agyhártyagyulladás

mindig a dolgok logikus egymásra épülését kerestem így aztán gyakran szűkülni kezdett a tér felettem tematikák lógtak ki az átfésült rendszerekből és míg az elme lassan betudta bizonyos intellektuális emelkedésekre már nem futja ám az út miként a filmek távolodó alakjának záró sziluettje érzéseket még a képi világ mögött is nyitva hagy számára érthetetlenben is zakatolni
tudott az agy a megnyugtató fölérzésekig miként fejedben vertikálisan a lyukas fogaktól némi arcüreggyulladásig a fájdalom felnyerít s a horror élményeivel kibélelt soron kopogtatni kezd a homloklebenyek élesen lüktető bája már szorongva készíted magad az agyhártyagyulladásra
szakirodalmak és orvosok nélkül mivel az összefüggések sora idővel neuraszténiásan zaklatott harmóniává szépül saját kirakós játékaidban ezekből persze egy életre kimarad a hittan s nem  
dörgölődsz mindenféle misztikákhoz a szerelem is melynek neve természetesen legyen áldott
ellenőrizhetetlenül ott marad szemed alatt egy kupacban mindenféle zavaros politikai alkímia is szétolvad benned mint jég a napban és hiányosan bukdácsolsz az egyetlen bizonyosság felé
 

agykéreg

velőrózsa rántva majd jól kikevert sárga tartármártás rája és köretnek lehetőleg nem kiszáradt szalma krumpli vastagabbra szelt darabok pecsenyés ízű zsírokba forgatva párolás után aztán akár pulzálhat is oldalt a sokat megélt máj a gyönyör pillanatai beboltozzák a fájdalmakat így alig marad gyógyítgató fejcsóválás a nagy kompromisszumok alatt az ember nyögve lefekszik
térdét meredeken fölhúzza nagyobb kínokban a tablettákat nyúzza torkán lefelé ritmustalanul ilyenkor már a vak végzet az úr s furcsa pózban talán némi szendergés is megadatik szemhéjai alatt a parázna bűnösség eljut a nyúltagyig az agykéreg homályosan kezdi földolgozni a bátor gasztronómiai élményt s ha a görcsök után a delikvens él még hazulról hozott kies kispolgári riadalommal merenghet hogy remegő agyat evett a tény maga egyáltalán nem termel lelkében kellemet bekavar a sok biológia óra borzongva asszociál a sok koponya lékeléssel merevedett halottra és kutat magában némi lírai szálat melyben összeér szeretet és alázat s egyetlen szép élményét meg is találja ahogy anyuka bontotta a magának szánt csirke fejét kiemelve a velejét

ágyék

valahogy sosem a különben ijesztő koponya mely üres szemekkel létünk homloka izgatott ha
a piszkos műanyag netán egy igazi csontváz lett iskolai közszemlére kitéve nem érdekelt hol 
a vére a medence szimmetrikus éle vált különlegessé pedig akkor még biológiai kényszerekbe se estél nem kezdett még tüzesen mocorogni a tájék köpve ki magából valami szennyet mely
később életté válék termékeny asszonyi ölekben azóta különös rejtély rebben az előérzetekben
hogy a majdani vágyakból mi az mi visszarepül s mi alakulgat spontán egyetemes vegetatív szisztémaként legbelül ha gyakran bizseregni kezd az ágyék a nagy filozófiák útjáról ezúttal csöndesen leválnék mivel nincsenek meggyőző érveim az élvezetre és a szaporulásra milyen erők kereszteződnek mikor rád mosolyog tavaszi sarkokon a bimbózó leányka s miként válik mindez szülői trenddé ha mániákus szexuális mocorgásait az ember lassan már elfeledné bele sem gabalyodva a hasonló nembe annak történelmi bonyodalmait vezesse a jóságos szerencse
s néhány zilált aktivista hisz nemsokára minden ideológia úgyis beül feszülten az urológiára

ágykabát 

most csak úgy kettőnk között zsong a szemérmes férfilíra melynek intimitása azért sosem volt kettőnkre bízva beleszóltak a köröttünk lengő értékes szereplők s mi egymással alig jutottunk szóhoz legtöbbször talán a rendhagyó latin ragozás tétovasága lett a fő ok némi beszélgetésre
némán emelkedett közöttünk a lecsöndesített mérce míg csak apám a kínzó magányt megérte született makacssággal a kihűlt otthont el nem hagyva s bár másztam utána szorgalmasan mint a hangya a szeretetnek nem alakult jó megoldása szemében mindig ott settenkedett a hála ám biológiailag megérett a bizalmatlanságra így az operettes körítéseket rendre elkerültük szolid homályos szobákban évekig szembe ültünk és barokkosan lógott rólunk a gyászos emlékezet
míg nem kaptam egy precízen fojtogató levelet melyre a távolból zaklatottan hazaérve gondos
kezek simogatták a zöld ágykabátot az egykor kényelmes székre az asztalon pedig pedánsan sorakoztak az igazolványok az összes gyógyszer már bevéve és ő ott feküdt szépen a padlón
mozdulatlanul jelezve nekem már a csönd az úr s a szenvedés rövid utójátékát már felejtsük el

ágymelegítő

mai ízlésemben már mindennek létezik szociográfiája a megfogott anyag a betapadt emlék is
csak akkor szólít magához ha a vaskos élmény bája vagy magánya szilárdan uralja a belsőbb tereket régóta nem vagyok már kisgyerek de a kék fantáziákat nagy üres ellipsziseket mindig utáltam irigykedve is kissé persze miként lehet egyeseknek mersze meredek átlókat húzgálni 
a horizonton s mire a jelentéseket óvatosan kibontom ők már derékig ülnek a lila fantáziában
az absztrakttá higított mában mely szellem előtt sokáig magam is adóztam s vizuális terekben máig jobban izgat a holnap mint a kőkemény matériába vésett autodidakta akarat minek zord ihlete azért hogy némiképp szálljon átballag pöckösen csalárd ideológiákon míg magabiztosan megpihen mennyivel egyszerűbb volt ha jött a nagy hideg s egymásba furakodva testünk volt az ágymelegítő az emlékekben áthevített kis tégla deleje nő a rakoncátlankodó vesére mitikus
elemelkedettségre indult a körülállók szeretetbe áztatott szemverése kikerülve az elektromos rafinériákat a belül gomolygó ellentmondásokat pedig majd csak kiheveri ez a zavart század
 

ágynemű

van abban némi természetes logika is ha el-eltűnik az alacsony művészeteknek egy-egy ága
gondoljunk csak például az ágyazásra mely egykor környezetünkben ugyan nem emelkedett
az önmegvalósító alakítás föntebb stílusú státuszába de azért  ha nagymamánk megsimította
a rakoncátlankodó vastag dunyhákat s hosszan illesztgette a feje alját roppant szemfedőként borítva a hímzett ágyterítőt rája emlékezetes piramisként feszült az álmok éjszakája a reggeli madárcsicsergésbe valamikor azért mászkáltunk erdélybe jobban mondva inkább csak a társak
kik minden anakronizmust megcsodáltak nem is alaptalanul hiszen csergékre meg cserepekre 
vágytak némileg üzengetve vissza a közönyös hazának áhítattal hajtva fejet a tisztaszobáknak melyekben a túlcifrázott kellékek halma régen túlnőtte praktikus szerepét és funkciójában is
ácsingózta a nép művészetét – helyesen és most nyakunkon a modernitás hanyag eleganciája
kihúzós sufnikba van reggelente a gyűrött ágynemű behányva ha van aki behányja siralmasan 
megszűnt hát a hálók egykori csodája de a fáradt test napközben legalább van hová ledőljön