A tatárok a 9. században vándoroltak a Volga vidékére a Kaszpi-tengertől. A 10. században felvették az iszlám vallás szunnita változatát. Bolgároknak nevezték magukat, mint azok a rokonaik, akik a 7. században vándoroltak a Balkán térségébe, ahol a helyi szlávok leigázása és a kereszténység felvétele után létrehozták a mai Bulgária elődjét. A 13. században a mongolok meghódították a tatár államot, melynek fővárosa a Volga menti Bolgár volt. A hódítók beolvadtak, átvették a tatároktól a muzulmán hitet és a nyelvet. A 15. században, amikor a keleti szláv fejedelemségek kezdtek felszabadulni az Aranyhorda uralma alól, a tatár lakosságú kazanyi kánság is önállósult.
1552-ben IV. (Rettegett) Iván elfoglalta és földig rombolta Kazanyt. Új, orosz várost építtetett a helyére, ahová kétszáz évig nem telepedhettek be muzulmánok. Csak II. Katalin cárnő törölte el a diszkriminatív előírásokat. A tatár kereskedők a 19. században bekerültek az oroszországi pénzügyi elitbe, a tatár értelmiségi pedig megszervezte a nemzeti mozgalmat.
A 20. században a kazanyi tatárok elkerülték a krími rokonaikat sújtó tömeges deportálásokat. Ők voltak a volt Szovjetunió egyetlen olyan népe, amely nem harcolt a Vörös Hadsereg ellen a hitleri Németország oldalán. Etnikai szempontból török, mongol, szláv és finnugor eredetű népek keverékét alkotják. Identitásuk ma elsősorban a muzulmán hitben és a törökhöz közel álló nyelvükben jut kifejezésre. Ugyanakkor létezik egy tatár kisebbség, amely megőrizte anyanyelvét, de már évszázadokkal ezelőtt felvette a pravoszláv vallást. Képviselőik külön népnek tekintik magukat, s egy részük követeli, hogy bolgároknak nevezzék őket.

Nehéz kitalálni, mit akarnak valójában az orosz tatárok: függetlenséget vagy közös kormányzást Oroszországgal? Mint a régi szép időkben, az Aranyhorda korában.
 A kazanyi Kreml látképét két impozáns épület uralja: a Szüjümbike-torony, melyet az egykori tatár hercegnő tiszteletére neveznek így, aki inkább kiugrott a toronyból, mintsem hogy IV. (Rettegett) Iván felesége legyen; valamint a Kul Sarif mecset, melyet az oroszok által felégetett szentély helyén építettek föl. A régi 1552-ben pusztult el, amikor elfoglalták a várost. Az épületegyüttes nem marad el a moszkvai Kreml mögött, így hát nem csoda, hogy az UNESCO 2000-ben felvette a Világörökségi Listájára. Csak egy probléma van – mindez hazugság. A Szüjümbike-tornyot az oroszok építették, legkorábban a 17. században. Ők találták ki az öngyilkos hercegnő legendáját is, mert még mindig jobban hangzik, mint az igazság: valójában megölték. Egyébként ötvenhat éves korában érte a halál Szüjümbikét, Iván ekkor még csak huszonegy éves volt. Rettegett Ivánnak lehettek perverz hajlamai, de azért egy nagyanyja korabeli nőbe aligha szeretett bele. 
A kazanyi Kremlben nem találták az állítólagos 16. századi mecset nyomát. Az 1996 és 2005 között épített Kul Sarif mecset lehet itt az első muzulmán szentély. Ennek ellenére a helyi idegenvezetők arról próbálják meggyőzni a turistákat, hogy a kazanyi Kreml látképe a kánok idején sokban emlékeztetett a maira: a félholddal díszített Szüjümbike-tornyot és a Kul Sarif mecset négy minaretjét is beleértve. Hasonló festményt láthatunk… a Tatár Köztársaság Történeti Múzeumában. Mindez csak egy része a misztifikációnak, mely ez év augusztusában érte el tetőpontját. Ekkor ünnepelték Kazany ezeréves fennállását, az eseményen Vlagyimir Putyin elnök is részt vett a Független Államok Közösségének vezetőivel együtt. – A helyi kommunisták már a peresztrojka idején is terveztek jubileumi ünnepségeket. De akkor még csak a város nyolcszáz éves fennállásáról beszéltek – emlékszik Iszkander Jaszavejev, a Kazanyi Egyetem szociológusa.
Az ok egyszerű: az ilyen ünnepség mindig remek alkalom a városnak arra, hogy még több támogatást szerezzen a központi költségvetésből. De nem lett semmi az egészből, megfúrták a történészek: szerintük ugyanis Kazany még nem lehet nyolcszáz éves. Tatárföld jelenlegi vezetői levonták a megfelelő következtetést, ezúttal senkinek sem kérték ki a véleményét; maguk határozták meg a város alapításának idejét – választásuk az 1005-ös évre esett. Vagyis időben messze megelőzték Moszkvát. – Ezer vagy kétezer év, mit számít – legyint Talgat Barejev, a Tatárföld teljes függetlenségét követelő Össztatár Társadalmi Központ vezetője. – Minden ürügyet ki kell használni, hogy visszaszerezzük legalább egy részét a Moszkva által elrabolt pénznek. Tudja, hogy Oroszország csak a kőolaj-kitermelésért mennyi pénzzel tartozik Tatárföldnek? Ötszáz  milliárd dollárral! 
Tatárföld, az Orosz Föderáció autonóm tagköztársaságának lakossága 3,8 millió, ennek valamivel több mint a fele tatár. A fővárosban, Kazanyban is hasonló a nemzetiségi megoszlás. A város a Volga partján terül el, nyolcszáz kilométerre keletre Moszkvától. Itt mondta Borisz Jelcin elnök 1993-ban az autonóm területek és tagköztársaságok vezetőinek: ragadjatok meg annyi hatalmat, amennyit csak tudtok. Egyiküknek sem sikerült olyan függetlenséget kivívni a Kremltől, mint a Tatárföldet tizenöt éve kormányzó Mintimer Sajmijevnek.
Ezt a régi szovjet pártembert mindenütt korrupcióval és az ellenzék elhallgattatásával vádolják. Embereinek derékhadát vidéki tatárok alkotják, akik lényegesen kevésbé oroszosodtak el, mint a „városi tatárok”, akik nemzedékek óta Kazanyban élnek. Alulról küzdötték fel magukat, karrierjüket a szovjethatalomnak, a pénzüket pedig Sajmijevnek köszönhetik. Nem csoda, hogy az elnök egyik fia gond nélkül kapott engedélyt a város vezetőitől arra, hogy piramis alakú szórakoztatóközpontot építtessen közvetlenül a kazanyi Kreml mellé, mintha nem is lenne a világörökség része.
Még Sajmijev bírálói, oroszok és tatárok egyaránt, elismerik, hogy kormánya mérlege pozitív. Az egymilliónál is több lelket számláló Kazanyban lényegesen magasabb az életszínvonal, mint Moszkván és Szentpéterváron kívül az Orosz Föderáció bármely más városában. A várost Oroszország harmadik, keleti fővárosának nevezik, és ebben nincs semmi túlzás: Tatárföld fővárosa szédítő tempóban modernizálódik.
Egymás után nőnek ki a földből az új épületek; alig néhány év alatt a város metróval, új egyetemmel, három hatalmas sportcsarnokkal, a Kazanka folyón átívelő új híddal és egy volgai kikötővel gazdagodott, valamint egy mecsettel, amely jelenleg a legnagyobb Isztambultól északra. E beruházások nagy része, köztük a Kul Sarif mecset felépítése is törökországi cégek nevéhez fűződik. De a pénz legnagyobb része Moszkvából, a szövetségi költségvetésből jön, amelyet hathatósan támogat Tatárföld évi 30 millió tonna kőolaj kitermelésével. – Sajmijev pragmatikus. Nem nacionalista, nem is iszlamista, bár az ő ötlete volt a Kul Sarif mecset „újjáépítése”. A régi szovjet iskola embere, ezért könnyű szót érteni vele. Sokkal kiszámíthatatlanabbak jönnek utána – mondja Ilja Geraszimov történész, a negyedévenként megjelenő Ab Imperio című történelmi folyóirat szerkesztője.
– Lehet, hogy tolvaj, de a mi tolvajunk. Hisz jobb, ha a mieink fosztanak ki helyben, mint ha moszkvai rablók kezébe kerülne a pénzünk – teszi hozzá a nacionalisták vezetője, Talgat Barejev. – Egyébként van egy egyszerű módja annak, hogy felszámoljuk Sajmijev és csapata korrupcióját: engedélyezze Moszkva a szabad választások kiírását. De épp Putyin nem hajlandó erre. Ezért jelöl ki nekünk „helytartót”, mintha nem tudnánk elnököt választani magunknak.
Putyin centralizációs törekvései paradox módon kapóra jönnek Sajmijevnek. Tatárföld elnöke már háromszor nyerte meg a választásokat, így, még ha Putyin kivételesen engedélyezné is a szabad választásokat, Sajmijev akkor sem indulhatna. Ez év márciusában az orosz elnök meghatározatlan időre meghosszabbította a megbízatását. Cserébe a tagköztársaság vezetői kötelezték magukat arra, hogy többé nem ünneplik meg augusztus 30-án a szuverenitás kikiáltásának évfordulóját, és elvetik az ábécé kétséges kimenetelű megreformálását. 
Az egész köztársaság területén kötelező a cirill betűs kétnyelvű helység- és utcanévtáblák használata. Kazany több kerületében lehet látni mégis tatár nyelvű, latin betűs utcanévtáblákat. Pár éve tették ki ezeket, mikor a köztársaság vezetői elhatározták, hogy Törökország példáját követve áttérnek a latin ábécére. A Kreml azonnal reagált: a Legfelsőbb Bíróság határozata szerint 2002-től az egész Orosz Föderáció területén egyetlen ábécé használatos. Természetesen, az orosz ábécé.
Ebben az egy kérdésben engedtek Moszkvának, de a tatárok így is sokkal többet nyertek, mint az Orosz Föderáció bármely más része. Egy éve minden gyerek és fiatal kötelezően tanulja a tatár nyelvet. – Botrány – dühöng az orosz nemzetiségű angoltanár, Igor Zsolugy. – A  tizennégy éves lányomnak több tatárórája van, mint orosz. Magyarázza már meg nekem valaki, mégis mire használhatja majd az életben? Hiszen a tatárok sokkal jobban beszélnek oroszul, mint ahogy ő fog tatárul. Már csak azért is, mert e nyelv oktatásának színvonala és a tanárok képzettsége is elég siralmas. Az egész csak papíron működik, meg amúgy is kidobott idő.
Nem ért vele egyet Marina Mogilner, a Kazanyi Egyetem történésze. – A tatárok beszélnek oroszul, így hát jogosan várhatják el, hogy mi is tudjunk tatárul. Egyébként a tatár nyelv ismeretének hiánya ma már nehezíti a karrierépítést Kazanyban, a politikai életben pedig lehetetlenné teszi. Ez a helyzet, ha itt akar élni az ember, el kell fogadnia.
De sok orosznak eszében sincs. Jekatyerina Hodzsajeva és Guzel Makarova, két kazanyi szociológus (egy orosz és egy tatár nő) együtt vizsgálja Tatárföld helyi közösségeit. Összegyűjtött adataikból kiderül, hogy a tagköztársaság területén már huszonhat úgynevezett orosz gimnázium működik, ahol továbbra is elsőbbséget élvez az orosz nyelv. Ezt azért tehetik meg, mert élnek a törvény adta lehetőséggel, amelyet Tatárföld biztosít… a nemzeti kisebbségeknek, így a baskíroknak vagy a csuvasoknak. Ezekben az iskolákban már hatezer gimnazista tanul.
De Kazanyban nem gyakori az ilyen nemzetiségi elkülönülés. A szovjet időkben a város az egész országban hírhedt volt a fiatalkorúakból álló bandáiról, amelyek könyörtelen harcokat vívtak az utcákért és udvarokért, de sohasem különültek el nációk szerint. Senkinek sem jutott eszébe azon tűnődni, hogy Szása például tatár, Vova meg orosz. Guzel Makarova szerint ez mind a mai napig így van: – Megkérdeztünk tatárokat és oroszokat arról, vajon a jövőben megjelenhet-e Kazanyban a skinhead mozgalom. Azt felelték, hogyne, ez elképzelhető, de szerintük mindkét nép részt venne benne, és a közép-ázsiai, valamint a kaukázusi bevándorlók ellen irányulna.
A jelenlegi népesedési tendenciák mellett 2050-re az Orosz Föderáció lakosainak száma 100 millióra csökkenhet (a jelenlegi 143 millióról). Így az állam, akárcsak az Európai Unió országai, munkaerő-behozatalra szorul. – 1990-ben Kazanyban kétszáz azeri lakott. Ma legalább kétezren vannak – mondja Jekatyerina Hodzsajeva.
Mindennap több tucatnyi külföldi tolong a városközpontban lévő idegenrendészeti hivatal előtt: üzbégek, kirgizek, tádzsikok és „feketék” (ahogy Oroszországban hívják őket), vagyis kaukázusiak. – A bevándorlók új nemzedéke már nem beszél oroszul, és nem asszimilálódik – mondja Guzel Makarova. – A vezetők úgy tesznek, mintha nem lenne probléma, pedig nyilvánvalóan van, méghozzá egyre nagyobb. Téved, aki a tatár–orosz konfliktusban keresi a bajok gyökerét. Az igazi kihívást a bevándorlók asszimilációja jelenti.
Guzel Makarova, akárcsak Iszkander Jaszavejev és sok más művelt kazanyi tatár, nem beszél tatárul. De Talgat Barejev, a nacionalisták vezetője (aki néhány éve még azt állította, hogy a vegyes, orosz-tatár családok gyerekeinek jobb lett volna meg sem születniük) nem lát ebben problémát. A nyelv másodlagos kérdés. A tatárság legfőbb megkülönböztető jegye az iszlám.
A Össztatár Társadalmi Központ székházában beszélgetünk Kazanyban. A Központ kétszintes helyiséget bérel a várostól egy 18. századi műemlék épületben, de ezért – vallja be Barejev – hónapok óta nem fizetnek bérleti díjat. Ennek ellenére a Centrumban mindenki végzi a dolgát, s nem törődnek a hatóságokkal.
Hogy lehetséges ez? Végtére is az Össztatár Társadalmi Központ ki akar szakítani az Orosz Föderációból egy Írország nagyságú területet, amely az orosz kőolajkészlet 6,7 százalékát adja, csaknem  négymillió állampolgárának pedig közel a fele orosz. Erre akkor kapok magyarázatot, amikor Barejev be akar jelenteni interjúra Rafael Hakimovnál, Sajmijev elnök tanácsadójánál. Nem akarok hinni a fülemnek: a tatár radikálisok vezére, aki nyíltan beszél arról, hogy az orosz államot le kell rombolni, lazán megadja nekem a hatalmi elit egyik legbefolyásosabb figurájának otthoni telefonszámát. (Sajnos Hakimov pont szabadságon van. Most piheni ki a Putyin elnökkel folytatott maratoni tárgyalásokat.)
Szóval a tatár radikalizmus is ugyanolyan misztifikáció lenne, mint a Szüjümbike-torony félholdja vagy Kazany állítólagos ezeréves fennállása? Ha igen, akkor Czesław Miłosz A rabul ejtett értelem című könyve rendkívül hasznos olvasmánynak bizonyulna Tatárföldön, mert a lengyel Nobel-díjas író a ketmant* hozza fel a tökéletes mimikri példájaként.
Nem lehet megállapítani, hogy a tatárok függetlenséget akarnak, vagy az Orosz Föderáción belül képzelik el a jövőjüket. Egy biztos, rendkívül hatékonyan érvényesítik az érdekeiket. Az oroszok után a tatárok alkotják az állam legnagyobb nemzetét (hétmillióan vannak, s nagy részük Tatárföld határain kívül él), ők a muzulmán társadalom természetes vezetői, amely ma már az Orosz Föderáció lakosságának majdnem 20 százalékát képezi.
Nincs kizárva, hogy a tatároknak hosszabb távon jobban kifizetődik a Föderáción belüli kiváltságos helyzet, mint a kevéssé reális függetlenség. Akárcsak a skótoknak, akik – mint sok angol állítja – ma egész Nagy-Britanniát irányítják.
     
         SZECSKÓ ISTVÁN FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu