In Memoriam

Ha vége, legyen vége hát.
Hogy felejtenénk? Dehogyis felejtsük
a csonkolástól bűzös éveket,
amikor szótlan szégyenünk
úgy megfülledt, akár a
celofánban feketülő virág,
az őszt, mikor utcák, tanyák
töppedtek gyászmenetté – kör-körösen,
mint a krizantém tömött feje,
a reménytelenséget, hogy minden szétesik,
csak a lomb nem, a véres lomb soha.
 
 
 

Fekete-fehér

A hullócsillag igazát ha érted
– hogy a föld pergő középkori flaska,
mely tüzet s port kavar sok más világból –,
eszedbe villan,
hogy ha a világ fekete-fehér,
akkor lesz csak vigasztalan az ember.
 
 
 
 

Kilátás Carran Westről

Csak most – most, hogy a levelek lehulltak,
most látjuk, mennyit rajzolt az év
a kérgek ragyogó vonalához.

Csak most – most, hogy véget ért az ősz,
most látunk le a mélyülő tóra,
ahol a dombon a nyári nap legurult
Inishtemple, Inishmean, Inisheher felé.

Csakhogy most – most az ablakból a kép
a télre nyílik – és a hegy ellopta
a napot; feketül a tó,
és a nyugatról érkező vihar
törött ágakkal szórja be a partot.
 
 

Téli gondolatok

A jeges köd ha oszlik, 
és a zúzmara tüskéire
fotósok rajzanak, kivár 
a kertész, a füvön a szeme:

a nap szálanként jelöli
(céloz inkább, nem követel),
hol álljon a kerti pad,
az almafát hová ültessük el.
 
 

                         Mesterházi Mónika fordításai

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu