A város üres, kettévágott. Csak ritkán megy el valaki autóval a Kaszárnya előtt. Ügyesen kell tudni vezetni ahhoz, hogy kikerüld a tankcsapdákat az úton anélkül, hogy lassítanál. Ezért én is kelletlenül hajtok el reggelente a Kaszárnya előtt a Golfommal. Ámbár be kell ismernem, üres városban vezetni, van ebben valami érthetetlen csábítás...
A Maltán minden reggel stoppol egy nő. Vezetés közben az a benyomásom, hogy én vagyok az egyetlen túlélő a városban. Így hát örömmel megállok, azzal az érzéssel, hogy az utazás kockázata így megfeleződik...  
Hajra a gaszulhanában dolgozik, hullákat mosdat. Minden halottra azt mondja: szép! Vagy – szép asszony! Egyesekre pedig: – Szép nő, de szép! Meleg vízzel mostam le...
Ha ő mondja, hogy a halottnak nem mindegy, meleg vagy hideg vízzel mossák-e le, hinni kellene neki... Hajra oly közel van a halálhoz! Már-már azt lehetne mondani, hogy a halál a munkaadója...
Babonás módon úgy éreztem, hogy a halál a Kaszárnyánál azért engedékenyebb, elnézőbb velem, mert minden reggel fölveszem ezt a derűs nőt, az ő „beosztottját”. Azonban egyéb transzportáló szerepem sem lebecsülendő. Miként ama mitikus csónakos, a Golfommal – igen gyakran – halottakat szállítok az utcáról a kórházba. Hajra ezt a szevapomnak, a jószolgálatomnak nevezi...
Így felfedeztem bizonyos dolgokat; mint például azt, hogy a halál ismétlődik. A „Tvin” előtt az útkereszteződésen felszedtem egy öregembert, aki aztán a kórházban meghalt. Két hónappal később ugyaninnen szállítottam egy fiatalembert. Mindkét esetben ugyanaz az orvoscsapat fogadott; mindkettejüket ugyanabban a kórteremben helyezték el, ugyanabba az ágyba. A szimmetria akkor teljesedik ki, ha megmondom, hogy apáról és fiáról volt szó.
Szomorú mondatokkal semmi sem mondható a halálról...
Amikor meghalt a szomszédom apja, a Cár-dzsámi melletti temetőbe vittük. És elkezdtek hullani a gránátok a temetésre. Felfigyeltem valamire: a hívők nem esnek pánikba; nyugodtan félrevonultak a verandára meg a dzsámi eresze alá. Azok, akik „magázó viszonyban” vannak Allahhal, rémülten benyomakodtak az autókba, és elszeleltek az üres utcákon. Így tett a szomszédom is. Napok óta biztatom, hogy elviszem az apja sírjához. Ha már nem temette el... Ő azonban elutasít azzal, hogy fél elmenni a Kaszárnya előtt.
Ami a halált illeti, Hajra csak ma reggel töltött el teljes iszonyattal. Amint beült az autóba, sietve ajándékot nyomott a kezembe. Egy szappant meg egy törölközőt. Nem akartam elfogadni, de ő erősködött, hogy ne húzódozzak, bőven van neki... Ebben valóban nem kételkedtem! Csak akkor hagytam abba a szabadkozást, amikor így szólt:
– Én ezt neked szántam...
Egész nap szorongok a Golfom csomagtartójában lapuló, nekem szánt szappantól. Ahogy múlik az idő, kezdem érezni a csábítását, én, a halott, aki önmagát fogja lemosni meleg vízzel.

      RADICS VIKTÓRIA FORDÍTÁSA