Sergio Benvenuto
Szigorú atya és gondoskodó anya: jobb- és baloldal a kapitalizmusban
(RÓMA) – Hosszú ideig nem volt nekem világos, mi tartja össze a konzervatív
blokkot és erkölcsi-politikai világát. Sehogy se tudtam belátni, mi kapcsolja
össze a 30 év körüli, Wall Streeten spekuláló, gátlástalan pénzügyi befektetőt
a nincstelen nyugdíjas asszonnyal az amerikai közép-nyugat valamelyik kisvárosában,
aki nap mint nap a Bibliát olvassa. Valószínűleg mégis mindketten Bush
hívei. Amit jobboldalnak hívunk, a kapitalizmusnak és a kulturális konzervativizmusnak
a keveréke, a Wall Street és a Bible Belt szövetsége, mindig rejtély volt
előttem.
Morális rendszerek
A különböző keresztény hitrendszerek alapvető üzenete a legkevésbé
sem esik egybe a kapitalizmus és a piaci liberalizmus értékeivel. Még Max
Weber is rámutatott, hogy a protestantizmusban eleinte nem volt semmi kapitalista,
inkább antikapitalista volt a beállítottsága. Az elmúlt évtizedekben ezért
mindig voltak az evangéliumnak baloldali olvasatai, és a polgári katolikus
elitek hosszú ideig semmivel sem voltak kevésbé antiliberális, mint antidemokratikus
érzelműek. Hogyan kerülhetett arra sor, hogy a háború után Adenauer Németországban
és De Gasperi Olaszországban történelmi szövetséget tudjon összehozni a
legrégebbi és legkonzervatívabb nyugati ideológia, a kereszténység és a
legmodernebb, a kapitalizmus között?
Mit jelent tulajdonképpen az, hogy „konzervatív”? Georg Lakoff
megpróbálta leírni a konzervativizmus „rendszerének” struktúráját, és ugyanakkor
az ellenlábasáét, a baloldali amerikai liberalizmusét is. Amit konzervatívnak
és amit liberálisnak hívok, az két, lényegében összeillő politikai ideológia.
Ha egy baloldali – így Lakoff – a konzervatívok politikáját önellentmondónak,
helytelennek vagy cinikusnak érzi, ez azért van, mert nem érti, miben áll
a konzervatív gondolkodás. Ugyanez vonatkozik a konzervatívokra: ők a baloldali
liberálist nem értik. Bár Lakoff saját magát liberálisnak vallja, megpróbálja
a konzervatív gondolkodást lényegében éppolyan összefüggőnek leírni, mint
a baloldaliakét.
A konzervativizmus politikai eszméinek alapját Lakoff egy kimondatlan
alapelvben látja, egy családmodellben, amelyből a világképe táplálkozik:
a szigorú atya modelljéből. Ezzel áll szemben a baloldal családképe: a
gondoskodó szülőé, vagy ahogy én mondanám, a gondoskodó anyáé. Lakoff szerint
a társadalomhoz való hozzáállásunk mögött mindig ott van az a családkép,
amelyet a magunkévá tettünk: vagy egy olyan család, amely egy szigorú atya
irányítása alatt áll, vagy egy olyan, amely egy gondoskodó anya oltalma
alatt.
Lakoff számára a politikai modellek, amelyeket jellemez, egyúttal
morális rendszerek is. A konzervatív modell alapvonásait a következőképpen
foglalja össze:
K1 A szigorú atya moráljának támogatása általában
K2 Az egyén önkontrolljának, felelősségének és megbízhatóságának igénye
K3 A jutalom és büntetés elvének alkalmazása
a) az önkontrollal és megbízhatósággal bíró egyének védelme, az önérdek
negatív következményeinek elhárítása
b) a tekintélynek büntetéssel való erősítése
c) büntetéssel való szankcionálás olyan egyének esetében, akik nem
képesek uralkodni magukon, nincs bennük kellő önkontroll
K4 Az erkölcsösen cselekvő egyének megvédése a külső ártalmaktól
K5 Az erkölcsi rend erősítése
Ezzel szemben a morális cselekvés kritériumai a baloldaliak számára
a következőkben állnak:
L1 Szolidáris cselekvés és az egyenlőség támogatása
L2 Segíteni azokon, akik nem tudnak magukon segíteni.
L3 Védeni azokat, akik nem képesek magukat megvédeni.
L4 Az önmegvalósítás elősegítése.
L5 Gondoskodni saját személyünkről, hogy segítsük a négy alapkövetelmény
érvényesítésében.
Lakoff azt akarja kimutatni, hogy a konzervatív és a liberális
tábor eltérő állásfoglalása minden kérdésben levezethető ezekből az erkölcsi
előfeltevésekből. Vegyük, mondjuk, az abortusz problémáját. A konzervatívok
a terhességmegszakítás legalizálásának ellenzését a meg nem született élet
– vallási alapú – tiszteletével indokolják. E mögött az indoklás mögött
Lakoff szerint egy egészen más morális probléma rejlik, nevezetesen a szexuálisan
szabados fiatal nőé, aki teherbe esik, és meg akar szabadulni testének
gyümölcsétől – tehát egy sztereotip helyzet. A szigorú atya morálja számára
(K1) ez a szituáció kimeríti az önkontroll és a felelős cselekvés szabályának
megsértését a nő részéről (K2), emiatt meg kell büntetni (K3c) azzal, hogy
hordja ki a gyermekét, gondoskodjék róla, és ezzel helyreállítsa az erkölcsi
rendet (K5). Az abortusz ellenzőinek tehát azok szankcionálása a fontos,
akik kihágást követnek el a szigorú atya erkölcsi rendje ellen.
És fordítva, a baloldali szabadelvű, liberális meggyőződéséből
kiindulva áll ki a magzatelhajtáshoz való jog mellett. Egy szándékai ellenére
teherbe esett lánynak, aki nem tud gondoskodni önmagáról és a gyerekéről,
meg kell adni a lehetőséget egy zavartalan és veszélytelen terhességmegszakításra
(L2), mert egy gyerek akadályozná személyisége szabad kibontakoztatásában
(L4), ráadásul a segítségre szorulók általában is igényt tarthatnak arra,
hogy nehéz helyzetben támaszt nyújtsanak nekik. (L1)
A nyitott társadalom
Még ha feltételezzük is, hogy Lakoff elemzése a konzervatív és a liberális
gondolkodásról helytálló, ez az elemzés akkor is figyelmen kívül hagyja
azt a tényt, hogy mindkettő már kétszáz éve egy olyan világgal kénytelen
számot vetni, amelyet a kapitalista forradalom határoz meg, a szabad piac,
a technikai fejlődés és a gazdasági (neo)liberalizmus értékei. Ennek a
forradalomnak, amelyet én is liberális forradalomnak hívok, olyan az ideológiája,
amelyre Lakoffnak a két táborról szóló teóriája nem alkalmazható. Az indusztrializált
világ valósága se nem balos, se nem jobbos, még ha balosoknak és jobbosoknak
kell is igazgatniuk.
A kapitalista-liberális gondolkodás egy olyan paradigmát jár
körül, amelynek, akárcsak a balliberálisoknak és a konzervatívoknak, vannak
morális következményei, de nem kizárólag morális következményei vannak.
Ezt a paradigmát szemléletesen kifejezi Popper „nyitott társadalom” koncepciója,
ez pedig lényegében a következő elemeket tartalmazza:
1. A modern társadalomnak nyitott társadalomnak kell lennie, a politikai
és a kulturális szabadság mellett maximális gazdasági szabadságot is biztosítani
kell. A gazdasági szabadság segíti a piacot, ami viszont a társadalmi gazdagság
gyarapításának forrása. A piac a verseny törvényeinek van alávetve: a piac
választja ki a sikeres piaci szereplőket a kevésbé sikeresek közül.
2. A piachoz hasonlóan a politikai életnek is a versengésen, a pártok
versengésén kell alapulnia, tehát a képviseleti demokrácián és a többségi
elven.
3. A szabadságot mindenekelőtt negatív szabadságként definiálják, nem
pozitív szabadságként. Az állampolgári jogoknak a legnagyobb prioritást
biztosítják, az olyan politikai rendszereket pedig, amelyek felülről akarják
diktálni a gazdasági egyenlőséget, a haladás ellenségeinek tekintik.
4. A gazdasági és politikai szabadság maximumát biztosítja a vallásos
hit és a metafizikai világnézet kiküszöbölése, és ezzel a tudományos racionalitás
és a technikai haladás primátusát minden morális megfontolás fölött. A
társadalom gondolkodását a tudománynak kell meghatároznia.
5. A kapitalizmus, felvilágosodás, tudomány és technika összekapcsolásának
nem kell akadályoznia az államot abban, hogy a hátrányos helyzetűeket jóléti
állami intézkedésekkel támogassák – amíg a jótékonykodás nem érinti a gazdasági
szabadságot.
A konzervatív vagy a baloldali társadalomfelfogástól eltérően
a neoliberalizmus társadalomfelfogása nem vezethető vissza egy család modelljére.
Ennek a társadalomfelfogásnak az alapvonásai inkább azok, amelyeket a görögök
Hermész isten, a csere és a változás istene tulajdonságainak tartottak.
Olyan társadalomfelfogás ez, amelyet a „demitizált Hermész” nevével szeretnék
jelölni.
Összeegyeztethetetlen álláspontok
Hogy a kiinduló kérdéshez visszatérjünk: vajon a demitizált Hermész
erői miért hajlanak arra, hogy politikailag azokkal lépjenek szövetségre,
akik a szigorú atya öt alapszabályára esküsznek?
A két irányzat között gyakori a nézeteltérés is. A demitizált
Hermész pártja például kifejezetten támogatja a szegényebb országokból
való munkaerő-beáramlást, mert ez a bérköltségek leszorításával is jár.
Ezzel szemben a szigorú atya pártja tendenciájában többnyire idegenellenes:
az ország azoké, akik ott születtek és nőttek fel. A két alapállás összeegyeztethetetlenségére
felhozható példák sora még folytatható. Mégis rendületlenül működik a demitizált
Hermész és a szigorú atya közti szövetség.
A demitizált Hermész pártjai, amelyek a legtisztábban reprezentálják
a valóságot, amelyben élünk – a szabad demokráciát és kapitalizmust –,
az esetek többségében a társadalmi elitek kis pártjai maradtak. A nyugati
társadalmakat, amelyek a liberális forradalomból jöttek létre, hamarosan
kivétel nélkül nem liberális, vagy akár nyíltan antikapitalista beállítottságú
politikai erők fogják kormányozni. A kapitalizmus ott virágzik, ahol olyan
politikai-etikai mozgalmak vannak hatalmon, amelyeknek történelmük és elveik
alapján semmi közük a kapitalizmushoz, vagy azt éppen el is utasítják.
A nagy pártok többnyire még mindig marxisták vagy szocdemek ill. felekezeti,
nacionalista vagy populista irányultságúak. A nagy liberális forradalom
azonban lényegét tekintve se nem marxista, se nem szociáldemokrata, se
nem felekezeti, nacionalista vagy populista.
A család mint közös vállalkozás
A demitizált Hermész pártja nem a család modelljét követi. Hermész
a családon kívüli dolgok istene, ezért állt a képmása a régi Görögország
városainak útkereszteződéseinél és az útelágazásoknál. Hermész az idegenekkel
való találkozás istene volt, megszegte a család törvényeit. A magába zárkózó
családdal szembeni bizalmatlanság hozzátartozik a liberális és a radikális
gondolkodás lényegéhez is. A nyitott társadalomban megnyílik a család is,
hogy más családokkal kapcsolatba lépjen. A baloldali intelligencia is mindig
elutasítóan viszonyult a családhoz és állítólagos értékeihez. A szocialista
gondolkodás centrumában még mindig ott pislákol Platón államutópiájának
szikrája, a család megszüntetése-átemelése res publicába. Ebből fakad André
Gide jelszava: „Családok, gyűlöllek titeket!”
Ezen a ponton vakfolt mutatkozik Lakoff elemzésében, amely a
nyugati világ két fő ideológiáját két különböző családmodellre vezeti vissza.
Hiszen a konzervatívok nem egészen jogosulatlanul mondják magukat a családi
értékek védelmezőinek. „Isten, haza, család” – ez a jelszavuk. De amikor
a konzervatívok a család értékeire esküsznek, ezzel az egyes családokra
gondolnak, amelyeket nem érdekel semmi saját magukon kívül. Ennek a családnak
akkor jár el az érdekében az állam, ha a családfőnek mindent szabad. A
konzervatívok olyannak akarják megtartani a családot, amilyen. Ezzel szemben
a balosok a család feladatait át akarják emelni az állam vagy a társadalom
felelősségének szintjére. Az igazi család számukra nem az elemi család,
hanem a társadalom. A balosok elképzeléseiben a család anyailag gondoskodó
táplálójának képét átviszik a konkrét anyáról a társadalomra: a társadalmat
illeti meg a gondoskodó anya szerepe.
A baloldali liberalizmus hívei a saját családjukon belül a gyerekeikkel
és a házastársaikkal úgy viselkednek, mint a gondoskodó anya, míg a konzervatívok
úgy lépnek fel a saját családjukban, mint a szigorú atya. De a politikai
és a privát szféra ilyen megfelelésének formája két ellentétes tendencia
következménye. A konzervatív azt követeli az államtól, hogy viselkedjen
úgy, mint a szigorú atya, amilyen ő is. A balos azt várja el a szülőktől,
hogy viselkedjenek úgy, mint a társadalom a gondoskodó anya szerepében.
A szerepek, amelyeket a társadalomra illetve a családra kiosztanak, egymással
homlokegyenest ellenkezőek. Míg a konzervatív a politikai elnyomás modelljét
vetíti ki a családra, a baloldaliak gondolkodása a családi szeretet és
gondoskodás modelljét viszi át az államra és a társadalomra. A jobbos azt
akarja, hogy a család olyan legyen, mint egy (szigorú) állam, a balos azt
akarja, hogy az állam azt tegye, amit egy (gondoskodó) család.
A családra való hivatkozásnak a demitizált Hermész pártja szempontjából
nincs jelentősége. Szerinte egy nyitott, semmire tekintettel nem lévő versenynek
alávetett világban kell élnünk, ami minden egyes embertől a viszonyokhoz
való állandó alkalmazkodást követeli meg. Ennek a gazdaságnak a példája
érvényesül a családi és a párkapcsolatokban is. A demitizált Hermész pártja
számára a család egy joint-venture, egy családi (közös) vállalkozás, amelyet
csak a saját nyeresége motivál; amit ez a vállalkozás előállít, az az „emberi
tőke”.
Ha ez így van, annál sürgetőbben vetődik fel a kiinduló kérdésünk.
Mivel magyarázható, hogy a szigorú atya konzervatív pártja, amelyik a család
megőrzését írta a zászlajára, ilyen átfogó politikai szövetségbe ment bele
azzal a párttal, amely az emberi kapcsolatok minden formáját a vállalkozás
modelljére redukálja?
Hesztia pislákoló tüze
Egy választ lehet erre találni az ókori Görögország kultúrájában. A
görögök nemcsak Hermészt, az istenek küldöncét tisztelték, hanem Hesztiát,
a tűzhely védelmezőjét is. Az ő neve egyszerre utalt a házi tűzhelyre és
a polisz tűzhelyére, a kerek tűzrakó helyre, ami a ház központját képezte,
a köldököt, amely köré a házat a földbe mélyesztették. Ahogy Jean-Pierre
Vernant írja, Hesztia a szilárdság, a mozdulatlanság és a tartósság jelképe
és támasza volt. Róla nem voltak mitológiai történetek, sosem volt része
semmiféle történésnek és nem is lehetett volna.
Hermész is ott lakik a halandók hajlékában, de úgy, mint angelosz,
mint követ, mint olyan, aki bármelyik pillanatban felkerekedhet. „Hermész
alakjában nincsen semmi szilárd, tartós meghatározottság és lezártság.
A térben és az emberi társadalomban a mozgást és az elmúlást, az állapotváltozást,
az átmeneteket és az egymástól idegen dolgok találkozását jelenti. A házban
ő ügyel a küszöbre, és tartja távol a tolvajokat, mert ő maga is tolvaj,
„aki előtt nincsenek zárak, falak és nincsenek határok”. Hermész mindenütt
ott volt, ahol az emberek összejöttek a saját négy falukon kívül, árukat
vagy véleményt cserélni. Összejöttek, vagy versengésbe kezdtek egymással,
mint a stadionokban. Hesztia világa ezzel szemben a ház belseje, a lezárt,
a szilárd, egy csoport önmagához való viszonya. Ő biztosítja a család számára
az időbeli fennmaradást.
A külvilág, a nyitott, a mozgás, a másokkal való találkozás Hermész
birodalma. Nyitottság, mozgékonyság, csere a másikkal, üzleti szorgalom
és állandó megújulás, a Hermész-féle „hermetikus” (a megszokottal éppen
ellentétes értelemben használva itt ezt a terminust). A „hermetikus” mentalitásnak
mindezek a jellemzői viszont a modern világnak is jellemző vonásai. A gazdasági
csere őrületes felgyorsulása, az élet minden területének technicizálása,
racionalizálása és mobilizálása valamint a kommunikáció elsőbbsége mindenek
felett. A liberális kapitalista társadalmi rend minden másnál jobban
elválasztotta egymástól Hesztiát és a szigorú atyát. Neki köszönhető az
életvalóság szekularizálása, és ezzel az életvalóság istenektől való mentesítése;
a patriarchális világ alkonya, a nemek egyenlősége, a tudományok felemelkedése
a vallás helyébe lépve a végső igazságok szavatolójaként. Az egyén elsőbbsége
és az összetartó közösség háttérbe szorulása, az időleges részvétel hangsúlyozása
az identitásteremtő kötelezettségek helyett; a bürokratikus igazgatás uralma
a társadalmi hagyományok helyett, a technika fejlesztése, az egyéni realitások
egyre objektívebb szemlélete.
Az ateizmus és az individualizmus a polgári liberális felvilágosodás
találmányai, abban bízik, amit Adam Smith „a láthatatlan kéznek” nevez,
egy általános önzés feltételezésén alapul. Eszerint mindenki a saját hasznáért
dolgozik, és nem azért, hogy a társadalomnak valami jót tegyen. Mi sem
állhatna a kereszténységtől távolabb, mint épp egy ilyen gondolkodásmód!
A tőke anarchiája
Az igazán radikális, mindent felbomlasztó ideológia ezért nem a szocializmus,
hanem a kapitalista liberalizmus, a demitizált Hermész pártja. Egy radikális
„hermetizmusra” törekszik, a házitűzhely folytonos lerombolására egy globális
körforgás érdekében, ami mindent megváltoztat, és semmit nem hagy meg a
helyén.
De hogy lehetne a tömegektől elvárni, hogy ebben az értelemben
„hermetikusak” legyenek? A nyertesek megengedhetik ezt maguknak, az egyszerű
emberek biztosan nem. A kapitalista-liberális forradalom ezért kénytelen
volt a széles tömegek számára egy alibi-Hesztiáról gondoskodni. Tartósan
nem élhet senki a hermetikus elidegenedésben, ezért kínálják a sokaságnak
a szigorú atya családjának biztonságát vagy az anyaian gondoskodó társadalmat
vigaszként és menedékül.
A mai nagy pártok antikapitalista eredetűek, mert a politikai
rendszer a kapitalizmus ellensúlyozására szolgál. A társadalom, politikai
formáiban nemcsak a neoliberális világ visszfénye a politika képernyőjén,
de annak amortizálására is szolgál. Mintha a mindenféle színezetű nagy
politikai szervezeteknek a kapitalizmus romboló következményeit kellene
kompenzálniuk.
Lakoff úgy véli, hogy a konzervatívok számára magától értetődő
a vállalkozást és a versenyt támogatni, mivel számukra a saját felelősségvállalás
és a magabiztosság fontos erkölcsi értékek. A konzervatívok csodálják,
ha valaki meggazdagszik, mert az ő szemükben a szigorú atya olyan ember,
aki utat tör magának és érvényesül. Mégis figyelemreméltó, hogy a konzervatívok
láthatólag nem veszik észre, hogyan mozdítják ki a sarkaiból a vállalkozói
verseny szabályai a patriarchális család hagyományos értékeit és struktúráit.
Ténylegesen a konzervatívok egy része is szkeptikusan áll szemben a vállalkozás
és a pénztőke világával. Az Egyesült Államok iparilag kevéssé fejlett,
mezőgazdasági struktúrájú délkeleti része, amely különösen konzervatívnak
számít, hosszú ideig a demokraták egyik fellegvára volt. (Mivel Lincoln
republikánus volt, nem volt más választásuk.) Ma az USA-ban a konzervatívok
állítanak fel vámkorlátozásokat. Az igazi konzervatívok nem barátai a szabadkereskedelemnek
és a globalizációnak. A szigorú atya a kapitalizmus züllesztő anarchiájával
a saját óvintézkedéseit fordítja szembe, gazdaságiakat és morálisakat egyaránt.
A demokrácia funkciói
Ma majdnem minden ideológiai erő igénybe veszi a maga számára a demokrácia
értékeit. A Nyugat ezt az elvet a világ minden részébe exportálta, miután
e szerint az elv szerint egy kormány legitimitása a néptől származik, amely
általános választások keretében hozza meg döntését. Hogy egyes esetekben
mit kell demokrácián érteni, az nagyban függ a mindenkori politikai modelltől,
legyen az a szigorú atya, a gondoskodó anya vagy a demitizált Hermész.
A konzervatívok a demokráciában azoknak a családoknak az akaratát
látják kifejeződni, akik a „társadalom magvát” alkotják, és ezen az úton
tudják a kormányt befolyásolni, amellyel alapjában véve bizalmatlanul állnak
szemben. Az ő demokrácia-fogalmuk populista: a családok szemben a központi
hatalommal.
A baloldal számára a demokrácia lehetőség arra, hogy a hátrányos
helyzetű tömegek hallassák a hangjukat, érvényt szerezzenek neki, és határt
szabjanak az uralmon lévők hatalmának. A demokráciában a hatalom és a gazdagság
újraelosztásának eszközét látja.
A meggyőződéses liberális kapitalisták számára a demokráciában
a „láthatatlan kéz” működik a politika síkján, mert – még ha az egyes választó
csak a saját óhajait tartja is szem előtt – végül mégis a legjobb eredmény
jön ki az egészből. A demokrácia folyamata ténylegesen a szélsőséges álláspontok
marginalizálódásához vezet, egy működő demokrácia két, többé-kevésbé mérsékelt
pozíció váltakozásával jár, és hosszú távon a társadalmi érdekek kiegyenlítődését
hozza magával. Ezeknek a liberálisoknak a számára a demokrácia a politikai
ígéretek és preferenciák piaca, ami végső kihatásában a választók érdekeinek
kielégítését szolgálja.
A házi tűzhely értékei
Hermész uralja a színteret, miközben az ellenlábasa, Hesztia, a tűzhely,
háttérbe van szorítva. Miért van ez így? Hogyan kerülhetett arra sor, hogy
a világunk egyre „hermetikusabbá” váljon, hogy egyre inkább a mobilitás,
a változás törvényeinek engedelmeskedik, és nem enged meg többé semmit,
ami szilárd és nyugalomban marad? Amikor a pápa a relativizmust támadja,
vajon azzal nem a modern társadalomban elterjedt „hermetizmust” támadja-e?
Ratzinger kritikája mindazok ellen irányul, akik már nem ismernek semmi
abszolútat. Hesztia abszolút volt, szilárdan földhöz kötött.
Egy politikai eszme csak akkor válhat a tömegeknek szóló gondolkodássá,
ha találkozik benne Hermész és Hesztia. A különbség a két tábor között
abban áll, hogy milyen szerepet tulajdonítanak Hermésznek illetőleg Hesztiának.
Hol húzódik számukra Hesztia szilárd felségterülete, és hol élheti ki Hermész
a saját centrifugális törekvéseit? A szigorú atya paradigmájában a családi
értékek a legfőbb jelentőségűek. A konzervatívok a hagyományos családot
helyezik mindenek fölé. Az ő számukra a „természetes család” időtlen mérték.
A családi szerveződés történetiségét figyelmen kívül hagyják. A természet
rendjére való hivatkozás alapját egy merev, változatlan emberkép alkotja,
amely szélsőséges formában képviseli Hesztia értékeit. Egy ily módon mértéktelenül
a házi tűzhelyre fixálódott magatartás egy olyan pszichiátriai betegségnek
felel meg, amely a paranoia egyes formáinál egy erősen regresszív impulzushoz
vezet. De egy extrém „hermetizmus” is vezethet pszichózishoz.
Deleuze és Guattari dolgozta ki egy ilyen „hermetizmus” elméletét,
amely a maga társadalmi radikalitásában a skizofrénia megjelenési formáira
hasonlít. Valódi társadalmak azonban nem lehetnek teljesen paranoiások
vagy teljesen skizofrének. Minden politikai-morális paradigmának számolnia
kell azzal, ami összeegyeztethetetlen a lényegével. Minden gondolkodásnak
meg kell engednie valami „eksztatikusat”, valamit, ami kilép önmagából.
Ezért kell, hogy a politikai ideológia minden formája valami helyet engedjen
a másik számára. Egy radikálisan és kizárólag konzervatív álláspont végül
a peremre szorulna, és ezzel hatástalanná válna – tehát muszáj megnyílnia
a hermészi princípium előtt És ez a nyitás történik meg a demitizált Hermésszel.
Ha a szigorú atya nem látná benne a maga ellenpólusát, amelyen megmutatkozhat,
marginalizálódva és elszigetelődve végezné, és ezzel abszurd jelenséggé
válna. A regresszív eszmék csak akkor tudnak virágozni, ha egy korlátlan
liberalizmusban az ellenfelükre találnak, ami hitelt érdemlővé teszi a
pozíciójukat.
Ez a fajta egyensúly Hesztia és Hermész között megmagyarázza, miért
játszik Amerikában a vallás olyan nagy szerepet, mint egyetlen másik ipari
országban sem. Azt a kérdést, hogy a világ legdinamikusabb és haladáspártibb
társadalma ugyanakkor miért a legkevésbé szekularizált, már mások is megpróbálták
megválaszolni. Inglehart és Norris például sok amerikai erős vallásosságát
az USA-nak Európához képest nem elég fejlett jóléti és ellátó rendszerével
magyarázza. Aki a nem megfelelően biztosított lakossági rétegekhez tartozik,
az egyházi közösségek szolidaritásában találja meg azt a támogatást, amit
az állam nem tud garantálni. A vallás biztonságot nyújtó funkciója azonban
messze túlmegy az ilyesfajta kockázatbiztosításon. Éppen, mivel az USA
a leginkább „hermetikus” az ipari társadalmak közül, azért kell a „hermetizmust”
a „házitűzhely” értékeibe való nagyobb beruházással kompenzálni. Az értékek
relativizálódása miatti talajvesztést a világi területen egy transzcendens
abszolútumhoz való erősebb kötődéssel kell ellensúlyozni.
Hogy megértsük a modern ideológiákat, egy szélesebb értelemben hegeliánus
megoldáshoz kell folyamodnunk. Minden politikai-etikai gondolkodás magában
foglalja a saját ellentétét is. Egy erkölcsi rendszer nem azért működik,
mert önmagában ellentmondásmentes, hanem mert magában hordja az ellentétét,
mint önmaga korrekcióját. Ha egy politikai gondolkodást kívülről ellentmondásosnak
tartunk, ez végső soron azért van, mert nem értettük meg teljesen. De egy
gondolkodást megérteni nem egyenlő azzal, hogy belső összhangját átlátjuk
A megértéshez tartozik az is, hogy belátjuk, hogy minden emberi eszmére
rácáfol a valóság – és a hatékonyság érdekében helyet kell hogy adjanak
annak is, ami ellentmond nekik és túlmutat rajtuk. Az ellentmondásosságot
nem hiányosságként kellene felfogni, hanem titkos éltető nedűként a politikai
eszmék ereiben.
A demitizált Hermész ideológiája nagyon jól megmagyarázza, mekkora
erő van a modernitás mögött. De szociális és spirituális szempontból mégis
elfogadhatatlan. Csak akkor tud valaki sikeresen a szabad piacgazdaság
mezejére lépni és a szakadatlan újítások törvényeinek engedelmeskedni,
ha a többi helyen a konfliktust és kockázatot kikapcsolja. Amilyen mértékben
a neoliberalizmus értékrelativizmusa az iparosodás következtében befolyásolja
a gondolkodást, olyan mértékben üti fel a fejét elkerülhetetlenül az ellentéte,
az abszolút világából: a szigorú atya.
A gondoskodó állam
Csak egy időtlen hagyományhoz, több ezer éves szentírásokhoz, a talajgyökérhez
és a vér szavához való kötődés teszi lehetővé, hogy vakon belevessük magunkat
a „hermetikus” világ tolongásába, ahol semmi más nem tartós, és minden
kritizálható. A konzervatív ember Hesztiára és a szigorú atyára bízza magát,
hogy gátlástalanabbul tudjon tevékenykedni a demitizált Hermész világában.
A balosok gondolkodásában is van ellentmondás. Nemcsak gyengéden gondoskodó
anyákként viselkednek. Sokan közülünk egészen más késztetéseket követnek,
önzők, gyávák vagyunk, a saját előbbre jutásunkat tartjuk szem előtt, és
mindenekelőtt sok pénzt áhítunk és mások tetszését. Mihez kezdünk törekvéseinknek
ezzel a dicstelen oldalával, amelynek számára a konzervatív ideológia legitim
helyet biztosít?
A „hermetizmus”, amit a konzervatívok a gazdaság mezején élnek ki,
a balosoknál a társadalmi kapcsolatok terén, a közösségi életben és a családban
nyilvánul meg. A család, mondják, legyen nyitott, a helyi közösségek legyenek
nyitottak, a kultúra legyen nyitott a bírálat és a kétely felé, az egyén
legyen nyitott a szociális dimenziókra a társadalomban, a munka világa
felé. Az avantgárd művészet és a tiltakozó művészet kerül a középpontba,
megkérdőjeleződnek a hagyományos szerepek, férfi és nő, szülők és gyerekek
között, stb. Semmi sem biztos többé. A család, a kultúra, a közösségi élet
és a privát élet terén a balos válik a lehető legnagyobb „hermetikus” nyitás
szószólójává.
És hogyan lehet ezt a maximális nyitottságot elérni? Szilárd támasszal
a hátunk mögött! Ami azt jelenti, hogy az állam garantálja mindenki számára
a munkát és a szociális biztonságot. A baloldal semmi problémát nem lát
abban, hogy egy nő azzal, hogy elveteti a gyerekét, nem hajlandó a gondoskodó
anya szerepét betölteni, de az államtól elvárja, hogy gondoskodó anyaként
viselkedjen, és anyai jósággal biztosítsa az anyaság megakadályozását.
A baloldal határozottan elutasítja a művészet cenzúrázásának minden formáját,
de jaj, ha egy kisvállalat tulajdonosa megpróbál néhány munkást elbocsátani,
hogy a cégét megmentse. Ami a baloldal „hermetikus” nyitottságként propagál,
a nagy belső téren belül marad, ahol Hesztia, a tűzhely istennője uralkodik.
A gondoskodó állam törődik mindennel: a bölcsőtől a koporsóig. Amit a baloldal
akar, az az, hogy elvegyék az élét annak a minden „hermetikus” cselekvésben
benne rejlő tragikus dimenziónak, amihez hozzátartozik a kockázat, a kirekesztés
és az elidegenedés.
A nagy tömeghatású ideológiák – a szocializmus, nacionalizmus, vallásos
konfesszionalizmus, populizmus – mind a kapitalista liberalizmus nyitott
társadalmával szembeni ellenállás különböző válfajai. De ez az ellenállás
nem egyszerűen csak gátja a kapitalista forradalom expanziójának, amit
mostanában a „globalizáció” névvel illetnek – de sikerének is egyik előfeltétele!
A gondoskodó anya politikai gondolatrendszerei, és azok, akik a kultúra
és a szociális értékek terén a szabadság „hermetizmusának” elkötelezett
hívei, ugyanezt már inkább elutasítják a gazdaságban és a munka világában.
Ezzel szemben a szigorú atya hívei elzárkóznak a „hermetizmus” liberális
értékei elől, ha a kultúráról és a morálról van szó, míg ugyanezeket a
gazdaságban és a munka világában korlátlanul hagyják érvényesülni.
Mindkettő hagyja tehát vezettetni magát a liberális kapitalizmus, a
demitizát Hermész értékeitől – ugyanakkor teljes erőből szembe is szegül
vele.
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
Bibliográfia
BENVENUTO, Sergio
Városi legendák
Gondolat, 2004
„Az igazság angolul beszél”
Magyar Lettre Internationale, 37
„Olasz nyelvjátékok”
Magyar Lettre Internationale, 39
„Bevándorlók konkurenciája”
Magyar Lettre Internationale, 40
„Az adófizetők pénze”
Magyar Lettre Internationale, 41
„Miért utálom Berlusconit?”
Magyar Lettre Internationale, 42
„Platón és a gének”
Magyar Lettre Internationale, 44
„Csak egy barbár hiszi a többi kultúrát barbárnak”
Magyar Lettre Internationale, 47
„A Nyugat keresztje”
Magyar Lettre Internationale, 49
„Párizs rejtelmei”
Magyar Lettre Internationale, 57
„A német pásztor”
Magyar Lettre Internationale, 58
„A kajmán országa”
Magyar Lettre Internationale, 63
„A vallás mint húzóágazat”
Magyar Lettre Internationale, 67
„Szigorú atya és gondoskodó anya:
jobb- és baloldal a kapitalizmusban”
Magyar Lettre Internationale, 70
Lettre, 2008 őszi, 70. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|