Anamaria Pop
Vers a 421-es gyorshoz
Itt ez a nő, a testén
minden éjjel átrobog egy vonat.
„A 421-es gyors öt perc múlva indul!”
és senki se tudja már, mi a vágy igazából.
Az a lényeg,
hogy a szépen pingált maszkok
(természetesen természetes festék)
bírjanak továbbra is mosolyogni.
„Az utasok szálljanak fel a vonatra!”
Itt ez a nő, a testén
lepkék vonulnak éjszakánként,
de elég volt már az időjósokból,
a sarki hó sem bír elolvadni soha,
pedig logikus volna.
„A jegyeket kérem!”
Itt ez a nő, a testén
minden éjjel egy virág hervad el,
groteszk márvánnyá dermed
– jelentéktelen jelzés ez, hiába –,
mi volt a fecskendőben? Viperaméreg.
Itt ez a nő, a testén
férfiak lógnak minden éjszaka,
kínos, banális, unott libikóka –
nincs más útjuk két sakkparti között,
mert túl sokáig simogatták a mellét.
Az a lényeg,
hogy a vonat csak egyre zakatol,
az utasok lábukat nyújtóztatják,
minden csomag nagyjából a helyén,
de mégis: micsoda kavarodás!
A kilences helyen az úr bőröndjéből
a hagymavirág kilóg az ablakon, csupa harmat,
a tízes helyen egy asszony kosarában
lábát töri két táncoló kutya –
ki ne vágyna itt szerelemre, kérem?
- Figyelem! Megálltunk! – kiáltja a hang a sötétben.
- Ne tessék kiszállni! Balesetveszély!
Örül a sok leprás, ha maguk itt lábuk törik.
Ön pedig, asszonyom,
nézzen csak kacéran a kalauzra,
hogy itt ne hagyja, itt ne hagyja végleg
a világ végén, két állomás között,
ahol örökre arcára fagy
a távirányított mosoly.
Méhlepény
Fájdalmak fájdalma a létezés
ebben az irdatlan nagy méhlepényben,
világtalan világban.
Egy másvilági köröm sem elég
feltépni ezt a burkot, amiben
a magzatvízben nagy cápákkal úszom
(öl és teremt itt minden mozdulat,
álom vagyok csak, nincs kezem-lábam, nemem -)
Ikrát raktak belém csukák, sügérek,
márnák ápolják pikkelyszúrt szemem.
De míg a fájdalmak fájdalma fáj
és lélegzik a lélek létezése
a világtalan világ méhlepényén,
élesítem a másvilág körmeit:
tépjenek helyet fénynek, olajágnak.
Édes szerelmem,
fehér ruhát és töviskoronát ölts, csokornyakkendőt,
menj, a konyhai vázában megtalálod a fejszét –
hámozz nekem egy almát,
(tudod, hogyan: hogy harsogjon a héj,
lüktessen tőle a dobhártya is),
de a Kék Hernyót, vigyázz, fel ne sértsd:
égbe repülne, azt súgta nekem –
de a világtalan világ nagy halai
nem tudnak nélküle élni.
SZABÓ T. ANNA
FORDÍTÁSAI
Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|