Helsinki, február 6.
Ott jönnek a rohadékok. Akár egy csorda, nem alakzatba rendeződve. Mint az elszabadult állatok a finn vidéken.
Jesse Purola reszket az Aleksanterinkatu havában. Kezét a fülére tapasztja, és egy lépésnyit hátrál a kőfal felé, amikor az első motorosszán elhúz mellette. A motorok lármája felhasogatja az utcát. A szán a Senaatintori felé robog, a hernyótalp jégdarabokat szór szerteszét. Az egyik Jesse homlokán koppan.
Vidéki bunkók.
Semmi keresnivalótok Helsinkiben, az anyátokat.
Jesse a lábujjait élesztgeti. Tudja, hogy ott lapulnak valahol a bakancsában, szépen sorba rendeződve, de mivel nem érzi őket, elbizonytalanodik. Oldalra pislant. A pufidzsekit és bojtos sapkát viselő civilek lehajtott fejjel figyelik Helsinki megszállását.
Hát ez lesz az egyetlen metropoliszunk sorsa?
Helsinki nélkül Finnország olyan, mint egy üres telek Posio, vagy valamelyik másik vidéki porfészek központjában. Egy ugar, egy gaztenger. Mint egész Észak-Finnország, Oulutól föl Utsjokiig.
Lebecsültük az ellenséget. Eliszkoltunk előlük, mint a városi nyuszikák.
A szán-hadsereg zaja az ujjpercein keresztül is beszüremlik a fülébe.
A fagyban olyan bűzös füst terjeng, melyhez hasonlótól az itt élőknek már emberemlékezet óta nem kellett szenvedni: katalizálatlan benzin. Megáll az ember esze! Honnan szedték ezek a sunyerákok ezt a sok kétütemű szennymasinát? A tűzharc, úgy tűnik, megviselte a gépeket, a legtöbb már az utolsókat rúgja. A szánok orra szögletes lett a páncélozás után, ezen a fehér festék sem sokat segít. A festetlen részeken a vidéki bunkók kedvenc márkajelzései díszelegnek: Ski-Doo, Yamaha, Lynx, Arctic Cat, Polaris.
Úgy parádéznak, mint a katonák a győzelmi felvonuláson.
Egy rendes győzelmi parádé azonban alakzatban történik, akárcsak Rauni Mollberg filmjében, Väinö Linna Ismeretlen katonájának klasszikus adaptációjában, ahogy a csapatok bevonulnak Petroszkojba. A főhős, Koskela a bajtársa, Rokka mellett, és a felettese, Lammio mögött menetel. Az október eleje csípősen hideg. A néző nem tudja nem észrevenni Koskela kesztyűbe bújtatott kezét, amikor tiszteleg.
Jesse Purola leveszi a kezét a füléről, és maga is a Senaatintori felé veszi az irányt. A bakancs sima talpa minden lépésnél megcsúszik a fagyos havon, minden lépéséből levonva egy kicsit. Bőrkabátja zsebéből előkerül az utolsó medvecukor is. Szükség is van rá. A nyelvével a szájpadlásához préseli a cukorkát, amíg szét nem olvad. Összefut a nyála, amikor megérzi a cukor közepébe töltött por ismerősen sós ízét. Szájából nehéz gőz árad.
A megoldásra, és nem a problémára kell koncentrálni. Ahogy régen, az egyetemi tanulmányi reform keretében, a továbbképzésen sulykolták nekik. Mindig, minden helyzetben a megoldáscentrikus gondolkodás a lényeg. Így éljük túl a változásokat. A nagy kihívások felé eltökélten kell haladni. Éppen úgy, mint Koskela hadnagy, a két régi háborús filmben. Nehéz nagyobb kihívást elképzelni a Szovjetuniónál.
Az Aleksanterinkatu és a Fabianinkatu kereszteződésénél egy lapp kabátba és négyágú lapp sapkába öltözött barom a Polaris motorját bőgeti az egyik kezével. A másikkal egy zászlót lenget. Jessének fogalma sincs, kiét, vagy miét – az északi megyék jelképrendszere bővelkedik a csiricsáré szimbólumokban.
Lehet akár a mucsaröcsögei népdalkör zászlaja is. Ki nem szarja le.
Nagy feladat áll előtte.
Innen már átveszem.
Ezek Koskela szavai Mollberg verziójában, amikor leveszi a géppisztolyt Vanhala válláról a hatalmas mocsár közepén.
Én is átveszem.
Megszabadítom Helsinkit a tehertől, mely az ország fővárosát és egyetlen metropoliszát a mocsár mélyére rántja.
A szánok a tér felé haladnak, Jesse Purola követi őket. Már csak egy háztömb. Valahol ott elől ünnepel a vidéki horda vezére, üdvözli zajos menetét. Nemsokára én is köszönök majd neki.
Jesse a szívére teszi a kezét.
A bőrkabátja alatt nagyapja fegyvere lapul. Mintha dobogna.

(…)

Helsinki, február 4.
Ice Cube tekintete fagyosan egyenes volt. Ez megnyugtatta Toni Morottaját.
Nagy döntést hoztál, a saját utadat járod. Vigyázz magadra. A nyugati parti tesó erőt és bátorságot küld neked.
Crazy motherfucker named Ice Cube. Az első szólóalbuma borítójáról bámult le rá.
Toni visszaadta az LP-t az eladónak, a férfi feltette a helyére, a polc tetejére. Az 1990-es AmeriKKKa’s Most Wanted valójában a tulaj saját példánya volt, nem eladó. A férfi azt mondta, csak azért tette ki ide, mert jót tesz az üzletnek.
Word. Ice Cube már csak tudja.
A nagy döntés, melyet meghoztam, helyes. Az igazat megvallva elég nehezen vettem rá magam, hogy elmondjam Oulának.
Tegnap mondtam el neki, egész jól vette. Lehet, hogy sejtette? De Oulánál sosem lehet tudni. Kétszer is megkérdeztem, biztos nem bánja-e. Mindkétszer azt válaszolta, nem. Ne beszélj baromságot, te kutturai gangszta. Nem hiszem, hogy szívatni akart. De tegnap Saara Rautalampival ment roncsderbizni a Leopardján. Engem nem hívtak. Ez azért egy kicsit rosszul esett. Szívesen üvöltöztem volna a tankon ülve, megünnepeltem volna az első helsinki látogatást.
A parancsnokhelyettes Oula utasítására rohangált a városban. A lemezbolt már a második hiphop-paradicsom volt, mely az útjába akadt.
A választék nagysága szinte felfoghatatlan. Több ezer rap-album CD-n és LP-n. A poszterek és lemezborítók sokaságán több arany csillogott, mint amennyit a nagy lappföldi aranyláz idején összesen találtak.
Toni lehúzta a Compton-mackója cipzárját, a kesztyűjét pedig zsebrevágta. A bolt hősugárzója szinte izzott.
Az áram a Helsinki Energia Kymenlaaksoi vízerőművéből származott. Az északiak lekapcsolták, mikor Kouvolába értek, Helsinki megszállása után pedig vissza. Most száztíz százalékon pörgött, míg az északiak által szétlőtt Helsinki erőműveket meg nem javítják. Egy kis állítgatás után a település már lakható volt. Az elmenekülő civilek visszatérhettek Észtországból és Alandról. A lemezboltos csávó azt mesélte, hogy ő az első hajóval sietett vissza Tallinnból, mert a boltot egy pillanatig sem akarta tovább kiszolgáltatva hagyni a rablók kénye-kedvének.
El is hiszem. Micsoda kincsestár!
A plafonon Dr. Dre The Cronicjának különkiadása lógott. Ebből az LP-ből állítólag csak pár ezer darab készült. A boltos azt mondta, Dret és Cube-ot Tallinnba is magával menekítette.
Toni hátán géppisztoly lógott. Az eladónak megesküdött, hogy nem lopni jött.
Csak bánj úgy velem, mint egy átlagos vevővel. És mondd el a haverjaidnak. Általában nem vagyunk barbárok, bár első pillantásra tán annak látszunk. A pasas lakonikusan megjegyezte: business as usual, széles a vevőkörünk.
Az eladó öltözéke meglepte Tonit. Több mint harmincéves férfi, sapkával a fején, odabent. A kétségkívül nagy kapucnisfelső-választékból ő egy vastag, bélelt darabot vett fel. Shiiit. Igazi téli pulcsi. A mackó egész a térdéig lógott. A rajta lévő feliratban Toni egy rapegyüttes logójára ismert, nyilván egy helyi banda. Az egész város tele volt firkálva vele.
Megszólalt a mobilja.
Na végre! A hírközlési biztos. A férfi komoly hangon közölte: a feladatot elvégeztem. Megszereztem az összes helsinki lakos telefonszámát, a titkosakat is. Hova küldjem a listát? És Toni elmagyarázta: sehová, gondoskodsz róla, hogy 24 órán belül az összes mobilra eljusson a következő üzenet: Kedves helsinki lakos! A háború véget ért. A város biztonságos. Mindenki hazatérhet otthonába. Üdv.: az Észak-Finnországi hadsereg parancsnoksága. Mellé ugyanez svédül és angolul.
A telefonban toll és papír surrogása hallatszott. Rendben, értettem. Toni már épp letette volna, mikor a pofa még felbátorodott, és megkérdezte: Esetleg nem tudná … visszarendelni innen a kollégáit? Morottaja kérésére néhány izompacsirta a Muddusjärvi rénszarvaspásztorok egyesületéből ottmaradt vigyázni a vezérre a búvóhelyén, a turkui szigetvilágban. Különösen Kallisko volt híres keménykezűségéről, heréléskor is úgy dobálta a rénszarvasbikákat az agancsuknál fogva, mint a tobozokat. Semmi akadálya – zárta le Toni a telefont.
Egy pillantás az órájára. Ideje visszaindulnia Kämppibe, a tanácskozásra. Toni vigasztalásképp felhúzta a kesztyűjét. A kincsestárba majd egy megfelelőbb alkalommal kell visszatérnie. Az eladó srác azonban feltartóztatta indulás közben.
„Yo, dude.”
„Whassup.”
„A kapucnis felsőd ugye nem eladó?”
Toni majd leseggelt. Ez szórakozik vele? Minek akarna bárki is megvenni egy negyedszázados vacakot egyenesen az ember hátáról?
„Kurva menő vintage-cucc. Melyik évjárat? Kilencvenegyes?”
Toni nem tudta, mi az a vintage.
„Igen… Ezerkilencszázkilencvenegyes.”
„Ilyen nyugati-parti old school cuccból nem sokat látni.”
„Annakidején postán rendeltem.”
„Cool. Lóvém most nincs túl sok, de várj csak…”
Az eladó bement a hátsó szobába, és nemsokára visszajött. A pulton felbukkant egy vérvörös színű, bélelt kapucnis felső, melyen legalább egy centi vastag kiálló betűkkel díszelgett a felirat: Ice Cube. A szakszerűen megvarrt ruhadarab csábítóan dagadozott. Toni megsimogatta az anyagot: új és hibátlan. Még soha nem vásárolt rap-relikviát olyan boltban, ahová csak úgy be tudott sétálni.
Az új cucc csábító volt, de a régihez érzelmi szálak fűzték. Toni megemlítette ezt az eladónak is.
„És így? Ezt is megkapod.”
Az eladó kezében Ice Cube War & Peace – Vol. 2 (The Peace Disc) című albuma virított. Toni gyűjteményéből ez pont hiányzott. A borítón még egy macskakaparás is volt.
És tényleg, ez Cube autogramja a legutóbbi helsinki koncertről.
God damn. Létrejött az üzlet.
Toni levette a géppisztolyt és a régi mackót, felvette az újat, a géppisztolyt pedig visszaakasztotta a vállára. Az új, bélelt mackó védelmében a meghozott nagy döntés még jobban melengette a szívét.
Toni kilépett az utcára a Punavuori nevű városrészben, és berúgta a páncélozott Yamaha Phazer szánját. A szán szinte remegett a vágytól, hogy új árkokat véssen a hóborította jugendstíl utcácskákba. A járgány nehézkesen vette be a kanyart, a kutturai gangaszta úgy próbálta nógatni az öreget, hogy nagyobb fordulatra kapcsolt, és a szokásosnál jobban bedőlt a kanyarban. A szán bal talpa kissé elgörbült egy támadás során, mikor fennakadt egy fekvőrendőrben. A városi forgalom még a legrutinosabb vezetők számára is tartogat kihívásokat.
Végigszáguldott a Fredrikinkatun. A menetszél belekapott a vastag kapucniba, ami viccesen felfúvódott a nyakában. A mackó ujjának széle pedig úgy lobogott, mint superman köpenye. (…)

      PANKA ERZSÉBET FORDÍTÁSA