Tizedik házassági évfordulójuk alkalmából megajándékozták magukat egy olaszországi úttal. Padován, Bolognán és Ravennán keresztül mentek le egészen Anconába. Mindenhol eltöltöttek egy-két napot, sétáltak a kakaós csiga alakú belvárosokban, éttermekbe jártak, egyik alkalommal még mopedet is béreltek, és úgy száguldoztak a szűk utcákon, mint a megvadult tinédzserek. Habár szeptember vége volt, Anconában még olyan meleg volt, hogy levetkőztek a kihalt tengerparton. Lefeküdtek a kavicsokra, nézték a fejük felett rohanó felhőket.
— Emlékszem, utoljára huszonöt évesen csináltam ilyet — mosolyogott a nő. — Akkor Barcelonában voltam a barátnőimmel, és megismerkedtem egy bosnyák fiúval.
— Na tessék — mondta a férfi. — Egy újabb kaland. Pedig te mindig azzal dicsekszel, hogy csak komoly kapcsolataid voltak.
— Ez plátói szerelem volt — legyintett csukott szemmel a nő, mire a férfi felnevetett. — De, komolyan. Nem is tudtuk volna hol csinálni, egy szobában aludtam a lányokkal.
— Kérlek, kímélj meg a részletektől — nyögött a férfi, miközben az oldalára fordult a kavicsokon. 
Egy darabig csendben voltak. A nő élvezte, ahogy a naptól átmelegszik a teste, a nedves kavicsoktól fázott a háta. A víz legalább két méterre volt tőlük, de felvándorolt a kövek között lévő homokban. A férfit elbágyasztotta a szél és a nap. Rossz alvó volt, és most jól esett neki, hogy elbóbiskolhat. Félálomban arra gondolt, talán azt szereti a legjobban a feleségében, hogy ilyenkor nem zavarja. Természetes a jelenléte, mintha a karom vagy a lábam volna. Mindent tudok róla, mégsem untat halálra. Talán ezért maradt mellette, ezért nem akart már jobbat keresni helyette.
A nő csak a férfi hátát látta, fél szemmel figyelte, ahogy egyenletesen emelkedik és süllyed a mellkasa. Hagyta, hadd pihenjen, úgyis tudta, hogy tíz perc múlva fel fog ébredni. Addig a múlton merengett, a szőke hajú, muzulmán, bosnyák fiún, a meleg nyári estén, amikor lementek a tengerpartra, a konyhán, ahova bezárkóztak, és ahol a fiú mindent elkövetett, hogy együtt lehessenek, de ő így nem akarta. Megbeszélték, hogy a fiú majd eljön hozzá Budapestre, de amikor elváltak, teljesen abszurd levelezésbe kezdtek. Valami félreértés volt, egy rosszul megírt mondat, talán, ha az nincs, minden másképp alakult volna. A fiú megkérdezte, lakhat-e nála, ha ellátogat Budapestre. Mi az, hogy Budapestre, kapta fel a fejét a nő, aki akkor még lány volt. Hozzám jön vagy várost nézni? Százszor is végigolvasta ezt a mondatot. Végül visszaírt, hogyha a város érdekli, menjen csak szállodába, miközben reménykedett, hogy a fiú ki fogja engesztelni. De a másik csak megsértődött. A levelek egyre durvábbak lettek, és a fiú végül sosem érkezett meg Budapestre.
A férfi mocorogni kezdett, majd kéjesen nyújtózkodott egyet. Na, ugye mondtam, mosolygott magában a nő, úgy ismerem, mint a tenyeremet, még tíz perc sem telt el. Hamarosan feltápászkodtak, hogy igyanak egy pohár bort a közelben. Útközben a nő arról beszélt, hogy egy Spanyolországban élő rokona megkérte, segítsen európai feleséget szerezni egy ausztrál szakácsnak. 
— Csak névházasság lenne, mert a szakácsnak szüksége van EU-s állampolgárságra. Cserébe a feleség zöld kártyát kapna Ausztráliába. 
A nő először a barátnőjét akarta ajánlani, de ő nem vállalta. Már a harmadik pohár bornál jártak, amikor a férfi azt kérdezte:
— Miért nem jelentkezel te? Állítólag gyönyörű hely, mindenki dicséri. Papíron elválunk, pár hónapra.
— Ezt most komolyan mondod? — csodálkozott a nő.
— Jó lehetőség lenne.
A nő egy darabig nem szólt semmit, csak a borát kortyolgatta. Ez eddig eszébe sem jutott, de végül is miért ne. Nem mindegy, hogy mi van egy papírra írva? És tényleg felmerült már közöttük, milyen jó lenne kimenni Ausztráliába. Az aztán más világ lenne, tele új lehetőségekkel. 
— Nem is hülyeség — szólalt meg egy idő múlva. — Majd utánanézek otthon a zöldkártyának. 
Izgatott lett az ötlettől, vajon szabad-e még az ausztrál szakács, nem kaptak-e későn észbe. A nő már szinte látta magukat, ahogy ülnek a repülőgépen, útban Ausztrália felé, napfény, tengerpart, a vízen szörfös fiúk, mint ahogy azt a filmsorozatokban is látta. Úgy érezte, nem esne nehezére elviselni ezt az unalmas giccset. 
— De a gyerekről lemondasz — szólalt meg hirtelen a férfi, mintha csak arról lenne szó, mit pakoljanak be az útra. 
— Micsoda? — kérdezte a nő elhűlve.
— Nem viheted magaddal.
— Hogy képzeled, hogy elvinném? Egyébként is, ez az egész csak formaság, nem?
— Persze, de ha már leírunk valamit, akkor az legyen pontos és félreérthetetlen. 
— Hogy képzeled, hogy aláírnék egy ilyet?
— Miért? Hisz ez csak formaság, nem?
Tovább itták a borukat, mindketten hallgattak. Egyszer csak a nő a fejéhez kapott. 
— És a közös vagyon, azzal mi lesz? Azt meg majd szépen lenyúlod, ugye? Mindig is tudtam, hogy ez lesz, ha egyszer elválunk!
— Jaj, ne légy ilyen nevetséges — vágott a szavába a férfi.
— Nevetséges? Te elveszed a gyerekem, én meg nem kapok egy fillért sem?
— Pénz, pénz, pénz, neked mindig ez volt a legfontosabb!
— A vagyon fele engem illet!
— Aha, szóval te már számolgatsz!
— Ezt írja elő a törvény. De hát tudom, mire játszol, hisz semmi sincs a neveden, hanem a drágalátos haverjaidén. De várj csak, esküszöm, hogy nem fogod megúszni ilyen könnyen!
A nő ijedten a szája elé kapta a kezét, mintha vissza akarná tuszkolni az utolsó mondatot. 
— Te most fenyegetsz? — villantotta a férfi a szemét a nőre. 
— Nem úgy értettem — próbálta menteni a helyzetet a feleség, de a férj meg sem hallotta. A sok bortól és a nő szavaitól úgy érezte, mintha kinyílt volna benne egy ajtó. A szavak szinte maguktól gurultak ki a száján. Feltörtek valahonnan mélyről, talán a pokol fenekéről, ahol már mi magunk sem tudjuk, mi lakozik pontosan.
— Te, aki meztelen seggel jöttél ebbe a kapcsolatba?
— Tessék? — kérdezte a nő levegő után kapkodva.
— Te egy senki voltál, egy utolsó, rongyos kis bölcsész. És most te próbálsz fenyegetni? Én csináltam belőled nőt, én szereztem neked állást, nélkülem még most is egy lakótelepi albérletben élnél, és alkalmi munkákon tengődnél!
— Hogy mondhatsz ilyet? 
— Én voltam, aki a szarból kivakartalak! Hát, ki cserélte le a tíz éves, kopott tragacsodat egy újra?
— Nem kértelek!
— De azért elfogadtad!
— Azt hittem, szeretsz, azért adod! — mondta a nő remegve, miközben a férfi újra ivott a borából, és folytatta.
— Hja, nem bírtam nézni azt a vacakot, az biztos. A ruhákat is én vettem neked, hogy harminc évesen ne úgy nézz ki, mint egy hajléktalan. Aztán jött a költözés, beültél a készbe, az én házamba.
— Azért talán én is hozzátettem valamit az elmúlt tíz évhez — szólt a feleség egyre kevésbé hallhatóan.
A férfi ismét ivott, aztán a jó ízzel elégedetten, hiszen ez is az ő választása volt, csettintett a nyelvével. Az alkohol most már teljesen kitöltötte belülről, szinte karóként támogatta meg a nagydarab, ingatag testet.
— Ja, tudom, most az jön, hogy te neveled a gyereket, csinálod a háztartást, meg keresel havi százötven fixet — mondta, és, hogy nagyobb nyomatékot szerezzen a szavaknak, legyintett is egyet. 
A nő már csak messziről hallotta mindezt. Mintha az űrből nézte volna az egész jelenetet. 
— A napi kiadásokat mindig én fizettem. Erre megy el minden hónapban a pénzem — mondta halkan.
— Ez a minimum, amit elvárhatok cserébe, édesem — hajolt most már közelebb a férfi, mintha vissza akarná rángatni a földre az egyre távolodó nőt. Lassan, tagoltan beszélt, szeretett volna mélyen a felesége szemébe nézni, hogy ezzel is nyomatékosítsa a szavait. De az alkohol áthatolhatatlan üveget képzett a világ és közötte. A tekintete visszaverődött erről a felületről, és a nő szeme helyett a semmibe révedt. Az arcán izzadtság gyöngyözött.
— Ez a minimum… — mondta a nő is automatikusan, miközben a férfi homlokáról leguruló cseppet figyelte. Eszébe jutott az a bizonyos éjszaka, a kapcsolatuk elején, amikor szeretkezés közben a férfi egyszer csak sírni kezdett. A nő tartotta a kezében azt a hatalmas, ázott, kerek fejet, és megpróbálta a saját arcával felitatni a könnyeket. Sosem tudta meg, hogy mi volt a sírás oka, de azt érezte, hogy ott és akkor találtak igazán egymásra. A férfi hangja most már olyan távolról szűrődött be hozzá, hogy szinte nem is hallotta.
— Lenne bőven jelentkező, aki ugyanezt simán megcsinálná helyetted.
— Helyettem… — mondta a nő, azzal kiitta az utolsó kortyot a pohárból, és visszaindult összecsomagolni a hotelszobába.