Lawrence Ferlinghetti
 

A változékony fény

San Francisco változékony fénye
egészen más mint
a ti fényetek a Keleti Parton
egészen más
mint Párizs gyöngyházszínű fénye
San Francisco fénye
tengeri fény
szigetfény
Meg ködfény
a Golden Gate-en átszivárog
éjszaka
beburkolja a dombokat
hajnalra ellepi a várost
Aztán a boldog későreggelek
miután szétég a köd
és görög tengeri fénnyel
festi a házakat a nap
éles tiszta árnyékokkal
akárha friss
festmény volna a város

De négykor feltámad a szél
végigsöpör a dombokon

És aztán a fátyolfény kora este

Aztán megint lepedővászon
amikor az új éjszakai köd
beúszik
és fényvölgyben
úszik a város
horgony nélkül az óceánon
 

Tengeri táj sassal és nappal

Szabadabban
mint a legtöbb madár
sas száll
a legtöbb helynél szabadabb
San Francisco fölé
szárnyal magasan
siklik lebeg
a nyílt terek
nyiladékaiban

a hegyek felől
le messzire
az óceán fölé
ahová a nap bukik
önmaga tükre

Röpül magasan
köröz köröz
hol a hidroplánok egymásba érnek
hol a harci gépek kiégnek

A vörös napban
lángolva kering
emelkedik suhan
visszaér önmagára
az óceán fölött
a föld fölött
ahol homokba szúrt szélkerekek forognak 
hűlt helyén a hullámvasútnak

fölszárnyaló sas lebukó nap
Ez maradt vadonunkból
 
 

Az újrakezdés vad álmai

Hallatlan csönd az autópályán éjjel.
A betonszegélyeken túl
az éttermek álomba hullnak
gyertyafényes párjaikkal
Egymilliárd villanykörtében ég még
a letűnt Alexandria
Életek keresztezik egymást
piros lámpánál vesztegelnek
A lóhereformájú lehajtóknál
„Az ürességben lelkek eszik egymást”
Zongoraverseny hangja szivárog egy konyhaablakon
Ojainál egy jógi beszél
„Egy lelken belül zajlik minden”
A fák alatt a füvön
szerelmesek hallgatják hogy a mester
hogyan magyarázza egyesülésüket
a világegyetemmel
Illatot érez a szem és illat lesz maga is
Haláltalan csönd települ
az autópályára ma éjjel
közben mérföld magas szökőár
közeleg hömpölyögve
Los Angeles utolsót szippant a benzingőzből
majd díszkivilágítással Titanicként süllyed el
Kilenc perc múlva Willa Cather Nebraskája
utána süllyed
A tenger elborítja Utahot
A mormon imaházak csigaházként úsznak el
A prérifarkasok pánikban sehova
Az omahai operában
a zenészek egyre játsszák Händel Vízi zenéjét
Vízzel telnek a kürtök
a nagybőgősök hangszerükön tutajoznak
markolják mint vízszintes szeretőt
Chicago centruma mint egy hullámvasút
A felhőkarcolók vízzel telt poharak
A Nagy Tavakba buddhista sósvíz vegyül
A Nagy Könyvek Evanstonnál örvénylenek
A milwaukee sörön tengerhab ül
Buffalóban a Beau Fleuve egyszerre sós lesz
A Manhattan-szigetet tizenhat másodperc alatt letarolja
Amszterdam eltemetett árbocai újra látszanak 
ahogy továbbsöpör kelet felé a hullám
hogy elmossa a túlérett Camembert Európát
Manhattanben tengeri szőlő gőzölög
az elmosott föld mint egy vadon újraéled 
nem hallatszik csak a tücskök monoton cirpelése
tengeri madarak kiáltozása fennen
az üres örökkévalóban
a Hudson újra elárasztja a parti bozótot
az indiánok kérik a kenut
 
 

Messze fent a kikötő

Messze fent a kikötő
illesztetlen ablakú házai fölött
a tömzsi körkémények között
   egy szárítókötelek szabdalta tetőteraszon
egy nő vitorlákat ragaszt
    a szélbe
facsipeszekkel
aggatja ki a reggeli mosást
Ó csodálatos emlős
szinte csupasz melle
      feszes árnyékokat vet
mikor felegyenesedik
hogy végre az utolsó
tisztára mosott bűnét is kiterítse
  de nedvesen szerelmesen
    köré csavarodik
    a bőréhez tapad
    Égre tárt karral
tetten érten
    hátraveti fejét
hangtalanul nevet
és a tehetetlenség gesztusával
    kirázza arany haját

és közben az átkarolhatatlan tengeri tájon

szélfútta fehér leplek között

futnak ki a fényes gőzösök 

az eljövendő ország felé
 

      IMREH ANDRÁS FORDÍTÁSAI
 



Lettre, 88. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu