Fabó
Kinga
Tükörképződés
Összeakad
két tekintet. Köztük
vergődik a látvány. Csak
e két tekintet láncán vagyok
nézésben; e kapocs tartja
rajtam vonja rám -
a nézésem vonalán - hol
én mutatom, hol hagyom vezetni
a tükrön, képem és
azt, aki belenézek -
megpillantanom -. Folyton
neki ötlöm szembe,[1] sok
rögtöntől egy örökkön rögzül;
vajon elereszt-e. Szétválaszt,
egyesít újra ütköztet. Visszaad
majd kölcsönvesz. Töri[2]
képem folyamát, tekintetben
nem talál össze[3],
el: szabad a pály. Arcátlan
nyomul arctalan. Szégyenbe
hoz a jelen- létemben.
Látvány szökne. Két
tekintet által kötve - marad függőben
- a szál. Szemből
pillantás csapódik be.2 Talál.
Széttört tükrön sem mutatok. Takar
egy más - nő, agresszióval. Én
nem láttam. Csak beszélték, róla. Múltjai
mind tárulkoztak
meg bennem, tűnődéseimen
törve jelenévé
nem lettem. Ám
annyiban ő nem hagy: erőszakkal
visszavon. Féken
a képemmel tart -
egyensúlyba fojt bele - kifeszített
tükörén két
fél békésen evez. Meghúzza
és visszavonja, visszahúzza
és megvonja, odaadja
visszaveszi tőle
neki: tőle neki. Amint
meghúz, visszavonja amint
megvon, visszahúzza[4] egy
végtelen regresszusra csábító
szirén - ha
végleg megkaparint: -
betör a képződésembe - patt.
Széthull a masinér. Látvány
vált át. Szökik szembe. Rábízva
a véletlenre. |