Figyeld a bajuszos törpét, Zofia a kezét mellmagasságba emelte, úgy mutatta meg a lányának, milyen alacsony a bácsi. Kazimierz Maślak alig nőtt százhatvan centire, de törpesége volt az a tulajdonsága, melynek felemelkedését köszönhette.
 Ameddig csak vissza tudott emlékezni, alacsony termetének köszönhetően úszta meg azokat a katasztrófákat, melyek másokat elpusztítottak, míg neki hasznára voltak. Hét éves koráig ő volt a legfiatalabb, két magas, karcsú és gyors bátyjánál sikerületlenebb; lábujjhegyre állt, megnyújtotta lépéseit, de csak lemaradozott tőlük. Az alig egy évvel idősebb Włodek egy fejjel nőtt nagyobbra, a legidősebbel, Waciekkel nem is merte magát összehasonlítani. Elették előle a tűzhely lapján sült tésztát, melyet anyjuk, Maślakowa készített, elrohantak, átugráltak a feje fölött, a fülébe trombitálták, hogy törpe, ennyit látott belőlük. Kazimierz hamar megértette, hogy ha előnyöket akar, költenie kell rá, és amikor a testvérei hajlandóságot mutattak rá, hogy bevegyék a játékba, készen állt a cserekereskedelemre. Fára mászni és varjúfészket kifosztani, angolnafogáshoz való kutyadögöt kiráncigálni a sínek alól, ez volt a jó valuta. Tele volt a zsebe ilyesmikkel, de ez nem mindig volt elég. Azon a téli reggelen szárnyaló lábú bátyjai nyomában szaladt a keresztútnál álló tölgyfa felé, de lemaradt. Lihegett a savanyú ködös párában, szellőrózsacsírához hasonló két fényes takonycsöpp lógott az orrán, amazok már a Pełcznica felé csúszkáltak mezítláb. Hallotta, amint nevetve csúsznak lefelé a sáros domboldalon, sarkukat az ébredező bogaraktól hemzsegő puha földbe vájva, boldogok voltak, mert lehagyták őt, ellene irányuló boldogságuk elviselhetetlen volt. Közeledett a tavasz, hasadt a jég, a hatalmas álmos halakat kézzel is ki lehetett szedni a lékből. Pár méterre voltak a parttól, nyáron kiúsztak volna, de így a jég alá kerültek, és csak áprilisban találtak rá a holttestükre a régi malom mögött. Kazimierz Maślak mindkét bátyjába befészkelte magát egy-egy angolnacsalád, a szemeket és a füleket már széthordták.
 Így hát Kazimierz nem sokkal a nyolcadik születésnapja előtt egyke lett, és ő örökölte meg, amit a három fiú között kellett volna szétosztani. Az öreg Maślak bánatában ivásnak adta a fejét, Maślakowa anyjuk azonban nem őrizgette szeretetét a két idősebb számára, nekik ez már semmit sem használhatott, inkább a megmaradt egyetlenre tartotta meg. Nála semmi sem ment veszendőbe, ami jó vagy legalább valamennyire ehető volt. Ha nem akadt jobbfajta, hát sárga és bordó galambgombát szedett, ha nem volt hús, hát zsemlemorzsából csinált rántott szeletet, a nagyobbak megfulladtak, hát a kicsit, az élőt szerette. Maślakowa anyjuk mindenből tudott valamit kotyvasztani, szárítani, eltenni. A dolgok eltevése és elraktározása talán azt a vágyát pótolta, hogy mindig a föld alá bújjon, amikor a fiai haláláért őt hibáztató részeg Maślak fejbe vágta. Amikor bedugaszolta a búzavirágszörpös üveget, amit legalább fél évig kell földbe ásva tartani, arról ábrándozott, hogy átnyomakodik az üveg nyakán, álláig felhúzott térddel összekuporodik, rászórják a földet, és ott majd biztonságosabb és sötétebb lesz.
 Kazimierz, megszabadulva az otthoni konkurenciától, erőre kapott, magabiztos lett. Különösebben nem nőtt meg, de a derekára zsírréteg rakódott, és a könyöke messzebb került a testétől. Megértette, hogy a törpeségnek az a lényege, hogy a többiek magasabbak, ezért a bátyjai halála után csak kisebbek társaságát kereste. Megfigyelte, hogy a butábbakat könnyen meg lehet szédíteni, át lehet verni egypár üveggolyóval, cukorsüveggel, csúzlival, be lehet nekik beszélni, hogy a nagyobbik részt kapták, amit csak a vak nem lát. Felfedezte magában az anyjától örökölt tehetséget a felhalmozásra és a szaporításra, bátyjaitól viszont az üzleteléshez jött meg a kedve. A kis Gorgólokkal árucserét folytatott, a cingár Kocierzowa ikerlányokkal pedig lejárt a Pełcznicára, egy vajaszsömléért fölemelték piszkos ruhájukat, és megmutatták egyforma szőrtelen puncijukat, sima bőrüket, melyet újszülött egerekre emlékeztető kék erecskék hálóztak be. Ez megérte a kis Kaziónak, mert megtanulta belőle, hogy mindennek megvan a maga ára, ez a tudás jól jön majd a háborúban.
 A háború több számmal nagyobb egyenruhába bújtatta Kazimierzet, aki szalmával tömte ki a csizmáját, és a többiekkel együtt a Zalesiében valaha előfordult leghosszabb vonattal utazott el. Mindenütt hátul maradt, de nem leghátul, mindig egyszerre igyekezett biztosítani a mellét, a fenekét és az oldalát. Magasan a feje fölött szálltak el azok a golyók, amelyek hat vele egykorú zalesieit pusztítottak el. Egyszer kikeveredett, másszor meg kiváltotta magát, és eltűnt az erdőben, ahol a háború végéig kitartott, és a végén hősként jött elő. A partizánok azt beszélték, hogy Kazimierz Maślak szerencsét hoz, mert mindenkinél jobban tudta megválasztani az időpontot, mikor menjen be a faluba. Éjjel eltűnt, és amikor visszatért, hátizsákja tele volt kolbásszal, egypár üveg ecetes gombával és néhány aranygyűrűvel, az utóbbiakat elrejtette egy öreg tölgy odvában, erről rajta kívül nem tudott senki. Kazimierz családalapításra gondolt, arra, hogy egy olyan cingár és kicsi lányt vesz el, mint a Kocierzowa ikrek, ők azonban nem jöhettek szóba, mivel romlottak voltak, és nem volt hozományuk. Kazimierz törpesége dacára fürge volt és ügyes, ahogy a szükség hozta, úgy tudott szaladni és ugrani; megragadott egy vastag ágat, magához húzta, meglovagolta, és kincseit beledobálta a fa puha, korhadt belsejébe. Honnan van ezeknek a zsidrákoknak ilyen aranyholmijuk, ingatta fejét hitetlenkedve és csodálkozva, koponya kell ahhoz, hogy ilyen aranyos aranyat, köveset… Számára az volt a háború lényege, hogy egyesek el akartak venni másoktól valamit, és ezen az nyerhetett, aki mind az egyesek, mind a mások háta mögött elvette a maga hasznát. Kazimierz nem adta volna oda, ami az övé, kifent kaszát ragadott volna, azzal vágott volna le törököt, tatárt vagy kozákot, hogy mindannyian megemlegessék; karddal váglak fejbe, letöröm a lábadat. Beleharapott az érmébe, a medalionba, a karkötőbe és a gyűrűbe, meggyőződött róla, hogy arany, és már fel is ugrott, futott az övéihez, halkan, mint a róka. Részvétet, félelmet nem érzett, csak hatalmas birtoklási vágyat és a bizonyosságot, hogy a birtokláshoz a túlélés kell.
 Vodkát árult a németeknek, aranyat vásárolt azoktól a zsidóktól, akiket kicsempésztek Łódźból, nem vertek agyon Skierniewicében, nem égettek el Varsóban. Az erdőben sötét árnyként elmosódó alakok vártak rá egy megbeszélt helyen, valaki ide hozta őket, hogy aztán ő vigye tovább, majd néhány kilométerrel arrébb átadja valakinek, miközben apró krumpliorrával kiszimatolta a ruhájukból és hajukból áradó halálszagot. Néha pedig másokkal egyezett meg, attól függően, mi volt kifizetődőbb, és az árnyak addig kószáltak az erdőben, amíg valahol a kimerültségtől és az éhségtől el nem aludtak örökre, üres zsebükből már eltűnt anyjuk jegygyűrűje. Akárhogy is, Kazimierznek nem csak arany, hanem meglehetős kockázat is jutott. Megtette, ami rá tartozott, ami a más dolga volt, azt nem. Zsebre rakta a zöldköves arany fizetséget, és elment, az már nem az ő dolga, hogy a zsidóért nem jöttek, még ha tudta is, hogy nem fognak jönni. Ha őt, Kazimierz Maślakot kérdezik, a legtöbb erdei zsidrák már halott is volt, megérezte ezt. Márpedig Kazimierznek volt érzéke az ilyesmihez. Valamelyik éjjel felébredt a pajtában, elhúzódott a hortyogó Janek Kostól, és partizántársai mosdatlan testének, nyirkos egyenruhájának bűzén keresztül is megérezte, hogy vége a háborúnak, s ez annyira nyilvánvaló volt, hogy beleszédült.
 Visszament Brzezinába, a háza ép volt, Maślakowa mama is nagyjából, habár támaszra volt szüksége, mert csak az tartotta életben, hogy elmondhassa a fiának, hol vannak elásva a kertben a búzavirágszörpös üvegek és a zsírosbödönök (az egyiknek az aranyláncocskán függő częstochowai Szűzanya és két szívecskés fülönfüggő volt a tölteléke). Tett-vett még egy ideig Maślakowa mama, megdagadt hasát fogva, mert valami nőtt neki odabent, aztán átlibegett a másvilágra, Kazimierz pedig váratlanul egyedül maradt a jókora gazdaságban. Rokona egy szál sem volt, nem számítva a zalesiei Zofia Maślakot, akinek a férje, Kazimierz néma unokatestvére még nem jött vissza a háborúból. A Kocierzowa ikrek voltak az első látogatók. Ugyanolyan soványak és tejfelesszőkék voltak, mint a háború előtt, csak rosszabb bőrben, és egy fél bödön házi zsírért sokkal többet tettek meg Kazimierz kedvéért, mint azelőtt. A búzavirágszörptől és hirtelen szerencséjétől kótyagosan már nem tudott eligazodni rajta, melyik vézna popsi kihez tartozik, pláne hogy soha sem tudta őket egymástól megkülönböztetni. Elnézte, ahogy a pucéran üldögélő ikrek a zsírt nyalogatják az ujjukról, és családra gondolt, egy érintetlen feleségre és gyerekekre, csupa kislányra, akik majd megszületnek, ha az asszony megfelelően működik. Talán Kazimierz ott is maradt volna Brzezinában, hogy földet vásároljon, kereskedjen, ügyeskedjen, ha nincs az a hulla, amely megadta a jelet, hogy ideje útnak indulni. Azon az éjszakán, amikor a vén tragacsával Skierniewicéből hazafelé tartó Kazimierz balesetet okozott, megállt a mezőn, keresztet vetett, behunyta a szemét, és megint szimatolni kezdett.
 Ösztöne, melynek köszönhetően megúszta a golyókat, a csapdákat és a kollaboránsoknak járó madzagot, azt súgta, hogy nyugatra kell mennie. Kivette hát a faodúból a hadizsákmányt, és elrejtette törpe testének néhány gondosan kiválasztott tájékán, a nagyobb daraboknak pedig kapóra jött Maślakowa mama maradék zsírja. Szczecin, Poznań és Wrocław felé kerülve Kazimierz Maślak egyik rejtekhelyről a másikra rakosgatta zsákmányát, melyet kalandos üzletekkel meg is szaporított, míg végül eljutott Wałbrzychba. Gazdagabb lett egypár órával, egy köteg új bankjeggyel és egy rókaprémmel, melyre előnyösen alkudott meg egy termetes asszonysággal, akit vándorútja közben kifosztottak, úgyhogy csak ez a prém maradt nála meg egy ordító csecsemő, azt is megfelelő helyre kellett eljuttatni. Mire megérkezett, szimata olyan éles lett, amennyire csak lehetett, mintha egy vadászebet oldottak volna el a pórázáról. Kikakálta az ötletesen óvszerekbe csomagolt aranyat, vodkával öblítette át a beleit, a szczawienkói Antośnál leborotváltatta arcáról a sörtét, és nekiindult a városnak. Egyre nagyobb köröket tett meg, végül a Homokhegy alján megállt egy ház kapujában. A ház egy másik korszakban egy német kohómérnök és dolgos felesége, Gerta tulajdona volt, most viszont az emeleten négy bányász, a földszinten pedig Mucha professzor családja lakott. Mucha professzor azelőtt klarinétot tanított messze keleten, a professzorné elbeszéléseket írt álnéven, Basia lányuk viszont, Basieńka nem tudott a szülei nyomába lépni, mert nehéz a történelem viharai által összezavart nyomokat követni.
 Kazimierz Maślak hamarosan a szczawienkói templom előtt fényképezkedett kiskorú feleségével, Basieńkával, aki elsőáldozó kislánynak látszott esküvői ruhájában, melyre két számmal nagyobb rókaprémet vett fel. És kinek telt akkoriban fényképészre? Kinek telt a környéken ilyen lakodalomra? Csak annak, akinek olyan koponyája volt, mint Kazimierznek, aki úgy tudott helyezkedni, hogy a Wałbrzychon keresztül fúvó szelet mindig hátulról kapja. Mucha professzor egészsége megrendült a Visszaszerzett Területeken, a folytonos fertőzésektől megsüketült, a professzorné horgolással keresett valamennyit, amijük volt, eladta, Basieńka pedig, aki túlkoros volt az általános iskolához, és egyetlen líceumba sem vették fel, egész nap koszorúkat font. Pici volt és sovány, mint egy fakó hajú Pinokkió, valószínűleg enyhén alulfejlett, de Kazimierznek pont a megfelelő korú volt és pont méretre szabott. Amikor leszaladt a lépcsőn, vékony csontjai úgy zörögtek, mint a fakockák, széttaposott málna illata lengett utána a levegőben. Minduntalan dúdolgatott magában; igazi, szívből jövő muzsika volt ez, kész csemege, mézízű málna. Dalolj a bácsi fülébe! Gyere ide a bácsihoz, cukorkát kapsz! Kazimierz fentről figyelte, ahogy Basieńka virágot szed az elgyomosodott kertben, koszorút fon az almafa alatt, s ezernyi arany tűszúrással hatol át rajta a napfény. A szerelmes Kazimierz a lépcsőházban leselkedett, a konyha körül mászkált, a cipőszagú előszobában kiugrott a német szekrény mögül; tapogatózása furkáló-szívogató támadást ígért, Basia meg védekezett, ne, ne, ne, bácsi. Az ügyes Kazimierz hiánycikkeket hozott, tíz deka valódi kávét, több mint egy méter bugyigumit, egy pár bőrkalucsnit, egyszer egy fél borjúval lepte meg az öreg Mucháékat.
 Nemsokára a házban már csak Kazimierz lakott feleségével, Basieńkával és siránkozó anyósával, akinek már nem volt sok hátra. Első önálló üzlete (horgolt csecsemőruhák keresztelőre) egyre jobban ment. Azok, akiket Wałbrzychba sodort a sorsuk, abban a reményben sokasodtak, hogy a gyerekeik az ő elvágott gyökereikkel születnek meg, és akkor belekapaszkodhatnak meggyökeresedett gyerekeikbe, megingathatatlanul otthon érezhetik magukat. Rengeteget horgolt az anyós, és Basieńka dudorászva horgolt, és négy szomszédasszony is horgolt Biały Kamieńben, hat meg Szczawienkóban, a megrendelések úgy záporoztak, mint a hulló falevél. A nők fehér fonalat sodortak felfejtett pulóverekből, kacsapehelyből, hóból és papírból, gyermekláncfűből és albinó nyulakból, pókhálóból és ősz hajszálakból. A keresztelőnek szánt kissapkákra, pelerinekre és kiscipőkre való fehér fonál egész Wałbrzychot behálózta, jó pár bányász botlott bele, néhány pohár után hazafelé tartva fagyos hajnalokon, és képtelenek voltak kiszabadulni, halálra gabalyodtak. De a keresztelőruhák csak a kezdetet jelentették Kazimierznél; hatalmas birodalmat látott maga előtt, csak az örökös hiányzott belőle. Addig vizsgálgatta soványka feleségét, míg le nem koptak róla a gyerekkor maradványai, akárcsak valami elkorhadt rózsaszínű vakolat, és az alultápláltságot, vérszegénységet és frigiditást diagnosztizáló orvosok javaslatára rávette, hogy vajjal feljavított forró tejlevest egyen, meg zsírtól csöpögő fánkokat a szczawienkói privát pékségből. Csörögével és mustáros virslivel, mézes mogyoróval és cukros tojássárgájával tömte tele, Basieńka pedig, amikor egyedül maradt, kiszaladt a kertbe, és a virágágyakba hányt. Kazimierz Maślak elképzelte, hogy fakó hajú kislányokkal népesíti be a világot, olyanokkal, mint zalesiei rokona, Jadzia, mint az egérpuncijú ikrek. Kicsinyített nőkkel, akik soha nem lesznek egy fejjel nagyobbak nála.
 Amikor Kazimierz tizenkét év elteltével elszánta magát, hogy hazalátogasson a falujába, Zofia unokanővére már túl volt a virágkorán, és nemigen volt használható, de a lánya épp akkor lépett be az életbe. Jadzia emlékezetébe egyszer s mindenkorra belevésődött a zötyögős töf-töf-töf a bácsi térdén, ez döntötte el a sorsát. Kazimierz bácsi előbb gondolatban fogadta Jadziát a lányává, nehogy fennhangon elhamarkodja a dolgot. Üzleti ügyekben nem szabad kapkodni, kivált ha a családról van szó. Töf-töf-töf, a bácsi a mennybe ment a csaknem lányalett Jadziával, teljes erejéből csiklandozta a hóna alatt. Kazimierz csak nyolc év múlva tért vissza Jadzia lányává tételére, amikor már nyilvánvaló lett, hogy Basieńkából nem présel ki semmit, annak ellenére, hogy rendszeresen nagy nyomást gyakorolt rá, és éppen ekkor írt levelet Zofiának. Ezen a reggelen azonban Kazimierz elfelejtett Jadziáért menni a Városi Pályaudvarra, lehet, hogy kalkulációra és nyereségre beállított agyának forró bensejében ez volt a csírázásnak induló Alzheimer-kór első szimptómája. Kazimierz bácsi azon a télen a gombára volt beállítva, és ha valami iránt lelkesedni kezdett, fáklyaként lobbant lángra. Mélyen ülő apró szeme szikrát szórt, bajsza alól a magánkezdeményezés tüzét okádta, ujjával a keresztül-kasul lyuggatott Basieńka felé pattintott. Megérte a gombákkal vesződni! A Wałbrzych peremén a német csűrökben titokban termesztett, keresztelőre való kissapkákhoz hasonló hófehér gombákat lótrágya táplálta, a pénz szarból lett, amiről Kazimierz bácsi tudta, hol kapható olcsón. A keresztelőruhácskákból összeszedett haszon a gombaberuházással megduplázódik, a pénz pénzt csinál. Csak egyvalami volt a gombaügyben, ami Kazimierz bácsit gyötörte, elűzte az álmot a szeméről, mégpedig az a gyanú, hogy a társa esetleg mózeshitű; a takaró alatt annyira hánykolódott, hogy a katapultált Basieńka lepottyant az ágyról. Nem félt azonban a kihívásoktól, nem kerülte a kockázatot; ha mózeshitű, mindent kétszer át kell számolni, a körmére kell nézni, határozta el magát. Aznap reggel alkudtak meg a gombaügy részleteiben, amikor Jadzia megérkezett, és Kazimierz nem ismerte el, hogy Jadzia csak akkor jutott eszébe, amikor a felesége suttogva rákérdezett, mert rég elveszített hangját nem tudta visszanyerni, és Jadzia hol van, Kaziczek? Kazimierz karja szélmalomhoz méltó lendületbe jött, robbanás, lövöldözés, a repeszek szemén és vállán érték Basieńkát. Mit szólnak az emberek, ha az ifjú rokonlányt kirabolják, nem is ismeri ki magát a városban, mi lesz, ha a Pocztowa utcai cigányok megerőszakolják, netán meggyilkolják? Ki más lenne a hibás benne, ha nem Basia, hogy nem juttatta az eszébe Jadziát? A megvert Basieńka férje kedvenc ételével, marhafasírttal és kásával vezekelt, Kazimierz pedig városszerte kereste Jadziát, hasztalanul.
 Amikor este Kazimierz épen és egészségesen, meggyszínben fénylő arccal beállított Stefan társaságában, kinyitott egy üveg különleges alkalmakra félretett bolgár konyakot. Forró apai érzések fogták el, amikor Jadzia csípőjét, anyányi mellét, hónaljban átizzadt rózsaszínű pulóverét nézegette. Arra gondolt, hogy a gombából egész jó kis összeget tud majd félretenni. És a megtakarítást, meg a házat és ami benne van, rá kell hagyni valakire, ha majd felfordul, de idegenre, azt aztán nem, biztosan nem. Kire másra lehetne, mint Jadziára, saját vérére, még ha híg is kicsit az a vér.
 

       HERMANN PÉTER FORDÍTÁSA