Juha Seppälä
Mr. Smith
Mint Mr. Smith érkezem az Ön ajtajához. A mint azt jelenti, hogy nem
Smith a nevem. Az egyszerűség kedvéért mostantól ezt a nevet használom.
Csöngetek és bemutatkozom.
Azt mondom, hogy problémákat oldok meg.
Mindenről sokat tudok.
Mindent nem tudok.
Nem vagyok orvos, és lélekgyógyász vagy pénzügyi
szakember sem. Különösebben szélhámos és illuzionista sem. Nem küldök számlát,
ha nem sikerül megoldani a problémát. Miattam nem kell tanulópénzt fizetnie.
Amikor megjelenek az ajtajában, már megfizette.
Nem hinné az ember, mennyi probléma lehet új és vidám Európánkban,
az új Európában, amely képviseleti, átlátszó és közeli, amelyben a demokrácia
alázatossá öleli az állampolgárokat, és amelyben az emberek nem fogják
fel, hogy földrészükből Európa Nyrt. lett.
Mindent elhitettek velünk, amit mondtak: amikor középső ujjat
mutattak nekünk, azt akarták, hogy öt ujjat lássunk. Amputálhatták az egész
kezet, mint George Orwell regényeit az Amazon Kindle-ből. Ezenkívül, ahogy
Stanislaw Jerzy Lec írja: Aki a mi névmást használja, nem magára gondol.
Mindez abban a helyzetben történik, amelyben a történelem már
csupán egy üzleti koncepció; a demokrácia és a radikális kapitalizmus keresztezése.
A történelem korábban a politika archeológiája volt.
Európában meghalt a szellem, az anyag uralkodik.
De Európa folyamatosan zsugorodik, a bombák egyre közelebb robbannak,
embertömegek zárják körbe kapuinkat. A határokat megerősítik, a bankok
és a politikusok saját, piszkos zsebükre játszanak. A határokon az ember
nem emberekkel találkozik, hanem szenzorokkal, jelfeldolgozó algoritmusokkal
és összehasonlító algoritmusokkal. Biometria, szem-, hang- vagy kézfelismerés,
geometria. Orrhegy, szemszögletek, pupillák meg a szájszélek és a mérési
pontok között létrejövő kis háromszögek jelzik a sorsodat. Arcforma, a
száj és a szemek nagysága.
Kapucnis arcok, betört kirakatok, lobogó lángok, gumilövedékek,
vízágyúk, a tajtékos tengerben elsüllyedő, névtelen lények vad kiáltásai.
Vigyázzatok, boldogok. Amikor az emberek népként kezdenek beszélni magukról,
van ok aggodalomra a fal mindkét oldalán. A népek ugyanúgy gyűlölik a felszabadítóikat,
mint a zsarnokaikat. A fal a perspektíva. Ha valakit táborba zártál, egy
év múlva magad kerülhettél oda.
Mivel nem voltam képes megoldani saját problémáimat, úgy döntöttem,
másokéit kezdem kibogozni. Amikor az Ön ajtajánál vagyok, már felvette
velem a kapcsolatot. Vagy valaki felvette, az élet. Hívatlanul nem jövök.
Állok szolgálatára. Az a feladatom, hogy kellemessé tegyem az életét, lehetetlen
dolgokra azonban nem vagyok képes. Legalábbis nem mindig. Nem vagyok mindenható,
bár vágyakat váltok valóra, és bár a mindenhatóság relatív.
Ön tudja, miért jövök. Az ok a szemében van. Amikor csöngetek,
a baj már megtörtént, a hibát elkövették, a sors lecsapott. Ha úgy értékelem,
hogy nincs remény, távozom és nem térek vissza.
Gyakran tudok adni valamit: segítséget, igazságot, legalább azt
az érzést, hogy rosszabbul is mehetnének a dolgok. Hiszen az életben mégis
a problémák, a hibák, a tévedések a legérdekesebbek. Az élet tökéletlensége.
Ezek piaci lehetőségek. Ezekkel kezdődik a dráma, a cselekvés.
Ha a mai embernek problémája van, gyors megoldást akar. Vedd el tőlem
ezt a problémát, mondja. Megteszek minden tőlem telhetőt.
Hiszek az egyenességben. Ugyanazokkal a szavakkal lehet jellemezni,
mint Malte Laurids Briggét: „Költő volt és gyűlölte a határozatlanságot.”
Gyűlölöm a fölösleges passzokat, a korong tologatását. Rögtön kapura lövök.
Nem áll rendelkezésemre algoritmus, az a módszer, amelynek segítségével
a számítógépes program megkeresi a probléma megoldását. A játék hullámzik,
megvannak a döntő pillanatai, de nem szabad túlbonyolítani. Hihetetlen
gyorsasággal illan el a pillanat, az ünnepelt hőst megvetik, Austerlitz
csak egy kőhajításnyira van Borogyinótól, a kő már a levegőben. Az érzelgősséget
nem engedhetem meg magamnak, állandó mozgásban kell lennem. Nem törekszem
semmi különösre, és ez segít, hogy szabad maradjak. Igyekszem világosan
gondolkodni és kerülni a cinizmust, az egyén és a társadalom kereszttüzének
legkézenfekvőbb villámhárítóját. Bevallom, nem mindig sikerül.
Egészséges dolog boldogságra és jólétre törekedni, megszabadulni
a szenvedéstől. Segítek ügyfeleimnek, hogy meglássák a lehetőségeket, amiket
maguktól nem találnak. Végső soron ők is csak emberek, akik élni akarnak.
Igyekszem vereségüket győzelemmé változtatni, veszteségüket pozitív energiává.
Gyűlöljetek, mondom néha, és ők gyűlölnek. Bocsássatok meg, és kegyelem
száll az ellenségükre.
Gondolkodóba esnek annak hallatán, hogy egy olyan világban élünk,
amelyben leginkább az a körülmény köt össze bennünket, hogy mindannyian
eltűnünk, megszűnünk létezni.
Igényesnek kell lennem, keménynek is. Megbocsátó vagyok. Sarkítanom
és karikíroznom kell, hogy ügyfelem előtt megvilágosodjon a helyzete. Néha
utólag kell befolyásolnom az események menetét, át kell írnom a történelmet,
főleg ha méltánytalannak tartom a történteket. Ha Kekkonen törvénytelen
fiára van szükség, megcsinálom.
Az is előfordul, hogy embereket kell kinyomoznom, kapcsolatba
lépni velük és ügyfeleimmé tenni őket. Nem is tudják mindig, hogy szükségük
van a segítségemre. Máskor nekem magamnak van rá szükségem. Akkor tudom.
Ha szükséges, prizma vagyok és mindent a nekem megfelelő az irányba török
meg. Elgondolkodhatom azon is, hogyan közeledett nagyapám az ügyfeleihez,
hogyan beszélt, hogyan nézett. Kétségtelenül jobban tudott bánni az emberekkel,
mint a saját életével.
Hogy gyűlöltem a homályosságot és a pontatlanságot, nem jelenti
azt, hogy mindig magamra hasonlítottam, kész és változatlan lettem volna.
Számításaim szerint huszonhét éves koromra érett meg a személyiségem, ami
átlagosnak mondható. Ebben a korban válunk halhatatlanná, vagy folytatjuk
az életet. Követtem el hibákat ezután is, de akkor már felelősséget vállaltam
értük.
Egyedül lakom. Ez az egyetlen alternatíva. A magamfajta embert egyetlen
nő sem képes túl sokáig elviselni. Már nincs igényem arra, hogy bárkivel
is megosszam az ágyamat, hogy papás-mamást játsszak, hogy infravörös hősugárzót
vegyek az erkélyre, melynek lobogó fényében lekuporodjak esti teám mellé
és hallgassam az eső kopogását. Nem hiányzott, hogy krizantémot, veronikát
vagy díszkáposztát tegyek az erkélyasztalra. Kezdődő prosztatapanaszok,
egyre gyakoribb vizelési inger; elsőnek nem a nő jut az eszembe. Két házasság,
néhány kapcsolat, számtalan futó kaland – tehát nem túl szokatlan történet
egy korombeli férfi esetében. Utódom nincs, ami őszinte megelégedettséggel
tölt el. Az egyik nő gyereket akart tőlem. Kutyát javasoltam neki, de ez
nem felelt meg, mert túl nyilvánvalóan csak gyerekpótlék lett volna. Nem
állítható ugyan, hogy minden cselekedetemet a legteljesebb felelősségvállalás
jellemezte volna, valamiben azért sikeresnek érezhettem magam. Nem tudom,
erkölcstelen ember vagyok-e, de sok ilyennel találkoztam.
Utolsó kapcsolatom óta hosszú idő telt el, nem emlékszem pontosan,
mennyi, de minden bizonnyal több hónap. Utolsó válaszom párbeszédünkben
valami olyasmi lehetett, hogy a szex érett korban szerződés, és hogy a
szerelem is az két felnőtt esetében.
A párbeszéd a végén már elektronikus úton történt, és a jelek
olvasásakor egyikünk sem igazán emlékezett arra, hogy mindkét oldalon emberi
lény pötyögtette a szöveget. Az üzenetek kezdetben gyors, szenvedélyes
kitörésekben követték egymást, majd lustább tempójú és hétköznapibb gondolatcserévé
változtak.
Az utolsó kérdőjelre már nem válaszoltam.
Az emberek túl ritkán válnak el. Nem kisgyermekes szülőkre gondolok,
hanem azokra, akik már lejátszották a meccset, akiknél üres a pálya; a
keserűség és a megcsömörlöttség az otthonuk, akik a színfalak mögött kötelet
tartanak egymás nyakán és várják, hogy történjen valami. A székek, amelyeken
állnak, recsegnek. Ezek a párok gyakran más párokat is hisztérikusan őriznek,
nehogy bárkinek is sikerüljön elmenekülnie a közös életfogytiglani átok
szorítójából. Ha valaki kitör innen, soha nem látott dühben lesz része.
Mások házasságának zátonyra futása kemény és személyesnek megélt emlékeztetés
saját házasságuk nyomorúságára.
Érettebb kori kapcsolatok esetében kellemetlen az évek számon
tartása és emlékek produkálása. Lassan és kevés születik. A közösen elvesztett
élet számít.
A válást meg lehet szokni. Egy felnőtt élete emberek, válások,
becsukódó ajtók, vonat- és hajóindulások, parti integetések sorozata. Elforduló
hátaké.
Rane és Briscilla megúszta ezt a szenvedést.
Most főleg a televízió előtt töltöttem az estéket. Mogyorót ettem,
pár kocka étcsokoládét néha hétvégeken, és két pohár enyhe ásványvizet
ittam. Hozzávetőlegesen havonta fogyasztottam egy pohár chilei Tarapacát
vagy spanyol Castillo Murviedrot, ilyen olcsó borokat, és talán évente
öt alkalommal egy kupica brandyt vagy konyakot. Részegségre nem vágytam,
az életem felhígult, mint az italaim és a szexualitásom.
Gyakorlatilag minden dokumentumműsort felvettem és megnéztem:
történelmit és hadtörténetit, bűnügyi eseteket, politikát, természetfilmeket.
Olyan témákkal foglalkoztak, amelyek világosan és egyértelműen körvonalazódtak.
Gyakran egészen konkrét monolitok voltak, mint a kínai Nagy Fal vagy Nelson
Mandela. A sztálingrádi csatáról szóló dokumentumfilmet újra és újra megnéztem.
Pontosan tudtam, hogyan történt minden: pokol a Volga partjain, mesterlövészek,
páncélosok hengerlik le a kiéhezett és összefagyott katonákat a jeges sztyeppéken,
a város romjai az ágyúk és rakétavetők okozta tűztengerben, kegyetlen harc
egyik csontvázháztól a másikig, s végül a hadifoglyok véget nem érő sorai,
Paulus tábornagy gúnárnyaka és fátyolos tekintete.
Feladtam az újságban egy hirdetést: „Problémák megoldása” és mobiltelefonszám
– honlapom akkoriban nem volt. A hirdetésben említést tettem »nyitott«
társaságról, gondoltam, a szó bizalmat ébreszt. Lötjönen volt a cég kültagja,
aki csak saját munkájával szállt be. Rövid időn belül ő lett a bétém csendestársa.
Számtalan érdeklődést voltam kénytelen elutasítani: problematikus
fák kivágása és a fatönkök szétdarálása, hóeltakarítás háztetőről, meztelencsigák
és darázsfészkek elpusztítása, akut pénzhiány megszüntetése, sőt még kellemetlen
anyós megzabolázása is. A csigák esetében azt javasoltam, adjanak nekik
sört és sót, ez állítólag nem használt. Dobálják forró vízbe, folytattam,
de erre már nem kaptam választ. Hamu alkalmazásáról az e lények elleni
védekezésben akkor még nem hallottam; a hamuval állítólag olyan határt
lehet húzni, amin a csigák nem képesek áthaladni.
Kértek tőlem azbesztbontást, sövényvágást, archívum- és papírmegsemmisítést,
veszélyes hulladék elszállítását, bélmosást, penész- és szagelhárítást,
valamint kisállatok hamvasztását. Fogyókúrás szolgáltatásokat, magándetektív-munkát,
különféle háztartási és gondozási szolgáltatásokat. Korrekciós beadványt
adóbevalláshoz és szociális támogatási döntésekhez. Orosz hadifogolytáborokra
vonatkozó információkat. Munkahelyi és iskolai agresszió kezelését.
Új hirdetést adtam fel: »Konzultációs segítség problémák megoldásához«.
Az oktalan kapcsolatfelvételek döntő része abbamaradt. Hiszen nem vagyok
én Winston Wolfe vagy Victor the Cleaner.
Azért maradtak problémák is.
A bűnügyeket, adóssági és peres ügyeket visszautasítottam. El
kellett magyaráznom, hogy nem vagyok ügyvéd.
Nem ezek voltak a legnagyobb problémák. A legnehezebb helyzetek
azok voltak, amikor eltűnt családtagokat vagy rokonokat, ismeretlen apákat
vagy külön utakra indult nagykorúakat kellett megkeresni, akiknek az eltűnéséhez
nem kapcsolódott bűnügy. Ilyen eseteknél a rendőrség sem segített. Megtudtam,
hogy a pszichiátriai kórházak még a közvetlen hozzátartozóknak sem adnak
információt. Még olyan okmányokat vagy azok másolatait is vissza kellett
küldenem, amelyek a keresett személy apaságát igazolták.
Ha egy ember el akart tűnni, minden gond nélkül megtehette. Ilyen
esetben nem jelentette be cím- és településváltozását, s az új lakcímét
sem. Ha nem templomban vagy magisztrátusi hivatalban kötött házasságot,
nem vált el, vagy nem fogadott örökbe gyermeket, akkor kimaradt a lakosságnyilvántartási
rendszerből. Nem létezett.
Az Üdvhadsereg Keresőirodáját ajánlottam, amelynek az eltűnt
hozzátartozók keresése és a megszakadt kapcsolatok helyreállítása
volt a feladata.
¬ Nekem is ott kellett volna jelentkeznem?
Ki volt az én nagyapám?
És én?
Első munkafeladatom az volt, hogy megoldjam az élet befejeződésének
problémáját. Egy magányos idős ember hivatott a halálos ágyához. Nem volt
senkije. Azt mondta, fél. Én is. Azt mondta, sokat bűnözött. Én is. Egy
hétig ültem az ágya mellett. Meghalt. Első megbízásomért nem nyújtottam
be számlát. Mennyi arany is van családom elhunyt férfitagjainak gyűrűiben.
Szív.
Ha egy ilyen gyűrűt az ujjamra húzok, kezem egy gyermek keze.
Az ő életük befejeződött.
Én élek.
Az élet sokféleképpen fejeződhet be.
Befejeződhet csendesen, ahogy a csónak a stég mellé siklik, gyakran
azonban úgy fejeződik be, mint az érett korban történő ronda, rosszízű
válás. Hova kerülnek a középkoruk végén elvált emberek, fekete lyukba,
váróterembe, ahol csak egy ajtó van? Abban a korban, amikor már nem kapsz
meg senkit és téged sem kíván senki.
Olykor az élet egyszerűen csak darabokra hullik.
Találkoztam ajtóban síró nőkkel, és olyanokkal is, akik már nem
sírnak. Voltak köztük olyanok, akiket kizsigereltek a férfiak, és már használhatatlanná,
szükségtelenné váltak. A férfi továbblépett.
Emlékszem első válásomra.
Mentem egyik helyről a másikra, ballonkabátom zsebében kis whiskysüveg.
Az ereszekről csöpögött a harmat, úgy járkáltam, mint a napfényben párolgó
reggeli köd. Új nőm volt. Nehéz volt a tél: eleredtek a könnyeim, akár
a sebből feltörő vér. Végül keserűen erőtlenné vált a sírás, és úgy maradt
abba, mint egy gyereknél, elfogyott.
Nem bírta már egyikünk sem.
De nem panaszkodom.
A problémákat ritkán lehet gyorsan megoldani, mint ahogy az sem
segít, ha a nyomasztó karácsony után amilyen hamar csak lehet, már vízkereszt
előtt, leszedjük a díszeket és a tűleveleit hullató fenyőfát kivisszük
a szemetes mellé. A szekrény sötétjébe lökött dobozban a díszek tovább
visítanak, még a nyár közepén is találunk tűleveleket, karácsonykor pedig
még homokszemeket. A vállunk rázkódik.
A befejeződés, a lemondás problémája; nehéz kérdés.
Mi volt a legfontosabb az életben?
Ha kevés lenne az idő, mit mondanánk a hozzátartozóinknak?
Mit ismernénk be?
Az ártalmatlan ölelést, a félhomályos előszobában kapkodva adott
vagy meghökkenve kapott puszit?
Örökös, kezdetektől fogva gyötrő ürességünket?
Hiúságunkat?
Indítékaink és cselekedeteink alávalóságát?
Szerelmünket egy ember iránt, akinek ez a beismerés botrányos
lenne?
Mondtam, hogy mivel nem voltam képes megoldani a saját problémáimat,
úgy döntöttem, másokéit fogom megoldani.
Továbbra is van előttem egy megoldatlan kérdés, amely olyan nagy,
hogy életem meghatározó erejének érzem; központi égitest, ami körül minden
forog. Önmagammal kapcsolatos rejtéllyé növekedett, és egy géppel írt,
megsárgult papírlappá sűrűsödött.
Kelt Helsinkiben, 1938. május 20-án
Tisztelt Schmidt Úrnak
Luostarinkatu 12 A 5. sz. lakás
Viborg
Vállalatunk nevében köszönetemet fejezem ki az Ön által küldött regénykéziratért,
feltéve, ha jelen esetben a szó tulajdonképpeni értelmében vett regényről
lehet beszélni.
A »Fekete és vörös« című regényével kapcsolatosan elvégzett munkamennyiség
jelentős.
Olyan anyagokat gyűjtött össze, amelyeket időhöz kötött híreknek,
szociális és politikai beszámolóknak, történelmi kalandozásoknak, férfiszempontú
visszaemlékezéseknek, világirodalmi idézeteknek és az emberi lélek rejtett
zugait vizsgáló pszichológiának tarthatunk.
Szerepelnek az Ön kéziratában tengeri és szárazföldi viharok
is, valamint cirkusz, fantázia és hókuszpókusz; mindezek számára nehéz
viszonyítási alapot találni. A jövendőmondás is megmozgatta a gondolatait,
igaz ugyan, hogy Nostradamusszal nem kelt versenyre.
Azt írja, hogy kézirata családja és az Ön élettörténetének összegyűjtött
bölcsességét, erejét és tudását tartalmazza. Regénye ezzel szemben számos
összetevőt tartalmaz, melyet pusztán szórakoztató elemnek kell tartanunk.
Említette továbbá, hogy kész elfogadni segítő iránymutatást regénye
utolsó simításaihoz.
Sajnos kénytelenek vagyunk csalódást okozni Önnek. Nagy munkájának
egy széteső anyaghalmaz lett az eredménye, amelyben még a legszigorúbb
összpontosítást követően is nehéz meglátni a fejlesztés irányát.
Összességében megállapítandó, hogy még az irodalom nagy
mesterei sem törekedtek arra, hogy egyetlen műben oldják meg az egész világ
és az élet talányát.
Egy finn író számára azt kellene nyomatékosítani általános zsinórmértékként,
hogy a földön járjon és tanuljon meg kevéssel sokat mondani.
Ezzel szemben az Ön regényében a külföldi irodalom és szellemi
élet züllésének, pesszimizmusának és cinizmusának vonásai láthatók, amely
semmi esetre sem növeli kiadónknak a regénye iránti érdeklődését.
Kéziratát ezúton mellékelve visszaküldjük.
Tiszteletteljes üdvözlettel
Jalmari Jäntti
Werner Söderström Részvénytársaság
Bulevardi 12, H-ki
A kézirat maga eltűnt, mint Szentpétervár városa a régi történetben,
vagy mint Pál nagyherceg költő fiának, Vlagyimirnak a harmadik versgyűjteménye,
amely Oroszországban maradt »barátoknál«. Vagy mint XII. Károly csizmája,
az, amelyik elveszett, a másik a moszkvai Történeti Múzeumban volt.
Úgy járt nagyapám is, mint Szentpétervár; szelek és árvizek játékszerévé
vált, elvesztette rangját, élete irányításának képességét, önbecsülését,
vagyonát és erejét?
Megvan-e még ez a kézirat, felbukkanhat-e valahol, mint
Lermontov költeményeinek ritka, részletes életrajzzal ellátott régi kiadása,
amelyre száműzetésének színhelyén talált rá Vlagyimir, és amely alapján
felvázolta Lermontov életéről, párbajáról és haláláról írandó verses drámájának
tervét?
Baráti kezekbe kerülhetett-e a kézirat?
Politikai szempontból tűzveszélyes volt-e valamikor?
Némán hevert-e évtizedekig valahol egy páncélszekrény mélyén?
Valahol megbújt az igazság nagyapámról.
Rólam.
Mivel a kézirat elveszett, el kellett képzelnem, akár az eltűnt
világot. Puszta álom volt ez, egy ösvény az égerfák árnyékában, fekete,
sehová sem vezető csermely.
Hol kezdődött?
Hogyan?
Ha a Sátánnál van, az nem fogja visszaadni.
HUOTARI OLGA FORDÍTÁSA
Lettre, 90. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|