José Riço Direitinho:
MONOLÓG CITROMFŰVEL
„…a szerelem
ritkaság. Nehéz rátalálni;
csak keveseknek
jelenik meg, és csak véletlenszerűen, legfeljebb egyszer
egy évszázadban,
hasonlóan a többi megmagyarázhatatlan
jelenséghez,
amelyek levegőbe emelik az embert,
vagy amikor
egy analfabétával Cicerót idéztetik, helyes latinsággal.”
Hélia Correia: Az erotikus rés
Tudom, hogy ma fog megérkezni. Nem mintha mondta volna bárki is; viszont
tizenöt éve erre várok, a citromfű erős illatára, amelyet most, eső után
érezni lehet. Ugyanezt az illatot szívtam magamba akkor is, mikor először
érkezett a városkába, és tudtam, hogy azért jött, hogy feleségül vegyen,
még ha előtte soha nem is láttam őt, még az arcképét sem. Úgy emlékszem,
mintha csak tegnap délután történt volna: a belső udvaron ültem, a tyúkokat
kopasztottam, amelyeket anyám tett főni a vízbe; a nővérem születésnapjára
készültek, arra az ünnepre, ahol mindenkinek be akarta jelenteni a házasságát.
Én már eltelítődtem a tyúkszar és a kövér vidéki baromfik tornyosuló zsírjának
undorító szagával. Könnyű pamutruhát viseltem, amely már tele volt a haláltusájukat
vívó tyúkok vérfoltjaival, néhányuknak még csöpögött a vér a nyakából,
mert az apám – szánalomból, vagy egyéb homályos érzésből fakadóan – nem
vágta el vagy tépte ki egyetlen rántással a nyakukat, ahogy azt tenni szokta
a még vonagló vadmadarakéval, amelyeket a kutyák odavittek hozzá. Vértől
volt mocskos a ruhám, és megmagyarázhatatlan szégyent éreztem, amikor a
levágott hús és a baromfizsír szagának közepette megéreztem a citromfű
könnyű illatát a levegőben. Ez három órával azelőtt történt, hogy ő megérkezett.
Így aztán, mikor a nővéremmel karöltve belépett a birtok kapuján, én már
átöltöztem, a hajamat a vállamra bontottam, és a nővérem parfümjéből is
tettem magamra.
A férfi, akihez a nővérem hozzá akart menni, és akit még egyetemi éveiből
ismert, a nyár első napján lépett a házunkba, tizenöt évvel ezelőtt. Mikor
megláttam őt a nagyszobában, az öreg lámpa ellenfényének arany metszésében,
újból meg kellett értenem, hogy a citromfű illata nem a nővérem esküvőjéről,
hanem az enyémről adott hírt. Ő szinte még rám sem nézett, én pedig megpróbáltam
az árnyékban maradni, a háta mögött, hogy csodáljam a hangját és finom
mozdulatait.
Azon az első éjszakán, amelyet nálunk töltött, lepakolták a csomagjait,
és a folyosó végén ágyaztak meg neki. Nyilván a szemérmességnek köszönhetően
abban a szobában, amely a nővéremétől a legmesszebb esett. És amely a legközelebb
volt az enyémhez – nyilván a végzetnek köszönhetően.
Én tizenhét éves voltam ezen a nyáron, és a férfiakról még mit sem
tudtam. Láttam néhányszor a nálam is fiatalabb fiúkat a folyóban fürdeni.
Olykor elmentünk a barátnőmmel, hogy meglessük őket a nádasban, ahogy levetkőznek,
és megvártuk, míg kijönnek a vízből, hogy megnézhessük őket vizesen és
meztelenül, ahogy leheverednek a fűre napozni. Így hát minden, ami ezen
a délutánon történt, olyan vágyat ébresztett bennem, amilyet eddig senki
iránt nem éreztem. Egész szobám, az összes ruhám a citromfű illatát árasztotta
ezen az éjszakán. Azt az illatot csak én éreztem; az este senki sem tett
róla említést.
Visszavonultam a szobámba, még mielőtt mindenki elhagyta volna a nappalit,
és mielőtt köszöntőt mondtak a nagymamától örökölt kristálypoharakkal,
amelyeket csak különleges alkalmakkor használtunk. Langyos vizet töltöttem
a kádba, és fürdősót szórtam bele, még a nővérem hozta nekem, mikor végleg
hazaköltözött a városból, ahol a tanulmányait folytatta. Levetkőztem, és
szemügyre vettem magam a ruhásszekrény három tükrében; nyitott ajtajaiban
majdnem minden oldalról láthattam magam. Ritkán, vagy talán még sosem néztem
így magamra. Már kigömbölyödött a mellem és a fenekem is, pedig néhány
évvel korábban még irigykedtem miattuk a nővérem szépségére. Egyszer hirtelen
nyitottam be a szobájába, mert zavart a rikácsoló rádiója, és ott találtam
meztelenül, ahogy ugrálva táncolt a széken és az ágyon, végül aztán gúnyos
nevetésben tört ki, és megkérdezte, hogy olyan szeretnék-e lenni, mint
ő. Megfürödtem, és amíg azt az inget kerestem, amelyet a nővéremtől kaptam
előző karácsonyra, és amely még sosem volt rajtam, egyre erősebben és erősebben
éreztem a citromfű illatát. Megtaláltam, és felvettem az inget, szinte
áttetsző volt, alatta pedig semmit sem viseltem.
Ez volt az első abból a tizenkét éjszakából, amikor, miután mindenki
lekapcsolta a villanyt, felkeltem, és bebújtam annak a férfinak az ágyába,
akit a nővérem hozott el magával, azért, hogy hozzámenjen. Ahhoz a férfihoz,
aki, mikor két héttel később megint útnak indult, hogy elintézze a házassághoz
szükséges dolgokat, magához vont a karomnál fogva, nekidöntött a folyosón
a kályhának, és azt mondta: visszatérek az esküvőre, de téged veszlek el;
ezt azóta tudom, hogy először a szemedbe néztem.
Ez az ember az, akiről tudom, hogy tizenöt év után ma fog megérkezni.
Miatta szereztem meg ezt a házat a folyóparton, ahol a citromfű illatával
várom őt, amelyet rögtön érezni lehetett, ahogy elállt az eső.
(SZÉKELY SZABOLCS FORDÍTÁSA)
Lettre, 2008 őszi, 70. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|