Eddig a kora szeptemberi reggelig esze ágába sem jutott vágyakozni Németország után, ahol ez idáig csak átutazóban jártak útban egzotikusabb végállomások felé, leszámítva egy Münchenben töltött hétvégét. Most mégis ez történik: meglepően hideg fuvallat csapja meg a nyitott ablakból, amikor mechanikusan a kávésdoboz után nyúl, s ráébred, hogy elmúlt a nyár. Látja becsukódni az ablakot, látja, ahogy leszáll az őszi sötétség és kigyúlnak a fények. Odakint pirosba és sárgába fordulnak a zöld levelek, elszáradnak és megfakulnak, ők pedig útra kelnek. Nekivágnak a hatalmas német autópálya-hálózatnak a hideg, tükörfényes őszi estén a tágas Saabban, az autó átsuhan a sötétségen, mély és monoton hangon pörög a motor, az új gumik biztosan tapadnak az aszfalton. Az ülés igazodik a testéhez, a kormány a kezébe simul, a műszerfalból kellemes, világoszöld fény árad, a számok – mintha egy jobb és civilizáltabb helyről érkeznének – megnyugtatóan világítanak, a mutatók tökéletes köröket írnak le. Ebben az autóban utaznak, időtlen időkig, közben őszi viharok csapnak le, a folyók kilépnek medrükből, az Alpokban hatalmas hótömeg zúdul le, és befagynak az északi fjordok; csupán egyetlen alkalommal szakítják meg az utazást, amikor megállnak egy útszéli kávézónál, ahol mindent, beleértve az ételt is, rend és tisztaság ural, ami beragyogja a hely anonimitását. Választ egyet a fényes virslik közül, mustárral kéri, biztos benne, hogy a kiszolgálók egytől egyig korrektek, és nem csapják be a visszajáróval. Az asszony bizonytalan mosollyal üldögél fél csésze híg kávéja fölött. Elhagyják a kávézó világító szigetét, tudják, hogy nyugodtan hagyatkozhatnak az útjelző táblákra, semmi váratlanra nem számítanak napfelkeltéig. Hátuk mögött hagyják a fényeket odafenn, a fehér csíkokat odalenn és a gondolatok bizsergő áramát. Az autórádió automatikusan újabb és újabb adókra vált, lágy harsonaszó, telefonos vetélkedő, orgonazúgás és arcnélküli reklámhangok töltik meg az étert; elzárja a készüléket, s élvezi, ahogy magába szippantja a hosszú és sötét pálya, az éjszaka. Nem tud betelni az asszony jelenlétével, a köztük lévő csönddel, a csönddel, amely az autó buborékában uralkodik; a vihar szemében nyugalom ül egészen reggelig, amikor az autók – mint dobópohárban összerázott kockák – megtöltik a Hamburgba, Berlinbe, Hannoverbe, Drezdába, Frankfurtba és Stuttgartba vezető bekötőutakat, és a metsző hajnal sápadt sugarai fagyos hidrogén-peroxiddal átdörzsölik az eget.
 

                BOGDÁN ÁGNES FORDÍTÁSA