Közelítések
Szlovák irodalmárok 2010 januárjában (a múlt tél leghidegebb napján) Pozsonyban egy konferencia keretében próbálták áttekinteni, mely szempontok mentén közelít a Nádas-műhöz a szlovák (s a tanácskozáson részt vevő külföldi kutatók képviseletében a szélesebb közép-európai) irodalmi-kulturális közeg. Alapul ilyenkor a fordításban megjelent kötetek és azok recepciós visszhangja szolgálhat, ezeknek viszont nem természetük, hogy a forrásirodalom tényeit (pl. Nádas Péter magyar irodalomtörténeti szerepét), adatait (pl. a művek megjelenési idejét, sorrendjét) vagy szempontjait másolják. A befogadó kultúra saját igényei és kérdései szerint, s jobbára egyes műveket recipiál, valahogy úgy viselkedik, mint egy átlagolvasó.
   A tanácskozáson Mária Kusá a szlovák átlagolvasó nézőpontjából próbálta kirajzolni a Nádas-szövegek befogadásának erővonalait a rendelkezésre álló fordításkötetek alapján. A befogadást nehezítő tényezőként fogta fel a szerzői életműben eligazító (s a szlovák kiadói hagyományban egyébként elterjedt) utószavak hiányát. A hozzáférés kanálisaként emelte ki a művek közép-európai beágyazottságát, ami a szövegvilág földrajzi és kulturális terén túl a (szlovák) nyelvi rétegben is tetten érhető, pl. abban, hogy a fordítói stratégia (a szerzőit híven követve) nem magyarázza, s nem fordítja az ilyen típusú emblémákat, hanem a befogadó közeg természetes tapasztalataként számol vele. Az irodalmi megközelítések közül Mária Kusá a Nádas-mű posztmodernhez képest történő elhelyezését valamint a sajátos nádasi szövegszervező eljárásokat tartja produktívnak a szlovák recepció felől. Hangsúlyozta, hogy a posztmodern töredékességhez képest ezt a szövegvilágot valamiféle komplex világképre való törekvés jellemzi, amit a nyelvi rétegben többek között az urbánus/rurális, írott/beszélt vagy emelkedett/vulgáris típusú polaritások közti ingázás is képvisel. Továbbá az átlagolvasó számára sem tartja megkerülhetőnek bizonyos prózatechnikai megoldások értelmezését: konkrétan hogy milyen szereppel bír az elbeszélés során a testiség és a logikai-kauzális sorrendet felborító egyidejűsítés.
   A felsorolt szempontok tulajdonképpen a konferencia többi előadásának témaválasztásában vagy elemzésében is visszaköszöntek. S a szlovák Nádas-könyvek sajtóvisszhangja, vagyis a recepció publikált nyomai: a recenziók, kritikák és kisesszék is többé-kevésbé e szempontok köré rendezik mondanivalójukat. Néhol érintve, néhol viszont elkerülve a magyar irodalom kontextusának hangsúlyait.

Bibligráfiai tények
Szlovák fordításban öt könyv jelent meg a magyar írótól: a Koniec rodinnej ságy (Egy családregény vége) Katarína Králová fordításában 1999-ben, a Hamlet je slobodný (Hamlet szabad) c. esszékötet Peter Kováč fordításában ugyancsak 1999-ben, a drámákat és színházi tárgyú esszéket bemutató Upratovanie (Takarítás) szintén Peter Kováč tolmácsolásában 2003-ban, a Kniha pamätí (Emlékiratok könyve) Juliana Szolnokiová fordításában 2004-ben, legutóbb pedig a Paralelné príbehy (Párhuzamos történetek) 2009-ben, az azóta elhunyt Juliana Szolnokiová egyik utolsó munkájaként. Valamennyi kötet a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.
   Nagyjából a 90-es évek végétől esszéi, prózarészletei, interjúi révén Nádas Péternek folyamatos a jelenléte a szlovák folyóiratok hasábjain is. A Fragment c. művészeti lapban jelent meg a Náš úbohý úbožiak Sascha Anderson (Szegény, szegény Sascha Andersonunk; 1992/9) c. esszé, a prózák közül pedig a Rodinné zátišie vo fiaľovom súmraku (1997/1-2), majd részlet a Párhuzamos történetekből (2006/3-4) és a Richard Schwarzcal készült Párbeszédből (2006/3-4). 
   A Revue svetovej literatúry c. világirodalmi folyóirat az Egy családregény végéből hozott részletet (1998/3).
   A Rudolf Chmel főszerkesztésében a Kalligram Kiadónál megjelenő Os c. társadalmi-kulturális folyóirat, amelynek szerkesztőbizottsági tagjai között Nádas Péter is szerepel, rendszeresen közöl Nádas-esszéket: Svetoobčan a cap (A világpolgár és a kecskebak, 1999/11), Tajné trezory rasizmu (A rasszizmus titkos trezorjai, 2000/5), Parazitné systémy (Parazita rendszerek, 2001/1), K úmrtiu Miklósa Mészölya (Mészöly Miklós halálára, 2001/9), Revolúcia bez hlavy (Fővesztett forradalom, 2006/9-10), Potulky okolo prameňov dôvery (Kalandozás a bizalom forrásvidékein, 2009/3; www.salon.eu.sk). Itt jelent meg fordításban a Tilman – Monory jegyezte Nádas-interjú (Otázky nie sú horľavé, 2001/6), valamint egy Mihancsik Zsófia készítette beszélgetés (Demokraciu nemožno budovať na etnickom základe, 2004/9).
   A Szlovákiai Írószövetségek Egyesületének lapja, a Romboid a 2003/4 számban részletet publikált az Emlékiratok könyvéből és a Saját halálból, amit Wernitzer Júliának  az - eredetileg a Jelenkor folyóiratban megjelent - német Nádas-kritikából szemléző írása kísért. Ugyanazon évfolyam nyári számában pedig a Párhuzamos történetekből jelent meg részlet, továbbá Iris Radish interjújának a fordítása (Nazývam to blaženosťou, 2003/7-8). 
   A szlovák sajtóban napvilágot látott Nádas-interjúk esetében feltűnő, hogy inkább átvételről van szó, semmint a befogadó közeg önálló teljesítményéről. Ezt Nádas Péternek a 2010 januárjában Pozsonyban tett látogatása látszik megtörni, amelynek apropójául az említett konferenciához kapcsolódó könyvbemutató (a regénytrilógia szlovák kiadásának prezentációja) és a Saját halált feldolgozó Forgács Péter-film vetítése utáni közönségtalálkozó szolgált. A Sme napilap hasábjain jelent meg Eva Andrejčáková beszélgetése Rozumiem otcovej samovražde. Maďarský spisovateľ Péter Nádas o paralelných príbehoch života a smrti a o sile prežiť (Értem apám öngyilkosságát. Nádas Péter magyar író élet és halál párhuzamos történeteiről és a túlélés erejéről, 2010.II.4.) címmel. A Týždeň társadalmi hetilap Martin Hanus beszélgetését közölte, amely főleg aktuális közéleti problematikát: a magyar nacionalizmus külső-belső tényezőit, s csak kisebb részben irodalmi kérdéseket járt körül (Neverte fantómom – Ne higgyenek a fantomoknak, 2010/6).   

Recepciós tér
A szlovák irodalomnak a magyar iránti érdeklődése irodalomtörténetileg (és történelmileg) adott. A nemzeti öntudat fejlődési szakaszai és a szomszédkapcsolatok alakulása viszonylatában változott e figyelem modusa, előjele és intenzitása; a 20. század 60-70-es éveire, Nádas Péter első hazai köteteinek az idejére már kizárólag fordításokon keresztül, tehát közvetve bontakozhatott ki. A központilag irányított kiadói struktúrában azonban a fordításra kiválasztott szövegeknek/köteteknek kultúrpolitikai szűrőn is át kellett jutniuk, amely a prágai tavaszt követő ideológiai visszarendeződés, az ún. normalizáció idején (a 70-es évek elejétől a 80-as évek közepéig, sőt fokozatos sorvadásban egészen a rendszerváltásig) határozott (szocialista-realista) poétikai és tartalmi kritériumokat támasztott, ha ezeket a konkrét kiadói gyakorlatban jónéhány esetben (pl. Mándy, Ottlik esetében) sikerült is megkerülni. Mindenesetre a prózafordulatot előkészítő és megvalósító alkotók közül csak Mészöly Miklósnak jelent meg a rendszerváltás előtt szlovákul könyve, 1972-ben a Pontos történetek út közben (Cestovné výjavy) Karol Wlachovský fordításában.
   A 90-es évek eleji gazdaságszerkezeti átalakulás a kiadói rendszert is érintette, a nagy állami kiadók szétestek vagy magánkézbe kerültek és arculatot váltottak, mellettük azonban friss lendületű magánkezdeményezések léptek a könyvpiacra. A magyar irodalom szlovák felé történő közvetítése tekintetében alapvető jelentőségű az 1991-ben megalakult, Szigeti László igazgatta pozsonyi Kalligram Kiadó, amely a rendszerváltás utáni első időszakban elsősorban a máskéntgondolkodás termékeit, pl. Konrád György, Mészöly Miklós, Bibó István, Göncz Árpád esszéit tartotta fontosnak a szlovák társadalommal megismertetni, tulajdonképpen ebbe a sorba tartozik az 1999-ben megjelent  Hamlet je slobodný (Hamlet szabad) c. Nádas-esszékötet is. Magyar szépprózát a Kalligram 1999-től kezdve ad ki szlovák fordításban, a Koniec rodinnej ságy (Egy családregény vége) az „első fecskék“ egyike.
   A szlovák recepció külső tényezői mellett elengedhetetlen, hogy a belsőkről: a műfordítás kérdéseiről is szót ejtsek. Noha az ezredforduló környékén fordítói generációváltásra került sor magyar-szlovák tekintetben, a Nádas-szövegek (egyébként felkészült) fordítói, Katarína Králová, Peter Kováč és Juliana Szolnokiová az átkötő nemzedékhez tartoznak, azaz rendelkeztek korábbi műfordítói tapasztalattal. Azonban a szlovák irodalom nem rendelkezett azzal a nyelvkritikai tapasztalattal, amelynek következtében a magyar prózafordulat irodalma a nyelv leíró funkciójának átértékelésével poétikába vágó következtetéseket is levont, pl. a nádasi ideálismondat-projektben. Ami pedig jelentős nehezítő körülmény főleg a prózaszövegek adekvát célnyelvi változatának megalkotása és olvasói befogadása számára, s nézetem szerint a szlovák Nádas-recepció megkésettségének is oka. 
   Az 1979-es kisregény megkésett szlovák kiadásának körülményeiről volt szó, de mentségül ugyanezek nehezen hozhatók fel az 1986-os Emlékiratok könyve szintén mintegy két évtizedet késő szlovák megjelenése kapcsán, különösen tekintettel a regény 90-es évekbeli világjáró diadalútjára. Ha számba veszem is, hogy az Emlékiratok könyvének 1999-es cseh kiadása feltehetően bírt némi visszatartó hatással, hiszen a nyelvi közelségből valamint a közös államkereten belüli kölcsönösségelvű kiadói politika hagyományából adódóan a szlovák könyvpiac figyelemmel szokta kísérni a cseh megjelenéseket, akkor is meghatározóbbnak érzek a szlovák közeg részéről valamiféle tartózkodó respektust a Nádas-életművel kapcsolatban. Mintha odébb (előrébb?) tartana, mint a befogadó kultúra – ha ilyesmi általánosságban egyáltalán állítható. Mindenesetre Silvester Lavrík drámaíró és rendező a Kniha pamätí-ről (Emlékiratok könyve) írt recenziójában utal hasonlóra: „Ilyen irodalom nagy és megalapozott szerzői öntudatból nő ki. Amit az írónak az adott nyelv kultúrájának részeként, sőt előrevetítőjeként egy érett, strukturált irodalom tud nyújtani. (...) Amíg egy irodalom ilyen opuszig jut el, büszkévé, pimasszá, szeretetté, gyűlöltté kell lennie, és végül a nyelvhordozók önkivetítésének elismert hordozójává.“ (Pravda napilap, Sobota melléklet, 2005.I.15, 11.o.). Juliana Szolnokiová fordítói teljesítményéről szólva a recenzens szintén pozitíve emeli ki azt, amire negatíve rámutat; nevezetesen hogy a fordítás bebizonyította, a szlovák nyelv rendelkezik megfelelő kifejezőeszközökkel szókészleti, mondattani, frazeológiai szinten is az igényes szövegek átültetésére. Ami azt is jelenti, hogy mindez nem teljesen magától értetődő, s talán azt is, hogy az általam érzékelt „szakadék“ a forrásszöveg és célnyelvi megalkotásának lehetőségei között (amit a szerzői sajátosságokon túl a prózafordulat kiérlelte nyelvi-poétikai írói és olvasói tapasztalatban lokalizáltam egyrészt, s ennek hiányában a befogadó irodalomban másrészt) valamelyest látható a szlovák irodalom felől is.
   Egy-egy szöveg átültetése természetesen mindig egyben áthidalása is a kontextusok közti különbségeknek. Az eredetinek a szlovákkal történő összevetésén kívül a publikált visszajelzések alapján is úgy tűnik, Juliana Szolnokiová az Emlékiratok könyvének fordítása során megtalálta Nádas Péter adekvát „szlovák hangját“, amit a szlovák irodalmi közegben nagy presztízzsel bíró Ján Hollý fordítói díj bírálóbizottsága nívódíjjal értékelt. Ugyanőt kérte fel később a Kalligram Kiadó a Párhuzamos történetek fordítására, s rendkívüli munkabírásának is köszönhető, hogy a nagy terjedelmű alkotás idegen nyelven elsőként szlovákul jelenhetett meg 2009 nyarán – eliminálva ezzel a szlovák Nádas-recepció megkésettségét (és okafogyottá téve az ilyen irányú fejtegetéseket). Juliana Szolnokiová 2009 decemberében hunyt el, a Paralelné príbehy 2010 januári pozsonyi bemutatóján Nádas Péter mellett már nem tudott ott lenni.

Rezonancia
Hogy egy lefordított szöveg miképpen rezonál a célnyelvű kultúrában, ahhoz a publikált szakmai olvasói vélemények: a recenziók, kritikák engednek némi hozzáférést. A szlovák Nádas-recepciót 2006-ig bezárólag már részletesebben szemléztem (ld. Kalligram folyóirat 2007/3 vagy a Túl minden határon c. tanulmánykötet, Bp. 2008), ezért itt csak vázlatosan tekintem át.
   Az Egy családregény vége (Koniec rodinnej ságy) szlovák megjelenésére öt írás reagált, s hogy több szakmabelinek volt az év kiemelkedő olvasmánya, azt a Domino fórum (1999/51-52) hetilap év végi ankétja támasztja alá, ahol a fordításirodalom kategóriában Nádas kisregénye a negyedik helyen végzett. 
   Míg Martin Michálek írása (Rak folyóirat, 1999/4) a posztmodern sajátosságok felől elemzi a szöveg kompozícióját, elbeszélésmódját, történetfelfogását, Kristína Lakatosová könyvismertetője (Slovo hetilap 1999/26) a sok elbeszélt, elmesélt, felidézett históriai és magáneseményből kibomló regénytörténetre összpontosít. Grendel Lajos recenziójának (Os, 1999/7) a szándéka az, hogy a  szlovák olvasó számára a magyar irodalomtörténeti kontextusban helyezze el a művet. Az Os folyóirat (1999/8) páros recenzióesszét közlő rovatában a cseh Miroslav Petříček a kisregényben alkalmazott narratív eljárások alapján a modern próza alapdilemmáiról értekezik, Miroslav Marcelli pedig a családregény műfaján keresztül a történetmondásnak és a történetkreálásnak a Nádas-szöveg által felvetett kérdéseit boncolgatja.
   A szintén 1999-ben napvilágot látott Hamlet je slobodný (Hamlet szabad) c. esszékötetre nem találtam közvetlen visszhangot a szlovák sajtóban, a későbbi recenziók némelyike közvetetten utal rá.
   Az Upratovanie (Takarítás) című, 2003-ban kiadott, drámákat és színházi esszéket magába foglaló Nádas-kötet sem került a szlovák kulturális figyelem homlokterébe, csupán Hizsnyan Géza szlovák nyelvű írása (Os, 2003/10) foglalkozik Nádas Péter drámáival és színházképével, színpadi megvalósításuk lehetőségeivel és a magyar színházfelfogás támasztotta akadályaival (tulajdonképpen a kötet utószavaként jelent meg eredetileg).
   A Knihy pamätí (Emlékiratok könyve) kapcsán négy írás jelent meg a szlovák lapokban. Pavel Vilikovský író laudációja (amit az Os folyóirat közölt a 2004/9-10 számában) a már idézett Silvester Lavrík-íráshoz hasonlóan a nagy teljesítménnyel szembeni respektus pozíciójából beszél a regényről, s e tekintetben két alkotói eljárást tart fontosnak hangsúlyozni: az érzékletes képiséget, amely alapján a „szöveget a tudatról készített pillanatfelvételek végtelen sorának is lehetne nevezni“, valamint az írói fabullálás elkerülését például azáltal, hogy a „nagy história“ csupán közvetett, pusztító következményein kereszül kap teret a regénytörténetben. Az Emlékiratok könyvéről két szlovák nyelvű cikkben szóltam; a Sme napilap egy rövidebb ismertetőt publikált (2005.IV.19.), a Revue svetovej literatúry folyóirat pedig egy hosszabb írást (2005/3), amely a közép-európai identitás keresésének a szövegeként mutatja be a regényt, szól a Nádas-próza hazai és nemzetközi sikeréről, a szöveg nyelvfelfogásáról, az emlékezés asszociativitását érvényesítő elbeszélésmódjáról, a három memoárba tördelt szerkezetéről. 
    Szintén négy dolgozat foglalkozik a 2009-es Paralelné príbehy (Párhuzamos törzténetek) c. regénytrilógiával, ami nem feltétlenül végleges szám, hiszen a szlovák irodalmi-kulturális közeg kicsi (a magyarországival például össze sem vethető a könyvkritikákat megjelentető periodikumok száma) és lomha, általában is lassan reagál, ami ilyen nagy terjedelmű opusz esetében hatványozottan érvényes lehet. Mindenestre Nádas Péter világirodalmi léptékét a trilógiáról szóló írások is aláhúzzák. Adam Bžoch a modern európai elbeszélőhagyomány kontextusában tárgyalja Nádas alkotását, hangsúlyozza: „elképzelhetetlen, hogy mindannak az alapos egyéni tanulmányozása és mély megértése nélkül, mire képes az irodalom és főleg a szélesen koncipiált próza, valaki egy ennyire komplex és egyben részleteiben kidolgozott, töredékes s egyidejűleg több jelentésrétegében egységes művet alkothasson meg.“ (Revue svetovej literatúry, 2009/4,140.o.) Az alapvető történetszálak felfejtésén, a főbb tematikus egységek és motívumok felsorolásán túl a recenzens többek között kitér a szociális elfogadhatóság határait túllépő, szexuális és hatalmi tartalommal bíró férfiképzelgések jelenségére, amit Klaus Theweleit német szociológusnak a hatalmi masinéria működését magyarázó férfifantáziák-elméletével von párhuzamba. A regénytrilógia szlovák bemutatójának laudációját szintén Adam Bžoch tartotta, szövege Miben mondott csődöt a 20. század embere címmel nyomtatásban is megjelent (Knižná revue, 2010/4). 
   Aňa Ostrihoňová Nádast az eltűnt idő nyomát követő magyar prózaírónak nevezi recenziójában, vázlatosan áttekinti világirodalmi sikereit, életútját. A Párhuzamos történetek frappáns ismertetése mellett kiemeli a könyvnek azt az szándékát (vagy teljesítményét), hogy szembenéz a múlttal, amit a szlovák közeg számára is tanulságosnak talál, legyen szó – mint írja - a csontvázak individuális vagy kollektív „kirángatásáról“ a szekrényből. (www.inaque.sk; rövidebb változatban: Sme napilap, 2010.II.4.)
   
Tudományos konferencia
Nádas Péter a lefordított öt könyve által, mondhatni, reprezentative jelen van a szlovák könyvpiacon. Hogy a szlovák szellemi közeg is találjon elemző hozzáférést a szövegihez (vagy fogást rajtuk), arra kínált alkalmat a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézete által szervezett, már említett konferencia, amely végül a tanácskozáson részt vevő külföldi előadók révén szélesebbre sikeredett: összehasonlításképpen a közép-európai Nádas-recepcióba is betekintett.
   A könyvrecenziók és kritikák jelentősége abban, hogy „éljen“ egy irodalmi mű, elvitathatatlan. Nem adnak viszont lehetőséget a részletezőbb, mélyebb elemzésekre. Ezek a tudományos konferencián hangzottak el, s a közeljövőben (a tervek szerint 2011 első negyedévében) szlovák nyelvű kötetben is megjelennek. Azon szempontok alapján, amelyeket Mária Kusá határozott meg mint relevánsokat a Nádas-műhöz való szlovák közelítés lehetőségeként, röviden ismertetem, mi mindenről esett szó.
   A szerző életművét és irodalomtörténeti kontextusát Grendel Lajos mutatta be a szlovák kollégáknak, különös tekintettel azokra a prózapoétikai megfontolásokra és eljárásokra, amelyek a prózafordulat többi szerzőjéhez képest is sajátossá tették a Nádas-regényeket.
   A közép-európai beágyazottságot taglaló hozzászólásokat Gyenes Imre előadása vezette be Nádas műveinek Közép-Európán kívüli (de Közép-Európát képviselő) fogadtatásáról. A cseh recepciót Marta Pató, a lengyelt Elżbieta Szawerdo tekintette át (a konferenciára készített dolgozatuk fentebb olvasható). Csilla Gizińska Nádas Péter ún. szertartásdrámáinak drámafelfogását vetette össze a lengyel színházújító, Jerzy Grotowski ritualizált „szegény színházával“. Benyovszky Krisztián arra vállalkozott a tanulmánykötetbe írt dolgozatában, hogy rámutasson Nádas Péter és a cseh Ladislav Fuks írói világának némely párhuzamára.
   A többi előadás a szlovák fordításban is megjelent regényeket elemezte, tehát a szövegértelmezés felől közelített. Peter Michalovič a családregény műfajának esztétikai normáját és az Egy családregény végében végrehajtott célzatos szubverzióját vizsgálta. Az Emlékiratok könyvét értelmezve annak próbáltam utánajárni, milyen következményeket jelent a szövegben a narratív jellegű elbeszélői identitás a műfaj, a kompozíció, az elbeszélés tekintetében. A Párhuzamos történetek kapcsán Adam Bžoch a konkrét intertextuális utalások szegényességét felvetve a regénytrilógia valódi irodalmi háttereként a toposzok rendszerét tárgyalta és elemezte.

   Fontos adalék, hogy a konferenciához kapcsolódó rendezvények, a Paralelné príbehy bemutatója és a Saját halál c. film vetítése utáni nyilvános beszélgetés alkalmat adott arra, hogy a szlovák olvasóközönség személyesen is találkozhasson Nádas Péterrel. Ezekről a rendezvényekről a szlovák médiák (TV, rádió, napilapok) is tudósítottak, s szélesebb visszhangot is kiváltottak. 
   Kis magyar világirodalom-feeling Pozsonyban.