A lengyel olvasó Nádas Péter nevével először 1968-ban találkozhatott, amikor is (Krystyna Pisarska fordításában) megjelent a „Kertész” c. elbeszélése a „Mandarin a híres vagány” című, huszonkét magyar novellát tartalmazó kötetben. Kerényi Grácia, az elbeszélések kiválasztója, a könyv végén röviden bemutatta a szerzőket, akik, mint hangsúlyozta, főleg katolikus írók vagy olyan írók, akiknek műveit mély humanizmus hatja át. Megemlíti, hogy az antológiában szereplő írók közül a legfiatalabbak – Nádas Péter és Pályi András. Nádas, aki elbeszéléseivel Magyarországon 1965-ben debütált, Kerényi szerint rendkívüli társadalmi érzékenységgel rendelkezik.(1)  
1973 áprilisában a Nowy Wyraz című fiatal írók irodalmi havilapja mutatott be néhány fiatal magyar írót, költőt. Közöttük szerepelt Nádas Péter is, akinek az „Élveboncolás” című elbeszélését Hanna Kuźniarska fordításában közölték. Nádason kívül megjelent még egy-két írás Nádasdi Éva, Tandori Dezső, Bálint István, Oravecz Imre, Petri György, Ajony-Fach Árpád, Kovács István, Szentjóby Tamás, Legéndy Péter, Szerb János és Ungváry Rudolf tollából, főleg Kerényi Grácia fordításában. Ő válogatta a műveket és röviden be is mutatta a magyar írókat. Nádas Péterről azt olvashatjuk, hogy a fiatal magyar regényíró nemzedék egyik legkiválóbb képviselője, aki újságíróként és fotóriporterként dolgozott. Az első könyve (amely két hosszabb elbeszélést tartalmazott) 1967-ben, majd több elbeszélése 1969-ben jelent meg. Elbeszéléseiben akkoriban a magyar próza narratív hagyományait folytatja: éles társadalomkritikát gyakorol és szatirikus szemléletmód jellemzi, amely főleg az uralkodó osztály hipokrízise és ügyefogyottsága ellen irányul. Később egy spekulatív-reflexív korszakon ment át, prózájában egyre sűrűbben jelentek meg bizonyos célzások és különböző víziók. Kerényi Grácia hangsúlyozta, hogy nemsokára megjelenik Magyarországon egy új, ebből a korszakból származó Nádas-kötet, amelyik a bemutatott elbeszélést is tartalmazni fogja.(2)  Ez volt talán az első Nádasról szóló részletesebb ismertetés, amely Lengyelországban megjelent. 

 Nádas Péter nevét Andrzej Sieroszewski 1978-ban említi meg a magyar irodalomról írt tanulmányában, amely a Polonistyka című folyóiratban látott napvilágot. Azt írta benne, hogy a hatvanas és hetvenes években Magyarországon sok érdekes könyv született, amely a pár évtizeddel korábbi nemzeti múlttal való leszámolásnak vélhető. Az 50-es évek első feléről szóló  „közös lelkiismeretvizsgálatnak” tekinthetjük szerinte az olyan műveket, mint pl. Sánta Ferenc „Húsz óráját” (1964),  Somogyi Tóth „Gabiját” (1969), Gáll István „Ménesgazdáját” (1976) és a fiatal Nádas Péter „Egy családregény vége” c. regényét (1977).(3) 
Hat évvel később, 1979-ben a Literatura na świecie című irodalmi havilap májusi számában részlet jelent meg a legismertebb Nádas regényből, az „Egy családregény végé”-ből (összesen 40 oldal) – Maria Salapska fordításában. Ugyanebben a számban olvashatjuk a „Családi kép, lila alkonyatban” című elbeszélést is. Nádasról nem sokat írtak ebben a lapban, csupán egy mondat jelent meg róla, hogy 1942-ben született és hogy magyar prózaíró. Figyelemre méltó viszont a Literatura na świecie e számában közölt „Beszélgetés a fiatal magyar prózáról” c. interjú, amelyet Maria Salapska készített Dobai Péterrel, Marosi Gyulával és Nádas Péterrel. Salapska az interjú elején röviden bemutatta a riportalanyokat. Hangsúlyozta, hogy nagyon különböznek egymástól. A legidősebb közülük – Marosi Gyula, 1941-ben született, „kissé félénk, de csak az életben”, mert a műveiben – vizsgálódó, érdeklődő „realista-pszichológus, támadó, elemző, aki irgalmatlan következtetéseket von le”. Nádas Péter saját magáról azt mondta, hogy a „mondattan mániákusa”, rendkívül precíz a műveiben használt nyelvet illetően. Szerinte, az ember életében a legfontosabb a „titokhoz való jog”.  (4) A legfiatalabb – Dobai Péter, 1944-ben született, és a fiatal prózaírók közül a legellentmondásosabb. „A művei ugyanannyi elragadtatást mint támadást idéznek fel. Azt mondják róla, hogy közvetlenül az agyakhoz szól.”(5)  Mindhárman a hatvanas években debütáltak. Állítólag Magyarországon a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek elején több mint 80 prózaíró debütált, akiktől kb. 200 könyv jelet meg. Nádas szerint nem biztos, hogy a kiadott könyvek minősége jó, szerinte kevés az igazán kiváló mű és ezért nagyobb szerepe kell legyen a kritikának, de ez sajnos nem tud objektívan értékelni. Az írók panaszkodnak a kritikusokra, akik folyton össze akarják hasonlítani az új nemzedéket az előbbivel, pedig a fiatal prózaírók másképpen írnak, más témákkal foglalkoznak, de ez még nem jelenti azt, hogy műveik rosszabbak lennének, elmaradnának a régiektől. Nádas ebben a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a próza formája, mert a „legkiválóbb, legmélyebb tartalmat, ha erőtlen formában nyújtunk az olvasónak, akkor képtelen lesz azonosulni a művel”. (6)  Mint mondja, számára nagyon fontos tényező a „mondat felépítése, és a szövegszerkesztés. Ennek autentikusnak, valószínűnek kell lennie, mert akkor bensőségessé válik, mint az alkotó lehelete.” (7)  A fiatal prózaírók nem akarnak úgy írni, mint az előző nemzedék. Nádas szerint ahhoz, hogy értékelni lehessen azt, ami az ő nemzedékében a legjobb és legjellemzőbb, legalább tíz évre lesz szükség. Az interjú végén Nádas megemlíti, hogy Esterházy Péter minden bizonnyal hamarosan bekerül a legjobb fiatal prózaírók közé,  mert az eddigi munkássága nagy felfordulást csinált a kortárs magyar irodalomban. (8)  Most az idő távlatából elmondhatjuk, hogy beigazolódott meglátása. Abban is igaza volt, hogy Esterházy műveit „ördögien nehéz” lesz más nyelvre lefordítani. (De szerencsére akadtak olyan műfordítók, mint pl. nálunk Teresa Worowska, akinek ez sikerült).
Még ugyanabban az évben, 1979-ben megjelent egy újabb, magyar elbeszéléseket tartalmazó antológia „Happening” címmel, amely a fentebb már említett, „Családi kép, lila alkonyatban” című Nádas novellát is tartalmazta. 
Három évvel később, 1982-ben a „Ház ajtó nélkül” c. magyar novellaválogatásban, még egyszer megjelent Nádas „Kertész” című elbeszélése. Az Elżbieta Cygielska-Guttman által írt bevezetésben azt olvashatjuk, hogy a hetvenes évek végén a fiatal magyar próza jelentősen eltávolodik az eddigi politikai-társadalmi témáktól. Az új nemzedék, amelyhez Nádason kívül Császár István, Czakó Gábor, Marosi Gyula, Esterházy Péter, Spiró György és Lengyel Péter tartozik, újfajta érzékenységgel és modern írói technikával rendelkezik. De az ebben az antológiában közölt „Kertész” című elbeszélésével Nádas még a klasszikus magyar novella hagyományainak hódol.(9) 
A „Ház ajtó nélkül” című antológiáról az 1982-es Rocznik Literacki-ban (Irodalmi évkönyvben) is olvashatunk. A magyar irodalomról Elżbieta Cygielska-Guttman ír, aki az évkönyvben is hangsúlyozta, hogy az új elbeszéléskötetben bemutatott szerzők közül Nádas képviseli a legfiatalabb nemzedéket.(10) 
Az igazi fordulópontot Nádas Péter műveinek lengyelországi fogadtatásában az „Egy családregény vége” című művének a megjelenése jelentette 1983-ban. A művet Stefan Pęksa fordította lengyelre. 
Az első, lengyelül megjelent Nádas-regényről Andrzej Sieroszewski az 1983-as Rocznik Literacki-ban azt írja, hogy az író gyerekszemmel mutatja be a világot, pontosabban az 50-es éveket, amelyek kegyetlenek és egy gyerek számára teljesen érthetetlenek és felfoghatatlanok voltak. Sieroszewski szerint Nádasnak sikerült behatolnia az emberi lélek és szellem legmélyébe, s ezzel egy időben sikerült szociológiai elemzést is végeznie irodalmi eszközök segítségével.(11) 
Az 1984-es Nowe Książki (Új könyvek) című folyóirat áprilisi száma borítóján az író fényképe szerepel. E számban négy cikk is megjelent, ahol Nádasról és a kortárs magyar irodalomról olvashatunk, többek között egy beszélgetés az íróval. A borító hátsó oldalán az „Egy családregény végé”-nek az ismertetése, egy rövid Nádas-életrajz és eddigi munkásságának bemutatása szerepel. A regény elemzése a B. Gáspár Judit „Paradoxon vagy önmagad szemében...” című cikkéből (Mozgó Világ, 1983. 11. sz.) és Kis Pintér Imrének az Élet és irodalom c. hetilapból vett idézetével kezdődik. Mindketten hangsúlyozták, hogy ez a regény hagyományfolytató, olyan formában íródott, amely egyszerre érzéki és absztraktív, mitikus és történelmi, egyszerre elemző és összegző. Majd azt olvashatjuk, hogy az 1977-ben kiadott Nádas-regénynek nagy sikere volt Magyarországon, napok alatt elfogyott a könyvesboltokból, és röviddel megjelenése után, új kiadásban, nagyobb példányszámban ismét kiadták. Az első fordítások német, svéd és norvég nyelven jelentek meg. A cikk szerzője (aki az I.K. betűk mögé rejtőzik), Duró Győző esszéjére hivatkozva különös figyelmet fordított  Nádas drámáira. Felsorolta a trilógiát alkotó műveket: a „Takarítást”, a „Találkozást” és a „Temetést”. Radnóti Zsuzsa után kiemelte, hogy e drámákban elénk tárulnak az „emberi lélek tudatos és tudatalatti régiói”.(12) . A cikk írója Nádast az akkori magyar dráma egyik legkiemelkedőbb egyéniségének nevezte, aki az említett művekben a hagyományokat és szertartásokat bemutatva új dramaturgiát és új színházi stílust teremtett, amely által  kiemelkedik az eddigi magyar drámaírók sorából. 
Figyelemre méltó a Nowe Książki említett számában közölt „Értékek és választások” című Nádassal készített interjú, amelyet Andrzej Bernat 1983 decemberében készített. Arra a kérdésre, hogy ki volt Nádas mestere, a magyar író bevallotta, hogy nem tud egy konkrét nevet mondani. Az ő nemzedéke nem szívesen hivatkozik elődökre, mert túl gyakran próbáltak rájuk kényszeríteni különböző neveket.(13)  Az  „Egy családregény végé”-ben az ősi, európai kultúra hagyományaiból merítve a meséhez fordult. A mesének mindig pozitív jelentése volt, és a sok negatív jelenség közepette is pozitív maradt. Az író direkt a gyermeki  perspektívát vonta be a regénybe, mert szerinte csak egy gyerek tudja elköteleződés nélkül szemlélni a világot. Azt, ami Közép-Európában az 50-es években történt, nehéz elfogultság nélkül elfogadni, nehéz róla objektívan írni. Csak a gyerek optikáján keresztül lehetett viszonylag objektívan bemutatni a hagyományokat és a legújabb történelmet. A mesének viszont, Nádas szerint, az az előnye, hogy jókra és rosszakra igyekszik osztani a világot, és ennek köszönhetően könnyebb elfogultság nélkül ítélkezni. A régi hagyományokban az erkölcsi értékrendszert keressük, ezért van olyan fontos szerepük az életünkben. Nádas hangsúlyozza az interjúban, hogy a nemzedéke által írt művekből hiányoznak az apák,  viszont viszonylag nagy számban jelennek meg a bölcs nagypapák és nagymamák. Ez azt jelentheti, hogy nemzedéke közvetlen konfliktusban van az apák generációjával és a velük kapcsolatos történelmi helyzettel. Viszont ebben a nemzedékben nagyra becsüli azokat az írókat, akik 1956-ig, 1957-ig kénytelenek voltak hallgatni.(14)  Arra a kérdésre, hogy milyen írói credója van, Nádas azt válaszolta, hogy ő csak „mondatokat ír” és hogy nincs credója. Véleménye szerint a magyar irodalomban a próza lassan elfoglalta a költészet helyét, amely eddig uralkodott. Ez nagyon fontos, mert ez azt jelenti, hogy a társadalom megérett arra, hogy a saját problémáit ne csak az érzései és intuíciója segítségével lássa, hanem sokkal tágabb perspektívából. Az interjú végén Nádas Péter elmondta, hogy hét éve már egy új regényen dolgozik (az „Emlékiratok könyvén”), és igyekszik érett emberként gondolkodni, és ahogy ezt bevallotta, ez nagyon fárasztó.(15) 
Ugyancsak a Nowe Książki hasábjain jelent meg Leszek Hensel tollából a „Nádas Péter családregényének margójára” című cikk. A szerző bemutatja Nádas nemzedékét,  a „70-es évek generációját”, akikhez Nádason kívül a többi között Simonffi András, Császár István, Czakó Gábor, Balázs József, Lengyel Péter, Ördögh Szilveszter, Spiró György és Esterházy Péter tartoztak. Hensel szerint ez az új nemzedék nagyban különbözik az előzőtől, a kortárs írók teljesen más tapasztalattal rendelkeznek. Nem voltak tanúi az első kommunista kormány megalakulásának, az 1956-os forradalomkor még gyerekek voltak. Az előző írónemzedék képviselői az életrajzukban nemegyszer öt, hat szakmáról írtak, a mostani írók többsége gimnáziumba járt, felsőfokú végzettséggel rendelkezik, lehetőségük volt megismerni a nyugati irodalmat.(16)  Hensel röviden ismerteti a fenti írók munkásságát. Hangsúlyozza, hogy az „Egy családregény vége” című könyv megjelenése nagy irodalmi eseménynek bizonyult. Szerinte a szerkezetében van valami, ami „ijesztő és rafinált”. Érződik benne Proust hangja. A nagypapa egy végtelen bibliai példabeszédben elmeséli az unokájának egy zsidó család többszázados történetét. Az, ami fennmaradt – közös családi bölcsességgé alakult. A könyvet olvasva az a benyomásunk, hogy egy „thrillerrel van dolgunk”.(17)  „Ártatlan gyerekjátékok a kertben, egy nagy, majdnem üres ház, amelyben a nagymamák felnevelik az unokájukat, a ritkán megjelenő apa alakja, aki a hatalmi apparátusában dolgozik; mindez a titokzatosság és rémület hangulatát idézi.” Hensel is utal arra, hogy a kortárs magyar írók gyakran élnek azzal a gyakorlattal, hogy az ötvenes éveket a gyermek szemével mutassák be. Ez nemcsak Nádasnál, hanem pl. Czakó Gábornál, Lengyel Péternél és Oláh Jánosnál is így van. A gyereknek nem kell mindent megértenie, amit lát, nem próbál mindent magyarázni, talán ezért objektívabban fogja fel a valóságot.(18) 
A Nowe książki e számában, még egy könyvismertetést találunk, a már említett, 1982-ben megjelent „Ház ajtó nélkül” című (lengyel nyelvű) magyar novellaválogatás ismertetését, amelyben ismét szerepel a „Kertész” című elbeszélés. A cikk szerzője, Joanna Matlak hangsúlyozza, hogy az új novelláskötetben, amely a tartalom és a forma szempontjából is sokrétű elbeszéléseket tartalmaz, két fő motívum szerepel. Az egyik az 56-os eseményekre és a közvetlenül utána következő időszakra vonatkozik, a másik a kortárs magyar élet erkölcsi és társadalmi problémáira utal. Matlak röviden ismerteti az antológiában szereplő magyar írókat és novelláikat. Nádasról azt írja, hogy rendkívül érzékeny az ember erkölcsi és környezeti kérdéseire. „Saját kifejezésformát keres, amely megfelelő lesz a tartalom átadására. Hangsúlyozza, hogy az irodalmat aszerint szoktuk értékelni, hogy (…) mennyire autentikus”.(19)  Az, hogy szociológiai szempontból mennyire felel meg a valóságnak, az kevésbé fontos. A műben esztétikai értékként megnyilvánuló személyi szabadság – hagyományos értékmérő.(20) 
Hosszabb hallgatás után, 1989-ben Nádas Péter neve megint felbukkan a Literatura na świecie című folyóiratban. Három évvel az „Emlékiratok könyve” magyarországi kiadása után, egy hosszabb (25 oldalas) részletet olvashatunk az „Egy antik falikép leírásából” Elżbieta Sobolewska fordításában.(21)  Ugyanebben a számban megjelent még a Mese a tűzről és a tudásról Sylwia Sobiepan lengyel fordításában(22)  és Sobolewska cikke az „Emlékiratok könyvéről” - „Hallgatással fogadott konfesszió” címmel. Sobolewska röviden ismerteti a művet. Megemlíti, hogy Nádas több mint tíz évig, egy eldugott faluban dolgozott ezen a nagyregényen. A több mint hatszáz oldalas mű három, látszólag külön vonulatból áll. A regény központi szereplője névtelenül van jelen a műben, de sejteni lehet, hogy azonos a szerzővel. Sobolewska szerint ez a regény – a nemzedék vallomása, az összegabalyodott emberi sors elemzése. A huszadik század emberének szellemi válságát és élettapasztalatát, bizonyos társadalmi konvenciók aktuálisságát és elavulását mutatja be, de közben fontos szerepet játszik a nemzedéki identitás, a származás és a hagyomány kérdése is.(23)  Az „Emlékiratok könyve” szerinte igazi szellemi nyitottságot, befogadói műveltséget igényel. Egy olvasásra nehéz alaposan értelmezni, ahhoz többször is el kellene olvasni. Talán ezért van, hogy két évvel a mű megjelenése után a kritikusok még mindig hallgatnak. Tehát, ahogyan a cikk címe mondja, igazi „hallgatással fogadott konfesszióról” van szó. A Literatura na świecie e számában olvashatunk még egy ismertetést Nádas Péterről, amely sokkal hosszabb,  mint az 1979-ben megjelent számban lévő. Fel vannak sorolva az eddig megjelent művei,  utolsóként az „Emlékiratok könyve” szerepel. A szöveg szerint „Nádas mélyen pszichologizáló prózát alkot, rafinált művésziséggel összesíti a műveiben a szociológiai elemzést és a mitológiai világlátást.” Az aktuális problémákra és felfigyel, művei témájául nemegyszer szolgálnak az ötvenes évek tragikus és emlékezetes eseményei.”(24) 
A következő Nádas-regényre sokáig kellett várni Lengyelországban. Csak 1998-ban jelent meg a „Szerelem” című könyv Elżbieta Sobolewska fordításában.(25)  1998 decemberében a Nowe Książki havilapban olvasható a „Moldvánál és a Dunánál” című cikk, amelyben Ewa Nowacka ír három, nemrég kiadott könyvről (Vlastimil Třešňák „Romulus és Remus”, Esterházy Péter „A szív segédigéi” és a „Fuharosok”, valamint Nádas Péter „Szerelem”). Mindhárom ugyanannál a kiadónál jelent meg. Nowacka bevallotta, hogy nincs elragadtatva Nádas könyvétől. A „posztmodern modorra jellemző” „ügyes irodalmi konfekciónak” nevezi. 
„Két ember egymás iránti elragadtatásának lassú kibontása a regény, mely az események fejlődése szempontjából statikus ugyan, de a szerző lelkében végbemenő történéseket illetően tele van ki nem mondott, a sorok között megfogalmazott tartalommal.”
„Talán igazságtalan dolog Nádas írását irodalmi fércműnek nevezni, de ilyen hiperérzékenységet imitáló, exhibicionista modorban tálalt formai manővereket az irodalmi műhelyek pattanásosbőrű kamasz résztvevői szoktak alkalmazni  (…)”(26) 
Néhány évvel korábban, 1995-ben, az egyik legnépszerűbb lengyel napilapban – a Gazeta Wyborcza-ban, közölték Nádas Péternek A látszat zavaros forrásainál c. lipcsei beszédét, amit az európai megértésért elnevezésű díj átvétele alkalmából mondott el. A szöveg Wojciech Maziarski fordításában jelent meg. Az újságban benne van Nádas fényképe is, egy rövid ismertetést olvashatunk az íróról, amelyből többek között megtudhatjuk, hogy 1995-ben a Lipcsei Könyvvásár Nagydíját nyerte.(27) 
2003-ban a „Kortárs magyar dráma antológiájában” megjelent lengyelül Nádas „Találkozás” című drámája. Nádas neve Hamvai Kornél, Kárpáti Péter, Spiró György és Tolnai Ottó társaságában szerepel.(28)  
Az utolsó Nádas Péterrel kapcsolatos publikációt egy krakkói folyóiratban találtam, amelynek címe Autoportret – pismo o dobrej przestrzeni  (Önarckép – a jó térség lapja). A 2008/3. szám témája – „A halál Közép-Európában”. Ebben jelentek meg részletek Nádas Péter „Saját halál” című elbeszéléséből. A szöveg végén olvashatjuk, hogy a közölt elbeszélés nem más, mint az író beszámolója a halál utáni tapasztalatáról, visszaemlékezés szívinfarktusára, a szív leállása utáni reanimációra, a három és fél percig tartó klinikai halálra. Mindez 1993 áprilisában a budapesti Szent János kórház intenzív osztályán történt. A szöveg mellett néhány vadkörtefa fényképe is látható, amelyet maga az író készített. 
 

Lábjegyzetek 

  1. Kerényi Gracja, Nota biograficzna i bibliograficzna In: Mandaryn wielki kozak, Antologia noweli węgierskiej, Instytut Wydawniczy „PAX”, Warszawa 1968, 288 o.

  2. Kerényi Gracja, Młoda Literatura Węgierska, „Nowy Wyraz” 1973, 4. sz., 10 o.

  3. Sieroszewski, Andrzej, Tradycja i współczesność (o współczesnej literaturze węgierskiej), „Polonistyka” 1978, 3 sz, 157 o. 

  4. Dobai Péter, Marosi Gyula, Nádas Péter, Rozmowa o młodej prozie węgierskiej, az interjút készítette: Maria Salapska, „Literatura na świecie”, 1979, 5. sz., 25.o. 

  5. u.o.

  6. Dobai Péter, Marosi Gyula, Nádas Péter, Rozmowa o…op.cit., 28.o. 

  7. u.o.

  8. Dobai Péter, Marosi Gyula, Nádas Péter, Rozmowa o…op.cit., 29.o. 

  9. Cygielska-Guttman Elżbieta, Wstęp, In: Dom bez drzwi, Antologia opowiadań węgierskich, Wydawnictwo Literackie, Kraków 1982, 19-20.o. 

  10. Cygielska-Guttman Elżbieta, Literatura węgierska, „Rocznik literacki”, 1982, 613 o. 

  11. Sieroszewski, Andrzej, Literatura węgierska, „Rocznik literacki”, 1983, 654 o. 

  12. I.K. Péter Nádas, „Nowe książki”, 1984, 4. sz.

  13. Wartości i wybory, Rozmowa z Péterem Nádasem, az interjút készítette: Andrzej Biernat, „Nowe książki”, 1984, 4. sz., 21.o. 

  14. u.o. 22.o.

  15. u.o.

  16. Hensel, Leszek, Na marginesie sagi Pétera Nádasa, „Nowe książki”, 1984, 4. sz., 19.o. 

  17. u.o., 20 o.

  18. u.o

  19. Matlak, Joanna, Antologia opowiadań węgierskich, „Nowe książki”, 1984, 4. sz., 18.o. 

  20. u.o.

  21. Nádas Péter, Opis antycznego fresku, ford. Sobolewska, Elżbieta,„Literatura naświecie” 
1989,1 sz., 140-165 o. 

  22. Nádas Péter, Baśń o pożarze i wiedzy, ford. Sobiepan, Sylwia ,„Literatura na świecie” 1989,1 sz., 166-173 o.

  23. Sobolewska, Elżbieta, Konfesja przyjęta milczeniem, „Literatura na świecie” 1989,  1 sz., 175 o.

  24. Autorzy tego numeru od „A” do „Z”, , „Literatura na świecie” 1989,  1 sz., 207 o. 

  25. Nádas Péter, Miłość, ford. Elżbieta Sobolewska, Świat Literacki, Izabelin 1998. 

  26. Nowacka, Ewa, Nad Wełtawą i nad Dunajem, „Nowe Książki”, 1998, 12 sz., 45 o. 

  27. Nádas Péter, U mętnych źródeł pozorów, ford. Wojciech Maziarski, „Gazeta Wyborcza”, 1995, 116 sz., 18-19 o.

  28. Nádas Péter, Hamvai Kornél, Kárpáti Péter, Spiró György, Tolnai Ottó, Współczesny dramat węgierski, Antologia, Księgarnia Akademicka, Kraków 2003.