Pirjo Hassinen – Pälvi Kujala – Teppo Kulmala
Popula: Egy könyv, amelyet muszáj volt megírni
PÄLVI KUJALA: Pirjo Hassinen nyughatatlan író. Ennek a könyvnek a megírása
belső kényszer volt a számomra, mondja.
A legutóbbi parlamenti választások nyomán megváltozott Finnország politikai
térképe. Úgy éreztem, nem maradhatok tétlen, nekem is foglalkoznom kell
a jelenséggel – mégpedig a felszín alá tekintve –, meg kell mutatnom a
magam művészi eszközeivel, milyen emberekről van szó, amikor egy jobboldali
populista párt beszél a népről.
Hassinen általában kétévente jelentkezik egy-egy új könyvvel, de a
2011 őszén megjelent Rouva című regényéhez kapcsolódó könyvbemutatók és
egyéb kötelezettségek ellenére sem tudott várni: a téma talált rá a szerzőre.
Hassinen 2012 őszén megjelent Popula című regényének két főhőse, az
ötvenes éveiben járó Pirjo és a szomszédban lakó Perttu úgy érzik, egy
jobboldali populista párt az, amely igazán képes megszólítani őket, sőt,
Perttu aktívan is bekapcsolódik a párt tevékenységébe. Mind Pirjo, mind
Perttu úgy érzi, végre róluk van szó, és kárpótlást nyerhetnek a sok igazságtalanságért,
amely érte őket.
Perttu legnagyobb tragédiája a demenciában szenvedő édesanyja, aki
már nem ismeri meg fiát, és az intézetben, ahol él, nem kapja meg a megfelelő
ellátást.
PIRJO HASSINEN: Perttu anyja egész Finnországot megtestesíti, és történetén
keresztül az észak-európai jóléti állam agóniájának is tanúi lehetünk.
PK: A regény egyik főhősének neve és életkora megegyezik a szerzőével,
ami Hassinen számára különleges érzelmi élményt jelentett, annak ellenére,
hogy nincs más közös vonásuk.
– Bele akartam bújni hőseim bőrébe, hogy egészen azonosulni tudjak
velük.
Az utóbbi években sok európai országban jelentek meg jobboldali
populista mozgalmak, amelyeknek egyik életrehívó és életben tartó tényezője
Hassinen szerint az EU-val szembeni kritika. Populista pártok válság idején
születnek. Az is figyelemre méltó, hogy az emberek politikai aktivitása
igen megnőtt , mondja Hassinen, aki politológiai tanulmányokat is folytatott,
és nem tartozik egyetlen párthoz sem.
A politikai légkör megváltozása aggodalommal tölti el, de nem gondolja
úgy, hogy a helyzet reménytelen lenne: minden változást egy újabb követ.
A regény társadalmi témái közül az egyik legfontosabb a a társadalom
peremére szorulás, amelyet Pirjo sorsán keresztül követhetünk nyomon. Miután
munkahelye sok száz kilométerrel távolabbra költözik, ő munka nélkül marad,
mert „túl öreg egy új szakmához, és túl fiatal a nyugdíjhoz.“ Egyre
gyakrabban nyúl a borospohár után, s anélkül, hogy tudatosulna benne, fokozatosan
csúszik bele az alkoholizmusba.
– Sok finn küzd hasonló problémával, és sok olyan nő van, aki
a középkorba lépve elkezd rendszeresen alkoholt fogyasztani.
Hassinent teljesen magával ragadta a regény, amelyet minden nap
írt, még vasárnap is. Május elsején állt fel a számítógéptől.
– Nem volt kis vállalkozás, de élveztem minden percét. Úgy haladtam
előre, mint egy Formula 1-es autóversenyző: hatalmas lelkesedéssel és elszántan.
A munka befejeztével úgy éreztem, megtettem, amit meg kellett tennem. Ennél
többet nem tudok, nem fogok táblával a kezemben utcára vonulni.
A Suomi-Neito Finnország lemeztelenítve
TEPPO KULMALA:. Pirjo Hassinen kortárs regénye vetkőzős pókerben nyer,
ellenfele a játszmázó társadalom
A hagyományos virágakvarelleket festegető munkanélküli, Pirjo Vainio
ellátogatva az Atheneum múzeumba, dühödten összemocskolja a kiállítás virág-témájú
„mázolmányait”, „ezeket a posztmodern álműveket”.
Pirjo szomszédja és majdnem szeretője, P.A.H.A.(Gonosz) monogramú
Perttu Alvari Hermanni Aalto portás időskori demenciában szenvedő édesanyja
lakásában lakik, időnként meglátogatja őt az öregek otthonában. Perttu
felgyülemlett indulatait egy kocsmai vendég féltholtra verésén vezeti le.
Mindketten megtalálják ügyük intézőjét. Egy párt jelentkezik prókátornak,
a választások győztese, a nép hangja – a Popula. Perttuból sofőrt és testőrt
csinálnak Jukka Kalmari, a pártvezető miniszter mellett, a Popula ügyvédje
pedig nekilát Pirjo és Perttu jogait megvédeni.
Pirjo Hassinen regényének szereplői közt találjuk még Pirjo Vainio
lányát, Ritát, annak férjét Villét, akinek előző házasságából származik
Dél-Afrikából adoptált gyereke, a most 14 éves Tuulia. A könyvben felbukkannak
még a város peremén élő szimpatizánsok, a baloldal országgyűlési képviselői
és többek között a fasizmus imitátoraivá vált szánalmas véglények is.
Az emberek cselekedeteit befolyásolják a személyes történetükből fakadó
sóvárgások, gátlások, a kirekesztettség vagy az attól való félelem. Ijesztő,
belső és külső, pszichés és szociális feszültségeik révén fonódnak össze
a szereplők és a történések. Kegyetlen regény a Popula, jellemzői a társtalanság,
a szorongás, egymás kihasználása, az erőszak. Hassinen a gondolatokat vizuálisan
megjelenítő, képekben fogalmazó író. A párhuzamok és asszociációk ilyen
bőséges alkalmazása talán zavaróan hatna, ha a kifejezések nem volnának
találóak, s a regény nyelvezete nem volna a köznapi beszédet dísztelenségében
megidéző és helyenként még így is aforisztikus. Az olvasmányos regényekhez
képest a könyvet idegenebbé teszi az elbeszélő hangjának a szarkazmust
súroló árnyalata, illetve a több helyen is felbukkanó testi-szexuális naturalizmus.
A nemi és szociális élet színpadának megfigyelőjeként Hassinen stílusában
következetes, hiteles, és ebben is az élet korhű tolmácsolója.
Ez a nagyszerű regény úgy tárja szét lapjait, mint egy hatalmas mérgező
növény, a dögvirág a leveleit, a kíváncsi közönségnek a botanikus kertben
bemutatandó, rothadó bűzt árasztó szörnyszülött.
Bűze belengi a demens idősek intézetét, érződik a durva erőszak ábrázolásában
és a regény világképében.
Még ha ennek a növénynek a csápjai a mai Finnországból nőnek is ki,
elérnek egészen Németországig, ahol Rita férfikapcsolata él, aki önmagában
Európát és Finnországot személyesíti meg. A hajtások még Afrikát is körbefonják,
ahonnan a sötétbőrű Tuulia érkezett, megosztva a polgárok és a párt érzelmeit
és hozzáállását, viszonyulását. Rasszizmust és féltékenységet ébreszt,
de megtestesíti a regényben megjelenő univerzális emberség kihívásait.
A harag, a szomorúság, a szorongás ábrázolásában Hassinen keményebb,
mint valaha. A komorsággal szemben azonban megtalálja az ellenpólust is
– a szív melegét, melynek szikrái kigyúlnak, mint a csillagok az éjszakában,
olyan pontossággal, amilyen a mű egészét jellemző boldogtalanság légköre.
A boldogság, ha reálisan nézzük, talán illúzió, a gyengédség tűnékeny,
de pillanatokra mégis léteznek.
A könyv a politikai (hatalmi) játék és az annak megfelelő valóság,
a populizmus és törtetés álarcait a bulvárlapok sorai közül kivicsorító
pillanatképként mentette át.
A regény a tudatlanságnak, tehetetlenségnek, egymás kihasználásának
egész láncolatát mutatja be. A jelenségek idegvégződésein dobogó összemberi
szorongások tükröződnek benne vissza. Hallani belőle a túlfokozott
fogyasztás időzített bombájának ketyegését.
Az egyén közeli hozzátartozóival együtt olyan, mint a kis horgász,
akinek az életbe vetett hitét foglyul ejti a társadalmi igazságtalanság
országos hálózata.
A személyes érzelem olyan patak, amelyet elzár a világtenger, mint
a médiafüggő és az otthonos sügérhangulatot elnyelő polip, a vérszívó csáp,
a mindent elnyelő torok mélye – a társadalom.
Pirjo Hassinen: Popula, Otava 2012.
KOVÁCS OTTILIA ÉS MUCSI KATALIN FORDÍTÁSA
© Keskisuomalainen, Jyväskylä, 20.09.2012
Lettre, 90. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|