1989. december 22, avagy Erasmus szól

Minden valószerűtlen

az elképzelt
képtelenség – a szenvedés
és tehetetlenség mohóságával vágyott

(Erasmus karjába
menekülök – ő azt ajánlja
hogy a szakadatlan fegyelmezés után
„ne legyünk jók” – de ifjodjunk vissza –
legyünk gyerekek – ne a hibát
keressük – lépjünk túl a „megunt
szomorú kötelékeken” – arra biztat,
hogy ennyi szenvedés után – gondolkozzunk –
legyünk türelemmel – legyünk okosak, legyünk
épelméjűek a zűrzavarban – vagyis
az ostobaságot ajánlja – némi szeretetet
a belénk kövült 
türelmetlenség helyett)

minden valószerűtlen – hóvihar,
brutális szálfára záporzó golyók,
a torkunkba akadt sikoltozás
a holt, a holtak, holtak sokasága
az ősi zsarnokság birodalmában

mégis – minden valós – kapaszkodik is már
a gyűlölet a magány lépcsősorán
az égig, hogy végül onnan ránk zuhogjon,
akik követjük a történelem
kizökkent idejét – amely csupa erőszak

hangja elnyomja Erasmus beszédét
 
 
 

 A sötétből

Tajték
salak

átlátszatlan 
felszín

nincs
tisztaság

sem
szín

felkavarodott
a történelem
felkelés

kiegyezés
ölés

őrültség
törtetés

nincs benne
semmi
értelem
értéktelen

de mégis – valaki valahol
a szomszédban

hegedűn gyakorol
dalol
 

           SZABÓ T. ANNA FORDÍTÁSAI