Nem véletlen az utalás Lone Scherfig dán rendező „Olasz nyelvlecke kezdőknek” című filmjére, hiszen a mai svéd irodalomban is jelen van a dán dogma-filmek időnként naturalizmusba hajló, megdöbbentő, olykor humoros, mégis realisztikus hangulata. A svéd irodalom sikertörténete folytatódik. Strindberg nyugtalan, kísérletező szelleme folyamatosan jelen van a svéd irodalomban, amelynek szabad, befogadó légköre könnyen késztet kísérletezésre. Érdemes újrakezdeni a svéd irodalom olvasását, hiszen az olyan  emblematikusnak számító alkotók mellett, mint Torgny Lindgren, Lars Gustafsson, Per Olof Enquist vagy az utóbbi néhány évben regényeivel is jelen lévő Ingmar Bergman, felnőtt egy különös és nagyon változatos hangon megszólaló fiatal írónemzedék. Az elmúlt tíz év legtöbb vitát kavaró alkotói között sok a nő. Ábrázolásmódjuk közvetlensége meghökkentő, könyveik nem feltétlenül vidám hangulatúak, központi témájuk gyakran a testiségre, a szexualitásra, az erőszakra épül. Közvetlen, egyéni társadalomkritikát gyakorolnak, jelenüket gyakran problémásnak, kényelmetlennek élik meg, erőteljes prózájuk hiteles kordokumentum.
Az ezredfordulóra mind a prózában, mind pedig a költészetben átértékelődik a nyelv szerepe. A nyelv többé nem médium, célja többé nem a közvetítés, hanem önmaga. A prózaszövegek megtelnek metaforákkal, lassan, lassan elmosódni látszanak a határok vers, próza és dráma között. A költészet hangossá válik, kialakul az úgy nevezett esztrád stílus, a versek egyre gyakrabban a beszélt nyelven szólalnak meg, külvárosi történetek jelennek meg mitikus köntösben.

Esztrádköltészet, tradicionális, női költészet, természetlíra, bevándorló költők
Beszélgetés Gunnar D Hanssonnal
SZÖLLŐSI ADRIENNE: Lehet, hogy a nyelvre orientáltság egy új, fiatal alkotónemzedék megjelenésével függ össze a svéd irodalomban?

GUNNAR D HANSSON: Amióta a göteborgi Írószemináriumon (Litterär gestaltning) is tanítok, sokat dolgozom együtt fiatalokkal. A fiatal írókkal folytatott beszélgetések, viták során jöttem rá arra, hogy a látásmódban, az írásban igenis vannak generációs különbségek. Ez különösen jól érzékelhető a költészetben, hiszen a költészet egyfajta figyelemfelkeltő formát képvisel. A generációk közötti különbséget, azt hiszem, a szenzibilitás változásával hozhatjuk összefüggésbe. Bármelyik ország irodalmát tanulmányozhatjuk ilyen szempontból, ugyanazt fogjuk tapasztalni, hogy a nemzedékek változásával a figyelemfelkeltés természete is változik. Fontossá vált, hogy a költők felolvassák a verseiket, és ebben a fiatal nemzedék nagyon ügyes. Ilyenkor jól látszanak a generációs különbségek.

SzA: 2003 szeptemberében a göteborgi könyvfesztiválon magam is részt vettem egy ilyen felolvasáson. Bob Hansson olvasott fel a verseiből és Daniel Boyacioglu. Őszintén szólva, Bob Hansson felolvasásának hangulata sokkal inkább hasonlított egy rock-koncertéhez. Boyacioglu esetében különösen fontosnak éreztem, hogy maga olvassa fel verseit, hiszen így rendkívül jól érződik akcentusa.

GDH: Ha már itt tartunk, szeretném megemlíteni Anna Hallberg nevét, aki igen jól csoportosította a kilencvenes évek költészetét. Ennél jobb felosztást magam sem tudtam volna kitalálni. Karakteres, erős irányzatnak tartja az ún. esztrád-költészetet. Ehhez a csoporthoz tartoznak Bob Hansson és Marcus Birro, vagy az előbb említett Boyacioglu, de természetesen még sokan mások. Mint mondtam, meghatározó irányzatról van szó, költészetük expresszív és performansz jellegű, igen nagy népszerűségre tettek szert a közönség körében. Hallberg elkülöníti a tradicionális költők egy csoportját, verseik befogadása nagy erőfeszítést kíván az olvasótól. Érdekes, hogy közöttük igen sok a költőnő, így Elena Eriksson, Lena Silkeberg, Marie Lundkvist, Kerstin Nordborg, Ann Jederlund, de sorolhatnám még tovább. Munkásságukat évekig komoly, éles vita kísérte. A női perspektíva, a nem előtérbe kerülése tette provokatívvá szövegeiket. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy az utóbbi néhány évtized legjobb alkotói közé tartoznak. Másik, igen erőteljes irányzat a svéd költészeten belül a természetlíra, amelynek témája a svéd táj hangulatának megfogalmazása, beleértve akár az egészen különleges növény- vagy madárfajták leírását is.

SzA: Hasonló példákat találhatunk a természetábrázolásra a norvég irodalomban is, különösen az újnorvég irodalomban. Elsősorban Olav H. Hauge költészetére gondolok, aki sasokról, nyírekről, rigókról, sötét erdőkről, hegyomlásról ír, de verseiben mindig jelen van a dolgok mögött rejlő emberi tudás, időnként az ember kiszolgáltatottságának megjelenítése. Azt hiszem a svéd természetlíra hagyománya ebben mégis különbözik.

GDH: Valóban. Ez a hagyomány Svédországban különösen erős. Beszélhetünk akár egyfajta Linné-tradícióról is. De térjünk vissza a csoportosításunkhoz. Anna Hallberg fontos csoportként említi meg a bevándorló költőket is. A bevándorló írók körében azonban népszerűbb a próza, mint a költészet. Ez véleményem szerint azzal magyarázható, hogy legszívesebben mindenki az anyanyelvén ír verset, hiszen a szavakkal, a hangokkal való játék az anyanyelven a legegyszerűbb, nem az idegenen. A bevándorló írók inkább élményeikről írnak, családjukról, arról, hogyan vetődtek erre a vidékre, milyen utat jártak be az életben.

SzA: Mi a véleményed Johannes Anyururól, aki elsőkötetesként valósággal berobbant a svéd irodalmi köztudatba, édesapja ugandai származású, az anyanyelve mégis svéd?

GDH: Itt megint a generációk közötti különbségekhez jutottunk el. Anyuru esete más. Ő már Svédországban született, és svéd az anyanyelve. Azt hiszem, ez egy nagyon lényeges mozzanat az ő esetében. Más a helyzet azokkal a bevándorló költőkkel, akik továbbra is anyanyelvükön írnak, és fordítják őket svédre kurdból, urduból, görögből stb. Léteznek ilyen antológiák is, de sokkal kevesebb emberhez jutnak el. Nem kerülnek be igazán a svéd irodalmi köztudatba. Előfordul, hogy nehezen fordíthatók ezek a szövegek az eredeti nyelv adottságai miatt. A rímek használatától gyakran régiesnek tűnnek ezek a versek.

SzA: Anyuru esetében van még egy érdekesség, belehelyezkedett a svéd illetve az európai költői hagyományba.

GDH: Anyurura nagy hatással volt az Iliász és az Odüsszeia svéd fordítása. Költészetében sajátos mitológiát alakított ki, ahol a klasszikus görög mitologikus hagyomány beépül egy külvárosi környezetbe. A görög téma nemzetközivé válik az elővárosi bevándorló miliőben, s mindez a klasszikus svéd nyelv valamint a beszélt svéd keverékén szólal meg. És itt válik fontossá a nyelv emlékezete azáltal, hogy a fordítás hogyan jeleníti meg az embert, az univerzumot, hiszen ez az, ami változik, ami más lesz minden egyes korszakban.

SzA: Ha már a fordításnál tartunk, feleségeddel, Márky Ildikóval lefordítottátok Esterházy Péter Harmonia Caelestisét… Mennyire érthető ez a mű Svédországban?

GDH: Nos… a magyarokat csak a magyarok tudják igazán megérteni. Goethét szeretném idézni, aki azt mondta: be kell menni a templomba ahhoz, hogy lássuk milyen belülről. Ez a helyzet a Harmonia Caelestis-szel is. Meg kell találni azt a módszert, amely segít abban, hogy érthetővé tegyünk mások számára dolgokat. A Harmonia Caelestis fordítható könyv, de meg kellett küzdeni vele.

SzA: Előfordult már, hogy nem sikerült egy adott művet lefordítani?

GDH: Például József Attilát. Ez már csak azért is szomorúsággal tölt el, mert József Attila a 20-as, 30-as évek élvonalában van, mégis valósággal lefordíthatatlan. A svéd fordításban elvesznek a magyar rímek. A magyar költészet a modern svéd szabadversekhez képest egészen más tradíciót alakított ki. Svédországban régimódinak számítanak a rímes versek. József Attila tartalmilag modern versei ezért lefordíthatatlanok. Hasonló csapdába került néhány iráni bevándorló költő, akik metaforákat, rímeket próbáltak átültetni svéd nyelvre, a megvalósult forma azonban teljesen idegen volt a svéd hagyományoktól.

SzA: Hasonlóan nehéz lehet a helyzet Adyval is…

GDH: Igen. Olvastam egy Lukács esszét, amelyben Lukács leírja, hogy bár Ady talán a századforduló legnagyobb költője, csak a magyaroknak adatott meg, hogy felfedezzék, mert lefordíthatatlan. Az ő esetében a nyelv maga a történelem, a sors. Egy sajátos magyar helyzetet, formát, tartalmat nehéz idegen nyelvre átültetni. Vannak dolgok, amelyeket a nyelvvel csak egyszer csinálhatunk meg.

SzA: Érdemes még manapság nemzeti irodalomról beszélni?

GDH: Bizonyos értelemben igen, hiszen mindig vannak olyan dolgok, amelyekre azt fogjuk mondani, hogy ez tipikusan svéd, norvég, magyar… mégis jobban szeretem a regionális szót használni.

Kulturális és nyelvi identitás – Az anyanyelv mítosza más szemmel
Beszélgetés Mats Kolmisoppi svéd íróval
SzA: Hogyan viszonyulsz íróként ahhoz a soknyelvű környezethez, amelyben fölnőttél?

MATS KOLMISOPPI: Régebben gondot okozott, hogy svédnek tartsam magam vagy sem. Az anyám norvég, apám finn, ugyanakkor svédnek éreztem magam mindig is, mert itt születtem. Természetesen sokat kaptam mindhárom kultúrától.

SzA: Beszélsz finnül is?

MK: Nem, nem, finnül nem tudok, apám sokat volt távol tőlünk. Egyébként a munkaerő-bevándorlási hullámnak köszönhetően került Svédországba az 1960-as években. Amikor gyerek voltam, állandóan utazott, az építőiparban dolgozott szinte egész Skandinávia területén. Inkább anyám nevelt, így jól beszélek norvégul. Szüleim válása után Norvégiába költöztünk anyámmal, Bergenbe, ami Nyugat-Norvégiában van, és lakói egy jellegzetes dialektust beszélnek. Fontosnak tartottam azonban mindig hangsúlyozni, hogy az anyanyelvem a svéd. Amikor 16 éves lettem, visszaköltöztünk Svédországba. Akkor figyeltem fel arra, hogy a norvég nyelvben a svédhez képest milyen nagy a dialektusok szerepe, valamint arra is, hogy a svéd és a norvég nyelv egyszerre nagyon hasonló és mégis nagyon különböző egymástól. Nagyon hasonlóak a szavak, az árnyalatnyi jelentéskülönbségek, a hangsúly máshová helyezése mégis félreértésekhez vezethetnek. A skandinávok közötti kommunikációban ezekre a különbségekre nem reagálunk, hiszen általában mindenki tisztában van velük.
Sok időt vett igénybe, mire ezt megszoktam, tulajdonképpen mondhatom, hogy ez az egyetlen bevándorlói örökségem. Ha egyáltalán van valami ilyen, akkor az tisztán nyelvi természetű dolog.

SzA: Mennyiben befolyásolta környezeted a témaválasztásodat?

MK: Nyugodtan mondhatom azt, hogy nagyon. Velünk is az történt, ami a legtöbb családdal, akik a munkaerő-bevándorlás révén kerültek Skandináviából Svédországba. Amikor Göteborgba költöztem, egy középosztálybeli városrészbe kerültem, a város külső részén, ahol egyszerre elkezdtem közlekedni a társadalmi szintek között.  Rengeteg témát merítettem ebből a környezetből. Nyelvileg is pontosan érzékeltem és alkalmaztam a különbséget az irodalmi svéd és a beszélt nyelv között. Valósággal gyűjtöttem ezeket a kettős nyelvi megnyilvánulásokat és szövegtípusokat.

SzA: Mennyire fogadod el a manapság egyre gyakrabban használt „bevándorló irodalom” kategóriáját?

MK: Be kell vallanom, hogy meglehetősen távol áll tőlem ez a problematika. Északról jöttem, skandináv vagyok, tehát nem tekintem magam bevándorlónak. Ugyanakkor tudom, hogy szívesen használják ezt a besorolást olyan írókkal kapcsolatban, akiknek a szülei egy másik országból vándoroltak Svédországba. A kérdés már csak azért is érdekes, mert a nem-bevándorló író megjelölést semmi esetre sem használjuk negatív fogalomként.
Ha bevándorló írókat kellene említenem, akkor művelt, a nyelvet tökéletesen tudó svéd írók nevét sorolnám föl. Örülünk, hogy léteznek, és ezáltal máris minden tökéletessé válik a bevándorlókkal kapcsolatban. Ez tulajdonképpen neutralizálja a kérdést, elválasztja az írót és a bevándorlót egymástól, és máris megalkottunk egy új szimbólumot. Egyébként ez a problematika visszatérő téma a svéd irodalmi diskurzusokban. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon sokféle író létezik. Nem hinném, hogy általánosan megfogalmazható szabályok lennének ezzel kapcsolatban. A kritika egyébként érdeklődéssel fogadja az irodalomnak ezt a részét, amely nagyon gyakran a szociológiai aspektust részesíti előnyben.

SzA: Eddig egy könyved jelent meg, és úgy tudom, igen nagy sikered volt vele. Mennyire volt könnyű a sikerhez vezető út?

MK: Az utóbbi 10 évben nagyon megváltoztak a publikálással kapcsolatos dolgok. Manapság sokkal többet foglalkoznak a nagy kiadók a fiatal írókkal. Érdekes, hogy Norvégiában kétszer, sőt talán háromszor annyi elsőkönyves író jelenik meg, mint Svédországban.

SzA: Svédországban fellendülőben vannak az írói szemináriumok. Úgy tudom Göteborgban is van egy…

MK: Igen. 1998 és 2000 között jártam oda. Ez a fajta egyetemi szintű oktatás 1996-ban indult. Hasonlítanak az Amerikából ismert „creative writing” kurzusokra. Körülbelül 100 éves a hagyománya Svédországban az ilyenfajta képzésnek. Akkoriban nagyon sok munkásíró került ki ezekről a népfőiskolákon szervezett írói szemináriumokról. Modern írói iskolák kb. 20 éve működnek a svéd népfőiskolákon.

SzA: Milyennek látod az elmúlt húsz év svéd irodalmát?

MK: A 70-es években, éppen úgy, mint Norvégiában is, politikaközpontúvá vált az irodalom. A 80-as évek irodalmáról azonban el lehet mondani, hogy hatott rá a dekonstruktivizmus, hidegebb, mint más korszakok irodalma, elvontabb, több benne az irodalmi tudományosság. A 90-es években jellemzővé vált a svéd irodalomra a kispróza, a novellaforma. Valóságos novellaáradat volt Svédországban. Első látásra talán különösnek tűntek az előző nemzedékek novellagyűjteményeihez képest. Ezek a művek ugyanis összefüggő egységként kezelhetők, nem csupán novellák gyűjteményes füzérei. Az 1990-es évek végére, tulajdonképpen ma is, a próza már sok ún. felirattal dolgozik. Nagyon mindennapiak és egyszerűek, realisztikusak és szinte szófukarok a szövegek, de nem primitívek, hanem valódi epikus művek részei. A nyelv önmagában vált fontossá az egésszel kapcsolatban. Manapság sok a nyelvileg izgalmas írói hozzáállás, a nyelvvel többet operálnak, mint az 1990-es években.

SzA: Tehát a nyelv áll a középpontban, nem pedig a forma vagy az ideológia?

MK: Pontosan. A lényeg, hogyan ír meg az ember egy novellát. Ez már önmagában forma. Hangsúlyossá válik az egyéni nyelvhasználat. Manapság sokkal szélesebb nyelvi, formai skálán mozog az irodalom.

SzA: Érdekelne, hogyan viszonyulsz másik nyelved révén a norvég irodalomhoz?

MK: Néhány éve kifejezetten érdekes dolgok történtek Norvégiában. A svéd próza akkoriban nem kísérletezett semmi izgalmassal. Mostanra valahogy kiegyenlítődtek a dolgok. A svéd és a norvég írók között mintha nagyobb lenne a kapcsolattartás is. Van azonban egy különbség. A norvégok mindig hajlandóak voltak nyelvileg is nyitni a svédek felé. Nem esik nehezükre svédül olvasni svéd irodalmat. Fordítva ez már nem működik annyira.

SzA: Kik azok az írók, akik fontosak számodra?

MK: Részben amerikaiak, de például Majakovszkij is és az expresszionista költők. Fontos volt számomra a 20. századi modernizmus, a dadaisták és a futuristák, a forradalmiság, a szürrealizmus. Különösen akkor foglalkoztattak, mielőtt írni kezdtem. Az írás révén egyre több fiatal kortárs svéd íróval kerültem kapcsolatba a népfőiskolán.

SzA: Hogyan viszonyulsz az olyan emblematikus figurákhoz, mint Per Olov Enquist?

MK: Azt hiszem, a 60-as években írt művei nagyobb hatással voltak a közvéleményre. Sok érdekes dolgot írt, ami a konkrét költészettel kapcsolatos. Tulajdonképpen fontos példakép, még ma is előkelő helyet foglal el az irodalomban.

Svédországról másképp - Lehet, hogy mégiscsak van bevándorló irodalom?
Rövid beszélgetés Marcus Birróval
SzA: Neved hangzása alapján akár magyar származású is lehetnél.

MARCUS BIRRO: Apám Olaszországban született, és a 60-as években került Svédországba, ahol akkoriban iszonyatos volt a munkaerő hiány. Röviddel hazatérése előtt ismerkedett meg anyámmal. És bár felszállt az Olaszország felé tartó vonatra, valami visszahúzta Svédországba. Fogta magát, újra végigvonatozott Európán, és egy reggel felhívta anyámat a göteborgi pályaudvarról, s csak annyit mondott: Itt vagyok! Apám keveset mesélt gyerekkoromban a családjáról, de egy éjszakai beszélgetés alkalmával kiderítettem, hogy a nagyapám magyar. Nagyanyámnak szerelmi kapcsolata volt egy magyar földbirtokossal. Így született meg apám. Tehát van bennem magyar vér is.

SzA: Az utolsó tíz évben egyre meghatározóbbá vált egy új hang a
svéd irodalomban. Másodgenerációs bevándorlók írnak svédül, mégis másképp.

MB: Az új hang mindenképpen azzal függ össze, hogy más temperamentummal írunk, és élünk. Szomorú lenne, ha nem tudnánk másképp írni Svédországról. Más aspektusból világítunk a problémákra, megtanultuk észre venni azt, amit mások nem látnak meg, a megszokott dolgok számunkra nem voltak olyan maguktól értetődőek. Ezzel fontos dolgot közvetítettünk mások számára is. Azt hiszem, egy ország akkor bizonyul igazán szépnek, titokzatosnak, egyéninek, ha az idegen utazó úgy dönt, hogy írni fog róla.  Bár Svédországban születtem, idegen származásom nap mint nap arra késztetett, hogy utazóként mozogjak benne. Felfrissítettük a megszokott kulturális közeget. Friss levegőt engedtünk a szobákba, ahová egyébként nehéz bejutni, hiszen a bentlévők gondosan őrzik a helyüket. Kinyitottuk az ablakokat, sőt többet tettünk ennél: segítettünk felszedni a padlót és lerombolni a falakat, új szobákat építettünk, új irányt adtunk az irodalomnak. Mások a mi történeteink, mint a generációk óta itt élő svédeké, ami nem azt jelenti, hogy csak a bevándorlók világáról vagyunk képesek írni. Mégis elég egy csepp idegen vér a testben, és máris tótágast áll a svéd irodalom. Nem szeretném, hogy bevándorló íróként pozitívabban szemléljen a kritika. Én is csak történeteket mesélek emberekről, hétköznapokról, álmokról. Marcus Birronak hívnak, svéd vagyok és olasz, és egy kicsit magyar is.

 
Bibliográfia

Gunnar D Hansson – Ildikó Márky (ford.)
Péter Esterházy: Harmonia caelestis
Norstedts Förlag 2004
 
Kertész Judit (vál.)
„Válogatás a Harmonia Caelestis  svéd kritikáiból”
Élet és Irodalom,  48. évf. 16. szám
 
Szappanos Gábor (vál.)
Parkmotívumok ellenfényben
Modern svéd elbeszélések
Nagyvilág, 1999

Szöllősi Adrienne – Vaskó Ildikó (vál.)
Johannes szívderítő temetése
Modern norvég novellák
Scolar, 2003

Bogdán Ágnes – Soós Anita (vál.)
Abszolút semmi köze a szexhez
Modern dán novellák
Scolar, 2003

Masát András – Szöllősi Adrienne (vál.)
„A kettős csillagég alatt”
svéd különszám
Nagyvilág, 1998.

ENQUIST, P. O.
Hamsun
(Kúnos László ford.)
Európa, 1997
 
Az udvari orvos látogatása
(Kúnos László ford.)
Európa, 2001
 
Lewi útja
(Kúnos László, Szöllősi Adrienne ford.)
Európa, 2003
 
„Lewi útjáról és az életben tartott tűzről”
P.O.Enquisttel Szöllősi Adrienne beszélget
Magyar Nemzet Magazin, 2003. május 3.
 
BERGMAN, Ingmar
Sarabande
(Kúnos László ford.)
Európa, 2003
 
ULLMANN, Linn
Mielőtt elalszol
(Szöllősi Adrienne ford.)
Scolar, 2000
 
ORSTAVIK, Hanne
Vágy
(Szöllősi Adrienne ford.)
Scolar, 2002
 
LOE, Erlend
Naiv. Super
(Vaskó Ildikó ford.)
Scolar, 2003
 
ENQUIST, Per Olof
”Eltévedtünk az Európa-házban”
Magyar Lettre Internationale, 9

SAARIKOSKI, Pentti
„Európa pereme” (útirajzok)
Magyar Lettre Internationale, 33

A FINNEK SZERINT A VILÁG
Magyar Lettre Internationale, 20

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu