Alexandra Laignel-Lavastine
Európa felülről és alulnézetből
A civilek Európája
PÁRIZS – Európának ismét a szakadék szélére kellett sodródnia ahhoz,
hogy végre valahára a franciaországi elnökválasztási kampány egyik központi
kérdésévé váljon. Az európaiaknak, elsősorban a nyugat-európaiaknak rá
kellett döbbenniük, hogy ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset, amely
a második világháború tömegsírjaiból és a nácizmus elleni küzdelemnek az
emberiség történelmében páratlan politikai tapasztalatából született, a
káoszban való elmerülés fenyegeti. De ahogy azt Václav Havel a néhai cseh
ellenzéki megállapította: „Néha le kell ereszkedni a verem aljáig, hogy
láthassuk a csillagokat.” Bizonyos értelemben ez a jó oldala annak, hogy
Európa ilyen drámai módon tért vissza a világpolitika színpadára.
A rossz pedig az, hogy miközben tekintetünket a bürokrácia Európájára,
a kormányok és az adósságválság Európájára szegezzük, elfelejtkezünk a
lényegről: az európai ügy demokratikus vetületéről. Másképpen szólva a
civilek Európájáról, melynek eszméje főleg a keleti végeken aktivisták
százait mozgósítja. Kelet-Lengyelországtól Boszniáig, ebben az egykor etnikailag
oly sokszínű, de a 20. században az emberiség valaha volt legvéresebb konfliktusai
által többször feldúlt régióban művészek, írók, színészek, zenészek vagy
éppen korábbi ellenzékiek a rivaldafényektől meglehetősen távol építik
nap mint nap Európát azáltal, hogy megpróbálják ténylegesen közelebb hozni
egymáshoz az ott élő közösségeket és kisebbségeket. És mivel Európának
azon a felén az embereket talán kevésbé rendíti meg a „legjobb adósosztályzat”
minősítésnek az esetleges elvesztése, leginkább ott találkozhatunk olyan
értelmiségiekkel is, akiket lelkiismeretük a populista pártok térnyerésével
szemben azonnali cselekvésre sarkall. A magyarországi események rámutatnak
arra, hogy az Uniónak mennyire nem sikerült megfékeznie a nacionalizmust.
Új európai Agora
Az utóbbi hetekben tapintható volt Brüsszelben a távolság, amely a
bürokrácia Európáját elválasztja a civilek Európájától. Erre jó példa az
a fantasztikus nemzetközi fórum, melyet Új európai Agora (The New European
Agora) címen rendeztek az európai kulturális párbeszéd témakörében néhány
lépésnyire a Brüsszelben működő európai intézmények székhelyeitől. Az eseményt
övező érdektelenséget jelzi, hogy egyetlen újságíró vagy eurobürokrata
sem tisztelte meg jelenlétével a fórumot. Az öreg kontinens négy sarkából
összesereglett mintegy száz értelmiségi öt napon keresztül szenvedélyes
vitákat folytatott arról, hogy milyen akciók révén segíthetnék Európát
a belső kommunikációs nehézségek leküzdésében. Tették mindezt a legkülönbözőbb
minőségükben, ki civil szervezet elnökeként, ki alternatív kulturális egyesület
képviselőjeként. A találkozót a Franciaországban alig ismert Borderland
Foundation (Fundacje Pogranicze) azaz a Határvidék alapítvány szervezte,
melynek munkatársai egy észak-kelet lengyelországi kisvárosban, Sejnyben
telepedtek le, közel a litván, fehérorosz és ukrán határhoz. Az alapítvány
elnöke, Krysztof Czyzewski rendkívüli személyiség, színész, költő és esszéíró
egy személyben, aki az Egyesült Államokban óriási népszerűségnek örvend,
és akinek 1989 után a hozzá hasonló „eszmék gyakorlóinak” a közreműködésével
sikerült egy lenyűgöző hálózatot létrehoznia. A cseh filozófus Jan Patočka
kifejezésével élve igazi „lázadók közössége” ez, melynek egyetlen célja
újjáépíteni a hidakat a tegnap még egymással szemben álló etnikai, vallási
és nyelvi csoportok között. A kezdeményezés kulcsa a Jerzy Grotowski színházából
kölcsönzött „aktív kultúra” fogalma, amely a térség lakóinak tevékeny mozgósításán
alapul. Az egykori Szolidaritás-aktivista Czyzewski a térséghez kötődő
olyan zsidó gondolkodók védnöksége alá helyezte vállalkozását, mint a lembergi
származású Martin Buber, a kaunaszi Emmanuel Lévinas vagy a Csernovicban
született Paul Celan.
Miben is áll az Európa tucatnyinál is több határ menti régiójában annyi
lelkes hívet maga mellé állító bordercrossing (határátlépés) fogalma?
Miután megalapították saját színi tanodájukat, valamint zene- és tánciskolájukat,
a kiváló outsiderek számára az a nap jelentette a fordulópontot, amikor
az alapítvány székhelyéül is szolgáló, frissen felújított zsinagógában
találkozót szerveztek, amelyre a régióban élő összes nemzetiség képviselőit
meghívták, beleértve a romák képviselőit is. Az elképzelés az volt, hogy
az idők során talán először egy helyen gyűljenek össze és ki-ki elmesélhesse
a saját történetét. Czyzewski annak idején turnézott Grotowskival Közép-Ázsiában,
volt tehát tapasztalata a történetek, népszokások és népdalok gyűjtése
terén. Az eredmény azonban minden várakozását felülmúlta. Amikor ő és csapata
úgy húsz évvel ezelőtt megtelepedett a környéken, minden egyes etnikai
csoport a saját narratíváját próbálta előtérbe helyezni, és gyanakodva
méregette a Varsóból lakókocsikkal érkező alternatívokat: „Visszajönnek
a zsidók!” – lehetett hallani innen-onnan. Azóta a régió számos lakója
tartja magát „határvidékinek”, büszkén vállalva multikulturális örökségüket.
Ebből a csodálatos, többgenerációs és soknemzetiségű kísérletből időközben
számos kezdeményezés nőtt ki. Elég csak az alapítvány által működtetett
könyvkiadót és a fantasztikus multimédiás dokumentációs központot megemlíteni,
az európai roma népzenészek számára létrehozott alkotófalut, vagy éppen
azt a folyton megújuló színházi előadást, melynek szövegkönyvéhez minden
nemzedék hozzáírja a maga történetét. Egyfajta kísérleti krónika ez, amely
e peremvidék történetét próbálja elmesélni, és amelyről nem véletlenül
juthat eszünkbe Peter Brook Mahábháratája.
Miközben napjainkban a retorika szintjén mindent mindenáron meg akarunk
„újítani”, beleértve Európát magát is, addig néhány európai megunva a várakozást,
nélkülünk látott hozzá a felfeslett társadalmi és kulturális szövetek „újraszövéséhez”.
A tét az európai egyetemesség és pluralizmus életre keltése. Avagy annak
a kérdésnek a megválaszolása, hogy miként meríthetnénk ismét annak a két
legnemesebb tradíciónak a szellemiségéből, amely végső soron létrehozta
Európát, a felvilágosodás szellemiségéből – nem annyira önhitt haladáspártisága,
mint az általa meghonosított kulturális párbeszéd és kritikai szellem miatt
– és a romantika szellemiségéből – nem annyira nacionalizmusa, mint a kulturális
örökség sokszínűségének tisztelete miatt. Ezen a téren a bürokrácia Európája
tanulhatna a civilek Európájától. A rendezvényt a szervezők az utóbbi
évtizedek egyik legkiválóbb európai gondolkodója, az irodalmi Nobel-díjas
Czeszlaw Miłosz emlékének ajánlották, aki művein és közéleti szerepvállalásain
keresztül mindvégig „a Baltikumtól az Adriáig terjedő föderatív Európa”
eszmeiségéért harcolt. Mára úgy tűnik, hogy a Nyugat is eljutott erre a
felismerésre, de mint mindig, most is jókora lemaradással a Kelet felvilágosult
értelmisége mögött.
VARGA CSABA FORDÍTÁSA
Lettre, 85. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|