A második világháború kitörése és Lettország megszállása szinte teljesen elkerülte J?kabs T?relis figyelmét. Nem volt hajlandó elhagyni kunyhóját, így továbbra is csendes és átszellemült életet élt, csak most a gazdag rokonok segítségének hiányában egyre gyakrabban volt kénytelen az ezüstpénzek kiásásához folyamodni.
Idézzük fel a korabeli történelmi hátteret. 1941. május 4-én a Szovjetunió hadüzenet nélkül, a megnemtámadási szerződést megszegve háborút indít Németország ellen. Németország egyre csak a támadásra készülődött, és eközben nem gondoskodott megfelelően új határainak védelméről. A Szovjetunió az ütközetekben egy titkos fegyvert alkalmaz, amelynek titkát a mai napig nem fejtették meg. Ez a fegyver működés közben távolról úgy nézett ki, mint egy zöld fénysugár, és egyformán hatékony volt tankok, repülőgépek és hajók ellen. A sugárzás hatására a fémtárgyak meglágyultak, és a berendezések szétestek. Bizonyos idő múltán a fém visszanyerte szilárdságát, de a műszerek addigra már menthetetlenül deformálódtak. Azok az emberek, akik a sugárzás hatósugarába kerültek, rövid ideig tartó gyengeséget éreztek, légzésük felgyorsult, azonban a sugárzás, úgy tűnik, semmiféle komolyabb egészségkárosodást nem okozott. Okunk van feltételezni, hogy a fegyver csak egy példányban készült el, és ezt az egyet operatív módszerekkel szállították a legnehezebb frontszakaszokra.
A Vörös Hadsereg végigpusztította Németország középső részét, melyet készületlenül ért a háború, és június végén elfoglalta Berlint. Csakhogy, akárcsak Napóleon oroszországi hadjárata idején, a főváros elfoglalása még távolról sem jelentett győzelmet. A nyugati fronton az USA, Kanada és Nagy-Britannia egyesített erőinek kísérlete, hogy június 16-án deszantosokat dobjanak partra Normandiában, kudarcba fulladt. A német felderítő szolgálat tudomást szerzett a támadás helyéről és idejéről, és így az elhamarkodott offenzívában részt vevő valamennyi egység megsemmisült. Ahhoz, hogy a hadiszerencse a németek javára fordult, hozzájárult az oroszországi helyzet is: június 29-én a Kremlben megölték Sztálint és Beriját. Az oroszok titkos fegyvere eltűnt. Hitler az Alpokból, egy bunkerből irányította az eseményeket, és először is sikerült neki kiszabadítani hadseregének több bekerített részét az oroszok hátában, majd, miután ezek egyesültek, október 1-én körbezárni Berlint. Megkezdődött Berlin másfél éves blokádja. Oroszországban Zsukov vette át a hatalmat, de a zűrzavaron nem sikerült úrrá lennie. Az országban pletykák keringtek arról, hogy Zsukov részt vett a merényletben. A helyi párttitkárok vezetésével több körzet követelte, hogy a kormány összetételét ne egyetlen ember, hanem a kommunista párt kongresszusa határozza meg. Ez összefügg az úgynevezett Insztrukcija gyejsztvij pri oszobo csrezvicsajnich obsztojatyelsztvach elnevezésű szigorúan titkos dokumentummal, amelyet, mint később kiderült, lepecsételt borítékban adtak át minden helyi pártszervezet vezetőjének. Szerzője valószínűleg maga Sztálin lehetett, és noha egyetlen példány sem maradt fenn napjainkig (elolvasás után meg kellett semmisíteni), mégis feltételezhetjük: a dokumentum célja az volt, hogy megnehezítse mindazok életét, akik Sztálint megkerülve próbálták megszerezni a hatalmat. A koncentrációs táborok hatalmas hálózatában lázadások törtek ki, melyek közül nem egy sikeres volt. A megszökött foglyok az ország belseje felé indultak, útközben félig üres katonai objektumokat foglaltak el, fegyvereket gyűjtöttek és több, a legkülönfélébb kormányzási formákkal rendelkező pszeudo-állami körzetet hoztak létre. Az állam egységének fenntartására irányuló erőfeszítések jelentős eszközöket követeltek, a frontról visszahívták a haderő egy részét, hogy elfojtsák az engedetlen körzetek ellenállását, és talán éppen ez volt az a göröngy, amely felborította a Vörös Hadsereg sikereinek szekerét. Már nem próbálkoztak azzal, hogy áttörjék a berlini blokádot. Megkezdődött a német ellentámadás. A Reich propaganda-szerveinek sikerült még tovább szítani a belső viszályokat a Szovjetunióban, a Wehrmacht lassan, óvatosan haladt kelet felé, és először olyan területeket foglalt el, amelyek kívül estek Oroszország egykori határain, azért, hogy ne adjon okot az ellenségnek a külső agresszorral szembeni összefogásra. Az a Berlin elfoglalása keltette meggyőződés, hogy katonai fölényben vannak, a Szovjetunióban csak nagyon lassan hunyt ki, mivel a Reichstag előtti téren egyaránt megrendezték az Oktoberfestet meg a május elsejei felvonulásokat, Oroszországgal légi híd biztosított némi kapcsolatot. A németek több okból sem siettek visszafoglalni Berlint. Először is, hogy fenntartsák Oroszországban a sikerek illúzióját, másodszor és legfőképpen pedig a milliónyi berlini lakos miatt, akiket a bekerített orosz csapatok túszként tartottak fogva, s így a németek kénytelenek voltak maguk szállítani élelmiszert Berlinnek. 
A felkészülés sikeres szakaszát gyors támadás követte, most már egyenesen Oroszország ellen. A hatalmi harcok miatti ellentétek feledésbe merültek, Zsukov végre stabilan elfoglalta az új vezér helyét, csakhogy túlságosan sok mindennel jóvátehetetlenül elkéstek már, az ipart nem állították át elég gyorsan a védelmi szükségletek kielégítésére, a Vörös Hadseregnek nem volt elegendő haditechnikája és lőszere, így a végeredmény hatalmas emberveszteség volt. 1942 őszén elesett Moszkva, majd az 1943 nyaráig tartó időszakban a németek kezébe került gyakorlatilag a Szovjetunió teljes európai területe. 
Lettországban, Litvániában és Észtországban a németek úgynevezett szuverén területeket alakítottak ki. Habár a megszálló hatóságok voltak a legfelsőbb hatalom, a németek mégsem érezték magukat olyan biztosnak sikereiket illetően, hogy lemondtak volna arról a lehetőségről, hogy kihasználják a baltiaknak a bolsevikoktól való felszabadítás miatti háláját, ezért minden határozatot úgy fogadtak el, hogy konzultáltak (vagy úgy tettek) a kollaboráns lett kormánnyal, melynek miniszterelnöke K?rlis Ulmanis volt. Ulmanis nőnek öltözve szökött meg a közép-ázsiai száműzetésből. 
Az USA a sikertelen európai deszant-kísérletet követően minden erejét a csendes-óceáni frontra összpontosította. Csak 1943 elején sikerült feltartóztatni a japánok keleti és déli irányú előrenyomulását, és megkezdeni Délkelet-Ázsia és a csendes-óceáni szigetek felszabadítását. Japán meglehetősen könnyen elhagyta ezeket a területeket, de eközben kihasználta a szibériai kommunista hatalom gyengeségét, illetve azt, hogy figyelmét nyugatra összpontosítja, és megerősítette pozícióit a Szovjetunió tengerpartján, Koreában, Mandzsúriában és Kína északi partjainál. 
1943 tavaszán végre megkezdődött a támadás a Berlinben körbezárt orosz csapatok ellen. A várost gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé, mivel az oroszok elkerülhetetlen vereségüket megelőzően mindent felrobbantottak, amit csak tudtak, beleértve a lakóépületeket is. Két hétig tartó csata után ötvenezer orosz katona adta meg magát – összesen ennyi maradt abból a két hadseregből, illetve 250 ezer emberből, akik néhány évvel korábban elfoglalták a várost. 
Mindez az erőviszonyok átrendeződését eredményezte a világban. A Szövetségesek, felismervén, hogy nem hagyhatják, hogy Németország megerősödjön, és pótolja a Berlin visszaszerzése során elveszett tartalékait, továbbá kihasználva azt, hogy Németország csapatai szét vannak szórva Oroszországban, április 12-én újabb deszantot küldtek Normandiába, amelyet hamarosan követett a második is Szicíliában. A német titkosszolgálatot ezúttal eredményesen dezinformálták, és a hadművelet ragyogóan sikerült. A szerencse elfordította arcát a németektől, több mint három évig tartó súlyos küzdelem kezdődött Európa felszabadításáért. Miután 1945 októberében elfoglalták egész Németországot, Hitler öngyilkosságot követett el úgy, hogy az emberiség első atombombájával felrobbantotta bunkerét. Nyugat-Európa a Szövetségesek ellenőrzése alá került, a harcok lecsillapodtak: a legfontosabb most már az volt, hogy összegyűjtsék a dezertált német katonákat, megakadályozzák a fosztogatást, és megszervezzék az ideiglenes kormányt. Különösen nehéz volt ennek megvalósítása Oroszország területén, ahol addig soha nem látott káosz uralkodott. 
Történelmi jelentőségű volt az Ural folyó menti találkozás 1946. június 11-én, amikor a Zsukov vezette Kommunista Szibériai Hadsereg találkozott az amerikai haderővel. Egészen 1948-ig folytatódtak az aktív hadműveletek a Távol-Keleten. Japán kapitulációja után a barátságos légkör szertefoszlott, mivel Zsukov ultimátumot nyújtott át az amerikaiaknak, hogy haladéktalanul hagyják el Oroszország területét. Ezt a pillanatot szokás a hidegháború kezdetének tartani. Az USA a náci Németország és a japán birodalom felett aratott győzelem után nem akart újabb problémát magának egy erős kommunista Oroszország személyében, ezért Oroszország európai része egészen 1953-ig az amerikaiak által megszállt övezet volt. Később ebből a területből alakult ki a demokratikus Orosz Szövetségi Köztársaság. A balti államok visszanyerték függetlenségüket, és történelmi paradoxonnak tekinthetjük azt a tényt, hogy K?rlis Ulmanis 1946-ban ismételten köztársasági elnök lett, annak ellenére, hogy a Parlament újjáalakult. Lettország, amely többszörös megszállást élt át, és nem egyszer volt kénytelen szembesülni más államok áruló magatartásával, külpolitikájában az agresszív katonai semlegesség útjára lépett, amelyet a mai napig követ. 
Csak miután a Szibériai Szocialista Szövetség 1990-ben referendum alapján belépett az OSZK-ba, tekinthetjük a második világháborút lezártnak. 
Természetesen mindez bármelyik történelemkönyvben megtalálható, csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy a felnőttek többsége igencsak halványan emlékszik az iskolai tananyagra. […]

KÉRDÉS A MÁSODIK FEJEZETHEZ

Létezik-e a történelem?
 

       LACZHÁZI ARANKA FORDÍTÁSA
 

Bibliográfia

PURITIS Peteris 
„Köknesis”
(részletek)
Magyar Lettre Internationale, 64
Élet és Irodalom, 2007. 04. 06.