Marcelino Freire
Villanegyed
(filmezni jöttünk)
Négy fekete srác és egy fekete lány állt meg a ház előtt.
„Úristen!”– gondolta a portás, vagy: „Mit akartok?” Vagy: „Melyik
lakásba jöttök?” Vagy: „Eddig miért nem tudták megjavítani a liftet?”
„Azért jöttünk, hogy filmet forgassunk” mondtuk neki.
„Dokumentumfilmet” egészítette ki Caroline.
Mit tudom én, hogyan kell ezt csinálni, honnan tudnám? Felmutatjuk
a személyinket, mindenki felmutatja, ennyi.
„Filmezni jöttünk.”
Filmezni, mi? Ahogy a betörők mérik fel a terepet. Követik napról
napra az ott élők szokásait, hogy ki mikor megy el otthonról dolgozni.
Lakik itt a házban bankár, orvos, ügyvéd. A közös képviselőt leszámítva.
A közös képviselő sosincs otthon.
„Honnan jöttetek?”
„Innen, a Páva-dombról, a bádognegyedből.”
„Egész estés film lesz, ellövünk itt néhány képet.”
„Mit lövöldöztök?”
Géppisztoly, revolver, ezek a feketék tökig fegyverben járnak.
Nem megmondtam? Tipli van. Nordestino vagyok, ízig vérig északkeleti, talpig
férfi. Portás vagyok, macsó vagyok, vagy nem vagyok macsó? Caroline folytatta:
„Azt gondoltuk, hogy váratlanul betoppanunk egy lakásba, és interjút készítünk
a lakókkal.”
„Hogy betoppantok egy lakásba?” – kérdezte a portás.
„Nem lehet” – mondta.
De ezt gondolta: „Ezt jól beszoptam.”
Bevallom, az egész az én ötletem volt. Minket ott a dombon állandóan
filmeznek. Egy csomóan jönnek, ránk nyitják az ajtót, belenéznek a kamerával
a lábosainkba, hogy baszódnának meg.
Valahogy így történt: vettem egy kamerát fű alatt, megbeszéltük,
hogy pár napot gyakorlunk. Exkluzív képriportot készítünk a középosztály
mindennapjairól.
„Na, szívem, drágám, légy szíves!” – kérlelte Caroline. Távolról
a mikrofonra mutatott. Valamit jelzett a rúzzsal, vagy mégsem?
Hogy jól fejbe leszek vágva a mikrofonnal? A mikrofont amúgy
egy afro-brazil sámántól kaptuk kölcsön, ő szponzorál minket.
A portás felcsöngetett a 101-be, a 103-ba meg a 108-ba. Mindenkit
végigcsöngetett az emeleten. Megtámadtak, fenyegetnek, hívják a rendőrséget,
vagy bárkit!
Pedig úgy lett volna az igazi, ha nem tudnak rólunk előre. Így
elveszett a helyzet spontaneitása. A lakás tulaja arról beszél, hogy lehet
úgy élni, hogy autók állnak a garázsodban, a számláid befizetve, van medencéd,
hálózatra kapcsolt számítógéped. Pénz és siker. A Brazília Fesztivál, A
Gramado-i Filmfesztivál! Mi az iskola dísztermében, a kivetítőn fogjuk
bemutatni a filmet.
Nem.
Nálunk sem mindenki hallgat ám szambát. Nemcsak a golyók süvítését
halljuk.
Ez a portás is tipikus fehér, mindenkit lecsukatna, aki kívülről
jött. Nálunk a bódévárosban minden nyitva áll a nap huszonnégy órájában.
Mindenkit tárt karokkal várunk. A gazemberek is bejöhetnek, hogy vájkáljanak
a múltunkban. Mi meg kiöntjük nekik a szívünket, mint egy szelíd madárka.
Mesélünk nekik, mint egy papagáj! Mindenki énekel, riszálja magát. Bárkit
megkínálunk kólával.
Ez a kurva portás nem hagy minket filmezni! Bassza meg. Vasárnap
van, vasárnap! Mi csak azt akarjuk tudni, hogy milyen itt egy családi ebéd.
Hogy itt is olyan-e az ünnep, mint nálunk? Tányér, benne rizs, bab, disznóhús,
mellette szalvéta. A faszomba, nincs itt szükség közös képviselőre. Csak
hallgass végig! Csak ezt a kamerát vesszük ki a táskából. Csak azt akarjuk,
hogy értsétek, békével jöttünk, meg akarjuk változtatni a rólunk kialakított
képet. Úgy, hogy készítünk egy filmet. Igazi mozit. Itt van például Fernanda
Montenegro, majdnem Oscart nyert.
„Fernanda Montenegro? Nem, ő nem lakik itt.”
„Hívom a rendőröket” – tette hozzá.
Erre mi: „A rendőröket?”
A rendőröket senki sem szereti. Nem szeretjük, ha ilyen hírekkel
zaklatnak minket. Mi ezért a filmezésért kurva nagy áldozatot hoztunk.
Nicholson otthagyta a sütibizniszt, Caroline is felmondott a diszkóban.
Én meg a feleségemet hagytam ott, a kutyámat meg a fiamat. Mondjuk én nem
vállaltam az egész estés filmet, csak egy rövidfilm erejéig jöttem el.
A szegények öröme rövid ideig tart. Forgatás indul! Mit? Mondtam: indítsd
a kamerát!
Elkezdünk mindent filmre venni. Néhány lakó az erkélyen pózol
a kamerának. Autók jönnek-mennek. Szirénavijjogás. Mi ez? Rendőrsziréna.
Minden filmben vijjog a sziréna. És lőnek. Sokat lőnek.
Zaklatott kameramozgás. A picsába, Johnattan benyomult az öntöttvas
kapun. A portás gyorsan bezárkózott a fülkéjébe. Ijesztő. Hirtelen megjelent
egy csomó ember. Nem így terveztük. Rögtönöznünk kellett.
Nincs semmi baj, minden oké.
Majd megvágjuk az anyagot.
BORBÁTH PÉTER FORDÍTÁSA
Lettre, 89. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|