Srećko Horvat és Igor ©tiks
Az EU-periféria legújabb tagországa
Horvátország lett az EU 28. tagállama. Európai vezetői azt akarják elhitetni
velünk, hogy az Unió jelenlegi válsága dacára ez az EU továbbra is meglévő
transzformatív erejét bizonyítja, vitathatatlan nemzetközi szerepét valamint
politikai és gazdasági modelljének vonzó voltát. A horvát politikai elit
azt szeretné elhitetni az állampolgáraival, hogy végre megvalósították
az Európához való csatlakozás régi álmát, ami valamikor a szocializmus
majd Jugoszlávia elhagyását igazoló narratíva keretét adta.
De majdnem senki sincs Horvátországban, aki elhinné, hogy a csatlakozás
másnapja új életet fog hozni. Végül is Horvátország tartja a legújabb európai
rekordot a minél alacsonyabb Euro-lelkesedés terén a mindössze 43,5%-os
eredménnyel a 2012-es EU-népszavazáson és a csupán 21%-os részvétellel
az EU-parlamenti választásokon ez év elején. Az EU elégedett nyilatkozatai
sem tudják elrejteni az EU jövőjével kapcsolatos súlyos kedvetlenséget.
A 2004-es bővítéstől nagyon és a 2007-estől kissé eltérően a horvát csatlakozást
általános rosszkedv és aggályok övezik az új tagországban és EU-szerte
egyaránt.
1990 óta Horvátország egész sor átalakuláson ment át, beleértve egy
brutális háborút, egy nacionalista autokráciát és a Tudjman utáni elit
eurokompatibilis viselkedését. A 2 milliárd fontnyi külső adósság, aminek
egy része még jugoszláv örökség, most úgy 40 milliárdon áll, ami megközelíti
az ország GDP-jének100%-át. A valamikor leginkább virágzó és legfejlettebb
jugoszláv köztársaságnak ma úgyszólván már nincs is ipara. A turizmus –
amire úgy szoktak hivatkozni, mint Horvátország legfőbb erőforrására az
EU-n belül – ezt nem tudja pótolni. Egy turisztikai hirdetés ezt egyszer
így foglalta össze „kis ország – óriási nyaralás”, de a turizmus az ország
GDP-jének alig 20%-át teszi ki.
Az 1990-es évek kétes privatizációs ügyletei, amiket a háború utáni
állapotok tettek lehetővé, és a 2000-es évek folytonos neoliberális reformjai
hatalmas társadalmi szakadékokat teremtettek, amihez hozzátartozik a mára
majdnem 20%-os munkanélküliség. Nem csoda, hogy Horvátország a harmadik
helyen áll Európában (a maga 51%-val), ha a fiatalok munkanélküliségét
tekintve – mindjárt Görögország és Spanyolország után következik. A horvát
kormányok, mind a nacionalista jobboldal, mind a szociáldemokrata baloldal
engedelmesen követte a megszorításokra vonatkozó EU-s elvárásokat már a
csatlakozás előtt is. Valójában a horvát történet azokra hasonlít, amelyeket
más dél-európai EU-tagországokról lehet hallani – ami ahhoz az elkerülhetetlen
következtetéshez vezet, hogy július elsején Horvátország nemcsak az EU-hoz
csatlakozott, tulajdonképpen az EU-perifériának lett teljes jogú tagja.
Nehéz nem észrevenni ebben a történelem iróniáját. Az 1980-as évek
végén Jugoszlávia megtapasztalhatott egy éles konfliktust a fejlett Észak
és a fejletlen Dél között, egy külföldi eladósodási válságot, az
IMF-által kikényszerített megszorító intézkedéseket, amelyek nagy munkanélküliséghez
vezettek, sztrájkokat, az intézmények megbénulását, a szolidaritás hiányát
és a nacionalizmus előretörését. Horvátország kivált az erodálódó föderációból
1991-ben, hogy aztán két évtizeddel később belépjen egy másik multinacionális
unióba, ahol meglepően hasonló problémákkal találhatja magát szembe.
Ahelyett hogy szembenézne velük – vagy legalább elismerné ezeket a
problémákat –, a horvát kormány hatalmas ünnepséget rendezett június 30-án
Zágráb főterén. Több mint 800 ezer fontot költöttek erre az ünnepi ceremóniára,
amiben benne volt egy élő közvetítés a nemzeti televízióban egy nagy fogadásról
az európai vezetők részvételével, bár Angela Merkel csalódást okozott a
vendéglátónak, mert lemondta a részvételét. Pár nappal korábban egy nyugat-európai
vezető üzletlánc adott ingyen ebédet ugyanazon a téren. 15 ezer horvát
állt sorba ezért a lehetőségért.
Az ünnepi show alatt az EU-val folytatott tárgyalások vezetője, Vladimir
Drobnjak nyilatkozott egy riporternek az EU-tagság előnyeiről. Említette
az elkoptatott frázist „az egy asztalnál ülésről és a döntéshozásban való
részvételről”. Említette, hogy mindezeket a döntéseket konszenzussal
hozzák – pontosan ez volt Jugoszláviában is a bevett gyakorlat –, és hogy
ez felbecsülhetetlen jelentőségű. Aztán a riporter meglepetésére még hozzátette,
„és minden másra ott a MasterCard”. Ezzel kimondta az igazságot az EU-ról:
nincsen ingyen ebéd. A horvát állampolgárok már nagyon is megfizettek az
EU-tagságért. Igaz, hogy európai állampolgárokká válnak, de hatalmas adósságaik
nagyon fogják gyengíteni az ország tárgyalási pozícióit.
A horvát EU-tagságnak jelentős következményei lesznek a Balkán többi
részére nézve is. Az EU új határa, ami most eltolódik Bosznia-Hercegovina,
Szerbia és Montenegró felé, hatással lesz a térség gazdasági, társadalmi
és politikai dinamikájára. Ahelyett hogy rendbe hozná a megszakadt kapcsolatokat
és a stabilitás és kölcsönös együttműködés légkörét teremtené meg a poszt-jugoszláv
államok között, ami az EU és a horvát kormány szerint a céljaik között
szerepel, az EU leghosszabb külső országhatára (1.300km), már csak a rendőri
apparátusának a működésével is szükségképpen el fogja vágni Horvátországot
a közvetlen és természetes környezetétől, és még jobban elszigeteli a szomszédaitól.
Horvátországnak tehát morális és politikai kötelessége is harcolni annak
a határnak az átjárhatatlanabbá válása ellen, ami mélyen átszeli azt, ami
valamikor közös, határtalan térség volt.
Alekszisz Ciprasz, a görög ellenzék vezére a zágrábi Szubverzív filmfesztiválon
májusban arra szólította fel Horvátországot, hogy egy olyan EU-ért harcoljon,
amely más lesz, mint az, amit ma a neoliberális ideológia és a megszorító
intézkedések vezetnek a napi politikájában, helyette inkább a demokratikus
részvétel, a társadalmi igazságosság és a nemzetközi szolidaritás elvein
alapul. Egy olyan Horvátország, amely változást hozhatna önmaga és mások
számára, az volna, amelynek be kéne látnia, hogy ahhoz, hogy hallatni tudja
a hangját az EU-ban, a Brüsszellel való egyoldalú kommunikációt fel kéne
váltania széleskörű szolidaritási hálózattal az EU-n belül és a Balkán
többi részén. Csak akkor válhatna belőle valami több mint csupán az EU
„kis országa óriási nyaralásokra”.
© guardian.co.uk, 2013. július 1.
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
RADICS VIKTÓRIA FORDÍTÁSA
Lettre, 91. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|