Horváth Viktor
A haiku története
(megkapom az európai irodalmi díjat)
Úgy gondoltam, hogy megmentem a világot, eközben híres leszek, világhírű,
szépen sorban megkapom a költészetért járó díjakat, a József Attila-díjat,
a Kossuth-díjat, a Nobel-díjat, aztán amit lehet, biztos lesz még ez-az,
amit lehet, majd kiderül.
A haikukat szerettem nagyon, elkezdtem írni, írtam valami furcsát,
nem pontosan értettem, hogy mi az, de elég vadnak tűnt, hát még írtam hozzá
egy kicsit, amiről azt gondoltam, hogy majd éppen olyan jó lesz, mint amit
eleve írtam, éppen olyan is volt, aztán elkezdtem formázni a monitoron,
nagyobbra csináltam a betűket a címben, variáltam a betűtípust, sorkizártam,
középre húztam, egyre szebb lett, és amikor készen volt, úgy éreztem, hogy
a betűk sorrendjén már nem is lehet változtatni, annyira szép lett az egész.
Minden kattintás szentebbé és megváltoztathatatlanabbá tette. Akkor odaadtam
a barátomnak, aki szerkesztő volt egy jó folyóiratnál, a barátom épp olyan
komolyan vette a művészetet, mint én, és közölte a műalkotásomat a helyesírási
és nyelvhelyességi hibákkal együtt – az alkotó szuverén, és a furcsa rendellenességek
hatalmas jelentésmezőket nyitnak meg.
És elkezdődött. Egyre több helyen közölték a költeményeimet, köteteket
jelentettem meg, díjakat kaptam, kiállításokat nyittattak meg velem, tanulmányokat
írtak a munkásságomról, beindult a kanonizáció, előbb egyetemi szemináriumokon
elemeztek, aztán a középiskolákban is, kötelező olvasmány lettem és érettségi
tétel. Tolongtak a nők. Egyszer volt ugyan egy hót bunkó kulturális miniszter,
aki nem értett az egészből semmit, és el akart engem tüntetni a tananyagból,
de barátaim, szerkesztők, kritikusok, egyetemi oktatók, kiadók, kurátorok
demonstrációt szerveztek értem, a tömeg a költeményeimet skandálta a parlament
előtt, a miniszter pedig lemondott.
Később meghaltam, és amikor már leállt a szívem, de az agyam még nem
teljesen, akkor lepergett előttem az életem. A filmen egy darabig minden
rendben volt, de mikor odaért az első haikuhoz, elszörnyedtem. Most minden
kiderült. Képzetlen és felelőtlen voltam, szart csináltam egész életemben,
és az emberek azt hitték, hogy az jó nekik, megkajálták, és ha már megkajálták,
meg is kellett magyarázniuk, hogy miért kajálták meg, nyilván azért, mert
azt hitték, hogy az jó volt nekik, tehát én jó voltam. És én akkor már
semmit nem tehettem, mert meghaltam, pedig így meghalva már nem is érdekelt
a dicsőség és a hatalom és az ország, szóval szívesen megmondtam volna
a népeknek, hogy barmok, hülyeséget csináltam, ne olvassátok, mert ártalmas.
Még pár percig élveztem az oxigénhiány miatti halál közeli élményt, narkó,
alagút, lebegés, fehér fény, ejakuláció, aztán kész. Nem lehetett visszacsinálni
a borzalmas életművemet, és úgy maradt.
A temetésemen 10 km hosszú volt a sor, gyászbeszédek, az újságokban
és a neten nekrológok, mindenféle intézményeknek a saját halottja lettem,
örökre tananyag, szobrok a köztereken, utcanevek, iskolák és intézmények
nevei lettem, díjat neveztek el rólam, hogy a hasonló hülyék megkapják,
az iskolákban a kis elsősök a verseimen tanultak olvasni, egész életükre
beléjük vésődött az ízléstelenség és a torz arányok, a kamaszok a verseimmel
vallottak szerelmet, közben rögzült bennük a közhelyes értelmetlenség és
a sznobizmus, aztán mikor felnőttek, engem hallgattak a rádióban, jellemvonásukká
vált az összefüggéstelen és strukturálatlan szófosás és a tekintély tisztelete,
a hazugság, a kettős beszéd, a torz irodalomérzék. Aztán rengetegen lettek
miattam költők, és a követőimben fel sem merült, hogy olyasmit csináljanak,
ami használható az embereknek, akik olvassák őket. Nemzedékeket fertőztünk
meg a hülyeséggel. Követőimtől és a tananyagba vésett irkálmányaimtól szar
lett a többi művészet is, hiszen a leendő zenészek, építészek festők, szobrászok,
színészek, táncosok, filmesek stb. is azokat olvasták kiskorukban, és az
összes művészettől szar lett az összes tudomány is, mert az összes gyerek…
stb.; tehát a fizika, a kémia, az alkalmazott klónozó biológia, az atombombagyártás,
a születésszabályozás, az aerodinamika, az asztrológia és a metafizika
és a numizmatika meg minden.
Eljött az idő, a nap felélte a hasában lotyogó hidrogéntömegek javát,
már alig volt hidrogén, alig volt magfúzió, a nap szomorkodott a gyenge
magfúzió miatt, és utálkozott a sok hélium miatt, nem is tudott mit kezdeni
a sok héliummal, bánatában felfúvódott, mint a vízcsapra húzott eper ízű
koton, egyre nagyobb volt már, majdnem elérte a föld pályáját, és most
kellett volna elmenniük innen az embereknek egy másik bolygóra egy nagy
űrhajóval, ha jól ki tudták volna használni az időt, és meg tudták volna
csinálni azt a nagy űrhajót, de nem használták ki jól az időt, mert nem
volt rendes tudományuk, hanem hülyeségeket csináltak helyette, tessék,
itt volt a baj.
A galaxis elnöke ott állt nyolc lábán a Naprendszer mellett létesített
dimenziókapuban, egyik kezében ott volt a Galaktikus Luke Skywalker-díj
a vele járó egymillió univerzális-forint pénzjutalommal, másik kezében
a vadonatúj antianyag meghajtású Suzuki típusú nyeremény-űrhajóval, harmadik
kezében a mindezek mellé járó háromezer Androméda-ködi rabszolgával, negyedikben
a díszoklevéllel és a kitűzővel. Szegény elnök szerette volna átnyújtani
a legkiválóbb földi művésztudósnak a díjat, erre a föld szégyenszemre az
orra előtt belezuhant a napba az összes rólam elnevezett iskolájával együtt.
És az egész miattam volt. Megutáltam a haikut, máig megvetem, finnyásan
nézem a kis gnómot: se rendes metrum, se sorzárlatok, se semmi, csak a
rizsa, semmi nincs, amivel úgy lehetne hazudni, mint ezzel a kis szeméttel.
Mit kezdjünk egy olyan tárggyal, ami úgy került hozzánk, hogy nem csak
a nyelvet, de a közegét is meg kellett változtatnia – merthogy az eredeti
írásjelekkel festett haiku képzőművészeti alkotás is. Odaveszett miattuk
a föld, az ország. Na jó, miattam.
Ha mégis hasznunkra lehet ez a kis rémség, akkor az már nem haiku,
hanem a haikuból lett magyar költemény visszaírásával érzékeltetett állapot,
és ha szerencsénk van, akkor ezt az állapotot nem lehet megmagyarázni,
mert nyelv előtti. Tehát nem kell aggódnunk, ha otthagyjuk a jelentéseket,
az irodalmat – az csak handabandázás. A haikut az ilyesmi amúgy sem érdekli,
hanem érdekli pl. a tűz, a fű, a füst, a felhők, az erdő, a köd, a csend,
a hullámok, a kis bacilusok, a foltok és hangok, a galaktikus izé – csupa
olyasmi, ami a festményeket is. Csinálhatunk vele bármit, a festészet és
a költészet gyökere egy.
Horváth Viktor Luke Skywalker-díjas költő legszebb haikui:
Haiku gyalázó haikuk
Ez a kis csúfság
ez a kretén alkatú
ez a haiku
A szimmetria
gyanús. Az a szerencséd,
hogy kicsike vagy.
Arnaut Daniel,
ha látta volna, elpirul
a haikutól
Hexameterbe
is át lehet írni, de
nem segit az se ?
Tudományos haikuk
Veszélyes de jó
az atomenergia
s láncreakció
Szenvedek attól
ha nem törődik velem
a lipofaktor
Kulturálisan beágyazott haikuk
Vannak a dzsedik
például Luke Skywalker
sokat kardozik
Ó, Kyle Broflovski,
Stan Marsh, Eric Cartman, ó,
Kenny McCormick!
Hóvirág, hunyor…
a billenős IFÁ-ban
Darth Vader nagyúr
Alszik a lován
álmodik a semmiről
Guilhem d' Aquitaine
Lettre, 87. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|