(ZÁGRÁB) – Az utóbbi időben különös feszültség uralkodik a zágrábi utcákon, sőt még fizikai leszámolásokra is sor került két üzleti szubkultúra, az új meg a régi taxisok között. A régi taxisokat arról lehet fölismerni, hogy, hosszú sorban, tétlenül vesztegelnek állomáshelyeiken, és haragosan bámulják az új taxisokat, akiknek folyton van fuvarjuk, ugyanis összehasonlíthatatlanul olcsóbbak. Mindeddig talán Zágrábban volt a legdrágább a taxi egész Európában, a tarifákat egyetlen taxitársaság szabta meg, mely blokkolta a konkurenciát, hogy aztán húsz évvel a szocializmus bukása után az utcán is megjelenjenek a piaci törvények. Én egyáltalán nem tartozom a piac elvének hívei közé, pláne, hogy manapság ott is bevezetik a piacgazdaságot, ahol semmiképp sem lenne szabad (egészségügy, oktatásügy…), ám a taxisok ügye ideológiai paradoxon, mondhatni, teli van történelmi félreértésekkel, a rendszerváltás pedig másból sem áll.
 A régi taxisok monopolhelyzete a szocializmusból maradt ránk. Érdekes, hogy a régi rendszer utolsó maradványai éppenséggel a taxisofőrök, akik már a szocializmusban „maszekok” voltak. Emlékezzünk vissza: a szocializmusban a magánszektort igen szűkre szabták, a taxis azonban „vállalkozó” volt, fehér holló, individualista, a saját gazdája. Mint maszek, nyíltan csodálta a kapitalizmust meg a német autókat, melyeket büszkén vezetett, hisz ő nyugatias free-lancer volt, nem pedig közönséges munkás a „társult munka alapszervezet”-ből, aki fölött ott a főnök, a munkástanács meg pártalapszervezet. A szocialista taxis mindezt megvetően lemosolyogta – hiszen ő nyugatias polgár, éjszakai madár, aki a taxival közlekedő krémmel meg a külföldiekkel társalog, szabadon érintkezik úgy a glamourral, mint az alvilággal, egy kicsit az amerikai filmek szereplőihez hasonlít…
 A szocialista taxisok egy kicsit mindenki fölébe helyezték magukat, de azt persze elfelejtették, hogy ezt az önképüket éppenséggel a szocializmusnak köszönhetik, s hogy a kapitalizmusban a taxis csupán sofőr, gyakran szegény ember vagy emigráns. Mi több, lévén „maszekok”, a taxisok túlnyomó többsége megvetette a szocializmust – a szocializmus ellenségének tartották magukat, és sehogy sem esett le nekik a tantusz, hogy talán ők maguk is, úgy ahogy vannak, a szocializmus termékei. Számtalanszor hallottam őket igazságuk tudatában dühöngeni a szocializmusra, még a rendszerváltás utáni években is szidták a szocializmus maradványait, mondván, hogy ezek a maradványok az úttorlaszok, amelyek zavarják a mi rendszerváltó kapitalizmusunkat abban, hogy „valóban nekilóduljon” („mint Németországban”). A kapitalista fejlődés az ilyen taxisok véleménye szerint – s ebben nem voltak egyedül – nem jöhet lendületbe mindaddig, míg meg nem szabadulunk a sok szocialista ballaszttól, melyek csak púp a hátunkon, és visszahúzzák úgy a társadalmat, mint a gondolkodást. Közben, mint mondtam, Zágrábban – és más horvát városokban is – a taxitársaságok monopóliumhelyzetben voltak, és megakadályozták, hogy megjelenjen a piacon a konkurencia. Miközben az egyszerű munkások rég a piacra lettek dobva, a régi „maszekok” és antiszocialista élharcosok közös erővel, méghozzá jó két évtizeden át sikerrel küzdöttek a piac ellen. Hát nem érdekes paradoxon ez? Van rendszer ebben az őrületben? Talán van, amennyiben fölsejlik, hogy a piac inkább az egyszerű munkások, semmint a maszekok sorsa. A munkásoknak nincs hova lenniük, a maszekok viszont, ha tehetik, készséggel kijátsszák a piacot, vagy azzal, hogy cégeik az állammal üzletelnek, vagy olyan monopolhelyzetet teremtenek, mint a Microsoft. Azonban az öreg taxisok mégiscsak túlbecsülték magukat – nem Bill Gatesek ők, sem tehetős bankárok, hogy saját érdekeik logikája szerint dizajnírozhassák a világot, miközben másoknak a versengés „objektív” törvényeit árulják.
 Egyszóval a régi taxisok álma megvalósult. A kapitalizmus végül bement az ő utcájukba is, s a néhai dölyfös maszekok – akik régen kicsit jobbnak érezték magukat a többieknél, ezért meg is hagyták a régi árakat – most a taxiállomásokon vesztegelnek, és dühösen bámulják az új, olcsó taxisokat. Ezek az olcsó taxisok azonban már nem önálló maszekok, hanem egy gazdának dolgoznak, egy vállalkozónak, akiknek több száz taxija van, és a sofőrök az alkalmazottai.
 Ezek az új taxisok egész másképp viselkednek, mint a régi maszekok. Látszik rajtuk, soha eszükbe se jutott, hogy a taxizás valami hej de nagy dolog lenne. Őbennük írmagja sincs a dölyfnek, nem gazdaként ülnek a taxiban, nem mélyítik el a hangjukat, nincs bajszuk, nem fintorognak, nem úgy kommentálják a politikát, mintha az aktorai lennének, ellenben szolgálatkészek, mint afféle egyszerű, szerény sofőrök. Közönséges munkások ők, proletár taxisok. 
 A régi maszek taxisok megrökönyödve bámulják a proletár taxisokat, mintha valamiféle Dorian Gray-tükörben pillantanák meg önmagukat.
 Úgy látszik, senki sem sajnálja őket, és senki sem fogja a pártjukat.

      RADICS VIKTÓRIA FORDÍTÁSA