Thomas Hyllund Eriksen
Mi és ők
(Etnikai osztályozás)
Jó családból származott, enyhén olívaárnyalatú arcszíne és nagy hullámokba
tekeredő haja volt („jó” haj, Miss Henery így gondolt rá; mint a nyugat-indiai
színesbőrű középosztály tagja, az emberi hajról mint „jóról” vagy „rosszról”
gondolkodott – néha mint „jóról” és „keményről”; a „jó” haj az, amelyik
európainak néz ki; a „rossz” vagy „kemény” haj a göndör, negroid típusú).
Edgar Mittelholzer (1979: 58)
Az etnicitás lefontosabb jellemzője a szisztematikus különbségtétel
a kívülállók és a hozzánk tartozók, azaz a mi és az ők között. Ha ezt az
elvet figyelmen kívül hagyjuk, nem lehet etnicitásról beszélni, hiszen
az etnicitás intézményesített kapcsolatot feltételez olyan emberek között,
akik kulturálisan különbözőnek tartják egymást. Ebből az alapelvből az
következik, hogy két vagy több csoport, amelyek egymástól eltérőnek tartják
magukat, a kölcsönös érintkezések gyakorisága folytán egyre jobban hasonlíthatnak
egymásra, miközben egyre inkább meg vannak győződve a különbözőségükről.
A kulturális különbség kommunikálása
Az etnicitást formáló csoportközi érintkezéseket számos tényező kiválthatja,
például a népességnövekedés, a kereskedelmet elősegítő új kommunikációs
technológiák megjelenése, új csoportok bekapcsolódása a termelés és a csere
kapitalista rendszerébe, új csoportok megjelenése az addigi egyetlen politikai
rendszerben, és a migráció. A következő tanulmányok folyamatok számos példáját
mutatják.
Az 1930-as években egyre növekvő igény támadt új munkaerőre Észak-Rhodesia
(a mai Zambia) Copperbeltként ismert rézbányáiban. Ez migrációs hullámot
indított el a falusi területekről a bányatelepülések felé, ahol a munkások
hatalmas városokban telepedtek le, és társadalmi helyzetükben jelentős
változások következtek be. Korábban vidéken élő, létfenntartásért küzdő
parasztok voltak, most viszont bérért dolgozó városi bányászok lettek,
többnyire monetáris gazdasággal rendelkező városokban. Társadalmi kapcsolataik
korábban szinte kizárólag rokonsági alapon szerveződtek, most viszont egyénekként
kapcsolódtak valamely bányavállalathoz. A legtöbb munkás egyedül élt a
szállásokon; ha házas volt is, családját, legalábbis az elején, a faluban
hagyta. Emellett egy sokkal tágabb, nagyobb komplexitású társadalmi rendszerben
találták magukat. Míg a falvak többé-kevésbé önellátók voltak, és csak
elvétve álltak kapcsolatban más etnikai csoportokkal, a városlakók folyamatosan
és nagy számban érintkeztek sajátjuktól eltérő etnikai csoportok tagjaival.
Megosztották másokkal a lakhelyüket, a munkahelyüket, a szabadidős tevékenységeiket,
némely városban több tucat „törzs” képviseltette magát.
Bár a korábbi rokonsági csoportok és a törzsek a városban már nem bírtak
számottevő gazdasági jelentőséggel, a csoporthoz való tartozás mind a nyilvános
rituálék, mind a hétköznapi érintkezések során felértékelődött, azaz az
etnikai hovatartozást szándékosan túlhangsúlyozták, túlkommunikálták, szinte
már kérkedtek vele. Más polietnikus szituációkban azonban az etnikai hovatartozást
inkább igyekeztek elrejteni, alulkommunikálni, az érintkezés csekély jelentőségű
vonásává tenni.
Bár a városokban az emberek társadalmi szerveződése nem törzsi vagy
etnikai alapon történt, erőteljes etnikai öntudatuk éppen a másokkal való
széles körű érintkezés során alakult ki. A kölcsönös érintkezés sztenderdizált
formáit hozták létre. Társadalmi kapcsolataikat valamiféle etnikai térkép
alapján szervezték, ami egy faluban, ahol az egyén kapcsolatainak többsége
az etnikumon belül létesült, igencsak fölösleges lett volna. A városi környezetben
kialakuló alrendszerek jelentős része mind etnikai alapon szerveződött
többek között a klubok vagy a sörözőkben összegyűlő korosztály.
Mitchell (1959) az egyik újonnan kialakult jelenséget, a kalela táncot
vizsgálta. Ezt a bisa csoporthoz tartozó férfiak adták elő vasárnap délutánonként
Luanshyában, határozottan modern öltözékben; ugyanakkor a tánc sem tartozott
törzsük tradicionális kulturális repertoárjába. A kalela tánc és a hozzá
tartozó dalok mégis feltűnő és nyilvánvaló jelzői voltak a csoportidentitásnak:
a legtöbb dal más csoportok tagjait gúnyolta és a bisák szülőföldjét dicsőítette.
Más csoportok tagjai is rendszeressé tettek ehhez hasonló, a társadalmi
identitást feltűnő és hangsúlyos formában kinyilvánító előadásokat. Falun
az ilyen rituálék teljesen szükségtelenek lettek volna, hiszen ott mindenki
ismert mindenkit, és mindenki ugyanahhoz az etnikumhoz tartozott.
Sztereotipizálás
A copperbelti térségben nemcsak nyilvános, de privát szituációkban
is folyt a kulturális különbségek kommunikálása. Ha két ember először találkozott,
elsőként a másik etnikai hovatartozását kezdték el firtatni. Ha ez megtörtént,
hozzávetőleg tudták, hogyan viselkedjenk egymással, hiszen a csoportok
között meghatározott kapcsolatok voltak. Néhány csoport barátságos, mások
ellenséges, és megint mások tréfás vagy ugratós viszonyban álltak egymással.
Ha valaki ismerte a másik etnikai hovatartozását, azt is tudta, milyen
viselkedés helytálló vele szemben. Minden csoportnak megvolt az elképzelése
a másik csoport erényeiről és hibáiról, és ezek az elképzelések artikulálódtak
a kalelahoz hasonló nyilvános rituálékban.
Ha ezek a képzetek a csoport kulturális tudásának a részévé válnak,
és többé-kevébé szabályosan és megjósolhatóan irányítják a másokkal való
kapcsolatokat, ezeket etnikai sztereotípiáknak nevezhetjük. Ahogy Mitchell
írja: A városlakók származása kiderül a nyelvből, amelyet beszélnek, és
általában az életvitelükből. Ez lehetővé teszi más törzsi csoportok tagjai
számára, hogy azonnal kategóriákba helyezzék el a szomszédaikat és az ismerőseiket,
amely kategóriák aztán meghatározzák a velük szemben alkalmazott viselkedésmódot.
Az afrikaiak számára a coperbelti övezetben a társadalmi interakciók elsődleges
kategóriája a „törzs”, ez az első lényeges jellemző, amelyre az afrikaiak
reagálnak a másikban (Mitchell, 1956).
A sztereotípiákat gyakran említik együtt a rasszizmussal és a diszkriminációval,
így például a fehér amerikaiak a feketék elleni diszkriminációt az utóbbiak
lustaságával és kiszámíthatatlanságával igazolják. Valóban, a sztereotípiák
kisebb-nagyobb mértékben pejoratívak, ám nem minden esetben. Számos európai
fejében élnek pozitív sztereotípiák a „primitív népekről”, miszerint ezeknek
a népeknek az életminősége sokkal magasabb szintű, mint az övék. Analitikusan
értelmezve, a szociálantropológiában a sztereotípia fogalma egy csoport
kulturális sajátosságaira utaló, egységesített nézetek kialakítására és
következetes alkalmazására utal. Sztereotípiákat mind az uralkodó, mind
az elnyomott csoportok gyártanak, és egyaránt megjelennek a jelentős hatalmi
különbségekkel jellemezhető, illetve olyan társadalmakban is, ahol az etnikai
csoportok között kiegyensúlyozott és egyenlő viszonyok állnak fenn. A legtöbb
polietnikus társadalomban léteznek etnikai sztereotípiák, bár mindig vannak
olyanok, akik nem sorakoznak fel ezek mögé a sztereotípiák mögé, mint ahogy
olyanok is, akiket a sztereotípia alóli kivételnek tekintenek.
Az Indiai-óceán térségében található, többetnikumú Mauritius szigetén
a teljes, nagyjából egymilliós lakosság olyan bevándorlók leszármazottja,
akik az 1715-ös francia gyarmatosítás után egymást követő hullámokban érkeztek.
A legfontosabb etnikai kategóriák a hindu és muszlim (vagy indiai származású),
a kreol (főként afrikai és madagaszkári leszármazottak), a színes bőrűek
(vagyis vegyes leszármazásúak), a kínai leszármazásúak és a francia-mauritiusiak
(azaz francia és angol leszármazottak). A csoportoknak kölcsönös sztereotípiáik
vannak mind egymásról, mind önmagukról. A legfontosabb sztereotípiákat
az alábbi ábra foglalja össze:
MÁSOK ÁLTAL LÉTREHOZOTT SZTEREOTÍPIÁK
Kreolok: lusták, vidámak, gondatlanok
Hinduk: fösvények, tisztességtelenek, szorgalmasak
Muszlimok: vallási fanatikusok, nem keverednek
Kínai-mauritiusiak: mohók, szorgalmasak
Francia-mauritiusiak: sznobok, dekadensek, nem demokratikusak
„Színesek”: okosak, önteltek, túl ambiciózusak
SAJÁT MAGUKRÓL KIALAKÍTOTT SZTEREOTÍPIÁK
Kreolok: kedvelik a vidámságot, jószívűek, barátságosak
Hinduk: érzékenyek, törődnek a családdal
Muszlimok: egy büszke, terjeszkedő kultúra tagjai
Kínai-mauritiusiak: okosak, szorgalmasak
Francia-mauritiusiak „igaz mauritiusiak”, méltóságteljesek
„Színesek”: „igaz mauritiusiak”, intelligensek
Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy az aktuális interetnikus
kapcsolatok nagyban eltérhetnek a beszélgetések során megfogalmazódó sztereotípiáktól:
azaz igen nagy a diszkrepancia aközött, amit az emberek tesznek, illetve
mondanak. La Piere mára igen híressé vált tanulmányában (1934) azt vizsgálta,
hogy mi a kapcsolat az Egyesült Államokban a különböző attitűdök és cselekedetek
között. Egy kínai párral utazott végig az amerikai nyugati parton, több
hotelt és éttermet látogatott meg velük, és mindössze egy esetben nem szolgálták
ki őket. Ezután kiküldött egy kérdőívet az étteremtulajdonosoknak, amelyben
azt kérdezte, hogy vajon kiszolgálnának-e kínai vendégeket. A legtöbb válaszadó
nemmel felelt.
A sztereotípiák nem feltétlenül igazak, és nem jelzik szükségszerűen
az emberek cselekedeteit. Ezért érdemes foglalkozni a sztereotípiák okaival
és használatával is. Először is, Mauritiuson éppúgy, mint a copperbelti
térségben, a sztereotípiák segítenek az egyénnek rendet teremteni egy különben
meglehetősen bonyolult szociális univerzumban. Ezek teszik lehetővé, hogy
a világot különféle emberek csoportjaira bontsák, és igen egyszerű kritériumokat
szolgáltatnak az efféle osztályozáshoz. Az egyénben azt az érzetet keltik,
hogy érti a társadalmat.
Másodszor, a sztereotípiák igazolhatják a különféle előjogokat és különbségeket
a társadalmi javakhoz való hozzáférésben. És fordítva, az uralkodó csoportnak
tulajdonított negatív sztereotípiák csillapítják a kiszolgáltatottság és
beletörődés érzését: tulajdonképpen az elnyomottak szimbolikus bosszújának
tekinthetők. Harmadszor, a sztereotípiák döntőnek bizonyulnak a saját csoport
határainak meghatározásában. Biztosítják az egyént saját csoportja erényeiről
és mások hibáiról, és így igazolják azt a gondolkodást, hogy „én X vagyok,
nem pedig Y”. Az esetek döntő többségében a sztereotípiák így vagy úgy
a saját csoport felsőbbrendűségét sugallják. Ugyanakkor léteznek olyan
kisebbségek is, amelyeknek nagyrészt negatív sztereotípiáik vannak saját
magukról, és pozitívak a domináns csoportról.
A sztereotípiák néha önbeteljesítő jóslatként is funkcionálnak. Egy
uralkodó csoport visszafoghatja az elnyomott csoport fejlődését azáltal,
hogy szisztematikusan az alacsonyabbrendűségét hangoztatja. Természetesen
számos sztereotípia létezik, amelynek csekély vagy éppen semmiféle igazságtartalma
nincs, mint például számos afrikai nép elképzelése arról, hogy a szomszéd
törzs kannibál.
Végül, a sztereotípiák lehetnek morálisan többértelműek és a különböző
felek által vitatottak. Mauritiuson például az a mondás járja, hogy „ha
egy kreolnak van tíz rúpiája, tizenötöt fog költeni, de ha egy hindunak
van tíz rúpíája, csak hetet költ el, és a maradékot félreteszi”. Ezt a
mondást érdekes módon a hinduk és a kreolok is használják, saját csoportjuk
morális felsőbbrendűségének bizonyítékaként.
Itt nem a sztereotipizálás morális jellemzője a fő kérdés. Inkább azt
kellene hangsúlyoznunk, hogy a sztereotípiák elősegítik, hogy egy csoport
meghatározza magát egy másikkal szemben, átlátható térképet ad a világról,
valamint igazolhatja a forrásokhoz való hozzáférésben mutatkozó különbségeket.
Népi osztályozás és társadalmi távolság
Mint arról már volt szó, a copperbelti régióban az informális csoportok
szerveződése nagyrészt etnikai hovatartozás szerint történt. A városlakók
nagy része például saját „törzséből” vagy etnikai csoportjából választott
magának ivótársat, és a szálláson is jobban szerettek a saját csoportjukba
tartozó társakkal együtt lakni. Ha ezt nem tehették, akkor is arra törekedtek,
hogy olyanokkal lakjanak együtt, akiket a csoportjukhoz közelinek tartottak,
semmint olyanokkal, akik távolinak számítottak Mint azt Mitchell megjegyzi,
a távolság meghatározása kulturális és földrajzi tényezők együttes figyelembevétele
alapján történt, például az északi, matrilináris csoportok más északi,
matrilineáris csoportokat tartottak magukhoz legközelebb állónak. A városlakók
(valószínűleg igen nagyrészt férfiak) körében készített felmérésben Mitchell
és segítői a „társadalmi távolság és társadalmi közelség fokozatainak”
alábbi skáláját alkalmazták:
1. Elfogadnám közeli rokonnak házasság útján.
2. Megosztanám vele az ételt.
3. Együtt dolgoznék vele.
4. Megengedném, hogy közel lakjon hozzám a falumban.
5. Megengedném, hogy a törzsem területén telepedjen le.
6. Csak mint látogatót fogadnám el a törzsi területemen.
7. Kizárnám a törzsem területéről.
A társadalmi távolság ilyen meghatározásának alapján a városlakók kifejlesztették
– és az érintkezések során megerősítették – a társadalmi osztályozás egy
konkrét rendszerét, amelyben az egyén nemcsak hogy különbséget tett a mi
és az ők között, de a csoporttagságnak és a csoporton kívüliségnek különböző
fokozatai is voltak. Más szóval, voltak különböző mi és ők csoportok, és
szituációtól függően a csoporttagságnak különböző szintjei aktiválódtak.
Például a helyi politikai kérdésekben az egyén sokkal nagyobb csoport tagjaként
viselkedhetett, mint amikor házasságot fontolgatott.
Én az etnikai osztályozás működését vizsgáltam Mauritiuson, ahol hivatalosan
négy etnikai „közösség” létezik, azaz Mauritius alkotmánya négy népcsoport
létezését ismeri el: a hindukat (52 százalék), a muszlimokat (16 százalék),
a kínai-mauritiusiakat (3 százalék) és az „egyéb népességet” (29 százalék).
Ez utóbbi egy maradék kategória, amely magában foglal afrikaiakat, európaiakat
és vegyes származásúakat egyaránt. Majdnem mind katolikusok, de nem tartják
magukat etnikai csoportnak, ritkán kötnek vegyes házasságot, és a választásokon
sem szavaznak együtt. Sőt, kiderült, hogy a hinduk sem tekinthetők egy
etnikai csoportnak, különösen mivel ez a kategória az észak-indiai Bihar
tartományból származókat (ők vannak egyébként a legtöbben) éppúgy magában
foglalja, mint a tamilokat és telugukat, akik nem tekintik magukat egy
etnikai csoportba tartozónak az északiakkal.
Lehetetlen pontosan megmondani, hány etnikai csoport létezik Mauritiuson.
A kulturális különbségek számos szituációban előtérbe kerülnek, de nem
mindig utalnak ugyanarra a társadalmi különbségtételre. Egy mauritiusi
hindut például morálisan kötheti a kaszton belüli házasodás szabálya, de
a választások során arra a pártra fog szavazni, amely minden (északi) hindut
egyaránt képvisel. Emellett különbséget tehetnek még olyan csoportok között,
akiknek létéről a többi mauritiusi esetleg nem is vesz tudomást, például
a kreolok megkülönböztetik a rodriguezieket (akik a Mauritiushoz tartozó
Rodriguezről származnak) és a mauritiusi kreolokat. Ugyanígy, a mauritiusi
tamilok különbséget tesznek a vidéki és városi tamilok között, sőt néha
odáig is elmennek, hogy helytelenítik az egymás közötti házasodást, de
erről a különbségtételről a tamil közösségen kívül nem sokan tudnak. Arra
a kérdésre tehát, hogy hány etnikai csoport létezik Mauritiuson, azt kell
válaszolnunk, hogy helyzettől függ.
Általános szabályként azt mondhatjuk, hogy az etnikai népi osztályozás
az érintettek számára a legrészletesebb. Egy fehér francia-mauritiusinak
vajmi keveset számít, hogy a síita és szunnita muzulmánok nem házasodnak
egymással, vagy hogy a maratik és a biharik (egyaránt hinduk) között nem
túl nagy a politikai lojalitás. A résztvevők számára azonban ezek a különbségtételek
nagy jelentőségűek, gyakorlati kérdésekben éppúgy, mint az identitás és
a másokkal szembeni önmeghatározás szempontjából.
Az identitás képlékenysége
A copperbelti kutatások egyik fontos meglátása, amelyet már Robert
Park „városi ökológiája” is sejtetett, hogy az etnicitás és a társadalmi
identitás általában relatív és bizonyos mértékben szituációfüggő. Ahogy
Mitchell írja, az egyén adott szituációkban „törzsiségét”, míg máskor a
„városiasságát” hangsúlyozhatja. Ez a tény arra hívja fel a figyelmet,
hogy még a tipikusan többetnikumú társadalmakban is, ahol a kulturális
különbségek áthatóak, számos olyan helyzet létezik, amelyben az etnicitás
nem számít. És ez nemcsak az intraetnikus, de az interetnikus kapcsolatokra
is érvényes. A mauritiusi hinduk és kreolok gyakran kerülnek kapcsolatba
anélkül, hogy akár explicit, akár implicit módon utalnának saját etnikai
identitásukra. Főleg olyan helyzetekben, például kollégák, üzleti partnerek
esetében, ahol helyzetük beosztásukon keresztül tisztázott.
A mauritiusi és a copperbelti övezetből való kutatások azt is mutatják,
hogy a „mi” kategória határai helyzettől függően kiterjedhetnek vagy beszűkülhetnek.
A választások során egy mauritiusi a kiterjedt hindu közösség részeként
definiálhatja magát, míg ha munkát keres, a rokoni csoport lehet a releváns
kategória, külföldön viszont egyszerűen a mauritiusi identitást veheti
fel, függetlenül attól, hogy közelebb érzi-e magát a keresztényekhez és
a mauritiusi muszlimokhoz, mint az Indiában élő hindukhoz . Hasonlóképpen
a skandináv identitás is akkor a legerősebb, ha egy skandináv a szomszéd
országokból származó skandinávokba botlik külföldön. A legtöbb szituációban
azonban az identitás nem aktiválódik, nem tűnik relevánsnak a társadalmi
helyzet definiálásában. Más szóval, az egyénnek számos státusza és több
különböző identitása lehet, és empirikus kérdés, mikor és hogyan válik
az etnikai identitás fontossá.
Etnicitás az egyén szemszögéből
Mikor számít az etnicitás? Azt már elmondtuk, hogy az etnicitás olyan
szociális kontextusokban kerül előtérbe, ahol a kulturális különbségek
valóban különbséget eredményeznek. De miféle különbséget? Ez nagyon összetett
kérdés, amelyet itt kezdünk feltárni.
A copperbelti övezet bányavárosaiban a 40-es és 50-es években az etnicitás
csekély, de nem jelentéktelen szerepet játszott a munkavállalásban. Bár
a munkásokat a bányavállalat bérelte fel, az emberek használhatták az etnikai
hálózatukat információk és ajánlatok forrásaként a munkakeresés alkalmával.
Az etnikai különbségeknek még a házasságot érintő kérdésekben is szerepe
volt. Mitchell és Epstein ezenkívül a ma etnopolitikának nevezhető jelenség
mérsékelt felbukkanását is jelezte, bár az etnicitás vagy a törzsiség „alapvetően
a hétköznapi társadalmi érintkezés interakciós kategóriája maradt”, és
„az érdekcsoportok szerveződésének nem képezte alapját”. Ugyanakkor például
az egy nyelvet beszélő csoportok tiltakoztak amiatt, hogy a templomi szertartás
idegen nyelven zajlik, és így bizonyos kontextusokban az etnikai identitás
politikaiként is funkcionált.
Mauritiuson, ahol a plurális társadalom története régebbre nyúlik vissza,
mint a copperbelti térségben, az etnikai hovatartozás az egyén számára
sokféle jelentőséggel bírhat. A munkaszerzés hagyományosan etnikai alapon
történik, általában rokonokon vagy ismerősökön keresztül. Számos esetben
a vallásos társulások is szorosan összekapcsolódnak az etnikai hovatartozással.
A politika teljesen „etnicizált”, és a mauritiusiak hajlamosak arra a pártra
szavazni, amely a saját „közösségük” érdekeit képviseli. A fiatalok csoportjainak
is gyakran van etnikai vagy vallási jellegük, és gyakran ezek azok a csoportok,
amelyek körében a mauritiusiak barátokat és házastársat keresnek. A legtöbb
család ragaszkodik ahhoz, hogy gyermeke a „közösségen” belülről házasodjék.
Ez tehát azt jelenti, hogy Mauritiuson az etnikai hovatartozás biztosíthatja
az egyén számára a megélhetést, a házastársat, a barátokat és a vallást.
Ráadásul az etnikai identitás a múlttal való kontinuitást és a büszkeség
érzetét is kínálja.
Ahhoz, hogy az etnikai hovatartozás fontos legyen az egyén számára,
kínálnia kell valamit, amit az egyén értékesnek tart. Ugyanakkor egy fontos
kivételt meg kell említenünk, némely esetben ugyanis az etnikai identitást
egy domináns csoport kívülről erőlteti azokra, akik maguk nem is akarnak
a kijelölt csoporthoz tartozni.
A szociológia és a szociálantropológia évtizedeken keresztül azt állította,
hogy a modernizáció végül kiegyenlíti és eltünteti az etnikai különbségeket.
Legfőbb érve azt volt, hogy a modern individualista, bürokratikus társadalomban
nem lesz érdemes többé lojálisnak maradni egy etnikai csoporthoz, és hogy
a modernizáció folyamata végül eltünteti a csoportok között lévő kulturális
különbségeket.
Valóban meghaladhatják a szakszervezetek a törzseket? Az etnicitás
nemcsak rugalmasnak mutatkozott a változást hozó helyzetekben, de éppen
azon változások során bukkant fel erőteljesen, amelyekről azt gondolták,
hogy teljesen elsöprik majd. Másrészt kétségtelen, hogy az etnicitás jelentése
és szerveződési formája a társadalom más aspektusaival együtt változik.
Ahhoz, hogy megjósoljuk, adott esetben mi történik az etnicitással a társadalmi
változások kontextusában, sokkal pontosabb kérdéseket kell feltennünk annál,
mint hogy eltűnik-e, vagy pedig ugyanaz marad. Jelentősen változik ugyanis
relatív társadalmi fontossága; erre utalva Steve Fenton tett hasznos megkülönböztetést
a meleg és hideg etnicitás között, amely az etnicitás érzelmi intenzitásának
és társadalmi fontosságának változó fokozataira utal. Nyilvánvaló, hogy
az 1994-es ruandai helyzetnek, amelyben a túlélés az etnikai hovatartozástól
függött, kevés köze van például a dél-dakotai, skandináv felmenőkkel rendelkező
farmerekhez, akik néha ünnepség keretében emlékeznek meg az óhazáról.
FEISCHMIDT MARGIT ÉS TANÍTVÁNYAI FORDÍTÁSA
Bibliográfia
ERIKSEN, Thomas H.
Kis helyek – nagy témák
Bevezetés a szociálantropológiéba
Gondolat, 2006
Etnicitás és nacionalizmus
(előkészületben)
Gondolat, 2008
„Brüsszel nyomában”
Magyar Lettre Internationale, 57
„A skandináv kulturális térség”
Magyar Lettre Internationale, 58
„A pillanat zsarnoksága”
Magyar Lettre Internationale, 59
Lettre, 2008 téli, 71. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|