Amíg a nyelv-, az életforma- és az identitásválasztásoknak az a kölcsönösségen és felelősségvállaláson alapuló szabadsága, amit ma kontinensünk nevéhez hozzárendelünk, Európa nyugati felén többé-kevésbé az élet gyakorlatokban megjelenő tapasztalata, addig a kontinens keleti felében ez ma is távoli eszmény, amelyet övezhet elragadtatott rajongás, melankolikus vágy, vagy félelemmel és gyűlölettel teli elutasítás, eszményi jellege minden diszkurzív keret, még a félelem és a gyűlölködő elutasítás közepette is újra meg újra megerősödik. A mentális földrajz térképén a kontinens keleti fele számára Európa ma is olyasmi, ami távol van, sőt egyes országokban, mint amilyen sajnos Magyarország is, egyre távolodik. A jelenbeli távolság mértékét mindig a múlt tapasztalatai és a jövőbe vetített remények határozzák meg. 
A mentális térképen bekövetkező távolodás, esetenként szakadás, hely nélkülivé teszi azt, aki nem akar együtt mozogni a térképpel, aki be akar lépni abba a tudományos, művészeti, politikai diszkurzusba, amelyben új tudás- és látásformák születnek. Az ilyen emberek Magyarországon évszázadok óta arra kényszerülnek, hogy megpróbáljanak fölé építkezni az országnak, egyfajta második teret, „másik Magyarországot” létrehozva, mert nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy teljesítményüket beleépítsék az országba.
Nincs közegük a teljesítményeknek. A teljesítmény kultúrája a felelősség kultúráját is jelenti, Kelet-Európában viszont inkább a felelősség áthárításának van hagyománya. Miért? Mert egy rosszul szervezett államban, egy informálisan működtetett, teljesítmény nélküli előnyökre épülő társadalomban, ahol állam és polgára ellensége egymásnak, a személyes felelősség roppant súlyúvá növekszik. Balsikerek, hibás döntések esetén ennek vállalását a társadalom nem díjazza, mert leleplezi a felelősség áthárításának általános kultúráját. Aki nyilvánosan vállalja hibáiért a felelősséget, azt megalázzák, megbüntetik, míg aki hazugságokkal, maszatolásokkal elhárítja magától a felelősséget, az bátran, büntetéstől mit sem tartva élvezheti hazugságokkal szerzett előnyeit.
Az a magyar irodalom, komolyzene és képzőművészet, mindazok a Magyarországról származó kulturális teljesítmények, amelyeket ma Európában elismernek, akár a szocializmus idején, akár a rendszerváltás után születtek, ebben a hely nélküliségben jött létre. Mit jelent ilyen módon hely nélkülinek lenni, kitartani a hely nélküliségben? Kitartani a valahol és a sehol között. A nyelv ezt a tapasztalatot csak a tautológiák tagadásával képes érzékeltetni: a föld nem föld, a levegő nem levegő, az ország nem ország.
(2012.10.12.)