(RÓMA) – Hosszú ideig nem volt nekem világos, mi tartja össze a konzervatív blokkot és erkölcsi-politikai világát. Sehogy se tudtam belátni, mi kapcsolja össze a 30 év körüli, Wall Streeten spekuláló, gátlástalan pénzügyi befektetőt a nincstelen nyugdíjas asszonnyal az amerikai közép-nyugat valamelyik kisvárosában, aki nap mint nap a Bibliát olvassa. Valószínűleg mégis mindketten Bush hívei. Amit jobboldalnak hívunk, a kapitalizmusnak és a kulturális konzervativizmusnak a keveréke, a Wall Street és a Bible Belt szövetsége, mindig rejtély volt előttem.

Morális rendszerek
A különböző keresztény hitrendszerek alapvető üzenete a legkevésbé sem esik egybe a kapitalizmus és a piaci liberalizmus értékeivel. Még Max Weber is rámutatott, hogy a protestantizmusban eleinte nem volt semmi kapitalista, inkább antikapitalista volt a beállítottsága. Az elmúlt évtizedekben ezért mindig voltak az evangéliumnak baloldali olvasatai, és a polgári katolikus elitek hosszú ideig semmivel sem voltak kevésbé antiliberális, mint antidemokratikus érzelműek. Hogyan kerülhetett arra sor, hogy a háború után Adenauer Németországban és De Gasperi Olaszországban történelmi szövetséget tudjon összehozni a legrégebbi és legkonzervatívabb nyugati ideológia, a kereszténység és a legmodernebb, a kapitalizmus között?
 Mit jelent tulajdonképpen az, hogy „konzervatív”? Georg Lakoff megpróbálta leírni a konzervativizmus „rendszerének” struktúráját, és ugyanakkor az ellenlábasáét, a baloldali amerikai liberalizmusét is. Amit konzervatívnak és amit liberálisnak hívok, az két, lényegében összeillő politikai ideológia. Ha egy baloldali – így Lakoff – a konzervatívok politikáját önellentmondónak, helytelennek vagy cinikusnak érzi, ez azért van, mert nem érti, miben áll a konzervatív gondolkodás. Ugyanez vonatkozik a konzervatívokra: ők a baloldali liberálist nem értik. Bár Lakoff saját magát liberálisnak vallja, megpróbálja a konzervatív gondolkodást lényegében éppolyan összefüggőnek leírni, mint a baloldaliakét.
 A konzervativizmus politikai eszméinek alapját Lakoff egy kimondatlan alapelvben látja, egy családmodellben, amelyből a világképe táplálkozik: a szigorú atya modelljéből. Ezzel áll szemben a baloldal családképe: a gondoskodó szülőé, vagy ahogy én mondanám, a gondoskodó anyáé. Lakoff szerint a társadalomhoz való hozzáállásunk mögött mindig ott van az a családkép, amelyet a magunkévá tettünk: vagy egy olyan család, amely egy szigorú atya irányítása alatt áll, vagy egy olyan, amely egy gondoskodó anya oltalma alatt.
 Lakoff számára a politikai modellek, amelyeket jellemez, egyúttal morális rendszerek is. A konzervatív modell alapvonásait a következőképpen foglalja össze:
K1 A szigorú atya moráljának támogatása általában
K2 Az egyén önkontrolljának, felelősségének és megbízhatóságának igénye
K3 A jutalom és büntetés elvének alkalmazása
a) az önkontrollal és megbízhatósággal bíró egyének védelme, az önérdek negatív következményeinek elhárítása
b) a tekintélynek büntetéssel való erősítése
c) büntetéssel való szankcionálás olyan egyének esetében, akik nem képesek uralkodni magukon, nincs bennük kellő önkontroll
K4 Az erkölcsösen cselekvő egyének megvédése a külső ártalmaktól
K5 Az erkölcsi rend erősítése
 Ezzel szemben a morális cselekvés kritériumai a baloldaliak számára a következőkben állnak: 
L1 Szolidáris cselekvés és az egyenlőség támogatása
L2 Segíteni azokon, akik nem tudnak magukon segíteni.
L3 Védeni azokat, akik nem képesek magukat megvédeni.
L4 Az önmegvalósítás elősegítése.
L5 Gondoskodni saját személyünkről, hogy segítsük a négy alapkövetelmény érvényesítésében.
 Lakoff azt akarja kimutatni, hogy a konzervatív és a liberális tábor eltérő állásfoglalása minden kérdésben levezethető ezekből az erkölcsi előfeltevésekből. Vegyük, mondjuk, az abortusz problémáját. A konzervatívok a terhességmegszakítás legalizálásának ellenzését a meg nem született élet – vallási alapú – tiszteletével indokolják. E mögött az indoklás mögött Lakoff szerint egy egészen más morális probléma rejlik, nevezetesen a szexuálisan szabados fiatal nőé, aki teherbe esik, és meg akar szabadulni testének gyümölcsétől – tehát egy sztereotip helyzet. A szigorú atya morálja számára (K1) ez a szituáció kimeríti az önkontroll és a felelős cselekvés szabályának megsértését a nő részéről (K2), emiatt meg kell büntetni (K3c) azzal, hogy hordja ki a gyermekét, gondoskodjék róla, és ezzel helyreállítsa az erkölcsi rendet (K5). Az abortusz ellenzőinek tehát azok szankcionálása a fontos, akik kihágást követnek el a szigorú atya erkölcsi rendje ellen.
 És fordítva, a baloldali szabadelvű, liberális meggyőződéséből kiindulva áll ki a magzatelhajtáshoz való jog mellett. Egy szándékai ellenére teherbe esett lánynak, aki nem tud gondoskodni önmagáról és a gyerekéről, meg kell adni a lehetőséget egy zavartalan és veszélytelen terhességmegszakításra (L2), mert egy gyerek akadályozná személyisége szabad kibontakoztatásában (L4), ráadásul a segítségre szorulók általában is igényt tarthatnak arra, hogy nehéz helyzetben támaszt nyújtsanak nekik. (L1)

A nyitott társadalom
Még ha feltételezzük is, hogy Lakoff elemzése a konzervatív és a liberális gondolkodásról helytálló, ez az elemzés akkor is figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy mindkettő már kétszáz éve egy olyan világgal kénytelen számot vetni, amelyet a kapitalista forradalom határoz meg, a szabad piac, a technikai fejlődés és a gazdasági (neo)liberalizmus értékei. Ennek a forradalomnak, amelyet én is liberális forradalomnak hívok, olyan az ideológiája, amelyre Lakoffnak a két táborról szóló teóriája nem alkalmazható. Az indusztrializált világ valósága se nem balos, se nem jobbos, még ha balosoknak és jobbosoknak kell is igazgatniuk.
 A kapitalista-liberális gondolkodás egy olyan paradigmát jár körül, amelynek, akárcsak a balliberálisoknak és a konzervatívoknak, vannak morális következményei, de nem kizárólag morális következményei vannak. Ezt a paradigmát szemléletesen kifejezi Popper „nyitott társadalom” koncepciója, ez pedig lényegében a következő elemeket tartalmazza:
1. A modern társadalomnak nyitott társadalomnak kell lennie, a politikai és a kulturális szabadság mellett maximális gazdasági szabadságot is biztosítani kell. A gazdasági szabadság segíti a piacot, ami viszont a társadalmi gazdagság gyarapításának forrása. A piac a verseny törvényeinek van alávetve: a piac választja ki a sikeres piaci szereplőket a kevésbé sikeresek közül.
2. A piachoz hasonlóan a politikai életnek is a versengésen, a pártok versengésén kell alapulnia, tehát a képviseleti demokrácián és a többségi elven.
3. A szabadságot mindenekelőtt negatív szabadságként definiálják, nem pozitív szabadságként. Az állampolgári jogoknak a legnagyobb prioritást biztosítják, az olyan politikai rendszereket pedig, amelyek felülről akarják diktálni a gazdasági egyenlőséget, a haladás ellenségeinek tekintik.
4. A gazdasági és politikai szabadság maximumát biztosítja a vallásos hit és a metafizikai világnézet kiküszöbölése, és ezzel a tudományos racionalitás és a technikai haladás primátusát minden morális megfontolás fölött. A társadalom gondolkodását a tudománynak kell meghatároznia. 
5. A kapitalizmus, felvilágosodás, tudomány és technika összekapcsolásának nem kell akadályoznia az államot abban, hogy a hátrányos helyzetűeket jóléti állami intézkedésekkel támogassák – amíg a jótékonykodás nem érinti a gazdasági szabadságot.
 A konzervatív vagy a baloldali társadalomfelfogástól eltérően a neoliberalizmus társadalomfelfogása nem vezethető vissza egy család modelljére. Ennek a társadalomfelfogásnak az alapvonásai inkább azok, amelyeket a görögök Hermész isten, a csere és a változás istene tulajdonságainak tartottak. Olyan társadalomfelfogás ez, amelyet a „demitizált Hermész” nevével szeretnék jelölni.

Összeegyeztethetetlen álláspontok
Hogy a kiinduló kérdéshez visszatérjünk: vajon a demitizált Hermész erői miért hajlanak arra, hogy politikailag azokkal lépjenek szövetségre, akik a szigorú atya öt alapszabályára esküsznek? 
 A két irányzat között gyakori a nézeteltérés is. A demitizált Hermész pártja például kifejezetten támogatja a szegényebb országokból való munkaerő-beáramlást, mert ez a bérköltségek leszorításával is jár. Ezzel szemben a szigorú atya pártja tendenciájában többnyire idegenellenes: az ország azoké, akik ott születtek és nőttek fel. A két alapállás összeegyeztethetetlenségére felhozható példák sora még folytatható. Mégis rendületlenül működik a demitizált Hermész és a szigorú atya közti szövetség.
 A demitizált Hermész pártjai, amelyek a legtisztábban reprezentálják a valóságot, amelyben élünk – a szabad demokráciát és kapitalizmust –, az esetek többségében a társadalmi elitek kis pártjai maradtak. A nyugati társadalmakat, amelyek a liberális forradalomból jöttek létre, hamarosan kivétel nélkül nem liberális, vagy akár nyíltan antikapitalista beállítottságú politikai erők fogják kormányozni. A kapitalizmus ott virágzik, ahol olyan politikai-etikai mozgalmak vannak hatalmon, amelyeknek történelmük és elveik alapján semmi közük a kapitalizmushoz, vagy azt éppen el is utasítják. A nagy pártok többnyire még mindig marxisták vagy szocdemek ill. felekezeti, nacionalista vagy populista irányultságúak. A nagy liberális forradalom azonban lényegét tekintve se nem marxista, se nem szociáldemokrata, se nem felekezeti, nacionalista vagy populista.

A család mint közös vállalkozás
A demitizált Hermész pártja nem a család modelljét követi. Hermész a családon kívüli dolgok istene, ezért állt a képmása a régi Görögország városainak útkereszteződéseinél és az útelágazásoknál. Hermész az idegenekkel való találkozás istene volt, megszegte a család törvényeit. A magába zárkózó családdal szembeni bizalmatlanság hozzátartozik a liberális és a radikális gondolkodás lényegéhez is. A nyitott társadalomban megnyílik a család is, hogy más családokkal kapcsolatba lépjen. A baloldali intelligencia is mindig elutasítóan viszonyult a családhoz és állítólagos értékeihez. A szocialista gondolkodás centrumában még mindig ott pislákol Platón államutópiájának szikrája, a család megszüntetése-átemelése res publicába. Ebből fakad André Gide jelszava: „Családok, gyűlöllek titeket!”
 Ezen a ponton vakfolt mutatkozik Lakoff elemzésében, amely a nyugati világ két fő ideológiáját két különböző családmodellre vezeti vissza. Hiszen a konzervatívok nem egészen jogosulatlanul mondják magukat a családi értékek védelmezőinek. „Isten, haza, család” – ez a jelszavuk. De amikor a konzervatívok a család értékeire esküsznek, ezzel az egyes családokra gondolnak, amelyeket nem érdekel semmi saját magukon kívül. Ennek a családnak akkor jár el az érdekében az állam, ha a családfőnek mindent szabad. A konzervatívok olyannak akarják megtartani a családot, amilyen. Ezzel szemben a balosok a család feladatait át akarják emelni az állam vagy a társadalom felelősségének szintjére. Az igazi család számukra nem az elemi család, hanem a társadalom. A balosok elképzeléseiben a család anyailag gondoskodó táplálójának képét átviszik a konkrét anyáról a társadalomra: a társadalmat illeti meg a gondoskodó anya szerepe.
 A baloldali liberalizmus hívei a saját családjukon belül a gyerekeikkel és a házastársaikkal úgy viselkednek, mint a gondoskodó anya, míg a konzervatívok úgy lépnek fel a saját családjukban, mint a szigorú atya. De a politikai és a privát szféra ilyen megfelelésének formája két ellentétes tendencia következménye. A konzervatív azt követeli az államtól, hogy viselkedjen úgy, mint a szigorú atya, amilyen ő is. A balos azt várja el a szülőktől, hogy viselkedjenek úgy, mint a társadalom a gondoskodó anya szerepében. A szerepek, amelyeket a társadalomra illetve a családra kiosztanak, egymással homlokegyenest ellenkezőek. Míg a konzervatív a politikai elnyomás modelljét vetíti ki a családra, a baloldaliak gondolkodása a családi szeretet és gondoskodás modelljét viszi át az államra és a társadalomra. A jobbos azt akarja, hogy a család olyan legyen, mint egy (szigorú) állam, a balos azt akarja, hogy az állam azt tegye, amit egy (gondoskodó) család.
 A családra való hivatkozásnak a demitizált Hermész pártja szempontjából nincs jelentősége. Szerinte egy nyitott, semmire tekintettel nem lévő versenynek alávetett világban kell élnünk, ami minden egyes embertől a viszonyokhoz való állandó alkalmazkodást követeli meg. Ennek a gazdaságnak a példája érvényesül a családi és a párkapcsolatokban is. A demitizált Hermész pártja számára a család egy joint-venture, egy családi (közös) vállalkozás, amelyet csak a saját nyeresége motivál; amit ez a vállalkozás előállít, az az „emberi tőke”. 
 Ha ez így van, annál sürgetőbben vetődik fel a kiinduló kérdésünk. Mivel magyarázható, hogy a szigorú atya konzervatív pártja, amelyik a család megőrzését írta a zászlajára, ilyen átfogó politikai szövetségbe ment bele azzal a párttal, amely az emberi kapcsolatok minden formáját a vállalkozás modelljére redukálja?

Hesztia pislákoló tüze
Egy választ lehet erre találni az ókori Görögország kultúrájában. A görögök nemcsak Hermészt, az istenek küldöncét tisztelték, hanem Hesztiát, a tűzhely védelmezőjét is. Az ő neve egyszerre utalt a házi tűzhelyre és a polisz tűzhelyére, a kerek tűzrakó helyre, ami a ház központját képezte, a köldököt, amely köré a házat a földbe mélyesztették. Ahogy Jean-Pierre Vernant írja, Hesztia a szilárdság, a mozdulatlanság és a tartósság jelképe és támasza volt. Róla nem voltak mitológiai történetek, sosem volt része semmiféle történésnek és nem is lehetett volna.
 Hermész is ott lakik a halandók hajlékában, de úgy, mint angelosz, mint követ, mint olyan, aki bármelyik pillanatban felkerekedhet. „Hermész alakjában nincsen semmi szilárd, tartós meghatározottság és lezártság. A térben és az emberi társadalomban a mozgást és az elmúlást, az állapotváltozást, az átmeneteket és az egymástól idegen dolgok találkozását jelenti. A házban ő ügyel a küszöbre, és tartja távol a tolvajokat, mert ő maga is tolvaj, „aki előtt nincsenek zárak, falak és nincsenek határok”. Hermész mindenütt ott volt, ahol az emberek összejöttek a saját négy falukon kívül, árukat vagy véleményt cserélni. Összejöttek, vagy versengésbe kezdtek egymással, mint a stadionokban. Hesztia világa ezzel szemben a ház belseje, a lezárt, a szilárd, egy csoport önmagához való viszonya. Ő biztosítja a család számára az időbeli fennmaradást.
 A külvilág, a nyitott, a mozgás, a másokkal való találkozás Hermész birodalma. Nyitottság, mozgékonyság, csere a másikkal, üzleti szorgalom és állandó megújulás, a Hermész-féle „hermetikus” (a megszokottal éppen ellentétes értelemben használva itt ezt a terminust). A „hermetikus” mentalitásnak mindezek a jellemzői viszont a modern világnak is jellemző vonásai. A gazdasági csere őrületes felgyorsulása, az élet minden területének technicizálása, racionalizálása és mobilizálása valamint a kommunikáció elsőbbsége mindenek felett.  A liberális kapitalista társadalmi rend minden másnál jobban elválasztotta egymástól Hesztiát és a szigorú atyát. Neki köszönhető az életvalóság szekularizálása, és ezzel az életvalóság istenektől való mentesítése; a patriarchális világ alkonya, a nemek egyenlősége, a tudományok felemelkedése a vallás helyébe lépve a végső igazságok szavatolójaként. Az egyén elsőbbsége és az összetartó közösség háttérbe szorulása, az időleges részvétel hangsúlyozása az identitásteremtő kötelezettségek helyett; a bürokratikus igazgatás uralma a társadalmi hagyományok helyett, a technika fejlesztése, az egyéni realitások egyre objektívebb szemlélete. 
 Az ateizmus és az individualizmus a polgári liberális felvilágosodás találmányai, abban bízik, amit Adam Smith „a láthatatlan kéznek” nevez, egy általános önzés feltételezésén alapul. Eszerint mindenki a saját hasznáért dolgozik, és nem azért, hogy a társadalomnak valami jót tegyen. Mi sem állhatna a kereszténységtől távolabb, mint épp egy ilyen gondolkodásmód!

A tőke anarchiája
Az igazán radikális, mindent felbomlasztó ideológia ezért nem a szocializmus, hanem a kapitalista liberalizmus, a demitizált Hermész pártja. Egy radikális „hermetizmusra” törekszik, a házitűzhely folytonos lerombolására egy globális körforgás érdekében, ami mindent megváltoztat, és semmit nem hagy meg a helyén.
 De hogy lehetne a tömegektől elvárni, hogy ebben az értelemben „hermetikusak” legyenek? A nyertesek megengedhetik ezt maguknak, az egyszerű emberek biztosan nem. A kapitalista-liberális forradalom ezért kénytelen volt a széles tömegek számára egy alibi-Hesztiáról gondoskodni. Tartósan nem élhet senki a hermetikus elidegenedésben, ezért kínálják a sokaságnak a szigorú atya családjának biztonságát vagy az anyaian gondoskodó társadalmat vigaszként és menedékül.
 A mai nagy pártok antikapitalista eredetűek, mert a politikai rendszer a kapitalizmus ellensúlyozására szolgál. A társadalom, politikai formáiban nemcsak a neoliberális világ visszfénye a politika képernyőjén, de annak amortizálására is szolgál. Mintha a mindenféle színezetű nagy politikai szervezeteknek a kapitalizmus romboló következményeit kellene kompenzálniuk. 
 Lakoff úgy véli, hogy a konzervatívok számára magától értetődő a vállalkozást és a versenyt támogatni, mivel számukra a saját felelősségvállalás és a magabiztosság fontos erkölcsi értékek. A konzervatívok csodálják, ha valaki meggazdagszik, mert az ő szemükben a szigorú atya olyan ember, aki utat tör magának és érvényesül. Mégis figyelemreméltó, hogy a konzervatívok láthatólag nem veszik észre, hogyan mozdítják ki a sarkaiból a vállalkozói verseny szabályai a patriarchális család hagyományos értékeit és struktúráit. Ténylegesen a konzervatívok egy része is szkeptikusan áll szemben a vállalkozás és a pénztőke világával. Az Egyesült Államok iparilag kevéssé fejlett, mezőgazdasági struktúrájú délkeleti része, amely különösen konzervatívnak számít, hosszú ideig a demokraták egyik fellegvára volt. (Mivel Lincoln republikánus volt, nem volt más választásuk.) Ma az USA-ban a konzervatívok állítanak fel vámkorlátozásokat. Az igazi konzervatívok nem barátai a szabadkereskedelemnek és a globalizációnak. A szigorú atya a kapitalizmus züllesztő anarchiájával a saját óvintézkedéseit fordítja szembe, gazdaságiakat és morálisakat egyaránt.

A demokrácia funkciói
Ma majdnem minden ideológiai erő igénybe veszi a maga számára a demokrácia értékeit. A Nyugat ezt az elvet a világ minden részébe exportálta, miután e szerint az elv szerint egy kormány legitimitása a néptől származik, amely általános választások keretében hozza meg döntését. Hogy egyes esetekben mit kell demokrácián érteni, az nagyban függ a mindenkori politikai modelltől, legyen az a szigorú atya, a gondoskodó anya vagy a demitizált Hermész.
 A konzervatívok a demokráciában azoknak a családoknak az akaratát látják kifejeződni, akik a „társadalom magvát” alkotják, és ezen az úton tudják a kormányt befolyásolni, amellyel alapjában véve bizalmatlanul állnak szemben. Az ő demokrácia-fogalmuk populista: a családok szemben a központi hatalommal.
 A baloldal számára a demokrácia lehetőség arra, hogy a hátrányos helyzetű tömegek hallassák a hangjukat, érvényt szerezzenek neki, és határt szabjanak az uralmon lévők hatalmának. A demokráciában a hatalom és a gazdagság újraelosztásának eszközét látja. 
 A meggyőződéses liberális kapitalisták számára a demokráciában a „láthatatlan kéz” működik a politika síkján, mert – még ha az egyes választó csak a saját óhajait tartja is szem előtt – végül mégis a legjobb eredmény jön ki az egészből. A demokrácia folyamata ténylegesen a szélsőséges álláspontok marginalizálódásához vezet, egy működő demokrácia két, többé-kevésbé mérsékelt pozíció váltakozásával jár, és hosszú távon a társadalmi érdekek kiegyenlítődését hozza magával. Ezeknek a liberálisoknak a számára a demokrácia a politikai ígéretek és preferenciák piaca, ami végső kihatásában a választók érdekeinek kielégítését szolgálja. 

A házi tűzhely értékei
Hermész uralja a színteret, miközben az ellenlábasa, Hesztia, a tűzhely, háttérbe van szorítva. Miért van ez így? Hogyan kerülhetett arra sor, hogy a világunk egyre „hermetikusabbᔠváljon, hogy egyre inkább a mobilitás, a változás törvényeinek engedelmeskedik, és nem enged meg többé semmit, ami szilárd és nyugalomban marad? Amikor a pápa a relativizmust támadja, vajon azzal nem a modern társadalomban elterjedt „hermetizmust” támadja-e? Ratzinger kritikája mindazok ellen irányul, akik már nem ismernek semmi abszolútat. Hesztia abszolút volt, szilárdan földhöz kötött. 
 Egy politikai eszme csak akkor válhat a tömegeknek szóló gondolkodássá, ha találkozik benne Hermész és Hesztia. A különbség a két tábor között abban áll, hogy milyen szerepet tulajdonítanak Hermésznek illetőleg Hesztiának. Hol húzódik számukra Hesztia szilárd felségterülete, és hol élheti ki Hermész a saját centrifugális törekvéseit? A szigorú atya paradigmájában a családi értékek a legfőbb jelentőségűek. A konzervatívok a hagyományos családot helyezik mindenek fölé. Az ő számukra a „természetes család” időtlen mérték. A családi szerveződés történetiségét figyelmen kívül hagyják. A természet rendjére való hivatkozás alapját egy merev, változatlan emberkép alkotja, amely szélsőséges formában képviseli Hesztia értékeit. Egy ily módon mértéktelenül a házi tűzhelyre fixálódott magatartás egy olyan pszichiátriai betegségnek felel meg, amely a paranoia egyes formáinál egy erősen regresszív impulzushoz vezet. De egy extrém „hermetizmus” is vezethet pszichózishoz. 
 Deleuze és Guattari dolgozta ki egy ilyen „hermetizmus” elméletét, amely a maga társadalmi radikalitásában a skizofrénia megjelenési formáira hasonlít. Valódi társadalmak azonban nem lehetnek teljesen paranoiások vagy teljesen skizofrének. Minden politikai-morális paradigmának számolnia kell azzal, ami összeegyeztethetetlen a lényegével. Minden gondolkodásnak meg kell engednie valami „eksztatikusat”, valamit, ami kilép önmagából. Ezért kell, hogy a politikai ideológia minden formája valami helyet engedjen a másik számára. Egy radikálisan és kizárólag konzervatív álláspont végül a peremre szorulna, és ezzel hatástalanná válna – tehát muszáj megnyílnia a hermészi princípium előtt És ez a nyitás történik meg a demitizált Hermésszel.  Ha a szigorú atya nem látná benne a maga ellenpólusát, amelyen megmutatkozhat, marginalizálódva és elszigetelődve végezné, és ezzel abszurd jelenséggé válna. A regresszív eszmék csak akkor tudnak virágozni, ha egy korlátlan liberalizmusban az ellenfelükre találnak, ami hitelt érdemlővé teszi a pozíciójukat. 
Ez a fajta egyensúly Hesztia és Hermész között megmagyarázza, miért játszik Amerikában a vallás olyan nagy szerepet, mint egyetlen másik ipari országban sem. Azt a kérdést, hogy a világ legdinamikusabb és haladáspártibb társadalma ugyanakkor miért a legkevésbé szekularizált, már mások is megpróbálták megválaszolni. Inglehart és Norris például sok amerikai erős vallásosságát az USA-nak Európához képest nem elég fejlett jóléti és ellátó rendszerével magyarázza. Aki a nem megfelelően biztosított lakossági rétegekhez tartozik, az egyházi közösségek szolidaritásában találja meg azt a támogatást, amit az állam nem tud garantálni. A vallás biztonságot nyújtó funkciója azonban messze túlmegy az ilyesfajta kockázatbiztosításon. Éppen, mivel az USA a leginkább „hermetikus” az ipari társadalmak közül, azért kell a „hermetizmust” a „házitűzhely” értékeibe való nagyobb beruházással kompenzálni. Az értékek relativizálódása miatti talajvesztést a világi területen egy transzcendens abszolútumhoz való erősebb kötődéssel kell ellensúlyozni.
Hogy megértsük a modern ideológiákat, egy szélesebb értelemben hegeliánus megoldáshoz kell folyamodnunk. Minden politikai-etikai gondolkodás magában foglalja a saját ellentétét is. Egy erkölcsi rendszer nem azért működik, mert önmagában ellentmondásmentes, hanem mert magában hordja az ellentétét, mint önmaga korrekcióját. Ha egy politikai gondolkodást kívülről ellentmondásosnak tartunk, ez végső soron azért van, mert nem értettük meg teljesen. De egy gondolkodást megérteni nem egyenlő azzal, hogy belső összhangját átlátjuk A megértéshez tartozik az is, hogy belátjuk, hogy minden emberi eszmére rácáfol a valóság – és a hatékonyság érdekében helyet kell hogy adjanak annak is, ami ellentmond nekik és túlmutat rajtuk. Az ellentmondásosságot nem hiányosságként kellene felfogni, hanem titkos éltető nedűként a politikai eszmék ereiben.
A demitizált Hermész ideológiája nagyon jól megmagyarázza, mekkora erő van a modernitás mögött. De szociális és spirituális szempontból mégis elfogadhatatlan. Csak akkor tud valaki sikeresen a szabad piacgazdaság mezejére lépni és a szakadatlan újítások törvényeinek engedelmeskedni, ha a többi helyen a konfliktust és kockázatot kikapcsolja. Amilyen mértékben a neoliberalizmus értékrelativizmusa az iparosodás következtében befolyásolja a gondolkodást, olyan mértékben üti fel a fejét elkerülhetetlenül az ellentéte, az abszolút világából: a szigorú atya.

A gondoskodó állam
Csak egy időtlen hagyományhoz, több ezer éves szentírásokhoz, a talajgyökérhez és a vér szavához való kötődés teszi lehetővé, hogy vakon belevessük magunkat a „hermetikus” világ tolongásába, ahol semmi más nem tartós, és minden kritizálható. A konzervatív ember Hesztiára és a szigorú atyára bízza magát, hogy gátlástalanabbul tudjon tevékenykedni a demitizált Hermész világában. A balosok gondolkodásában is van ellentmondás. Nemcsak gyengéden gondoskodó anyákként viselkednek. Sokan közülünk egészen más késztetéseket követnek, önzők, gyávák vagyunk, a saját előbbre jutásunkat tartjuk szem előtt, és mindenekelőtt sok pénzt áhítunk és mások tetszését. Mihez kezdünk törekvéseinknek ezzel a dicstelen oldalával, amelynek számára a konzervatív ideológia legitim helyet biztosít?
A „hermetizmus”, amit a konzervatívok a gazdaság mezején élnek ki, a balosoknál a társadalmi kapcsolatok terén, a közösségi életben és a családban nyilvánul meg. A család, mondják, legyen nyitott, a helyi közösségek legyenek nyitottak, a kultúra legyen nyitott a bírálat és a kétely felé, az egyén legyen nyitott a szociális dimenziókra a társadalomban, a munka világa felé. Az avantgárd művészet és a tiltakozó művészet kerül a középpontba, megkérdőjeleződnek a hagyományos szerepek, férfi és nő, szülők és gyerekek között, stb. Semmi sem biztos többé. A család, a kultúra, a közösségi élet és a privát élet terén a balos válik a lehető legnagyobb „hermetikus” nyitás szószólójává.
És hogyan lehet ezt a maximális nyitottságot elérni? Szilárd támasszal a hátunk mögött! Ami azt jelenti, hogy az állam garantálja mindenki számára a munkát és a szociális biztonságot. A baloldal semmi problémát nem lát abban, hogy egy nő azzal, hogy elveteti a gyerekét, nem hajlandó a gondoskodó anya szerepét betölteni, de az államtól elvárja, hogy gondoskodó anyaként viselkedjen, és anyai jósággal biztosítsa az anyaság megakadályozását. A baloldal határozottan elutasítja a művészet cenzúrázásának minden formáját, de jaj, ha egy kisvállalat tulajdonosa megpróbál néhány munkást elbocsátani, hogy a cégét megmentse. Ami a baloldal „hermetikus” nyitottságként propagál, a nagy belső téren belül marad, ahol Hesztia, a tűzhely istennője uralkodik. A gondoskodó állam törődik mindennel: a bölcsőtől a koporsóig. Amit a baloldal akar, az az, hogy elvegyék az élét annak a minden „hermetikus” cselekvésben benne rejlő tragikus dimenziónak, amihez hozzátartozik a kockázat, a kirekesztés és az elidegenedés.
A nagy tömeghatású ideológiák – a szocializmus, nacionalizmus, vallásos konfesszionalizmus, populizmus – mind a kapitalista liberalizmus nyitott társadalmával szembeni ellenállás különböző válfajai. De ez az ellenállás nem egyszerűen csak gátja a kapitalista forradalom expanziójának, amit mostanában a „globalizáció” névvel illetnek – de sikerének is egyik előfeltétele! A gondoskodó anya politikai gondolatrendszerei, és azok, akik a kultúra és a szociális értékek terén a szabadság „hermetizmusának” elkötelezett hívei, ugyanezt már inkább elutasítják a gazdaságban és a munka világában. Ezzel szemben a szigorú atya hívei elzárkóznak a „hermetizmus” liberális értékei elől, ha a kultúráról és a morálról van szó, míg ugyanezeket a gazdaságban és a munka világában korlátlanul hagyják érvényesülni.
Mindkettő hagyja tehát vezettetni magát a liberális kapitalizmus, a demitizát Hermész értékeitől – ugyanakkor teljes erőből szembe is szegül vele.

      KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA

Bibliográfia 

BENVENUTO, Sergio 
Városi legendák 
Gondolat, 2004 

„Az igazság angolul beszél”
Magyar Lettre Internationale, 37 

„Olasz nyelvjátékok”
Magyar Lettre Internationale, 39 
„Bevándorlók konkurenciája” 
Magyar Lettre Internationale, 40 
„Az adófizetők pénze”
Magyar Lettre Internationale, 41 
„Miért utálom Berlusconit?”
Magyar Lettre Internationale, 42 
„Platón és a gének”
Magyar Lettre Internationale, 44 
„Csak egy barbár hiszi a többi kultúrát barbárnak”
Magyar Lettre Internationale, 47 
„A Nyugat keresztje” 
Magyar Lettre Internationale, 49 
„Párizs rejtelmei”
Magyar Lettre Internationale, 57 

„A német pásztor” 
Magyar Lettre Internationale, 58 

„A kajmán országa”
Magyar Lettre Internationale, 63 

„A vallás mint húzóágazat”
Magyar Lettre Internationale, 67 

„Szigorú atya és gondoskodó anya: 
jobb- és baloldal a kapitalizmusban”
Magyar Lettre Internationale, 70