Garaczi László
Levél néhai mesteremnek Üdv, Petrosz!... Itt, most? A szokásos.
Bealszom azonnal. Unom a férfitusát.
Vérpezsdítő. Ásítok, és be a sarokba.
Semmi új tehát: fényesre kopott és
Petrosz, klikkek, nívótlanság, élveznéd.
Guszta, mi? Csalódás a változásban:
rápipálsz, belekortyolsz italodba,
tűpontos, elegáns debattőr, borfolttal,
ez lenne a politika lényege, tetszeni a
Hajnali séta A gát felé indulok, hallom az ismerős hangokat, és már látom is őket, követhetetlen rend és szisztéma szerint áradnak föl és alá a réten, hangosan kurjongatva, kisebb-nagyobb csoportban összekapaszkodnak és szétválnak, megittasulva a gyakorlatozás, a tánc közös szenvedélyétől, hullámokban terjedve és összecsomósodva, a részegség erejével, dühével és önuralmával, a déli ösvény felé kerülök, és kellő távolságban, egy fa mögött könnyítek
magamon, ám hirtelen, mintegy a semmiből, megjelennek mögöttem lobogó fehér
ingeikben, és karéjban állva, lihegve és szótlanul nézik, hogy mit művelek,
hogy a park délceg tölgyének gyökerei közé rondítok, félbehagyom a hugyozást,
és arra ocsúdok, hogy összegörnyedek a fájdalomtól.
Jó lesz neked A forradalom első napja a nyugalom jegyében telik,
az emberi egzisztencia jelentős, filozofikus pillanata,
a félelmet is beleszámítva, hogy minden unalomba fullad, magányok forradalmává enyészik, mert az élet nem áll meg, a természetnek is vannak ügyei, például a betegségek számodra amúgy közömbös kataklizmái, mert a hangsúly nem a mulandóságon, hanem a tanuláson van, elüszkösödik egy szerv, aminek a létezéséről nem is tudtál,
addig a napig, mikor már dugig leszel, mint egy tömött zsák, tele szépséggel, betegséggel, terrorral.
Lettre, 89. szám Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|