Lettre arc+kép
Kékesi Zoltán
Kicsiny hasonmásaink
KissPál Szabolcs: Szerelmes műföldrajz (etnozoo)
„A táj az európai imperializmushoz kapcsolódó sajátos történeti formáció.”
KissPál Szabolcsnak a Lettre számára készített munkája egy „fiktív dokumentumfilm
kockáiból” áll, amelyek képről-képre olvasandók a folyóirat terében. A
mű egyik kiindulópontja a Fővárosi Állat- és Növénykertben álló Nagyszikla,
amelyet a mű képei az európai gyarmatosítás és kolonialista etnográfia,
valamint a magyar kulturális és etnikai identitáskonstrukciók történetébe
helyeznek.
A Szerelmes műföldrajz (etnozoo) ilyen értelemben KissPál Szabolcs
több korábbi munkájához is kapcsolódik. E munkák – például a Rever (himnusz)
vagy a Szilánkok című videó – a közösségi identitások kulturális szimbólumain
végrehajtott intervenciók, egy olyan művészeti gyakorlat részei, amely
a politikai közösséget vitatott és szimbólumain keresztül (is) újradefiniálandó
(azaz nem esszenciálisan adott, természetes, „örökölt”, Gemeinschaft-szerű)
entitásnak tekinti. A bécsi köztemetőben készült Szilánkok (2004) a nemzeti
identitás posztszocialista diszkurzusának egyik (az emlékezéssel éppen
ellentétes) stratégiáját, a történeti eredet mitológiáját (itt: a honfoglalás
eredetmítoszát), egy üres, meghódítandó és benépesítendő terra incognita
képzetét ütközteti az emlékezet közös (zsidó és keresztény) terével. A
Rever (himnusz) című videón (2001) pedig egy kórus a román himnusz dallamára
énekli el a magyart, a Kölcsey-szövegen keresztül felidézve – és eltérítve
– a külső ellenséggel szembeni önvédelem toposzán alapuló, 19. századi
eredetű történelemtudat sémáit.
Az erdélyi Egyes-kő (románul: Magányos Kő) mintájára felépített
állatkerti Nagyszikla abba az ideológiai és percepciós keretbe illeszkedett,
amelyet az „etnikai tájnak” a 20. század elején, a mottóban idézett „történeti
formáció” kelet-európai variánsaként elterjedt és különösen a trianoni
döntés után a nemzeti mitológia fontos részévé vált fogalma jelölt ki.
Az etnikai tájfogalom feladata Keményfi Róbert elemzése szerint az volt,
hogy a Kárpát-medence egész területét érintően alátámassza a magyarság
legitimitását, territoriális és történelmi kontinuitását és „táji kultúrfölényét”.
A KissPál Szabolcs munkájában is megidézett Teleki Pál (13. kép) geográfusként
és politikusként ebben az összefüggésben a Kárpát-medencéről nem pusztán
mint „magyar” tájról, de egyben „mint »nagyhatalmi táj«-ról, sőt »faj-táj«-ról
beszélt” . Erdély, amely, írja Teleki később, a második bécsi döntés előtt,
„kicsinyben hasonmása az egész magyar medencének, Magyarországnak” , e
földrajz kitüntetett pontja. Az 1909 és 1912 között épített Nagyszikla
körüli diszkurzív mezőt Trianon után (és óta) ezért az a „szimbolikus térfoglalás”
határozta meg, amelynek egyik formája – Feischmidt Margit definíciója szerint
– „a nemzeti lét szimbolikus kiterjesztése olyan területekre, amelyek politikai
értelemben nem tartoznak az országhoz” . Az Állatkert ilyen módon egy virtuális
ideológiai-politikai vita terepe is (10. kép), hiszen a századelőn végrehajtott
felújításának egyik fontos építésze, Kós Károly a transzilvánizmus egyik
jelentős képviselőjeként épp egy multietnikus, és mind a romániai, mind
a magyarországi hatalmi aspirációtól független Erdélyt képzelt el.
A Nagyszikla építését – azt tehát, hogy miért is volt alkalmas
az Állatkert az Egyes-kő szimbolikus diszlokációjára és Erdély etnikai
tájként történő megjelenítésére, azaz a másik terének kisajátítására és
sajátként történő bemutatására – nem lehet megérteni anélkül, hogy látnánk,
hogy az Állatkert etnográfiai tér is, amely korántsem pusztán a nem-emberi
természet bemutatására szolgál, hanem – építészetén keresztül (is) – a
Másik etnografikus megteremtésének egyik – és mélyen a nyugati társadalmak
imperialista és kolonialista politikájában, történelmében és imaginációjában
gyökerező – helye (máig). A budapesti Állatkert és a Nagyszikla felépítésének
Karl Hagenbeck hamburgi állatkertjét követő terve része Európa kolonialista
történetének – olyannyira, hogy a millennium évében a kor „gyarmati kiállításai”
és a Hagenbeck-féle állatpark mintájára egy afrikai népcsoport tagjait
is kiállították, sőt, maga Hagenbeck is többször szerepelt nálunk, ahogy
az Állatkert honlapja meglehetős naivitással mondja, „néprajzi mutatványaival”.
Az Állatkert mai terében erre az építészetileg, sőt az intézmény mai kiállítási
praxisában (etnográfiai fotók, szobrok, tárgyak) is jelen lévő múltra alig
találni reflexiót (kulturális és ideológiai vetületeinek némelyikét ugyanakkor
felülírja az új installáció: a Nagyszikla etno-terét terét például a dinoszauruszok
története).
KissPál Szabolcs munkája a budapesti Állatkert építészetét és
etnográfiai terét, valamint a Trianon utáni Erdély-diszkurzust a Másik
tárgyiasításának hosszú európai (kolonialista) történetébe állítja. Ez
a diszkurzus Erdélyt a másság és az azonosság olyan rendszerében konstruálta
meg, amelyben Erdély egyfelől ős(eredet)i, autentikus és esszenciálisan
„magyar”, másfelől archaikus, elmaradott, modernizálatlan helyként jelenik
meg. Az erdélyi-magyar „sajátosságok” e kettős rendszere egy olyan kolonialista
imagináció terméke, amely – a szimbolikus térfoglalás kulturális instrumentumaként
– a Másikat nem pusztán vágyott, de egyben alárendelt szubjektumként
is hozza létre („kicsiny hasonmásként”). Ez a logika mind a mai napig dominálja
az Erdéllyel kapcsolatos képzeteket (mind Magyarországon, mind Erdélyben,
Romániában), a politikai közbeszédtől a populáris és a magaskultúráig,
és pontosan megfelel annak, amit Edward Said más összefüggésben orientalizmusnak
nevezett. A (nemcsak magyarországi) Erdély-diszkurzust ezért az (ön)gyarmatosító
képzeleti megszállások terepeként lehet leírni. Az állatkerti műszikla
és a székely vitézeket avató Horthy képe KissPál Szabolcs munkájában a
reprezentáció e (nem annyira) rejtett logikájára mutat rá (14-16. kép).
Jegyzetek
1 W. J. Thomas Mitchell: Imperial Landscape, in: Landscape
and Power, szerk. Uő., Chicago, 2002, 5.
2 A mű egy másik változata Amorous architecture címmel
készült el a Zootopia című, állatkert-építészettel foglalkozó nemzetközi
könyv-projekt számára (szerk. Steierhofer Eszter, London, 2012.)
A mű első változata Amorous architecture címmel készu?lt el a ZOO-TOPIA
című kiadvány részeként (szerk. Steierhoffer Eszter, London, 2012.)
3 A nemzeti eredetmitológiáról ilyen összefüggésben lásd:
Niedermüller Péter: A nacionalizmus kulturális logikája a posztszocializmusban,
in: Századvég 16 (2000), www.c3.hu/scripta/szazadveg/16/niedermu.htm
4 www.intermedia.c3.hu/~kspal/
5 Keményfi Róbert: Az „etnikai táj” kultúrnemzeti mítosza,
in: Regio, 2002/4. sz., kül. 100sk, http://epa.oszk.hu/00000/00036/00047/pdf/09.pdf
6 Gróf Teleki Pál: Erdély helyzete Magyarországon és Európában,
in: Erdély, Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1940, http://mek.oszk.hu/04700/04729/html/3.html6
7 Feischmidt Margit: A magyar nacionalizmus autenticitás-diszkurzusának
szimbolikus térfoglalása Erdélyben, in: Erdély-(de)konstrukciók, szerk.
Uő., Pécs, 2005, 22.
8 E fogalmak definícióját lásd: Edward W. Said: Culture
and Imperialism, New York, 1994, kül. 7skk.
9 A népi és az orientális világ furcsa keveredésére figyelt
fel David Van Reybrouck is: Állatkertek Párizstól Isztambulig, in: Lettre
50 (2003), www.c3.hu/scripta/lettre/lettre50/reybrouck.htm
10 Az Állatkert és a Nagyszikla történetőről lásd: Kis
Péter, Persányi Miklós, Szabon Márta: A hegy gyomrában, in: Építészfórum,
2010. május 13., http://epiteszforum.hu/node/15926; az ember-kiállításról:
A Másik, szerk. Földessy Edina, Szántó Diana, Budapest, 2008., ill. www.zoobudapest.com/konyvtar/tortenelmunk
11 Vö. Feischmidt: I. m., ill. Dánél Mónika: Kihordó természet,
kultúra, nők – belső gyarmatok. Kortárs magyar filmek posztkoloniális olvasatai,
Metropolis, 2011/3., 56–65. Ezzel párhuzamosan megjelent egy másik, de
sztereotípiáiban részben hasonló, xenofób erdélyi-kép, amely az erdélyi
magyarokban elsősorban a munkaerőpiacot fenyegető idegeneket, „románokat”
lát, és különösen a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás
kapcsán került át a magánszférából a közbeszédbe (vö. Feischmidt Margit
írását, in: Kisebbségkutatás, 2005/1., www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2005_01/cikk.php?id=910#_ftn2),
de jól illeszkedett a migráns-ellenességen alapuló neorasszizmus korábbról
datálódó európai trendjébe (ez utóbbiról lásd: Étienne Balibar: Is There
a 'Neo-Racism'?, in: Uő., Immanuel Wallerstein: Race, Nation, Class, London
– New York, 1991, 17–28.).
Lettre, 86. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|