, se a keresztények nem akarnak mindmáig elismerni. Egyébként Jézus szektája – ez nincs nyíltan kimondva a regényben – egy normális görög szekta volt, úgy hívták: “Pharmakoi”, ami gyógyítókat jelent. Városról városra, faluról falura jártak, és gyógyították a betegeket. A korabeli normáknak megfelelően kezelték őket, és aki gyógyítható volt, azt meggyógyították. A zsidók átvették ezt a tudást, és Jézus, a testvérei meg néhány barátjuk ebből éltek. Nem voltak esszénisták, csak gyógyítók. Arra a következtetésre jutottam, hogy egyáltalán nem voltak egy vallási szekta. E.: Maybe this was just a very conveniant basis for ideological manipulation by a government and, of course, the Romans did use it this way. G.: A rómaiak nem értették meg rendesen a zsidó vallást. A nagyhatalmaknak rendszerint fogalmuk sincs arról, hogy mi folyik a provinciáikon. Nem értik a helyi mentalitást, törvényhozást és tradíciókat. Nagy baklövéseket követnek el emiatt. A rómaiak voltak messze a legtoleránsabb nagyhatalom, amit csak el tudunk képzelni, de ők se tudták, hogy mi van. E.: It is interesting how you compose “Fogság”. The difference between Uri in Alexandria and Uri in Rome is tremendous. He really decays after a while from the Roman environment. He becomes rich, but mentally he is getting lost. At some point in time the novel just stops and it seems that he is just making his death plight, but this is being left open. It is dramaturgically very well mis en sc?ne. But what about the Jewish war? G.: Nagyrészt Josephus Flavius “A zsidó háború” c. könyvéből van
véve. Flavius két nagy könyvet írt, az egyiknek az a címe: “A zsidók története”.
“A zsidó háború” a 66 és 70 közötti háborúról szól.
A fő különbség egy történelemkönyv és egy történelmi regény írója között
abban rejlik, hogy
**** E.: It explains to me a lot about yourself. I am trying to find out
about György Spiró, the writer and what makes him go. Spiró the playright
and Spiró the novelist go together there. One could put some of the scenes
from the novel on stage as well. In other parts you have these thoughts
where Uri tries to analyze things. So that is the analytical part. It is
also an educational novel.
G.: Én nem tudom megítélni. Van még két súlyos regényem, az egyik a “Messiások”, a már említett lengyel szektáról. Az nagyon jó, mert egy csomó objektíve jó anyag állt a rendelkezésemre. A másik “Az ikszek”, az első nagyregényem. Ez is lengyel tárgyú, egy nagy lengyel színészről szól, Wojczech Boguslawskiról, a varsói Nemzeti Színház alapítójáról, egy igazán nagyszabású figuráról. “Az ikszek” most jelent meg lengyelül tényleg jó fordításban. Lehet, hogy egyszer lefordítják németre is. E.: The necessity of translation from Eastern European languages to Western ones is tremendous. There are certain pieces and certain figures of the literary history which I simply don’t know. They come from Eastern European countries. G.: A 20. században két olyan nagy kelet-európai író volt, aki ismeretlen
maradt nyugaton. Az egyik Tadeusz Borowski. Öngyilkos let 29 éves korában.
Ő volt a világon az egyetlen, aki tényleg tudott írni Auschwitzról. Nem
zsidóként volt ott, hanem lengyelként. Fantasztikus, amit ír. Egy elbeszéléskötet.
Amikor Kertész Imre írta a könyvét, eszébe jutott, hogy amit Auschwitzba
érkezve a vagonból először megpillantott, egy futballpálya volt. Megpróbált
rájönni, hgy tényleg volt-e ott egy futballpálya, vagy cask álmodta az
egészet. Az egyetlen, akinél választ tudott találni a kérdésére, Borowski
volt. Magyar fordításban olvasta a könyvét.
E.: Magyországon nagyon erős az irodalmi műfordítás hagyománya. Hogyan és mikor sajátította el azt a sok nyelvet, amin beszél? G.:
E.: Szomorú ezt hallani, hogy a tájékozatlanság és érzéketlenség oka
gyakran az érdeklődés, a tudásvágy hiánya.
E.: Kedves Spiró György, köszönöm a beszélgetést.
Lettre, 93. szám Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|