(7)

Hegyen születtem,
odafenn a Royehodet-en,
déróriások földjén.
 

(8)

Őseim itt lakatlan földet leltek,
én boldogan köszöntöm,
aki törzsem tagja.
 

(9)

Egymás mellett ülünk a fényben,
bőrünk nyári nap melengeti,
s ha a tél betoppant,
a sötétben máglyákat lobbantunk,
a fénybe, befelé tekintünk. 

 
(10)

Lá-
tom:

Élt egy hajdani nép,
körtáncot járt
a totemállat körül.

Régen történt.
Másik időben.
 

(11)

Látom
ember, állat vonulását,
hegyről hegyre járnak,
a változó évet követik.
Ruhájuk puha bőrből, 
fejükön csillagforma süveg.
Más vidék. Más színek.
Változik minden,
az élet, a tánc a széllel.

Asszonyok gömbölyödő hasát
látom s a vadakat űző férfit,
vénülő emberarcot,
megkopott köpenyt.
Olykor nő, olykor fogy
a varázsigék ereje, de

  soha el nem vész.
 
 

(12)

Élt egy hajdani nép,
büszke ősöktől származott.
Mi voltunk. Egykor.
Mielőtt a gonosz közénk fért,
sorban, egymás után jöttek,
átlépték köreinket,
hatalomra törtek, 
falakat emeltek körénk.
A nép engedett, kicsírázott
a gonosz benne is,
büszke őseit feledte.
Ez népünk jelenleg.
 

 (16)

Készülök fel a hegynek. Egyszerű ez.
Áténezek a fennsík felett, a szelet hallgatom.
Apró gallyból tüzet lobbantok,
megnyugodni mellé telepszem.
Szunnyadok. Felébredek, hideg ráz.
Hova tűntetek, álmok, látomások?
A titkos képek közelségét érzem.
Látni kell csak. Közvetlenül.
 

(17)

Szakadék szélén ülök.
Szürke kövek alattam.
Ködfüggönyből eső csepereg.
A tűz kialszik.
Mit keresnivalóm itt?
Mért oly hallgatag
odaát a másik oldal?
 

(18)

ESŐVEL TELNEK A NAPOK
SÖTÉTBEN KUCORGOK; UGYANOTT.
OSZLOTTAK ÁLOMKÉPEIM.
SÖTÉTSÉG EMÉSZT.
 

(19)

Egyszerre megnyílik a hegy
eleven belsejét felém tárja.
 

(20)

elkülönülve
 

(21)

Csillagforma süveg készül
egy asszony keze által, a neve Akko.
Apró lények körülötte,
kő alatti üregek lakói gyülekeznek.
Pattog a tűz,
szikrákat hány.
Jov az alvilági holdra tekint,
hangosan nevet.
Száját szóra nyitja Akko, rám tekint,
az ősanyád vagyok,
mondja.
 

(22)

Elteszi a tűt,
kezében a süveg.
Bűvös öltésekkel készült,
mondja,
s fejemre helyezi.
Jov nevet, csodára várna,
felkavar engem is,
aztán félelem tölt el.
Még csalódást okozok nekik.
És önmagamnak. 
 

                fordította: Prágai Tamás 
                (nyersfordítás: Szöllősi Adrienne)

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu