1. A helyzet, amit meg kell érteni, a következő: a lét egy horizontális vonalat hoz létre, amelyen mozog. A művészet mozdítja meg a horizontális vonalat. „Minden műalkotás vonalai megváltoztatják azt, amit horizontként értünk, ha megengedjük.” Nem az igazságról van szó. „Egyetlen műalkotás sem lehet igaz vagy hamis.” Arról lenne szó, hogy megértsük a műalkotásokat? A művészektől származó idézetek a művészhallgatók számára nem magyarázzák meg, mi a művészet. Közlések arról, miként vall valaki kudarcot, vagy miként nem vall kudarcot. A feltételekről van szó. Mit mond Nietzsche, amikor azt állítja, hogy a művészet kiinduló helyzete a „mámor”? Csak a művész érti, miről van szó. Miként juttatja el saját Énjét a művészetet lehetővé tévő mámoros állapotba? Nem a bódítószerek mindennapi használatáról van szó.

2. „Itt nem történeteket mesélünk.” (E.H.) Aki történetet vár, mindig abból indul ki, hogy van valami értelem, amit meg kellene találni. Pedig a műalkotás megmozdítja az értelmet. „A művészet az értelmetlenségben keletkezik.” Aminek az értelme önmagában rejlik, nem mérhető a jelentőség külső mércéjével. Ezért redukálja a nem értő tekintet néha a művészetet a gyerekesség szintjére, ezért állítja: „De hát ezt én is meg tudnám csinálni!” (Az elvetés enyhe formája) Tévedés! Mi az értelem, mi a szükségszerűsége, arra a filozófia tanít meg:

3. Van egy párhuzam a modern művészet és a modern (a művészettel kortárs) filozófia között: mindkettő lemond az értelem állításáról (= illusztráció), ehelyett a struktúrákat kutatja, amelyekben azután ő maga és az elvárás beleakaszkodik. A kulcsszavak: belevágni, abbahagyni, megállni, epoché. „Az absztrakció a művészetben a legtisztább formájú epoché.” Ez az, ami megfelel a „mámornak”, amiről Nietzsche a művészet előfeltételeként beszél: „kivételes állapot”, a normális jelentés érvénytelensége.

4. Nietzsche önmagává szabadítja fel az embert. Mallarmé önmagukká szabadítja fel a szavakat. Cézanne önmagává szabadítja fel a vonalat. (Vagy a színt?) Mit kezd az ember ezzel a szabadsággal? Ez a szabadság „játéktér”. A dadaisták szabaddá teszi az értelmetlenséget. Minden úszik. A művészetet hirtelenjében csinálják (Duchamp).

5. – Hiányzik az idézet – mondta egyszer Kotányi Attila a szemináriumán. Sötétben tapogatóztunk, mert nem jutott eszünkbe egy idézet, ami megvilágította volna, miről van szó. Nagyon bosszantó. Nem mintha valami lehívható tudásról volna szó, ami tanulható és birtokolható lenne, nem, mindig csak valami minimális orientációról, címszavakról, utalásokról. A kontextusból kiragadott kijelentésekről és nyelvi képekről, amelyek megkönnyítik a belátást. Belátást mibe? Saját magatartásunkba. Annak átláthatóságáról van szó, amit az ember tesz. Látni kell és belátni, mit és miért tesz, mond, gondol az ember. A címszó az összefonódás. A filozófia itt az önmegismerésre irányuló klasszikus-szókratikus felszólítás formájában jelenik meg. De ez az önmegismerés egy célra irányul itt és most: milyen állapot teszi lehetővé, hogy kinyissuk szemünket, és művészetet csinálhassunk? Milyen akadályok állnak ennek útjában? (Az, aki nem óhajt művésszé válni, az megmarad ennél, és későbbre gyűjtögeti az idézeteket és kijelentéseket.)
Melyik ez az alapvető belátás? Hogy az ember kötődik a „sémákhoz” és „horizontokhoz”. Ezt az összefonódást a hétköznapok normalitásában nem szükséges szem előtt tartani. Zöldnél átmegyünk az úton, pirosnál nem megyünk át az úton. Egyfajta automatikus észlelésre kapcsolunk. Közben megfigyelhetjük a megzavarodottakat, amint a szupermarketben egyik sorból a másikba rohannak, kutatva, melyik a gyorsabb. Higgadtan szólni kéne nekik: sehol nem gyorsabb.

6. Van egy ellentmondás az „autentikusság” és a „pszeudo-élénkség” között. „A görögök a mélyből fakadóan voltak felületesek. Minden, ami mély, szereti az álarcot.” (Nietzsche) Ez ma is érvényes. Csinálni kell. De eladnia nem szabad magát az embernek, a tartalmon nem szabad könnyíteni, nem szabad lealacsonyítani az értéket. Min lehet felismerni a „pszeudo-élénkséget”? Ez az, ami tetszik. Mi az autentikusság? Ami védekezik a tetszés ellen. Ami konstrukciós elvét önmagában hordozza. Ami nem dekoráció és retorika, vagy legalábbis megpróbálkozik annak minimumával. Nehéz ezt egy pillantással felismerni. Mire irányul e pillantás? A belső logikára, egy dolog struktúrájára. (Tehát a tárgyilagosságról van szó.) a belső struktúra felismerhető, mert létezik összefüggés, ha művek sorozatát nézzük. A művészet egy másfajta értelem kínálata, ha az észlelés paramétereit lecsupaszítjuk.

Rövid szemináriumi kijelentések

1) A művészet és a filozófia közös témája az észlelés, ha művészet és filozófia „műveléséről” van szó. „A figyelem iskolájába” lép, aki meg akarja tanulni.
2) A filozófia mondatokat, a művészet műveket kínál, amelyek a megértést a határokig elviszik, kimerítik és túllépik, mert az „intuíció” és „inspiráció boncolgatva nem érhető el. A filozófia és a művészet „azonnali”. Jól jelzi ezt a „lélekjelenlét” szó. A koncentráció állapotát kell elérni.
3) A filozófia az észlelés leírása, és felhívás az észlelés változtatására, egy „gesztus” erre vonatkozóan: kérem szépen, vegyünk egy másik perspektívát, másik magatartást, másik célt! Művészet így is létrejöhet.
4) A filozófia és a művészet absztrakciós teljesítmény, aminek segítségével megszabadulhatunk a hétköznapi absztrakciótól. Az „absztrakció” valóban „leszakadást” jelent”.
5) A filozófia tudja, hogy bizonyos távolságra áll a valóságtól. (Talán a művészet is tudja, már ha érdekli egyáltalán.) A témája az „Én” mint „állapot” és „struktúra” a valóságban, ami ily módon az ő valósága.
6) A valóság a filozófiából kiindulva nem érhető el, de azért a valóságnak van egy vélelme. E vélelem gyakorlata a „meditáció”.
7) Nietzsche az első filozófus, aki az apollóit, tehát a filozófiát, és a dionüszoszit, tehát a művészetet egyenlőnek tartja a „mámor” szintjén. Ezzel minden „pszeudo-józanságot” kizár.
8) Ami ellen a filozófiának ma irányulnia kell: lezüllünk testünkben, álmainkban, szellemünkben. Amit „életnek” nevezünk, nem más, mint „szenvedély”.
9) Ha a dekandencia, mint Nietzsche mondta, a mai normál állapot, akkor csak a filozófia és (talán) a művészet, mindenesetre olyasvalami jelent kiutat, ami nem valami „látványosság”.
10) Nem találjuk fel magunkat, így egy kis „Ént” cipelünk magunkkal keresztül az életen, s ezzel vége is, ha nem lennének utalások a „szellemire” a filozófia és a művészet által.

Anyagok

„Nincs játék szabályok nélkül és a szabályokkal való játék nélkül. Nézzétek a gyerekeket. Ismerik a szabályokat, pontosan emlékeznek rájuk, mégis állandóan csalnak, kitalálnak, kigondolnak mindenféle csalásokat. A csalás hozzátartozik a játékukhoz, játékosan csalnak, még veszekedés esetén is cinkosok maradnak. Közben új játék után kutatnak. Néha sikerrel: egy új játék jön létre, kifejlődik, játékos értelmük törés nélkül új életre kel.” (Vaneigen, Handbuch der Lebenskunst)

„Ismerik azoknak a pszichológusoknak a történetét, akik Afrika legeldugottabb zugát keresték fel, hogy egy tesztfilmet bemutassanak. A végén megkérik a nézőket, meséljék el a történetet úgy, ahogyan értették. Na igen, a háromszereplős történetben csak egyvalami érdekelte őket: az árnyak és fények játéka a fákon. Nálunk a személyek állnak az észlelés középpontjában. A szemünk előszeretettel irányul az alakokra, akik jönnek és mennek, felbukkannak és eltűnnek.” (Foucault, Der maskierte Philosoph)

„A megismerés teljes apparátusa absztrakciós és szimplifikációs apparátus – nem a megismerésre irányul, hanem a dolgok uralmára: ’cél’ és ’eszköz’ annyiban jelentősek, mint a ’fogalmak’. A ’céllal’ és ’eszközzel’ a folyamatot uralja az ember (olyan folyamatot talál ki, ami megragadható), a ’fogalmakkal’ azonban a ’dolgokat’, amelyek a folyamatot csinálják.
„Tudat – amennyiben az elképzelt elképzelés, az elképzelt akarat, az elképzelt érzés (amit mindannyian ismerünk) teljességgel felszínes! ’Jelenség’ a belső világunk is!”
„Szubjektum, objektum, predikátum – ezek a szétválasztások mesterségesek és most sémaként ráhúzzák őket minden látszólagos tényre. A téves alapvető megfigyelés az, hogy azt hiszem, ’én’ vagyok, aki valamit tesz, valamitől szenved, akinek van valamilye, tulajdonsága van.”
„Ha ’énünk’ az egyetlen lét a számunkra, amely alapján minden létet alakítunk és értünk: nagyon jó! Akkor igen helyénvaló a kétely, hogy nem egy perspektivikus illúzióval van-e dolgunk – a látszólagos egység, amelyben minden, mint egy vízszintes vonalban, összezáródik.”
„’A belső tapasztalat’ csak akkor válik bennünk tudatossá, miután olyan nyelvet talált, amelyet az individuum megért – vagyis egy állapot lefordítását a számára ismerős állapotokra –: „megérteni” számomra csupán annyit jelent: valami új kifejezésének tudása a régi, ismert nyelven.” (Nietzsche, A hatalom akarása, 503, 476, 549, 518, 479)
„Nem kell-e minden filozófiának napfényre hoznia azokat az előfeltételeket, amelyeken az ész mozgása alapszik? – hitünket az ’énben’, mint szubsztanciában, mint az egyetlen realitásban, amely alapján a dolgokat egyáltalán reálisnak tartjuk? De itt van egy korlát: maga a gondolkodásunk involválja ezt a hitet; elengedni annyit jelent: többet-nem-szabad-gondolkodni.” (A hatalom akarása, 487)

„Utam az ’igenhez’. – Filozófia, ahogyan én eddig értettem és megéltem, az ittlét irtóztató és megvetett oldalainak is az önkéntes felkeresése. A hosszú tapasztalatból, amelyet a jég és sivatag körülményei közötti vándorlások nyújtottak nekem, megtanultam mindent, ami eddig filozofált, másképp nézni – a filozófia rejtett története, nagy neveinek pszichológiája került számomra napfényre. Mennyi igazságot visel el, mennyi igazságot kockáztat egy szellem? – számomra ez vált a tulajdonképpeni értékmérővé. A tévedés gyávaság … a megismerés minden vívmánya a bátorságból, az önmagammal szembeni keménységből, az önmagammal szembeni tisztaságból következik … Az efféle kísérleti-filozófia, ahogyan én élem, kísérleti módon maga árulja el az alapvető nihilizmus lehetőségét: anélkül, hogy ezzel kijelentettük volna, hogy egy negáció, egy nem, egy nemre irányuló akarat ellenében megállna. Egészen az átfordultig el akar jutni – a világ dionüszoszi igenléséig, ahogyan az van, levonás, kivétel, kiválasztás nélkül –, az örök körforgást akarja – ugyanazokat a dolgokat, a logika és logikátlanság ugyanazon összefonódását. A legmagasabb állapot, amit egy filozófus elérhet: dionüszoszian viszonyul az ittléthez – az én erre vonatkozó formulám: dionüszoszi igenlés.” (A hatalom akarása, 1041)

„Azt hiszed, a szemed a tied. A szemed nem a tied. Úgy véled, ez a kéz a tied, de a szellemed néha nem képes megmozgatni a kezed. Azt hiszed, ez a test a tied, de néha nem tudsz megmaradni benne. Ha az arcod a tied, miért jelenik meg annyi ránc rajta az idő haladtával? Nem tehetsz ellene semmit. Az arcod nem a tied. Semmi nem a te tulajdonod, még ez a „tied” sem a tied. Fajankó, a dolgok, amelyeket magadénak nevezel, nem a tieid. Az Én, amit te Énnek nevezel, nem a te Éned. Nem létezik.” (Sokei-an, Übertragung des Zen)

„A testünk valójában nem a mienk. Életünk gyakorta változik az idő és a körülmények függvényében, sohasem marad statikus. Számos dolog elmúlik, melyeket soha nem látunk többet. Szellemünk ugyancsak állandóan változik. Néhány ember csodálkozik.”
„Néha a szellem felülmúlja a szavakat. Néha szavak múlják felül a szellemet. Néha a szellem és a szavak önmagukat múlják felül. Néha nem maguk múlják felül magukat.
Ha éjszaka alszunk, és a párnáért nyúlunk, nem léteznek a megkülönböztetés gondolatai.” (Dógen: Shobogenzo)

„Így marad (…), a dolgok jelenvalólétét (amelyekből mégiscsak még benső értelmünk megismerésének anyagát is szerezzük) magunkon kívül pusztán hit alapján kell feltételeznünk. S ha valakinek eszébe jut, hogy ezt kétségbe vonja, nem szolgálhatunk neki kielégítő bizonyítékkal.” (Kant, A tiszta és kritikája)

„A gondolkodás nem ragad meg mást, mint lényeg nélküli burkot. Ha akár csak egy pillanatig is gondolkodásod vezérel, akkor elveszel a nem-valami ürességében, amelynek változása és amelynek múlandósága teljességgel a te tévedésedből ered.” (Seng-t’san)

„Megértést keresni szavak által annyit tenne: bottal ütjük a Holdat, a cipőt vakarjuk, ha a lábunk viszket. Mit szándékozol elérni ezzel?” (Huang-po)

„Ha Buddha mondja: Meg kell értenetek, mit jelent a ’rupa’, a fenomenális jelenség, akkor tulajdonképpen a valóságról beszélt, az EZ-ről (szanszkrit: tatha, japán: immo, ’úgy-lét’). Tudjuk, hogy valami valóban létezik – ez a létező, vagy segítségképpen valóság. A valóságot nem lehet szavakkal leírni. Egyszerűen ’Egy’. Ha szeretnétek megpróbálni a valóságba belépni, össze kell szednetek agyatokat, és el kell hajítanotok, éppígy fizikai testeteket. Nincsen út, amin a valóságba lehetne lépni, kivéve az intuíció útját. Az intuíció az egyetlen bejárat, az egyetlen remény: általa lehet a valóságot közvetlenül elérni. A valóság nem álom, nem távoli vidék, nem ég. A valóság itt van és mindenütt. EZ a valóság. Buddha összes tanmeséjében nem beszélt másról, mint a valóságról. A szanszkritban Buddha magatartását vagy állapotát úgy nevezik, ’tatha’. ’Tatha’ pedig nem mást jelent, mint EZ, AZ. Szavakkal nem lehet elmagyarázni. Ez az abszolút igazság, a valóság állapota. Nem lehet megmagyarázni és nem lehet megérteni, az emberi intellektus nem tudja megragadni. De van rá egy találó kifejezés, egy abszolút „szó”, ami a jelentését közvetíti: ez a ’hallgatás’. Ez a hallgatás egy létállapot. ’Ez a buddhizmus valódi sarkalatos pontja.’” (Sokei-an)

A legfőbb, amit az ember a buddhizmusban elérhet, az a koncentráció, minden körülmények között. Ha lehetőséged adódik a gyakorlásra, végezd el a gyakorlatokat, ha a lehetőség véget ér, maradj nyugton. Semmi nincs, amit ki lehetne mondani vagy be lehetne bizonyítani. Ha több lenne, az nem lenne a valóság. A szavak viseltes függönye a jelen fölött cafatokban lebeg. Szörnyű érezni, hogy az, amivel az ember bír, elmúlik. A tulajdonhoz való ragaszkodást ráadásul csak abból a vágyból lehet megmagyarázni, hogy olyasmit keresünk, ami talán tartós lenne. Tudtok mérni valamit, ha az üres égboltra néztek? A keleti égbolt mérhetetlen, a nyugati égbolt mérhetetlen, az üres égbolt mérhetetlen. Ha az égbolt tiszta, mindent elfeled az ember, a gondolkodás megszűnik.” (Sokei-an)

             Mesés Péter fordítása