Erik J. Groch
Lét
Bytie
levél lesz levélből,
agyagtálból
iszik a forrás
Második naivitás
Druhá naivita
Leteszed a szemüveged, s már nem látod a betűket,
csupán a könyvet, melyből fa nő, aztán már
a könyvet sem, csak a madarat, mely ezen a fán ül,
végül már őt sem, csak az énekét,
mely elfordítja egyszerű, tiszta tekinteted.
Négysoros
©tvorverąie
Halálunk órájában a föld felé tartunk.
Onnan, ahol vagyunk, oda, ahol vagyunk.
Lássuk legalább, mit képtelenség kimondanunk.
Tied a víz, mindketten azon járunk.
Szerelmemnek
Láske
Nem gondolok a porra, mely képtelen szeretni.
Soha nem akartam mást, mint érinteni téged,
beléd hatolni, és enni, ahogy faljuk a szavakat.
Most látom, hogy ott vagy mindenütt és mindenben.
Gyere, dugd az ujjad a kettőnk közti ürességbe.
Márk: 8, 11
Mk 8, 11
A levegőből éltem akkoriban, és irkálgattam valamit,
amikor nyitott füzetem valamelyik lapján
észrevettem egy kicsike lényt.
El akartam kergetni, s szétnyitottam
tenyerem: nincs mese, már vége is volt.
De tovább bámultam a helyét, s a lelkét kerestem,
ám a jelenés akkorka volt csak, hogy valószínűleg
nem fért el benne semmilyen lélek. Mélyet sóhajtottam,
mint bárki, aki elvesztett valaki hozzá közelállót.
S akkor rájöttem, hogy a lelke a levegő, melyet
– magamba szíva – belélegzek, kilélegzek, belélegzek.
’Látom az embereket; olyanok, mint a fák, csak járnak.’
TÓTH LÁSZLÓ
FORDÍTÁSAI
Lettre, 63. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre:
lettre@c3.hu
|