Lackfi János  
EMBERSZABÁS

LÁZADÓ

Ha elmondhatnám, hogy mennyire elegem van 
mindenből, a lerohadt arcú házakból és a lerohadt
homlokzatú alkeszekből, a jó kedélyű kövér rendőrökből,
akiknek a valagán feszül az élére vasalt, műszálas nadrág és az
ideges, sovány rendőrökből, akiknek a valagán lötyög 
az élére vasalt, műszálas nadrág, a gennyes pattanásos 
bolti eladókból és a sajtos pelusbűzt pöfögtető kicsikből, 
az üdvözült arcú küldetésesekből és a szalonnásra
rétegzett testű besavanyodottakból, a korpa csillagos
vállapjaiból, az izzadságtól ragacsos kapaszkodókból
a buszon, a villamos ablakára billent fejek hagyta zsíros
nyomokból, a rúzsos csikkekből, a hónaljak alá izzadt 
pisztolytáskákból, az orrból kilógó szőrökből, az orrból
kilógó pírszingről himbálózó náthás csöppekből, ebből
az egészből, amit az arcunkba okád a világ, amin taposunk, 
ami nyúlós, levakarhatatlan rágógumiként a cipőtalpunkba 
evődik, amely benzinszagával a bőrünk pórusaiba ivódik.
Legszívesebben kitépném a hasfalból a pírszingeket, 
kirúgnám a riszálva billegő rimák alól a tűsarkakat, 
hatalmas vaslakatot kattintanék a fültágító karikákra,
és elszaladnék, a finnyásak orrát beleverném a kocsmák
előtti bizarr tócsákba, tanuljátok meg, mi az ember,
öngyújtóval belobbantanám a felcsúszó miniket és a 
habdaueros sörényeket, az úttestre rugdosnám a lobogva
égő, formátlan kukákat, másszon a fára az összes autó, 
odakötözném magam a felüljáróra, hogy tényleg csak 
a testemen taposva tudjon továbbhaladni bárki is,
benzinespalackkal dobálnám az Országházat,
kátránnyal önteném le a képviselőket, fél lábukra
bilincset kattintva fejjel lefelé lógatnám le őket
a híd korlátjáról, amíg fejükbe nem száll az összes vér, 
és el nem durrannak az ereik, utcakövekkel szórnám meg
az összes felhajtott tetejű autót, úszöges csúzlival 
soroznám meg a nyitott turistabuszokat, sercegő, forró
olajjal önteném le a ritkuló hajú járókelőket, a megállóban 
várakozók lábát lándzsával szögezném az aszfalthoz, 
a babakocsikat és tolókocsikat lendületből a rakpart
meredek lépcsőjére taszítanám, és röhögnék rajtatok,
rohadt banda, véresre röhögném magamat, amíg bele nem
pusztulok ebbe az átkozott világba.
 

LELKENDEZŐ

Annyira, de annyira élvezem az életet, ahogy 
meg van csinálva, szeretem a fényesen csillámló 
krómos felületeket, a borzongós plüssöket, 
a szuperautók élesen tiszta vonalait, a süppedő 
bőrüléseket és a mahagóni kormányt, az apró, 
művészi mintákkal, mini lángokkal, csillagokkal, 
virágkelyhekkel telecseppentgetett műkörmöket, 
az igazán szép tetkókat, amiktől a pasasok olyanok, 
mint egy keresztes lovag vagy egy karateharcos 
vagy egy viking hős vagy egy arab sejk, 
rejtélyes jelek a jól ápolt testeken, a mintázatot
folyton mozgásban tartják a megfeszülő izmok, 
lányoknál bokákon vagy felkaron elég egy ízléses, 
pici kígyó vagy girland, egymásba fonódó minták,
sose múló karperec vagy bokalánc, vagy egy matricányi 
sellőalak, virágszál, szív, csini koponya a vállakon,
a karbantartott hasfalon, szuper, amikor valakinek
a haja tök egyben van, semmi lenövés vagy 
fakulás, semmi töredezés a szálak végén, akár
egy fényes harang, vagy éppen egymásra omló 
hullámok, csigák, a tincsek egy ritmusra mozognak,
ha szél borzolja őket, de csak pillanatokra
borzolja őket szél, hiszen földalatti parkolóból
jutunk a munkahely steril, tiszta terébe, a bevásárló-
központ steril, tiszta terébe, zárt garázsból 
jutunk be a lakás tiszta, steril terébe, nálam
a kosznak nincs esélye, az erjedésnek nincs
esélye, a perem alatti baktériumoknak nem
osztunk lapot, az én gyerekeim, ha lesznek, 
öblítő illatú, áthatóan kék tekintetű, frissen
mosott hajúak reklámbabák lesznek, körbeölelem
őket higiéniával, gumikesztyűs kézzel,
legmodernebb tisztítószerekkel sikálok
minden egyes négyzetcentimétert, amellyel 
az életünk érintkezhet, soha ne érezzék 
azt az irtózatot, amit én egykor, az otthoni 
koszban, az alkoholista anyám körül
elviselhetetlenül szétzüllő, bepállott lakásban,
pókhálók és penészfoltok és morzsák és bogarak
zűrzavarában, turkálós ruhát soha ne hordjanak,
leárazott ételt soha ne egyenek, használt kocsiba
soha ne üljenek, ilyen formatervezett, vadonatúj 
jövőt szánok én nekik!



Lettre, 88. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu