Agnes gondban volt. Későn indult haza, ahhoz legalábbis későn, hogy otthon még vacsorázzon, ahhoz viszont túl korán, hogy máris lefeküdjön. Alkonyodott; minden szürke volt és átmeneti. A busz csendes utcákon zötyögött vele, a boltok már bezártak, csak néhány túlórázó baktatott hazafelé a munkából. A bárok persze nyitva voltak még, portáikon kigombolt ingnyakú férfiak szállingóztak kifelé, az elegáns öltöny csak kiemelte részegségüket. Agnes is be volt csípve attól a néhány pohár italtól, amit a lányokkal megivott. Rég fordult elő ilyesmi vele. Amíg a férje élt, nem nagyon jártak sehová, főleg nem kocsmába, legfeljebb a barátaikhoz mentek el hébe-hóba ebédelni vagy kávézgatni. Nem voltak nagy bulizók, az utolsó években meg aztán pláne nem. Azóta, hogy Donald meghalt, Agnes néha engedett a kísértésnek, és a boltban a kosarába pottyantott egy-egy kisüveg bort vagy gintonikot, a lelkiismerete azonban rögtön ágálni kezdett a zugivás bűne ellen, méghozzá az anyja hangján. A bácsikája, Jack, Vina apja, iszákos volt. Az állását nem vesztette el, jól is keresett, mégis ivott. Agnes anyja csak megértőn bólogatott, ha Maureen néni azt mondta, Jack Fáradt. Vagy Jacknek Egy Kicsikét Rossz a Kedve. Ilyesmi általában akkor fordult elő, ha Jack Sokáig Dolgozott, vagy Elment, hogy Szívjon egy Kis Friss Levegőt.
 Ma este, a három és feledik pohár után Agnes érezte, hogy hamarosan megered a nyelve. Túl sokat beszél majd és túl személyes dolgokról. Már ott tartott, hogy megadja magát a kényszernek, ezért inkább gyorsan elindult haza. Ha ivott, mindig rátört a locsoghatnék, és nincs borzasztóbb a részeg nőnél, mint ahogy azt Donaldtól annak idején számos alkalommal hallotta. Legföljebb a részeg férfi, feleselt ilyenkor, de csak halkan. Ha még tehette volna, most jól megmondta volna a magáét annak az álszent baromnak. 
 Hirtelen rátört a félelem, hogy a kolléganői valójában nem is kedvelik, csak udvariasságból rángatták el magukkal kocsmázni. Talán túlságosan szigorú velük a munkában. De hát szükség van egy kis fegyelemre; ahol nem tisztelik a főnököt, ott nem lehet dolgozni. Így vagy úgy, egészen biztos, hogy meg akartak már szabadulni tőle, hogy végre belevethessék magukat az éjszakába. Hogy bulizhassanak reggelig, valami szórakozóhelyen, aminek a plakátjával tele vannak a hirdetőoszlopok meg a bezárt boltok kirakatai. Ahol afrofrizurás lányok rohangálnak, forrónadrágban, bikiniben vagy éppen magániskolai növendéknek öltözve. Ahol a DJ-k house-zenét meg funky-zenét játszanak, de hogy az mit jelent, a jóisten se tudja. Holnap reggel aztán fáj majd a fejük. De annyi baj legyen. Fiatalok még. Szabadok, mint a madár. Miközben erőt gyűjtött, hogy felálljon jelezni, Agnes rádöbbent, hogy már nem is emlékszik, mikor mulatott utoljára. 
 Amint hazaért, kibújt a bulizós ruhájából, már ha a turkálóból újított póló és kardigán egyáltalán bulizós ruhának nevezhető. Margaret mindig rátelefonált, ha valami szép darab érkezett a méretében. Belenézett a tükörbe. A halványlila egész jól megy az aranyhoz, gondolta, aztán lehámozta magáról a pólót. Csak állt a tükör előtt, melltartóban és bugyiban (testszínű, mindenhez fel lehet venni), és azon tűnődött, hová szaladt az idő. Megpróbált keresztüllátni ráncos, öregedő bőrén, és megtalálni mögötte a kislányt, aki annak idején volt. 

MacIntyre-ék végre beköltöztek az új házba; Vina majd’ kiugrik a bőréből boldogságában. Ikerház, saját szoba is jut neki, innen már csak fölfelé lehet bukni. Ennek örömére ki is adta Mack útját. Nincs több helytelenkedés. Nézzétek ezt a vonalvezetést, mutogatja Maureen a beépített konyhabútort nővérének és unokahúgának. És mindenkinek saját fürdőszoba jut! Jack, a sok lógás ellenére, megkapta a beígért előléptetést és fizetésemelést. Most – micsoda modern gondolat! – koktélpartit ad azok tiszteletére, akiknek a szerencséjét köszönheti. Ők pedig elsősorban a Fiúk a Páholyból, úgyhogy Maureen az egész napot készülődéssel tölti, aztán láthatatlanná válik, de előbb még a vendégek színe elé ráncigálja Vinát, csak azután engedi el a diszkóba.
  Maureen bizalmatlan a zárt körű férfiklubok – a Kocsma, a Futball, a Szabadkőműves Páholy ? iránt, de jótékony hatásukat kénytelen elismerni. E jótékony hatás példának okáért az új szőrmebundában ölt testet, amit télen visel, meg a csillogó linóleumpadlóban, amin lépked, meg a pástétomban, amit a fogadásra összerittyentett. Persze, jobban örülne, ha Willy talpraesettebb volna, ha nem kéne folyton a hóna alá nyúlni, de hát megérdemli a gyerek, hogy a lehető legjobb esélyekkel induljon az életben, nemdebár? Szóba jött, hogy esetleg az Allan Glen’s-be kellene beíratni, és bár az önköltséges képzést nem bírná a család büdzséje, vannak ismerősök, akik szólhatnának egy-két szót az érdekükben. Jack, végül is, huszonhárom éve húzza az igát, és tizenhét éve szabadkőműves. Bizony-bizony, Maureen nem felejtette el, honnan jött, és bármit megtenne annak érdekében, hogy a fiának meg a lányának ne kelljen a nulláról indulnia.

Agnes tisztán emlékezett az első kardigánra, amit az anyjától kapott. Pulóver is tartozott hozzá. Egyszerű, fekete darab volt, puha, kevertszálú gyapjú és moher. Amikor megkapta, nem győzte simogatni, belefúrta az arcát, és arra gondolt, messziről nézve akár kasmírnak is tűnhet. Az ajándék két hétig lógott a szekrényben érintetlenül, várva a megfelelő alkalmat. Aztán egyszer csak, minden különösebb ok nélkül (Agnesnek legalább is úgy tűnt) az anyja rászólt, hogy vegyen föl valami rendes ruhát a tarkabarka nyári hacuka helyett. A kardigán és a szürke iskolai rakott szoknya épp megfelel.
 Agnes már szaladt is öltözködni, boldogan, gyanútlanul illegette magát a tükör előtt. Amikor szépen felöltözve kiment a szüleihez, az anyja csak akkor közölte vele, hogy Vina meghalt.
 Délután, a vendégségben Maureenéknál majd megpukkadt mérgében, mert kiküldték a konyhába a gyerekekhez. Tizenöt éves, az ég szerelmére, még ha nem látszik is annyinak. Elég nagy ahhoz, hogy a felnőtteknek ne kelljen titkolózniuk előtte. Duzzogott, míg vödörszám főzte a teát (mert a gyászhoz jól megy a tea), emésztette a kíváncsiság, míg a damasztszalvétákat rendezgette, ette a méreg, míg a süteményeket meg a szendvicseket pakolta a porcelántálakra. (Maureen néni egy falatot sem evett, de a vendégei nem kérették magukat, az ő étvágyukat szerencsére nem vette el feldúlt lelkiállapotuk.) Agnes, aki a kiürítendő hamutartókkal ide-oda ingázott a szoba és a konyha között, csak néhány beszélgetésfoszlányt tudott elkapni. Annyi azonban ezekből is kiderült, hogy szó sincs balesetről vagy betegségről, Vina nem pottyant villamos alá, és nem is az agyhártyagyulladás végzett vele. Az anyja észrevette, hogy hallgatózik, és rászólt:
 Hogy jár az, aki kíváncsi?
 Bocsánat, mondta Agnes, és már indult is kifelé, Maureen azonban, aki addig maga elé meredve, némán reszketett a székében, hirtelen felpattant, odaszaladt hozzá, magához szorította, közben pedig azt mondogatta, vigyázzon magára, ne csámborogjon el otthonról éjszaka, nehogy aztán úgy végezze, mint az ő kicsi lánya. Végül Frances lépett közbe. Gyengéden lefejtette a lányáról Maureen karjait, a megszabadított Agnes pedig döbbenten hátrált, egészen addig, míg azon nem kapta magát, hogy valaki egy karosszéket tolt a feneke alá. Frances és egy másik nő két oldalról belekarolt Maureenba, és elindultak vele a hálószobája felé. 
 Csak egy kis pihenés kell neki, semmi több.
 Maureen megtorpant, Agnes anyjához fordult, és rekedten, a kelleténél hangosabban, azt mondta:
 Csak az én kicsi lányom kell nekem, semmi más.
 A három nő kiment a szobából, de Agnes még hallotta, hogy Maureen, most már halkabban, hozzáteszi: 
 Miért kellett megölnie? Megkapta, amit akart tőle. Elég lett volna, ha egyszerűen csak elhagyja.
 Agnesnek eszébe jutott Vina rengeteg ékszere, és egy mulatságos kép tolakodott a fejébe: Vina, tetőtől-talpig gyémántban, tömött bukszájából hullanak a bankjegyek. Amint sikerült a hálószobába paterolni Maureent, a vendégek farkasétvággyal vetették magukat a szendvicsekre. Agnes újabb adag teát hozott, és amikor a szobába ért vele, hallotta, hogy a felnőttek arról beszélgetnek, Vinával valaki közösült, pedig épp megvolt neki. Az elhangzott szavak jelentésével nem volt teljesen tisztában, ahhoz viszont eleget tudott, méghozzá elsősorban Vinától, hogy a maga gyerekes módján összerakja a történteket. Másvalamit is hallott, amiről már az iskolában a játszótéren is szó esett, azzal a különbséggel, hogy akit ott mumusnak hívtak, azt most rohadt disznóként emlegették, és a rohadt disznóról kiderült, hogy tényleg létezik.
 Amint a beszélgetés egy pillanatra megakadt – de Agnes itt elbizonytalanodott, talán csal az emlékezete, gondolta, az lehetetlen, hogy ugyanaznap történt volna a dolog, mint amikor megkapták a hírt… az emberek persze irigykedtek, az új házra meg a linóleumpadlóra meg a bőrgarnitúrára meg a beépített gáztűzhelyre, de azért csak nem voltak szívtelenek ?, az egyik nő, akit Agnes nem ismert, így szólt: 
 Azért ne feledjük, hogy a kislány rendesen futott a férfiak után.
 A csönd egyre hosszabbra nyúlt; a vendégek pisszenés nélkül várták a folytatást. Agnes anyja idegesen tekintgetett az ajtó felé, mintha azt igyekezne fölmérni, vajon az altató tényleg kiütötte-e Maureent, ahogy a doktor ígérte. Végül, kissé vonakodva, megkérdezte:
 Ezek szerint volt fiúja?
 A szemközti szomszédasszony előre dőlt, 
 A rendőrség is éppen ezt akarja tudni. 
 Elhallgatott egy pillanatra, akárcsak az előbb Agnes anyja, mintha nem tudná eldönteni, ildomos-e folytatnia. Aztán észrevett egy rúzsfoltot a teáscsészéje szélén, finnyásan letörölgette, és folytatta:  
 No hát, tudnék én nekik mesélni egyet s mást. 
 Frances a lányához fordult, és rászólt, 
 Agnes, eredj vissza konyhába, nézd meg, jól viselkednek-e a kicsik.
 Agnes persze hallgatózott a konyhából, de kevés eredménnyel. A szomszédasszony valami olyasmiről beszélt, hogy Vina mindenféle lehetetlen időpontokban vitette magát haza, de aztán, amikor arra tért rá, hogy miket művelt az a kislány hátsó ülésen, halkabbra fogta a hangját. Agnes nagyon is el tudta képzelni, miről beszél; kezdte megérteni, mire célozgatott folyton Vina. Nehéz dolga van, mesélte. Olyan messze lakik azoktól a helyektől, ahová táncolni jár, hogy mindig meg kell dolgoznia a hazafuvarért. Csak azok hajlandók fölvenni, akiknek nagyon tetszik, következésképp ritkán érik be egy-egy puszival vagy öleléssel, amikor hazaérnek vele. Gondolom, érted, tette hozzá rendszerint Vina. Agnes ilyenkor bólintott, mint ahogy általában, ha Vina megkérdezte, ért-e valamit, aztán később, amikor egyedül maradt, felidézte magában unokanővére szavait, és megpróbálta kitalálni, mit is jelenthetnek pontosan.
 Aznap este, lefekvés után, Agnes azon töprengett, milyen messzire mehetett Vina, és mi köze az egésznek ahhoz, hogy meggyilkolták. Azt például nem egészen értette, miért fontos, hogy épp megvolt neki, de kétkedés nélkül elfogadta, hogy fontos. Őneki például még meg sem jött. Egyszer összegyűjtötte a bátorságát, és megkérdezte róla az anyját, de azt a választ kapta, ne aggódjon, minél később, annál jobb. Nem véletlenül nevezik istencsapásának. Agnes azonban ettől nem vigasztalódott meg. Az iskolában a lányok két klikkre szakadtak szét, az egyikbe azok tartoztak, akiknek már megjött, a másikba pedig azok, akiknek még nem. Az öltözőben a tornaóra előtt a Már csoport tagjai összehasonlítgatták fehérneműjüket, nem is titkolva mélységes megvetésüket deszkamellű, fehér pamuttrikós társaik iránt. Az is előfordult, hogy hasgörcsre hivatkozva felmenttették magukat egyes tornagyakorlatok alól (de erre csak Miss Thomsonnál volt lehetőség, Mrs. Johnstone ki nem állhatta a lógósokat). Sportmelltartót hordtak és cigarettáztak, és Agnes sokat töprengett azon, hogy a dohányzásnak van-e valami köze a kebeltérfogathoz; el is határozta, hogy amint állása lesz, rászokik a cigire. Remélhetőleg nem lesz még túl késő, hogy megnőjön a melle.
 Az öltöző fapadján ülve, amit fényesre koptatott a lelkes és kevésbé lelkes generációk feneke, Agnes hallgatta a Márok puhatolózó társalgását arról, hogy melyikük próbálta már. Amikor rájött, mi lehet a kérdés titokzatos tárgya, hegyezni kezdte a fülét. Biztos volt benne, hogy Ina May már próbálta, hiszen nőiességtől duzzadó alakját szemlátomást komoly nehézségek árán tudta csak belegyömöszölni iskolai egyenruhájába, a barátja, Bobby, pedig már húsz éves is elmúlt. Agnes most is emlékezett rá, milyen izgatott volt a barátnője, Marion, amikor évekkel később a fülébe suttogta a pletykát: Bobby meg szokta ujjazni Ina Mayt, utána pedig lenyalogatja az ujját.
 Különös, gondolta, hogy az ilyesfajta apróságokat sosem felejti el az ember, még akkor sem, ha már réges-rég nincs senki, aki megbotránkozna rajtuk. Még Agnes anyja is haladt a korral. Hetvenvalahány éves korában, lévén megszállott keresztrejtvényfejtő, egyszer egy ismeretlen szót talált a szótárban, és döbbenetes felfedezéséről Agnesnek is beszámolt. Nem fogod elhinni, újságolta, mit ki nem találnak mostanában. És megnevezett egy c-betűvel kezdődő, rafinált csengésű latin szót. 
 A szó által jelzett cselekvés mindenesetre ismeretlen volt Donald előtt, és Agnes sohasem merte megkérni, hogy próbálkozzon meg vele, mert úgy érezte, ezzel az erővel akár arra is megkérhetné, csapjon fel mélytengeri búvárnak, ő, aki soha egy hosszat sem volt képes leúszni az uszodában. Annyit nagy nehezen elért nála, hogy néha hozzányúljon szeretkezés előtt, ugyanazzal az alapossággal és szigorral, mint amellyel a villanyszerelést és más azon férfimunkákat végezte, amiket Agnes most kénytelen volt megtanulni. A művelet után Donald rendszerint beletörölte a kezét a lepedőbe, és Agnesnek hosszú időbe tellett leszokni róla, hogy megsértődjön. Bárcsak hasonló visszafogottságot tanúsított volna Donald az élet más területein is. 
 Agnes azon a napon találkozott először a halállal, amelyen a fekete kardigánt viselte. Jóval később fogta csak fel, hogy az unokanővére nem tér vissza többé, azt pedig még később értette meg, hogy Vina nem csak úgy fogta magát, és lelépett vagy eltűnt. A mumus vitte el.  

       ELEKES DÓRA FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu