Pirjo Hassinen – Pälvi Kujala  – Teppo Kulmala  
Popula: Egy könyv, amelyet muszáj volt megírni
 

PÄLVI KUJALA: Pirjo Hassinen nyughatatlan író. Ennek a könyvnek a megírása belső kényszer volt a számomra, mondja.
A legutóbbi parlamenti választások nyomán megváltozott Finnország politikai térképe. Úgy éreztem, nem maradhatok tétlen, nekem is foglalkoznom kell a jelenséggel – mégpedig a felszín alá tekintve –, meg kell mutatnom a magam művészi eszközeivel, milyen emberekről van szó, amikor egy jobboldali populista párt beszél a népről. 
Hassinen általában kétévente jelentkezik egy-egy új könyvvel, de a 2011 őszén megjelent Rouva című regényéhez kapcsolódó könyvbemutatók és egyéb kötelezettségek ellenére sem tudott várni: a téma talált rá a szerzőre.  
Hassinen 2012 őszén megjelent Popula című regényének két főhőse, az ötvenes éveiben járó Pirjo és a szomszédban lakó Perttu úgy érzik, egy jobboldali populista párt az, amely igazán képes megszólítani őket, sőt, Perttu aktívan is bekapcsolódik a párt tevékenységébe. Mind Pirjo, mind Perttu úgy érzi, végre róluk van szó, és kárpótlást nyerhetnek a sok igazságtalanságért, amely érte őket. 
Perttu legnagyobb tragédiája a demenciában szenvedő édesanyja, aki már nem ismeri meg fiát, és az intézetben, ahol él, nem kapja meg a megfelelő ellátást. 
PIRJO HASSINEN: Perttu anyja egész Finnországot megtestesíti, és történetén keresztül az észak-európai jóléti állam agóniájának is tanúi lehetünk.  
PK: A regény egyik főhősének neve és életkora megegyezik a szerzőével, ami Hassinen számára különleges érzelmi élményt jelentett, annak ellenére, hogy nincs más közös vonásuk. 
– Bele akartam bújni hőseim bőrébe, hogy egészen azonosulni tudjak velük. 
 Az utóbbi években sok európai országban jelentek meg jobboldali populista mozgalmak, amelyeknek egyik életrehívó és életben tartó tényezője Hassinen szerint az EU-val szembeni kritika. Populista pártok válság idején születnek. Az is figyelemre méltó, hogy az emberek politikai aktivitása igen megnőtt , mondja Hassinen, aki politológiai tanulmányokat is folytatott, és nem tartozik egyetlen párthoz sem. 
A politikai légkör megváltozása aggodalommal tölti el, de nem gondolja úgy, hogy a helyzet reménytelen lenne: minden változást egy újabb követ. 
A regény társadalmi témái közül az egyik legfontosabb a a társadalom peremére szorulás, amelyet Pirjo sorsán keresztül követhetünk nyomon. Miután munkahelye sok száz kilométerrel távolabbra költözik, ő munka nélkül marad, mert „túl öreg egy új szakmához, és túl fiatal a nyugdíjhoz.“  Egyre gyakrabban nyúl a borospohár után, s anélkül, hogy tudatosulna benne, fokozatosan csúszik bele az alkoholizmusba.
–  Sok finn küzd hasonló problémával, és sok olyan nő van, aki a középkorba lépve elkezd rendszeresen alkoholt fogyasztani. 
 Hassinent teljesen magával ragadta a regény, amelyet minden nap írt, még vasárnap is. Május elsején állt fel a számítógéptől. 
– Nem volt kis vállalkozás, de élveztem minden percét. Úgy haladtam előre, mint egy Formula 1-es autóversenyző: hatalmas lelkesedéssel és elszántan. A munka befejeztével úgy éreztem, megtettem, amit meg kellett tennem. Ennél többet nem tudok, nem fogok táblával a kezemben utcára vonulni. 

A Suomi-Neito Finnország lemeztelenítve
TEPPO KULMALA:. Pirjo Hassinen kortárs regénye vetkőzős pókerben nyer, ellenfele a játszmázó társadalom 
A hagyományos virágakvarelleket festegető munkanélküli, Pirjo Vainio ellátogatva az Atheneum múzeumba, dühödten összemocskolja a kiállítás virág-témájú „mázolmányait”, „ezeket a posztmodern álműveket”. 
Pirjo szomszédja és majdnem szeretője, P.A.H.A.(Gonosz) monogramú  Perttu Alvari Hermanni Aalto portás időskori demenciában szenvedő édesanyja lakásában lakik, időnként meglátogatja őt az öregek  otthonában. Perttu felgyülemlett indulatait egy kocsmai vendég féltholtra verésén vezeti le. 
Mindketten megtalálják ügyük intézőjét. Egy párt jelentkezik prókátornak, a választások győztese, a nép hangja – a Popula. Perttuból sofőrt és testőrt csinálnak Jukka Kalmari, a pártvezető miniszter mellett, a Popula ügyvédje pedig nekilát Pirjo és Perttu jogait megvédeni. 
Pirjo Hassinen regényének szereplői közt találjuk még Pirjo Vainio lányát, Ritát, annak férjét Villét, akinek előző házasságából származik Dél-Afrikából adoptált gyereke, a most 14 éves Tuulia. A könyvben felbukkannak még a város peremén élő szimpatizánsok, a baloldal országgyűlési képviselői és többek között a fasizmus imitátoraivá vált szánalmas véglények is. 
Az emberek cselekedeteit befolyásolják a személyes történetükből fakadó sóvárgások, gátlások, a kirekesztettség vagy az attól való félelem. Ijesztő, belső és külső, pszichés és szociális feszültségeik révén fonódnak össze a szereplők és a történések. Kegyetlen regény a Popula, jellemzői a társtalanság, a szorongás, egymás kihasználása, az erőszak. Hassinen a gondolatokat vizuálisan megjelenítő, képekben fogalmazó író. A párhuzamok és asszociációk ilyen bőséges alkalmazása talán zavaróan hatna, ha a kifejezések nem volnának találóak, s a regény nyelvezete nem volna a köznapi beszédet dísztelenségében megidéző és helyenként még így is aforisztikus. Az olvasmányos regényekhez képest a könyvet idegenebbé teszi az elbeszélő hangjának a szarkazmust súroló árnyalata, illetve a több helyen is felbukkanó testi-szexuális naturalizmus. A nemi és szociális élet színpadának megfigyelőjeként Hassinen stílusában következetes, hiteles, és ebben is az élet korhű tolmácsolója.                                                    
Ez a nagyszerű regény úgy tárja szét lapjait, mint egy hatalmas mérgező növény, a dögvirág a leveleit, a kíváncsi közönségnek a botanikus kertben bemutatandó, rothadó bűzt árasztó szörnyszülött. 
Bűze belengi a demens idősek intézetét, érződik a durva erőszak ábrázolásában és a regény világképében. 
Még ha ennek a növénynek a csápjai a mai Finnországból nőnek is ki, elérnek egészen Németországig, ahol Rita férfikapcsolata él, aki önmagában Európát és Finnországot személyesíti meg. A hajtások még Afrikát is körbefonják, ahonnan a sötétbőrű Tuulia érkezett, megosztva a polgárok és a párt érzelmeit és hozzáállását, viszonyulását. Rasszizmust és féltékenységet ébreszt, de megtestesíti a regényben megjelenő univerzális emberség kihívásait. 
A harag, a szomorúság, a szorongás ábrázolásában Hassinen keményebb, mint valaha. A komorsággal szemben azonban megtalálja az ellenpólust is – a szív melegét, melynek szikrái kigyúlnak, mint a csillagok az éjszakában, olyan pontossággal, amilyen a mű egészét jellemző boldogtalanság légköre. 
A boldogság, ha reálisan nézzük, talán illúzió, a gyengédség tűnékeny, de pillanatokra mégis léteznek. 
A könyv a politikai (hatalmi) játék és az annak megfelelő valóság, a populizmus és törtetés álarcait a bulvárlapok sorai közül kivicsorító pillanatképként mentette át. 
A regény a tudatlanságnak, tehetetlenségnek, egymás kihasználásának  egész láncolatát mutatja be. A jelenségek idegvégződésein dobogó összemberi szorongások tükröződnek benne vissza. Hallani belőle a  túlfokozott fogyasztás időzített bombájának ketyegését. 
Az egyén közeli hozzátartozóival együtt olyan, mint a kis horgász, akinek az életbe vetett hitét foglyul ejti a társadalmi igazságtalanság országos hálózata.
A személyes érzelem olyan patak, amelyet elzár a világtenger, mint a médiafüggő és az otthonos sügérhangulatot elnyelő polip, a vérszívó csáp, a mindent elnyelő torok mélye – a társadalom. 
Pirjo Hassinen: Popula, Otava 2012. 
 

     KOVÁCS OTTILIA ÉS MUCSI KATALIN FORDÍTÁSA
   

© Keskisuomalainen, Jyväskylä,  20.09.2012




Lettre, 90. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu