- Olyan kék – emlékszik vissza Robi a cigánygyerek mutáló hangjára, akit idejövet kérdezett meg az úton. Az ötödik emeleten egy olyan kék ajtó.
Lépcsőzik. A liftakna ugyanis üresen tátong, tehát hiányzik onnan az, aminek ott kéne lennie: a liftnek, a drótkötélnek és az ellensúlynak. Így színültig van szeméttel, és a vastagbél egyedülálló, szárított preparátumaival. A kék ajtón nincs kilincs. Zár se.
Robi bekopog: úgy illik. A megbeszélt jellel és ritmusban. Még egyszer, erősebben. 
Bentről elég hangos beszéd hallatszik. Óvatosan hallgatózik. Egy pillanat múlva egy nagy fülű, oldalra fésült cigánygyerek nyit ajtót. Hajszálra olyan, mint akitől a címet kérdezte. Mögötte egy korcskutya csóválja a farkát, és kiölti a nyelvét Robira.
- Gyulus itthon van? – búgja cigányul.
- Ja - válaszolja a fiú szintúgy -, gyere bejjebb.
A nappaliba vezeti, és a szoba közepén lévő, masszív, ósdi karosszékben ülő alakhoz hajol.
 Robi szeme csak néhány perc alatt szokja meg a félhomályt a telefüstölt, sötét helyiségben, ahol a vastag, súlyos függönyökkel kizárt fényt a pislogó tévéképernyő helyettesíti. Orrlyukába nyirkos, izzadtsággal és más folyadékokkal telített levegő hatol. Sötét és nyirok – így születik az élet, és egy filmet is felidéz. A földön és a heverőkön megszámolhatatlan mennyiségű alak fetreng, ül és áll. Az itt-ott felparázsló cigaretták jelzik a fejeket. Mindannyian feszülten, csaknem levegő és slukk nélkül merednek a videóra: Terence Hill és Henry Fonda. Erre Robi is emlékszik. Nevem: Senki. Jó film. 
Bal arcán csattanó csípős pofon téríti magához, melyet több tompa ütés is követ a nyakszirtjén, amikor Robi az első nyakleves után előrehajol. Senki sem figyel. Az öreg Gyulus, a család feje szívélyesen üdvözli a látogatót. És Robi, aki észre sem vette, hogy az öreg mikor kelt fel a fotelből, máris újabb taslit könyvelhet el. 
- Hᒠmér’, hogy nem adtál hírt magadról, Béla, tudod, hogy ez nem járja! Verést akarsz, te balfasz?
Azonnal egymáson vannak: megölelik egymást. Gyulus úgy borzolja össze Robi haját, mint egy kisgyereknek, lyukas pólóba bújtatott nagy hasa sem jelent akadályt. Robi szemérmes mosolyként kénytelen átgörbülni rajta. 
     - Gyík - csóválja meg a fejét Gyulus -, szegfűt hoz ide, hülye fasz! Világvége!
Az asztalon lévő egyik üres pohárba teszi a vörös szegfűt.
- Kiengedtek.
- Hisz látom, nem? Ideje vót. Ezer éve nem láttalak. – Barátságosan
előre taszajtja Robit. – Menjünk a konyhába, ott elbeszélgetünk!
- Arra! – kiált fel a cigány család kopasz feje a konyhában. Szemén
tükrös napszemüveg. Orra alatt az álla alá érő, mélybe lógó ápolt rozmárbajusz, arcán kilométerekre elálló pajesz.  – Hess innét! – zavarja el az asszonyokat a székekről. - Rózsika, csinálj kávét! – parancsolja. - Ivett, hozd az üveget, és tölts! 
 Asztalhoz ülteti a vendéget. A csorba ablak mögött bátortalanul meredező földhányás tele van szórva szeméttel.
- Hoztam egy kis kaját.
Robi szétosztja a gyerekeknek és az asszonyoknak a börtönkoszt 
mintadarabjait, amiket varázslóként húzogat elő mindenhonnan. Szárazabb kiflik, kis műanyag dobozkákba csomagolt méz és lekvár.
 Az ajtóban két fiú áll. Mindenfelé kék foltoktól éktelenkedő alkarjuk elárulja, hogy ismerik a tűt és a tust. A kisebbiknek az arcán a harmatos, nyugodtan lélegző zacskóba folyik a taknya. Ostobán elmosolyodik, s résre húzott szemével vágja a füstöt a helyiségben. 
- Ez ki? – kérdezi felkacagva a bátyját. Végighúzza az odakínált
csikket.
- Te nem emlékszel rá?
- Ne-em.
- Ez a Béjla – magyarázza félmeztelen testvére.
- Béjla? – sóhajt fel a cigánygyerek, és visszadugja az orrát a 
zacskóba, azzal a bizonyos, szórakozott, széles mosollyal. Az arra tartó nő kemény fülest ken le neki.
- Hányszo’ megmondtam má’, te dilinyós, hogy ha szipuzol, nem
cigizhetsz!? – teremti le durva, tüdőbajos sziszegéssel elhajoló
ivadékait. 
- Úgy akarsz járni, ahogy a Jenci?  
Jenci a konyha sarkából sandít feléjük, a tűztől kifehéredett arcát mosoly lyuggatja. 
 Pár bevezető koccintás és a hűlő kávé kortyolgatása után végül vita kerekedik. 
 - Na, de mesélj, hogy vót! Mesélj, add elő magad! – biztatja Gyulus, és áthajol az asztalon, mintha jobban akarna látni és hallani. 
        Robi megcsóválja a fejét:
- Mit meséljek, móre, te is tudod, semmi se változott. A kaja jobb, ennyi.
Elhallgat.
 A népes cigány dinasztia benépesíti az egész kicsi konyhát. Csendben, mozdulatlanul ülnek egymás hegyén-hátán, és hegyezik a fülüket, főleg a kopasz, tetvetlenített kisebbek. Csak egy gondoskodóbb, arcán hatalmas, kitetovált anyajegyű, viselős cigánylány ad valami harapnivalót a férfiaknak. Akár valami szeletelt főtt húst, akár egy tányérnyi zsírosdeszkát, Gyulus jó adag szesszel honorálja. 
 - Tüzed nincsen? – szól oda Robinak.
Robi előveszi a zsebéből az öngyújtóját. 
 - No, aztán, ezzel igaz, ki nem piszkálom a fogamat!  - legyint Gyulus, és a szájába dugja a cigarettát.
 - Csak ez a gyújtó maradt nálam. – Robi tüzet ad neki a pisztoly formájú öngyújtóval. Végigsimít a pisztoly csövén, melyből kicsap a kék lángocska. Kiissza a vodkáját. Gyulus azonnal újratölti a poharát. 
 - Pro sási póro! – koccintanak.
 - Nazdravije – mondja rá Robi. Egy pillanat múlva felmordul: - Az állomáson a Lucskay várt rám. 
- Az a geci, az a debil? Dilinyós! Hogy is hívtuk? Much?
   - Eunuch. 
 - Eumuch! Na kham af tut – eumuch!
 - Állítólag kidobták, úgyhogy most szemel, hogy visszavegyék.
- Még jó, hogy van szeme!
- A Demose-ban aztán találkoztam a Hamburgerrel, kérdeztem tőle, hogy hogy van a Görbe és a Lopez.
   Az öreg Gyulus keresztberakja a lábát, és sárga körmeivel alulról idegesen kapargatja meztelen talpát. 
 - Ja, ja. Mos’ mᒠnem annyira gazdagok, pherdo lóvéjuk van! Mos’ mᒠvállalkozók! A Léninúton felvásáróták a bótokat. Bitangok, bár hasa’tak vóna alattam akkor este! Görbének butikjai vannak, divat-cuccok, többnyire ott tartózkodik a Ryba halasbót mellett, ami a Léninen vót, na, ahun a Karpáno van, de kicsit lejjebb. Ahun a Zsuzsika kiszógát. Valami, pé, - Pólo, vagy valahogy úgy híjják.
 Krákogva köhint, és elnyomja a cigarettát.
 - Lopeznek kocsmái és bárjai vannak, az egyiket ismerem – abba’ az utcába’ van, mintha mennél a városi sörözőbe, - Harlekín Cáfé! – folytatja Gyulus. – Tevareso, ezek tiszta becsületes vállalkozók – egymás közt mossák tisztára a bagót! Vaktyúkként találták meg a szemet. De valami biztossan bennük van, mer’ sok vaktyúkot láttam, de szemhez nem jutottak. Gyíkok, hogy vörös és a fehér higannyal sefteltek! Hazugok! 
 - Higany?
 - Ja.
 Robi felröhög, elgondolkozva teszi hozzá:
 - Hm. Valaha kizárólag a legminőségibb vörössel foglakóztam. – Red Mercury szakszerűen. A fehérrel nem érte meg bizniszelni, és hányszo’ befürödtem, emléksze’? Temeraf. Hogy ugyan kisebb a haszon, de kisebb is a rizikó, amíg minden nálam maradott. Sok áru ment el mélyen ár alatt, de a Red Mercuryból elég vót pár milligramm, és máris nagy lóvéról folyt a szó. Akkor én már számótam, hogy hány kocsit veszek a hasznon az üzleten keresztül, hány házat, komplett felszerelést az egész zenekarnak, mindent az Iron Maidentől, és a legjobb barátaimnak fejenként többmilliót ígértem!
 - Mindig mondom, hogy hazugok – kibasztak az egész várossal, hogy sok dohány van az üzletben! 
 - Nem tudom, lehet, hogy tényleg kerestek rajta, és csak valami taknyosok, szaros gecik terjesztették el a városban a balhépletykát. Hisz én is ráfaragtam, hány éves is vótam akkor – valami tizenkilenc.
 Robi elgondolkodik.  
 - Ha láttad vóna, hogy ez a Hamburger hogy bunyózta a Demose-ban a csávókat!
 Gyulus hirtelen felsóhajt, igazít a hangján.
 - Na, ez úgy van: az emberek nem fák, egyik a másik nélkül nem élne meg. A fának csak víz kell. De ha túl sok van belőle egy helyen, akkor egy se nő ki rendesen, de ha csak egy van – egy marha nagy bükkös nő ki belőle. De nincs kit túlnőni. És ez köll az embereknek. 
 - Budira kell mennem. 
 Robi bemegy a büdös fürdőszobába, és a mosdóba vizel. A polcok roskadoznak a drága kozmetikumoktól. Kinyitja a borotválkozó szekrényt.
 - Látom, hogy a cuccaim furt itt vannak, monte! – kiált ki a nyitott ajtón át Gyulusnak. 
 - Hallod-e, Béla, nehogy mᒠmegin’ a mosdóba hugyájjá’!? 
         Egy kupacba gyűjti a pengéket, a borotvahabot, és a többi holmit. Rámosolyog a tükör sarkában a bokszoló Belmondo fotójára; azt is a kupacba dobja, de előbb még összegyűri. A konyhában kiszórja a holmikat az asztalra. 
- Ezeket elviszem. 
Robi üres nejlonzacskót húz elő a zsebéből, és az összes 
haszontalan piperecikket beledobálja.
 - A Lopéz megint a Nórikáva’ van, most a szálloda elött rongyoznak, móre. Ribanc-élmunkás. Mindig mellel vót elöl, picsába! Fiatalkorába bisztos valaki csak kúrta és verte a fejét, hogy tudja, mi a jobb. Dobrodošli! De tik nem valami jóba‘ váltatok el, ugye? 
- Valahogy mégiscsak kibékültünk, na.
- Viszonyod vót vele?! Hallod, Béla!?
Robi az erkélyen áll, végignéz a cigánygettón. A panelek fala telis tele szellemdús káromkodásokkal, a járdákon autóroncsok hevernek. Hangos cimbalomszó vagy modern bolhazene – rompop hallatszik minden oldalról. A levegőben füst lopózik, az ugrándozó, iskolaéretlen gyerekek üstökébe valami olyasmi tolakszik, mint a szabadság. A felborult szemetesek közt kiscsajszik táncolnak, kiscsávók kung-fuznak a gyér füvön. A legkisebb purdék, egész meztelenül, papírsárkány helyett zizegő nejlonzacskókat eregetnek zsinóron a kehes szélben.
- Sandokán, chas mro kár - száll végig a lakótelepen a honos dallam az unalomig ismételt sorozatból. S még: A gecóm az arcodon, a dzárom a válladon!
- És itt kell élnünk? – zavarja meg Robi lelki békéjét Gyulus hangja a lakásból. - Cigányok közt? Ezek indiánok! És mit mondtál a Lucskaynak?
- Hogy a vénasszonyok nyara Kassán a legszebb.
Elfüggönyözi a szemét az éles napfény elől.
- The jesoskéro nyilaj? Ugye?! – helyesel Gyulus. Megszorítja a kezében lévő távirányítót. Uralkodni próbál. – Nyáron a nap még fiatal. Megmutatja a világnak legyőzhetetlen életkedvét, süt. Tuggya, hogy ez nem tarthat mᒠsoká. Ki kell béküjjön a saját végivel. Gyün az ősz, és hamar megöregszik. Elveszti fiatal erejét. És mégis még melegít, igyekszik megmutatni az egész világnak, hogy még nem döglődik. Utósó erejével megpróbál égni, melegíteni a hideg fődet. Lobog a vínasszonyok nyárjáva’. Tudja, hogy nemsokára gyün a tél, és ő elpatkol.
Robi ásít, kandúrként nyújtózkodik. Gyulus újabb cigarettára gyújt a csikkről. 
- Úgy fest, forró őszünk lesz. Valaki megizzad.            
           
          TÓTH ANNAMÁRIA FORDÍTÁSA