Srećko Horvat és Igor ©tiks 
Az EU-periféria legújabb tagországa
 

Horvátország lett az EU 28. tagállama. Európai vezetői azt akarják elhitetni velünk, hogy az Unió jelenlegi válsága dacára ez az EU továbbra is meglévő transzformatív erejét bizonyítja, vitathatatlan nemzetközi szerepét valamint politikai és gazdasági modelljének vonzó voltát. A horvát politikai elit azt szeretné elhitetni az állampolgáraival, hogy végre megvalósították az Európához való csatlakozás régi álmát, ami valamikor a szocializmus majd Jugoszlávia elhagyását igazoló narratíva keretét adta.
De majdnem senki sincs Horvátországban, aki elhinné, hogy a csatlakozás másnapja új életet fog hozni. Végül is Horvátország tartja a legújabb európai rekordot a minél alacsonyabb Euro-lelkesedés terén a mindössze 43,5%-os eredménnyel a 2012-es EU-népszavazáson és a csupán 21%-os részvétellel az EU-parlamenti választásokon ez év elején. Az EU elégedett nyilatkozatai sem tudják elrejteni az EU jövőjével kapcsolatos súlyos kedvetlenséget. A 2004-es bővítéstől nagyon és a 2007-estől kissé eltérően a horvát csatlakozást általános rosszkedv és aggályok övezik az új tagországban és EU-szerte egyaránt. 
1990 óta Horvátország egész sor átalakuláson ment át, beleértve egy brutális háborút, egy nacionalista autokráciát és a Tudjman utáni elit eurokompatibilis viselkedését. A 2 milliárd fontnyi külső adósság, aminek egy része még jugoszláv örökség, most úgy 40 milliárdon áll, ami megközelíti az ország GDP-jének100%-át. A valamikor leginkább virágzó és legfejlettebb jugoszláv köztársaságnak ma úgyszólván már nincs is ipara. A turizmus – amire úgy szoktak hivatkozni, mint Horvátország legfőbb erőforrására az EU-n belül – ezt nem tudja pótolni. Egy turisztikai hirdetés ezt egyszer így foglalta össze „kis ország – óriási nyaralás”, de a turizmus az ország GDP-jének alig 20%-át teszi ki.
Az 1990-es évek kétes privatizációs ügyletei, amiket a háború utáni állapotok tettek lehetővé, és a 2000-es évek folytonos neoliberális reformjai hatalmas társadalmi szakadékokat teremtettek, amihez hozzátartozik a mára majdnem 20%-os munkanélküliség. Nem csoda, hogy Horvátország a harmadik helyen áll Európában (a maga 51%-val), ha a fiatalok munkanélküliségét tekintve – mindjárt Görögország és Spanyolország után következik. A horvát kormányok, mind a nacionalista jobboldal, mind a szociáldemokrata baloldal engedelmesen követte a megszorításokra vonatkozó EU-s elvárásokat már a csatlakozás előtt is. Valójában a horvát történet azokra hasonlít, amelyeket más dél-európai EU-tagországokról lehet hallani – ami ahhoz az elkerülhetetlen következtetéshez vezet, hogy július elsején Horvátország nemcsak az EU-hoz csatlakozott, tulajdonképpen az EU-perifériának lett teljes jogú tagja.
Nehéz nem észrevenni ebben a történelem iróniáját. Az 1980-as évek végén Jugoszlávia megtapasztalhatott egy éles konfliktust a fejlett Észak és a fejletlen Dél között,  egy külföldi eladósodási válságot, az IMF-által kikényszerített megszorító intézkedéseket, amelyek nagy munkanélküliséghez vezettek, sztrájkokat, az intézmények megbénulását, a szolidaritás hiányát és a nacionalizmus előretörését. Horvátország kivált az erodálódó föderációból 1991-ben, hogy aztán két évtizeddel később belépjen egy másik multinacionális unióba, ahol meglepően hasonló problémákkal találhatja magát szembe.
Ahelyett hogy szembenézne velük – vagy legalább elismerné ezeket a problémákat –, a horvát kormány hatalmas ünnepséget rendezett június 30-án Zágráb főterén. Több mint 800 ezer fontot költöttek erre az ünnepi ceremóniára, amiben benne volt egy élő közvetítés a nemzeti televízióban egy nagy fogadásról az európai vezetők részvételével, bár Angela Merkel csalódást okozott a vendéglátónak, mert lemondta a részvételét. Pár nappal korábban egy nyugat-európai vezető üzletlánc adott ingyen ebédet ugyanazon a téren. 15 ezer horvát állt sorba ezért a lehetőségért. 
Az ünnepi show alatt az EU-val folytatott tárgyalások vezetője, Vladimir Drobnjak nyilatkozott egy riporternek az EU-tagság előnyeiről. Említette az elkoptatott frázist „az egy asztalnál ülésről és a döntéshozásban való részvételről”.  Említette, hogy mindezeket a döntéseket konszenzussal hozzák – pontosan ez volt Jugoszláviában is a bevett gyakorlat –, és hogy ez felbecsülhetetlen jelentőségű. Aztán a riporter meglepetésére még hozzátette, „és minden másra ott a MasterCard”. Ezzel kimondta az igazságot az EU-ról: nincsen ingyen ebéd. A horvát állampolgárok már nagyon is megfizettek az EU-tagságért. Igaz, hogy európai állampolgárokká válnak, de hatalmas adósságaik nagyon fogják gyengíteni az ország tárgyalási pozícióit.  
A horvát EU-tagságnak jelentős következményei lesznek a Balkán többi részére nézve is. Az EU új határa, ami most eltolódik Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró felé, hatással lesz a térség gazdasági, társadalmi és politikai dinamikájára. Ahelyett hogy rendbe hozná a megszakadt kapcsolatokat és a stabilitás és kölcsönös együttműködés légkörét teremtené meg a poszt-jugoszláv államok között, ami az EU és a horvát kormány szerint a céljaik között szerepel, az EU leghosszabb külső országhatára (1.300km), már csak a rendőri apparátusának a működésével is szükségképpen el fogja vágni Horvátországot a közvetlen és természetes környezetétől, és még jobban elszigeteli a szomszédaitól. Horvátországnak tehát morális és politikai kötelessége is harcolni annak a határnak az átjárhatatlanabbá válása ellen, ami mélyen átszeli azt, ami valamikor közös, határtalan térség volt.  
Alekszisz Ciprasz, a görög ellenzék vezére a zágrábi Szubverzív filmfesztiválon májusban arra szólította fel Horvátországot, hogy egy olyan EU-ért harcoljon, amely más lesz, mint az, amit ma a neoliberális ideológia és a megszorító intézkedések vezetnek a napi politikájában, helyette inkább a demokratikus részvétel, a társadalmi igazságosság és a nemzetközi szolidaritás elvein alapul. Egy olyan Horvátország, amely változást hozhatna önmaga és mások számára, az volna, amelynek be kéne látnia, hogy ahhoz, hogy hallatni tudja a hangját az EU-ban, a Brüsszellel való egyoldalú kommunikációt fel kéne váltania széleskörű szolidaritási hálózattal az EU-n belül és a Balkán többi részén. Csak akkor válhatna belőle valami több mint csupán az EU „kis országa óriási nyaralásokra”.

© guardian.co.uk, 2013. július 1. 


        KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
 

     RADICS VIKTÓRIA FORDÍTÁSA



Lettre, 91. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu