nem vagyok tökéletes szerető

túl sok bennem a csókolatlan űr

túl sok
kereszteletlen csecsemő,
   abortuszok.

Amikorra végre elértem
a szemek gyors összevillanásaihoz
 és a testhez:

ugyanúgy mindegy a megérés
mint az érthető
különbség:

a drogosok rejtett késélei
és tapintatosan
beállított mobiltelefonjai közt.

– Biztos vagyok, hogy
a hagyatékban maradt illúziók
felkelnek majd a széfben
és helyre teszik a valóságot

a pille
buborékból nem lehet élni,
ha nincs helyünk, ahová mindet kifújjuk.

Az újszülöttek egyetértenek,
hang éppen elég van,
ami hiányzik még
az a zene!

Semmi különös – épp csak a skinhead
veri barátomat a trash bár előtt
huszonötször rúg a fejébe
és egyszer se
a testbe – a kétméteres
kidobó fiúk onnan két méterre állnak
és mosolyognak.

Össze kell szedni magunkat
hogy szinten tartsuk az undort
hogy eredetét is
tetten lehessen érni
a magjában
egészen

annak a társadalomnak, melyet
vállhoz szorítunk, aztán durr bele!
 
 

Ezerkilencszázharminckilenc

Egyikünk sem hordozta a bűnt
elvették tőlünk ezt is
az almáinkkal
és gramofonjainkkal, barna bőröndjeinkkel.

A szagok sem szilva voltak
Sem női nevetés sem vasúti sínek

Elhagytak már minket az elsők
Félrelökötten, ugyanúgy, ahogyan éltek

       míg szállítottak minket keresztül a nyáron
            s a világ a fonott karosszékekben csücsült.

Akkor az első éjjel énekeltünk
de megértettük, hogy a csend
az egyetlen valutánk, ami még maradt
szebb volt a víz
 egy-egy kerti tömlő
 egy-egy ónbögre

      ráveti magát
      ahogy a versre.

Hirtelen és ragacsos
közelség támadt
emberek akik korábban
statisztáltak csak egymás szavaihoz
egymáshoz préselődtek hirtelen
az arctalan tehervagonban
mindannyian úton a nyáron át
mely nem nyár volt már, út
keresztül egy kéziraton, melynek a létét
meg kellett tagadnunk
  a fiatalok behunyták szemüket
  az öregek behunyták szemüket, a nőket
kiselejtezték már,
igen,

        vonatoztunk keresztül a nyáron
  és a nyelv még nem tanult meg röpülni

csak a hőségtől feszült bőr a tarkón
„a szar, a kibaszott szar”
e ponton lettek kivehetők
az utazás abszolút kontúrjai
mert minden elképzelhető végállomás
iszonytató ellensége lett
az eljövendő helyeknek

amelyről beszéltünk

amikor ünnepnapon
a városunkon vonultunk keresztül, hazafelé,
zsinagógákból, színházakból,
rokonok nappalijából.

              Még egyszer
   Csak a művészet marad meg.
 

***

Ja bizony.
A szerelmed összetöpörödött,
a fényt kihányja a bensőd
te kis szar.

Kimegy a vízre Jézus
Názáretből, talán
az ő apukája kopogott
a tiéd ajtaján, s kérdezte
nagyjából alkonyattájt: elnézést,
szülhetne nejem Önnél a garázsban?

He?

A nénike a kisboltban
unokái rajzával akarta fizetni
a kajáját. Kinevették,
megbánta, bocsánatot kért
egész tömegével, ami még volt neki. Lesz
még nap, mondta, majd akkor eszem.

És te csak álltál

Te kis szar.
 
 

Idegeslét

Valamit határozottan ki kell fejezni
valamennyire a félelmetesvékony vágyat

Valamennyire a dadogó PuhaAkaratúakat
TörékenyFiúkat & CsúnyaLányokat

Valamennyire az álmokat a hasban
az érzékkikötőt a mindennapoktengerén

Valamennyire a művészetet hogyan lehet amit tényleg mondani akar az ember.

Szomorú vagyok tegnap este szerelem nélkül basztam.
Úgy hangzott ahogy igazán akarom
integetni és időjárásrólbeszélni izgatottanelhadarni
„Szia Szia érdekes
volt ez a találkozás” & sosemegint & vágysztrájk

Nyakasan a nemfenyegetést választani
a gyávafogyasztást a nagysegget, gondolni
“nem mertem megtenni egy lúzer vagyok
a tilos faj”

Bogárrá változni páncéltetővel és hűtőerővel
Vágyabbhagyni és álomimmunlenni, pornóhazudni
Mélyen a közvetlen beszélgetésben. Nem

Inkább Igen  – Adni

Inkább a gyerekregénybátorság izgatottmernimondás
szenvedélyébresztőóra:

              (PRÁGAI TAMÁS FORDÍTÁSAI)

emlékszem
gyerekkorom
kóborlásaira
behatoltam
a rengetegbe s nem jöttem
azóta vissza
 

Három fénykép Svédországról
(Tre Bilder av Sverige)

metró diszkó sorház

a metró késik
a peron zsúfolva várakozókkal
nő kezd papolni Isten szeretetéről
mindenki elhallgat
kivárjuk
tisztán érthetően hallatszik
Svédország hallgatag szégyellős ország

a disc jockey az utolsó számot pörgeti
de a táncparkett üres
nem táncol senki
mind hazamentek
mind csak egy lány nem
fekszik az asztal alatt mint egy embrió
csak érte van a zene

megköti tornacipőjét a díványon a tévé előtt
tréningnadrágját már magára húzta
nehezen tud szabadulni
de elhatározza végül
hogy itt az idő itt az idő

                (PRÁGAI TAMÁS FORDÍTÁSAI)

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu